Villanások 2

A múlt hét eseményeit egyelőre csak mint egy torzót tudom összerakni.

Kedd este éppen vacsorát főztem, ami végül nem főtt meg.

Egy pillanat volt az egész, és a velőtrázó visítás. Soma a földön feküdt, mellette Mesi guggolt megszeppenve.

Ölbekaptam a gyereket, viszem befelé, közben próbálom kideríteni, mi a baj. Látom, csupa sár a szeme, meg persze ő is üvölt, hogy látok, látok...

Na jó gondoltam, ha lát, akkor olyan nagy baj nincs, meg egyébként is sokat nézegettem anno szüleim orvosi tankönyveit, és úgy rémlik, a szem az tényleg kifolyik, itt meg még benne a gyerekben.

Kád, zuhany, már csak a szeme sarkában egy kis kosz, gondoltam, pihenünk rá egyet, majd meglátjuk, mi lesz.

Fél óra múlva (addig percenként biztosít róla, hogy lát, és hogy ő tette ezt magával, ő az oka mindennek) szóval fél óra, és édesanya biztosan megérezte, hogy most kell felhívnia. 

Ő volt az, aki rámparancsolt, azonnal vigyük be ügyeletre Somát. Ekkor már én is megijedtem egy cseppet, mert édesanya arról híres, hogy csak akkor vitt/küldött minket orvoshoz, ha már a halálunkon voltunk. :))))

Kétség sem fért hozzá, indulnunk kellett.

István éppen Mesivel matekozott, szóval kicsit mérges volt Somára, miért PONT MOST szúrta ki a szemét.

Már a cipőmet vettem, amikor Mesi is akart még valamit mondani, ami nem várhatott egy percet sem...

Ő volt. A bot az ő kezében csúszott meg, mikor vívóedzést játszották tovább.

Az autóban megkértem Somát, mesélje el, hogy történt, hiszen ezt valószínűleg az ügyeleten is megkérdezik majd.

Soma állította, hogy az ő kezében volt a bot, és ő maga bökte meg a szemét.

Akkor már tudtam, hogy igazi lovaggal van dolgom, így az okokat nem firtattam tovább.

A doktornő elolvastatta Somával a falon lévő számokat, Soma látta is mindet, a legkisebbet is hibátlanul elolvasta.

Aztán letakarta a jó szemét, és megkérte, hogy akkor most is olvasson.

Na ekkor azt hittem, nem tudok megállni a lábaimon, mert Soma azt mondta, nem lát semmit.

Doktornő megvizsgálta, kötőhártya elszakadt, szaruhártya megsérült, egyébként is tele van kosszal, és horzsolásokkal.

Műtő, de azonnal.

Altatásban szokták csinálni, de ügyelet van, ilyenkor összetrombitálni az asszisztenciát nem egyszerű, meg evett is, és benn kellene maradnia éjszakára minimum.

Szóval, ha ügyes és fegyelmezett nagyfiú lesz, akkor inkább helyi érzéstelenítésben műtené meg.

Ilyenkor látszik, milyen hamar fel tud nőni az ember egy feladathoz, Soma megígérte, hogy fegyelmezett lesz.

Szerintem nem is tudta, mit ígér meg, hiszen nemigen láttam még őt az önfegyelmet gyakorolni.

A műtőbe én is bemehettem, és ezért nagyon hálás voltam. Tudtam, iszonyatosan sajnálom majd a kiskrapekot, de legalább vele lehetek, akármi is történik.

Nagy élmény volt látni, ahogyan 4 öltéssel összevarrta a doktornő a vékony kis hártyát a szemgolyón.

Soma tűrt, és tényleg mindig pontosan azt csinálta, amit kértek tőle. Pedig igazán nehéz volt mindig erre vagy arra nézni, és nem máshová.

A műtét után azonban összeomlott. Remegett, hányingere volt, és csak sírt, hogy fáj.

Bár tudtam, hogy a nehezén túl vagyunk, azért nagyon hosszú pár nap következett. 

Mert fájt, és még néha mindig belenyilallik, és még mindig fáj.

Három napig nem tudta kinyitni a szemét, így járt-kelt, és iskolába akart menni.

(mondom, beteg volt...)

Mára kezdett ő is, én is egy kicsit fellélegezni, mert már egész tűrhető a helyzet.

Zsuzsától kapott egy nagy bödön fagyit is, amiért nagyon hálás volt. :)

El sem merte hinni, hogy egy ilyen nagy hős ajándékot is érdemel.