2011. október 9., vasárnap

Segítsütis hétvége

Igen, a cím nem csalóka, a segítsüti jegyében telt a szombat, és majd nemsokára kiderül, mi mindent indított el vasárnap.
Szóval, ha a kronológiai sorrendet veszem alapul, akkor először is meglátogattak minket Orsiék. 
Kiderült, hogy Orsi és István (mármint a férjem) régi ismerősök, úgy 5-6 évvel ezelőtt egy pszichodráma csoportba jártak. Orsi akkoriban tervezte az esküvőt, és lám, milyen jól tette. :)
Három csudaaranyos gyerkőccel érkeztek, akik pont akkorra oldódtak fel, mire el kellett menniük. Megnyugodtam, hogy hozzánk hasonlóan ők is több kör futkosás után tudták csak összegyűjteni az összeset.:)
Már-már úgy tűnt, Marci fiuk itt marad. Az enyémek örültek volna, kiváltképp, ha Virág és a pici Simon is maradhat vele.
De amint az már lenni szokott, minden gyereket elvittek. 
Sőt, a sütit is. :)  



A másik esemény még péntek délután történt, mikor végre megérkeztek a segísütis sütipecsétem. :)
Stílszerűen Orsiék tiszteletére avattuk fel őket. 
Mogyoróvajas keksz készült.


Hozzávalók:

20 dkg liszt
20 dkg barnacukor
20 dkg sótlan pörkölt földimogyoró
10 dkg vaj
1 tojás

A mogyorót aprítógépbe teszem, és addig aprítom, míg krémes" peanut butter" nem lesz belőle.
A krémet beleteszem a robotgép keverőtáljába, hozzámérem a többi hozzávalót, és addig keverem, míg össze nem áll. Utána a hűtőben pihentetem, majd kis gombócokat formázok belőle, és a tepsire ültetem.
Minden kis gombócba belenyomtuk a sütipecsétet, majd 10 percig sütöttem 170°-os sütőben.



4 megjegyzés:

  1. Jujj, ilyen sütipecsét kell nekem is!!!!
    Örülök a jól sikerült hétvégének.:)

    VálaszTörlés
  2. Nekem már van pecsétem tavalyról :) Virág, a kekszet kész, bolti mogyoróvajból is lehet? Köszi!

    VálaszTörlés
  3. Patrícia, hajrá! Remélem, van még belőle. :)
    Timi, persze, működik boltival is. :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönjük a sütit, megettük. Mi felnőttek oda voltunk, de Virág a mogyorós kekszet emlegeti, így nem sokára (amint fellélegzek a pakolásból) megsütjük. Marci egy olyan nagy családban érezné jól magát mint a tiétek, de hát valakinek elsőnek is kell lennie :)

    VálaszTörlés