Iskola újra

Sokan kérdeztétek, hogyan boldogulnak a gyerekek az iskolában egy év itthoni tanulás után.

Nos, röviden: jól. :)

Egyetlen kaland a reggeli ébresztés-felkelés. 

Amikor még mindenki kicsi volt, elég szigorú napirend szerint éltünk, és elég józanul szerveztük a napjainkat. Este 8-kor elképzelhetetlen volt, hogy valamelyik gyerek még nem alszik.

Ma az az elképzelhetetlen, hogy valaki már aludjon 8-kor.

A három nagyunk ugyanis rendszeresen  eme időpont után ér haza edzésről, különórákról, néptáncról. Ilyenkor persze még esznek, zuhanyoznak, és szeretnék elmesélni, mi történt velük. A közös esti ima is legkorábban 9-kor kezdődik.

Igaz, fél 10-kor már kényszerfektetés van a kicsiknek, de ez nem jelenti azt, hogy a szemük is lecsukódik.

Ezek után kell felkelniük reggel 7-kor. Mit ne mondjak, néha már vívtam közelharcot Somával. Kész csoda, hogy még sosem késtünk el.

S talán az is csodával ér fel, hogy még sosem aludt el az órák alatt. :)))

Éppen ma voltam fogadó órán, és a tanító néni szerint minden rendben van vele, persze kisebb ez-az előfordul, de alapvetően helyén van. A felmérői jól sikerültek, szövegértésben egy icipici hibája volt csak, a nyelvtan négyes lett, de az írás-helyesírás nála problematikus terület, én ennek is örültem. 

A matematikát alapvetően érti, és tudja, de több apró figyelmetlenségből fakadó hiba miatt az sem lett ötös, csak négyes. Ezen fogunk most itthon dolgozni, mert tudom, hogy matematikából sokkal többre lenne képes.

Minden nap jár vívásra, és nemrég kerestünk neki egy gitártanárt is.

Olyan gitártanárra akadtunk, aki egyet kért tőlünk, szülőktől: soha ne kérjük Somától, hogy gyakoroljon. :)

Akkor vegye elő a hangszert, amikor kedve van hozzá. Hát így is tettünk. Néha azért figyelmeztetni kell, hogy tegye le. :)))

Még egy szösszenet:

nemrég hiányzott a suliból, ezért felkísértem az osztályba. A lépcsőnél leskelődő osztálytársai kitörő örömmel fogadták, megveregették a  vállát, és egymás szavába vágva meséltek neki, mi minden történt azóta, sőt, többek szájából elhangzott, hogy "de jó, hogy meggyógyultál!" Ez szerintem nem csak a gyerekeket minősíti, hanem az tanító nénit is. Hiszen sok múlik azon, ő milyen közösséget kovácsol belőlük.

Mesi időközben ugye ötödikes lett, igazi felsős kiskamasz. Ahhoz képest, hogy tavaly Pán Péter volt a példaképe, és rövid hajat szeretett volna, most a reggel fő kérdése, hogyan fonjam be a haját, és mikor lesz már szülinapja, mert körömnyomdát, szeretne. (te jó ég, még csak nem is hallottam róla...) Naszóval van miről beszélgetnünk esténként. :)

Szerencsére nem csak a külsőségekben lett ilyen fenemód igényes, hanem a tanulásban is.

A matematika sosem volt különösen erőssége, mégis kitűzte magának a célt, hogy hibátlan dolgozatot ír. Hát nem megcsinálta? De, bizony. Ehhez rengeteget gyakorolt, anélkül, hogy én egyáltalán tudtam volna róla. Igaz, kaptak külön gyakorolni való feladatokat, a munkafüzetes házikon kívül. 

A kedvenc tantárgya mégsem a matematika, hanem az angol.

Tavaly sokszor írtam arról, hogyan tanuljuk. A jelenlegi iskolai sikerélménynek több összetevője is van.

Ezeket vettem sorra magamban:

1.ugyanabból a tankönyvből tanultunk itthon is, amiből az iskolában dolgoztak

2. a tankönyvön kívül egyéb anyagokat is használtunk.

3.az angolt tanító Zsófi néni is igyekszik iskolai kereteken belül a lehető leginkább élményközpontúvá tenni a tanórákat. (mozgásos dalocskák, játékok, stb) 

Ami a külön anyagokat illeti, hatalmas köszönettel tartozom Eszternek. Az ő  videói, kártyái, munkafüzetei nagyon sokat segítettek. A gyerekek gyorsan megtanulták használni, és amíg beraktam egy mosást, egyedül is tudtak angolozni. Mesinek egyelőre csak ötösei vannak angolból, és a napokban mesélte, hogy a dolgozatot, amin a többiek egy tanórát dolgoztak, ő negyed óra alatt fejezte be.