2012. október 10., szerda

Szorgalom: kettes, azaz hanyag


Remélem, ma senkivel nem futok össze az utcán. Aki véletlenül meglát, menjen át a túloldalra, mert nagyon fel vagyok dúlva.

S mielőtt rátok zúdítom az összes elkeseredésemet, engedjetek meg egy kérdést:
Ti kinek adnátok kettest szorgalomból?

Én senkinek. Mert ez már régen rossz, eddig nem juthat el egy gyerek sem. 
Sürgősen kitalálnék valamit. Mert aki a kettest üti meg, az számomra kb csak benn ül a suliban, egy órára sem készül, egy leckéje sincs kész, dolgozatai is az elégséges közelében lengedeznek. Nincs felszerelése, és mondjuk manikűrözik, vagy a telefonján játszik az órán.

Ezzel szemben a mi sulinkban a negyedik osztályban az kap kettest szorgalomból, aki háromszor hibázik.
Egy héten 27 órájuk van, ebből ha három órán valami bibi van, már csak kettest kaphat a gyerek.

Soma eheti termése kettes szorgalom, pedig még csak szerda van.
Szerencsére pénteken vívóverseny lesz, nem megy iskolába, így egyesnél rosszabb már nem lesz biztosan.

Hogyan történt?
Hétfőn elfelejtette elvinni a Két Lottit (könyv) olvasásórára, kapásból négyes.
Kedden is történt valami, de erre nem emlékszik. Ez nem jelent semmit, szorgalom hármas.
Szerdán, azaz ma nem találta a tesi cuccát. Így már csak kettes lesz.

Felmentem a terembe, gondoltam ennek fele sem tréfa, kicsit többe fáj, mint 10 000 Ft egy új tesiszerkó. (3990 Ft a tornazsák, 5000 Ft volt a cipő, mellé 3000 Ft a kötelezővé tett Refis logóval díszített tornapóló gatyával.)
Keresem, túrom a rengeteg hátizsákot a terem végében, de nincs. Legalábbis én sem találom. 
Közben bejön az osztályfőnök, kérdezem, tényleg ezért csúszott-e le a csuszka ma is...hát igen. Akinek nincs tesicucc, nem tud tornázni. Hát nem, ez tény.
Próbálok a megoldásra koncentrálni,  kérdem tőle, hol lehet, mire ő, "ne engem kérdezz...."na hát mégis kit kérdezzek??? 
Ki az, aki kompetens ebben a kérdésben, hogy hová tűnhetett egy tesicuucc a teremből?
Nézzem meg a portán. Lementem, megnéztem, nem volt. 

Tesicucc nincs, szorgalom már csak kettes. 
Holnap is lesz tesióra, e logika mentén, (hacsak el nem rohanok a Decathlonba), újabb csúszka...szorgalom egyes. Bukás lesz, semmi kétség.

Kész. Úgy érzem,eddig bírtam. 
Volt beszélgetés kettesben a tanító nénivel, hármasban is, igazgató nénivel. 
Nem szóltam, nem írtam ki magamból, csak őrlődtem, kerestem a hibát a gyerekben, magamban, a nevelésemben. Találtam is sokat, de nem eleget ahhoz, hogy a 10 éves fiamból gyomorfekélyes felnőttet neveljek.

A tanító néni által tökélyre fejlesztett rendszer a következő:
 Minden gyerek ötös szorgalommal indul a hét elején. 
Ha hiányos a lecke, vagy a felszerelés, akkor egyet lecsúszik a csuszka. És kész, onnan már nincs visszaút. hiába van kész szorgalmi, hiába minden igyekezet, az már nem lesz ötös.
Ha a lecke következő alkalomra nincs pótolva, az már tantárgyi egyes, amiről tudjuk, hogy nem alkalmazható módszer, de ez kit érdekel...a tanító nénit biztosan nem, mert Somának már van egy rajzból és egy nyelvtanból. (végül sosem tudta meg, mit nem írt meg nyelvtanból, ez már csak hab a tortán)

Hét végén átlagszámítást tanulnak, kapnak egy-egy heti jegyet. A hetijegyek újabb átlaga lesz az ellenőrzőbe is bekerülő havi jegy. 
Soma úgy fogalmazta: "Anya, állok a szakadék szélén, és nem tudom, mikor csúszok bele"

Hát igen. Kell ez nekem, hogy a gyerekem a szakadék szélén álljon 10 hónapon keresztül? 

Hetekkel ezelőtt elindítottam Soma vizsgálatát a Nevelési Tanácsadóban, hogy legyen papírunk arról, Soma hallási figyelme kifejezetten gyenge.
Hiába mondja a tanító néni, hogy írjátok fel a leckét, munkafüzet, 25. oldal 2-es feladat, ezt Soma nem szűri ki a normálisan jelenlévő morajlásból, sőt a síri csendben sem biztos, hogy eljut hozzá minden hang, amiből összeállna egy értelmes kérés.
Neki látni is kell, sőt néha ez is kevés.
De mivel (most figyeljétek ezt a logikai bukfencet!) majd ötödikben már nem  lesz felírva a táblára a lecke, ezért már most, negyedikben sincs felírva a lecke! 

Igen, jól olvastad. Még csak negyedikesek, de már most úgy csinálunk, mintha ötödikesek lennének, mert jövőre azok lesznek.

Csak halkan jegyzem meg, ez megy kicsiben az oviban is. Jövőre majd végig kell ülniük 45 percet, tehát már nagycsoportban odaszögezik sok helyen az ovisokat a székhez.

Szorgalom kettes..ismételgetem magamban...naponta 3 órát töltök azzal, hogy a két kisebb tanulnivalóját figyelemmel kísérjem. Mesivel nincs is semmi gond, mindig tudja, hányadán áll a sulival. 
Soma nehéz dió...a figyelemzavar nem játék...neki sok segítségre van szüksége, hogy megállja a helyét.
Nekem sem könnyű lavírozni abban a vízben, ahol összemosódik a segítése és az önálló felelősségvállalásának a fejlesztése.
Azt gondolom, túl kemény a rendszer. azt gondolom, az még nem hanyagság, ha 54-ből (27X2!) csak 51 pontot ér el.
S bár nem a jegyek határozzák meg, kiből milyen felnőtt válik, azért a kettes szíven üt egy gyereket, aki amúgy a maga kis esetlen módján igenis igyekszik.
A jegyei nem rosszak...bár néha becsúszik  egy-egy hármas is, azért ez nem jellemző. A dolgozatai túlnyomó részt 4-re sikerülnek. Ennek oka is a figyelemzavar...kihagyja a feladat b, részét, összeadás helyett kivonja a számokat, ilyesmi...nem izgat. 
Zsombor is így indult. Matekból például csak akkor lett ötös, amikor fakultációra került. Most matematikusnak készül. Jut eszembe, holnap matek OKTV lesz, gondoljatok rá, kérlek!
Zárszónak pedig egy cikk. Olvassátok végig!


P.S. Igazgató néni most hívott fel, nem hagyta nyugodni őt Soma tornacucca. Átment az alsósok épületébe, és megkereste. A folyosó végén volt felakasztva. Hiába, Márti néni fogalom. 



115 megjegyzés:

  1. Igazából szóhoz sem jutok, de mégis úgy gondolom, írnom kell valamit. Döbbenet. Sőt, döbbenet a köbön. Azt még értem, hogy ha valamit elfelejt, otthon hagy, stb., következménye van - bár szerintem ezt a szorgalom jegyben "büntetni" igencsak fura. De hogy ne tudja javítani a gyerek...
    A rendszer valóban nagyon rossz. Csak nem értem, hol van ilyenkor az igazgató, a nemtudomki.
    Sajnálom. Somát elsősorban, mert borzasztó lehet a lelkének.

    Zsomborra holnap gondolunk nagyon, ígérem.

    Bettus

    VálaszTörlés
  2. Én sem jutok szóhoz. Szerencsére ez elkerült eddig minket. A sima általánosban, és úgy tűnik az egyházi gimiben is (mondjuk ez csak 5.) Az általános iskolánk lassabban haladt, mint sok másik a közelben, mégis azt kaptam meg, hogy gyenge, pedig nem. Csak a gyerek volt a fontosabb.
    Nem tudom, hogy én mit tennék. Biztos én is kérdeznék változtatni próbálnék..
    ...és nálam az oviban nem ültek a nagycsoportosok 45 percet. Csak ha éppen ők szeretnének így játszani.
    Kitartás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig minket is elkerült. A nagyobbjaim döbbenten néztek. Erősnek mondott 8 osztályos gimi, és senkinek nem kettes a szorgalma. aki nagyon gáz, azt elküldik. De néznék is nagyot, ha az egyébként 4-5 tanuló Somát eltanácsolnák...

      Törlés
  3. Bettus, köszönöm. :)
    Én sem a következmények ellen ágálok. Legyen. De nehogymár azért kapjon feketét, mert valaki lenyúlja a tornacuccát. Igenis mérlegelni kellene.
    Másrészt szerintem ekkora gyerekeknél, ha már ilyen digitális a rendszer, akkor mondjuk kettesével csússzon a csuszka.
    Legyünk már egy kicsit emberek, na. Én felnőtt fejjel biztos kapkodok magam után hetente 3X. Tegye fel a kezét, aki nem!
    És illene-e rám a hanyag jelző? Kikérném magamnak...

    VálaszTörlés
  4. Ez nagyon felháborító!:-( Én is benne vagyok nyakig, tanácstalan az ember,főleg ha már beszéltetek a tanárral, igazgatóval. Nehéz ügy, és még messze van az év vége, hogy azt mondhassuk, majd felsőben más lesz. Ez a tüske most marad Somában.
    Holnap sokat gondolok Zsomborra!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anikó, az igazgató nénink egy földre szállt angyal. Komolyan. Ebben is tökéletesen mellénk állt, sőt, ő kereste meg a tornazsákot, mert igen bántotta a dolog, hogyan tűnhet el.
      Nyilván a már majdnem üres iskolában ez sokkal könnyebb volt, mint amikor Soma tette ugyanezt a sok-sok iskolatáska, kabát, pulóver között. És igen, ott volt a suliban a zsák.
      És ha nem megyek be, és lenyelem ezt is, mint sok mást, akkor nem változik semmi....

      Törlés
  5. És akkor próbáljon meg az ember lánya az ilyenekre úgy reagálni, hogy ne nevelje az iskola ellen a gyermekét. Hol a határ? Nem tudok mindent szó nélkül tűrni, meg bólogatni, mint a birka csak azért, hogy a gyerek elhiggye, hogy amivel az anyja egyébként nem ért egyet csak úgy csinál mintha az neki baromi jó. Nem tudom értitek-e miről hadoválok. Engem is felzaklatnak az ilyen esetek. Múltkor Zalánom azért került a zöld bödönbe (még nem fekete , de már nem piros) , mert az egyik pajtása bohóckodott tesi órán és ő pedig nevetett rajta . Na erre varrjak gombot. Én azt mondtam neki, hogy ezzel én most nem tudok mit kezdeni, nem fogom őt leszidni ezért. Utánna meg majd viszem a pszichológushoz, mert nem nevet már...Mert kiölik belőle a jókedvet. Arra a csúszkára se tudok gombot varrni, amin az ember azért csúszkál, mert ellopták a cuccát. Abszurd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen Mariann, tökéletesen értem. Zalán a zöld bödönben...hát ez is szatirikus. Minek bödönbe tenni egy gyereket? Ha jó, ha rossz...nem tudom, csak az én vizuális fantáziámmal van baj???

      Törlés
  6. Virág, együtt érzek és együtt haragszom. Szintén figyelemzavaros nagyobbik fiam 4.év végi jegyeinek átlaga 4,75 volt. (általános iskola). Szorgalom: 2, azaz hanyag.
    Nem értettem. Tanár vagyok én is, kettes szorgalmat annak adtunk a gimnáziumban, aki bukott. Még akkor sem mindig kettest, mert azt az évismétlésre bukottaknak tartogattuk.
    A tanítónő annyit mondott, hogy sokszor otthon felejti a füzeteit, szamárfüles mindene, és néha nem figyel. Ennyi.
    Azóta 18 lett, úgyhogy túléltük. Rendetlennek most is nagyon rendetlen, de a jegyei jók.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katinka, hihetetlen...hát szép jövő vár még ránk, azt látom...legyen csak egy icipicit más az a gyerek, sok pedagógus nem tud vele mit kezdeni. :(

      Törlés
  7. Én felháborodtam. Hogy egy általános iskolában hogyan lehet ekkora nevelési bakit elkövetni. Amit mi az egyetemen tanultunk, és nagyon remélem, hogy nem csak egy egyetemen tanulnak ilyesmit az pont az, hogy akármi van, a gyereknek mindig esélyt kell adni a javulásra, akár szaktárgyból, akár szorgalomból, sőt még magatartásból is. Ha nincs esélye feladja, és Isten óvjon egy reménytelenül tengődő gyerektől, mert uggye mivel motiválom azt, akin már "úgysem lehet segíteni". Ezek a pedagógusok(?) maguk alatt vágják a fát. Azt értem, hogy szankcionálni kell a linkséget: nincs felszerelés, nincs házi, nincs ez az, arra kapjon valami szankciót, de szorgalmi jegyben lehúzni, az nonszensz. Nálam kettes az a tanuló szorgalomból, aki rendszeresen nem jár be órára, soha nem ír leckét, soha nincs felszerelése, stb. (kettesnél nincs rosszabb jegy, legalábbis az én időmben még nem lehetett adni szorgalomra 2-nél rosszabbat).
    Az is nonszensz, hogy nem írják föl a táblára a leckét. Mi ez a hülyeség? Én a tizenegyedikeseimnek is fölírtam a tanagyagot, hogy mit kell megtanulni, és hogy mi a házi. Nem azért mert debilisek, hanem mert az a célom, hogy minél többen megcsinálják, és legalább tudok mire hivatkozni, ha hőbörögnek, hogy nem hallották... Ez egy marhaság, hogy nem írja föl a leckét a tanár negyedikben. Milyen gárda dolgozik ebben az iskolában? Persze, aki meg menne friss, erős, lendületes, lelkes és képzett tanár az nem mehet, mert nincs munka. A hozzá nem értő sógor-koma meg rontja a pedagógiát az iskolában... Áh, nincs igazság... :P (Persze, mindig vannak kivételek, de akkor is.. na...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is pont ettől tartok: ha Soma megszokja, hogy ő kettes szorgalomból, semmi sem fogja inspirálni arra, hogy küzdjön.
      A csuszka rendszernek egy óriási hibája, hogy nem lehet javítani. Márpedig emberek vagyunk, hibázunk, és igenis szükségünk van az újabb és újabb esélyekre...egy komoly felnőttnek is. Hát még egy 11 éves gyereknek!

      Törlés
  8. Fel vagyok háborodva, dühöngök helyetted is és a saját kölkeim pedái miatt is, meg az egész sz@r magyar oktatási rendszer miatt. Mondanám, sürgősen vidd el onnan a gyereket, de hova? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anikó, bizony, nemigen van hova, mert kevés helyen van másképpen.

      Törlés
  9. Szia! Én nem döbbentem meg. Ilyen a magyar iskolarendszer. Ebbe vagy beletörik (belerokkan?) a gyerek vagy megszökik. Kivételek persze mindig akadnak. Néhány igazán jó, lelkiismeretes pedagógus, aki ténylegesen a gyerekek érdekeit tartja szem előtt. A többi viszont csak kockákat farag. Ha nem felel meg az elvárásnak (még ha az irreális is a legtöbb esetben) jaj neki! A fenti cikket én is olvastam és mélységesen egyetértek vele. Rengeteg mindenen kellene változtatni, de ez csak beteljesületlen álom...Akkor kaptam az első pofont az oktatási rendszerünktől, amikor óvodába írattam a fiam és rá kellett jönnöm, hogy az én gyerekkoromhoz képest az elmúlt 40 évben semmi sem változott.A világ elrobog mellettünk, mi pedig maradtunk egy helyben, mintha pillanatragasztóval szögeztek volna oda egy rég letűnt helyzethez. Jövőre megyünk suliba és már előre rettegek, hogy az okos, érdeklődő, érzékeny lelkű, de hihetetlen mozgásigénnyel bíró fiammal, hogy fogják megutáltatni - jobb esetben az iskolát, rosszabb esetben, magát a tanulást! Somát nem lehetne átvinni egy másik iskolába, ahol jobban tolerálják, segítik a figyelemzavarát? (Szorgalomból egyébként meg lehet bukni? A szorgalomba nem az órai munka és a szorgalmi feladatok tartoznak? A feledékenység, figyelmetlenség nem más kategória? Nem lehetne inkább megoldást keresni és nem a gyereket megtorolni? Mert mondjuk ha nem a büntetés áll a központi helyen, hanem, hogy a gyerek nem tud mozogni a tesi órán, akkor kivételesen utcai ruhába is végigcsinálhatta volna az órát, max. kap 1 fekete pontot a felszerelés miatt. Vagy be lehetne kérni egy tartalék csomagot, ami mindig a suliban van, ilyen alkalomra. A Két Lottinál nem az a lényeg, hogy olvasta-e, érti-e, feldolgozta-e stb.? De ezek persze költői kérdések. A válasz úgyis egyértelmű. Mindenesetre kitartást nektek!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem jogos, hogy a szorgalom jegyben megjelenjen a házi feladat, illetve a felszerelés hiánya. Mert igenis este rá kell szánni az időt az összepakolásra, és a délutánt leckeírásra.
      Nálunk az a rendszer, hogy Soma egyedül pakol össze,én meg átnézem, amikor már nem látja. (szeretném, ha nem úgy pakolna össze, hogy "ááá, anya úgyis átnézi még")Sajnos elfelejtettem, hogy Két Lotti is kell a hétfői olvasásra. De látjátok, én, felnőtt létemre is elfelejtettem. Hát ez van, lenyeltem a négyest. A leckét mindig ellenőrzöm, és igazgató nénivel történt beszélgetés után erre meg lett kérve a tanító néni is, hogy figyeljen oda arra, fel legyen írva. Ezt is mindig átnézem. Nem értem, kedden mi lehetett a baj, és ugye erre jött ma a tornacucc-sztori, ami kiverte nálam a biztosítékot.
      Ez a kettes nekem is szól, mert igenis ott vagyok a sarkában. És ha ketten együtt nem tudunk egy négyest összehozni, az már nagy bibi szerintem....

      Törlés
  10. Döbbenet! Hihetetlen, hogy ilyen rendszert bevezethet egy pedagógus! Talán több szülő is szóvá teszi majd az osztályotokban és akkor rájön a tanárnéni, hogy ez túlzás.
    Mi is fordultunk már vissza ÉNEK könyvért reggel félútról. Próbáltam meggyőzni, hogy egyszer belefér, hogy véletlenül itthon maradt, én ugyan haza nem megyek egy ÉNEK könyvért. De szerinte nem lehet, teljesen kétségbe esett. Többször látom, hogy inkább több könyvet is bepakol utólag mint kellene, mert biztos ami biztos, hátha kelleni fog, csak ő nem hallotta amikor mondták. :(

    Teljesen meg van félemlítve. De ennek az az oka, hogy vannak gyerekek, akik miatt egyre hangosabban, egyre több egyest beígérve, megfélemlítve stb. próbálnak meg rendet tartani a tanárok. Mert nem bírnak velük. Erre kéne valamit kitalálni. Ezeket a neveletlen gyerekeket kéne valahogy megfékezni.

    Volt olyan gyerek 4. osztályban, aki bizonyos órán nem írt egy betűt sem mert rájött, hogy tehetetlen vele szemben a tanár. Vagy hallottam, hogy van aki direkt nem visz felszerelést, tájékoztató könyvet. Akkor nem tud dolgozni órán, ill anyuka sem tudja meg. És a rossz példa hamar terjed a gyerekek között. Az ilyen gyerekek és kedves szüleik - akik nevelik(?)őket - miatt szenvedjen,legyen gyomorfekélyes az én gyerekem?!

    Nemrég volt szó a tv-ben a tiszteletről. Hogy sok gyerek, de még szülő sem tudja megfogalmazni mit is jelent. Hát itt kezdődik a hiba!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vike, igen, több szülőnek sem tetszik. Szerintem én is kapok még a fejemre ezért a posztért, de ma jutottam el arra a pontra, hogy nem érdekel. Az én blogom, azt írok ide, ami jól esik. Az én fiam, az én életem, és igenis végig csináljuk. Nehéz lesz.

      Törlés
  11. Szia Virág, nagyon elszomorodtam. Ismét egy bizonyíték arra, hogy az iskola egy élettől és társadalomtól teljesen elzárt mesterséges "laboratórium".
    Remélem sikerül ezen a merev rendszeren puhítanotok!Ez már abszurd!!!!
    Figyelemzavarra gondolom már nagyon sok mindent kipróbáltatok. Nekünk nagyon bevált a TSMT-torna (otthon kell csinálni), illetve a cukormentes életmód hatásait is érzem a gyerekeimen.

    üdv: Szőke Noémi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Noémi, igen, mindent végig jártunk.Azt hittem, megússzuk papírozás nélkül, hiszen a vak is látja, hogy ez figyelemzavar a javából. Bár tudom, a papír sem fog érdemben segíteni, de legalább nem csak a szám jár, hanem lesz mit lobogtatni.

      Törlés
  12. Teljesen megértelek Virág. Nagyon durva a rendszer nálatok. Bukni is lehet szorgalomból? Mert kb. már csak ez következhetne. Azt is furcsának tartom, hogy meg sem fordult a tanárnö fejében, hogy esetleg ellopták a tornacuccot, vagy viccböl vki áthelyezte. Érdekes hozzáállás.

    Egyébként, az én fiam is kettes lett elsöben! (tavaly) szorgalomból, úgy hogy évvégére diagnosztizálva lett nála a figyelemzavar (ami ugyebár megmagyarázza a viselkedését az iskolában), úgy hogy baromira próbálkozott, mi is mindent megtettünk, úgy hogy egyébként mindent tud és ért.... Én is totál kikészültem. Kerestem a gyerekben is, magamban is a hibát, de most ez a posztod megerösített benne, hogy tul.képp. nem bennünk van a hiba. A figyelemzavaros gyerekekkel nem tud mit kezdeni a rendszer nálunk, Németországban, sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Levegőpacsi...mondaná Soma :)
      Szóval kezet foghatunk...sajnos.

      Törlés
  13. Szia Virág! Hihetetlen...Egyes szorgalom nincs, szegény tanító néni vajon mit fog kitalálni a kettes után? Középiskolában tanítok, a házit mindig felírom a táblára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan azt érzem, titok, mi a házi.
      Csak tudod nem egyenlő esélyeik vannak azokkal, akik napközisek. Mert egy napközis ha nem írja fel a házit, annak nem lesz következménye. De Soma hazajárós...azonban nem fogom napközibe íratni csak emiatt. Egyszerűen nem akarom, hogy este 6-kor jöjjön haza először. (vívás van minden nap)

      Törlés
  14. Felháborodva olvastam -sajnos a mai iskola rendszerre jellemző- írásod, amely leképezi a társadalmunkat. A hatalommal rendelkező frusztrálja akin a hatalmát gyakorolja. Azt mondanám, hogy a szülők közös fellépése kell az ilyen "pedagógus" nemnormális gyakorlatának megváltoztatásához. Sajnos a szülők nem mernek még egyedül sem fellépni, nemhogy összefognának, mert "mi lesz a gyerekkel?", "úgy is rajta csattan az ostor végül!". Pedig ez nem igaz. Én magam vívtam meg a harcom a gyerekem és a saját igazam érdekében az idióta gyakorlat és az iskolai házirend ellen. Oktatási biztos, önkormányzat, igazgató és láss csodát, megváltoztatták. Valamint a gyerek sem látta kárát (meg is néztem volna azt aki bármilyen szankciót alkalmazott volna emiatt). Szóval nem kell hagyni! Igen is fel kell venni a kesztyűt és ha van rá esély, kulturáltan megoldani a helyzetet. Ha nincs, akkor jogi eszközökkel. Mert az nem járja, hogy a gyerek úgy menjen iskolába, hogy azt érzi "a szakadék szélén áll". Több kárt okoznak mint amennyi hasznot az ilyen "pedagógusok". Az még csak hab a tortán, hogy ez egy felekezeti iskola, ahol a szeretet, megértés, megbecsülés és esély adás, napi gyakorlat kellene hogy legyen. :( Na jól kidühöngtem magam. Kitartás és ne hagyjátok magatokat!
    Egy többgyerekes szülő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen, akárki si vagy, köszönöm a soraidat.
      Eleinte én is azt gondoltam, majd Somán csattan az ostor. De nagyon remélem, inkább az lesz a tanulsága, hogy mégsem lehet mindent megtenni egy gyerekkel.

      Törlés
  15. És nem gondolkodtál azon, hogy újra magántanuló legyen? Attól még néha bejárhatna (legalábbi snálunk), de nem kapna szorgalomból jegyet.

    VálaszTörlés
  16. Eszter, de...folyamatosan ez jár a fejemben. Attól az egytől félek, hogy úgy érezné, ez az ő kudarca...hogy azért maradna itthon, mert alaposan elszúrta az iskolát.

    VálaszTörlés
  17. Ne úgy állítsd be! Másképp fogalmazd meg neki. Ráadásul ha marad, akkor folyamatosan fogja ezt érezni, hogy nem megy neki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez talált süllyedt: "Ráadásul ha marad, akkor folyamatosan fogja ezt érezni, hogy nem megy neki."

      Törlés
  18. Jaj a csudába is. Marci is figyelem zavaros. Ő is egy ampel legalján nap mint nap. Azt mondtam neki nem érdekel, nem baj. De persze ennyivel nincs elintézve. Azért bűntetik amilyen, nem azért amit tesz. Végtelenül szomorú vagyok.

    VálaszTörlés
  19. Orsi, egy darabig nem érdekel, de eljön az az idő, amikor vérzik az ember szíve, hogy van egy okos, értelmes, normális gyereke, akinek igenis kezd fontossá válni a "társadalmi" elismerés, és nem jut hozzá. Pedig igyekszik a maga módján, de sosem sikerül....

    VálaszTörlés
  20. A tanító néninek nincs csúszkája???
    Végiggondolatlan rendszer és egyetlen motiváció benne a büntetés elkerülése. Ez pedig nem motiváció!!! Hogyan tud érvényesülni a jutalmazás??? Ötösről indulva hova lehet felfelé lépkedni?
    Hány éves a tanító néni? Működik szakmai munkaközösség, ahol rövid átbeszélés után levonható a konzekvencia, hogy értékelési szempontból nem helyes ez a megoldás?
    Sajnálom és jól tetted, hogy megbeszélted, sőt folytasd is, mert arra, amit te tudsz a szakmáról lehet építeni.
    Ezt bebizonyítottad már itt sokszor!!!
    Szeretettel üdvözöllek: Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erika, nem tudom, van-e cuszkája....:)
      Valóban nincs más motiváció, mint elkerülni a büntetést. ÉS igen, felfelé sincs...ez jó szempont, eszembe sem jutott.
      A tanító néni fiatal, de azért jó néhány év tapasztalat van a háta mögött. Tavaly is voltak már számomra intő jelek, de próbáltam megérteni az ő szempontjait is.
      Az iskola belső életét már nem ismerem. Amikor én ott dolgoztam, még igen kicsi suli volt, azóta nőtte ki magát, sok dolog megváltozhatott.

      Törlés
  21. Én ezt nem (sem) értem, hogy egy általad fogalomnak nevezett igazgatónő miért fogad el ilyen módszert a nevelőtestületében????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nóra, én úgy érzékeltem, az igazgatónő nem ért egyet ezzel a rendszerrel, de próbálja elfogadni, hogy minden tanár keresi a saját fegyelmezési rendszerét. Ez most egy kicsit megcsúszott, rosszul értelmezett rendszerré nőtte ki magát.
      Nincs semmiféle tudomásom arról, hogy megbeszélték-e, milyen rendszer legyen az iskolában általánosan elfogadott. Tudomásom szerint a kötelező olvasmányok is teljes káoszban vannak kiadva. Egyik osztálynak nincs semmi, másik osztályban (párhuzamos osztályról beszélek) több kötetnyi könyv van nyárra kiadva. Ez persze egészen más tészta, de ebből arra következtetek, egy körön belül azt csinál ott minden tanár, amit jónak gondol.

      Törlés
    2. Igazgató néni ne tündéri legyen, hanem szakmailag felkészült arra, hogy a gyermek érdekében szükséges lépéseket megtegye.
      És ne keresse meg a tornazsákot -kérje meg rá a tanító nénit, s ha Ő nem találja - bocs, de csúszka...

      Törlés
  22. Talán még olvasod ... Hasonló történetek és saját iskolás éveimből kiindulva egyre jobban nem akarom állami iskolába adni a gyerekeim. Pillanatnyilag kétségbeesve keresek számunkra kivitelezhető alternatív megoldást mert a nagy fiam jövő szeptembertől iskolás lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emili, éppen a szomszédunkkal beszélgettem pár szót, na ők is pont magániskolát szeretnének alapítani...

      Törlés
  23. Szerintem ez pedagógiailag hibás módszer, és ha nem változtat rajta a tanárnő, újra otthon kellene tanítani Somát vagy tanítónőt váltani, amíg nem késő. Megnézném azt a tanárt, akinek mindig mindenhol mindene megvan és nem hagy otthon semmit. Ez egyszerűen szívtelen és rideg. Az én gyerekeim katolikus iskolába járnak, ott is számít a jegybe, de ott havonta vannak a szorgalom jegyek és hármasával csökken. A magatartásban pedig van öt kis kép, ha valami gond van, abból vesznek el, de nem osztályozzák minden héten és javítani is lehet. A társadalmi elismerés nem csak a tanítónőből áll, bár tudom, hogy a gyereknek fontos, hogy a felnőtt mit gondol róla. B. Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Judit, pontosan ezt éreztem én: szívtelen és rideg.

      Törlés
  24. Pedagógusként, szülőként, iskolaigazgatóként boldog vagyok, hogy iskolánkban nincsenek ilyen tanárok. A toleranciára, mások elfogadásra, segítésére neveljük gyerekeinket... Néha nehéz feladat, bevallhatom. Szerbek, magyarok, romák, egyiptomiak, montenegróiak járnak hozzánk. Volt vak kislányunk, akit nem lett volna kötelességünk fogadni, de sikeresen nálunk fejezte be az általános iskolát... Down-kóros, autista, viselkedészavaros, kisegítő tagozatra járó, nevelőszülőknél élő... Mind-mind iskolánk diákja! És senki nem kap szorgalomra kettest! A dicséret ösztönzően hat mindenkire! Egy kis fejsimogatás, biztató szó csodákra képes! Erősítsd önbizalmában Pici Csillagod, és minden rendben lesz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húha, ez igen!
      Ennyiféle ember egy suliban! :)
      Igazán nagy odafigyelést és empátiát igényel ilyen sokszínű sulit fenntartani. Gratulálok hozzá, és sok sikert kívánok a jövőre nézve is!

      Törlés
  25. Szia! Még nem olvastam el a cikket és a többiek hozzászólását se, de !!! tanítottam 10 évet alsóban, aztán otthon voltam 6 évet (majd Tanulási nehézségekkel küzdőkkel foglalkoztam, miután visszamentem dolgozni ÉS ÉN fizikailag és mentálisan is kiborultam az oktatási rendszertől és Ufó-nak éreztem sokszor magam a munkahelyemen. Sajnálom és tudom nem lehet elnézést kérni, mert a fiad már átélte és a lenyomat már benne van, pedig Ő egy cseppet se hibás és mi felnőttek és ez a helyzet az oktatással teszi őt mássá és szépen lassan leépíti az önbizalmát. Vétek és nem értem. A fiam most 7 éves és teljesen véletlenül mi nem Magyarországon kezdtük az iskolát.
    Nem tudom mi a jó ötlet, de egy ilyen tantestület ...... Az ötödik osztály nehéz lesz érdemes lenne még most szétnézni valami empatikus, más módszerrel tanító iskola felé ( alternatív). Nem okoskodni akarok, csak tudom, hogy mekkora válás lesz és fontos, hogy legyen segítője. A szakértői bizottságnál volt már? Hallásvizsgálat is kellhet. A szakértői vélemény hiába követel meg valamit, ha a tantestület NEM ÉRTI az okokat. ( Én fejlesztő voltam és a felsős nevelők mindig csak azt hajtogatták: Ők ezekhez a gyerekekhez nem értenek: Pedig csak türelem és jó szándék kellett volna semmiféle külön tanulmány nem.. No befejezem, mert felment a pumpám!
    Virág kitartást! Te erősítsd a fiad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti, az UFO érzést teljesen megértem. :)

      Egyébként én itthon vagyok. Azért döntöttünk így, hogy legyen, aki a gyerekek mellett áll, és egy nagycsaládban amúgy is van bőven tennivaló. Az ötödik valóban nem könnyű, de attól nem lesz elviselhetőbb a váltás, hogy már negyedikben úgy bánnak velük, mint az ötödikesekkel.
      Hallásvizsgálat persze volt, minden rendben. A figyelemzavar a szakmai kompetenciámba tartozik, elmondatom, mindent végig jártunk már. Azt gondoltam, nem kell papír a tényről, hogy Soma figyelemzavarral küzd, elég, ha elmondom, ha segítséget kérek a tanító nénitől. Sajnos azt látom, ez nem sokat ér. Na persze nincsenek illúzióim a papírról sem, az sem fog érni semmit. :((( De legalább lobogtathatom.

      Törlés
  26. A nagyom még csak oviba jár, a kicsi itthon velem, így szerencsére nincsenek ilyen iskolás tapasztalataink - és nagyon remélem, hogy nem is lesznek!
    Nem vagyok pedagógus, így kapásból lehet, hogy tudtam volna tényeket mondani, hogy miért adnék egy gyereknek szorgalomból kettest... de az valami olyan kutya rossz gyerek lett volna, aki minden nap agyvérzésbe hajtja a tanerőt. Aki direkt és készakarva "rossz", aki mást sem csinál csak csíntalankodik.
    De ez? Hogy csak lefelé lehet menni??? Aki szorgalmas, elviszi a Két lottit meg felírja a leckét de véletlenül valaki elviszi a tornacuccát és így nem találja annak esélye sincs kijavítani a más hibáját? Érdekes motiváció! Csak rosszabb lehetsz önmagadnál. Ezt a tanárnő komolyan gondolta?
    Gyerekeknél? Hát még nekünk, felnőtteknek is nagy trauma, ha rontottam, feledtem valamit és emiatt hátrányos helyzetbe kerülök. De hogy ezen ne lehessen javítani? És igen, hányszor van ilyen nekünk is, hogy elfelejtünk ezt-azt, pedig nagyon oda akarunk figyelni.
    Megértem a felháborodásodat! Mert van egy pont, amíg az ember hajlandó elhinni, hogy a gyerekemnek csak én vagyok hajlamos felmentést adni a hiányosságaiért a szeretet jogán - és van az a pont, amikor ordít az objektivitás.

    Nem tudom, Virág... annyiszor van az életben, hogy meg kell változtatnunk az irányt, hogy fel kell adnunk valamit, úgyis tűnhet tán, hogy meghátrálunk, de "életben kell maradnunk".
    Ha oo-ra visszatértek, talán lesz egy tüske Somában, hogy nem ment valami. Ha marad a suliban, akkor meg lehet, hogy folyamatosan tüskéi lesznek, hogy nem megy valami.
    Nehéz dolog.
    Gondolok Rátok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Betti, igen, aludtam is egyet a dologra, és ma úgy ébredtem, hogy van megoldás. Igen, OO.
      Remélem, a jegyző és bármilyen hatóság, akin esetleg végig kell mennünk meg fogja érteni, hogy a kettestől meg kell védenem a gyerekemet.
      Amúgy ez idén a második kettes heti szorgalomból...

      Törlés
  27. Valami lehet a levegőben, mert hirtelen most 3 blogon is a gyerekek gyomorgörcsös iskolás napjairól olvastam :-(
    Tudom, hogy ez egy összetett probléma. Az édesanyám egy lelkiismeretes matematika tanár volt és ezelőtt 12 évvel megmondta, hogy sajnos a mai magyar oktatási rendszer egy lejtőn megy lefelé. Hozzá nem értők hoznak döntéseket oktatási ügyben, gyengül a követelmény és a felvételi rendszer a pedagógusi pályára (hányszor hallottam már, hogy nem vesznek fel sehová legfeljebb elmegyek a tanítóképzőbe), a gazdasági rendszer kizsigerelt, lefáradt, ideges, stresszes felnőtteket generál szülői és munkaerői oldalon is... DE azt gondolom, hogy ezek egyike sem indokolhatná, hogy a legkiszolgáltatottabb rétegen, a gyerekeken csattanjon az ostor, akik a felnőttekben bíznak és sorozatosan pofára esnek... Szomorú vagyok :-(
    Nekem ikreim vannak aprók még, de már egyik helyi iskolába sem adnám őket, pedig nem kicsi városban élünk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, ez a tegnapi nap nekem is ilyen volt. :) Én is reggel olvastam a cikket, amit belinkeltem a poszt végén.

      Törlés
  28. Ez nagyon elszomorító!
    Nem dől össze a világ, ha egy kisfiú az utcai ruhájában tesizik, legfeljebb anyukája fog haragudni érte:) nálam ez mindig működött. A lógni akaró nagylányok részére tartottam a szertárban egy zizegős anyagú melegítőt...hát inkább mindig hoztak felszerelést.
    A mi családunkban ketten minden reggel visszajönnek valamiért a lépcsőházból, hárman szinte sosem felejtünk el semmit, most akkor a kettőnek ne adjak vacsorát?
    Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem gondolom, hogy bármilyen büntetés pozitív eredményre vinne, nincs az a büntetés, ami célravezető lenne a pedagógiában. A tanító néninek más módszer után kellene néznie, ha eredményt akar elérni...Kitartást Virág! Drukkolok nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ma reggel a férjem is visszakocsikázott. Mondtam is neki, hogy szerencséje, hogy engem vett feleségül. :))))
      Itthon nincs csuszka. :))))

      Törlés
  29. Kedves Virág!

    Együtt érzek veled! Köszönöm, hogy megosztottad. Igazán sokat nem tehetek hozzá. A véleményem Bartos Erikáéval egyezik. Feldúlt, nem értem, miért kell ilyen brutális büntetési rendszer, és nem hinném, hogy pozitív motivációval nem lehetne ennél sokkal jobb eredményeket elérni. És különben is: hol marad a személyes odafigyelés? Gondolom ilyesmit ne várjak. A cikket el fogom olvasni. Lehet túlzottan idealista vagyok. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Manka! A cikket tényleg olvasd el! :))))

      Törlés
  30. Kedves Virág!
    Én egy kis falusi iskolában tanítok, az osztályomba értelmi fogyatékos, és néhány tanulási zavaros gyerek jár. Ami a gond, hogy amikor én és a velem korúak jártunk főiskolára, nem kaptunk útmutatást a fogyatékos vagy tanulási zavaros tanulókkal való foglalkozásra. Ezért tudom megérteni azokat a kollégákat, akik tehetetlenek. Én utána néztem dolgoknak, és minden gyerek fejlődését külön figyelemmel kísérem. Nagyon sok munkát fektetek ebbe, ami nem 8 óra naponta, hanem jóval több. Sajnos ezzel kevesen vannak így.
    A szorgalomra én a legtöbb gyereknek ötöst vagy négyest adok,mivel látom, hogy mennyire igyekszik, és nem azért lett a jegy pl. kettes, mert nem tanult, hanem mert csak annyira volt képes. Hármast az kap nálam, aki szándékosan nem tesz semmilyen erőfeszítést, hogy elérjen valami eredményt, órán megül a feladat mellett. Ilyen 1 tanuló volt a 15-ből. Én mindig saját magához nézem a tanulóim fejlődését.
    Mindig lenézik a falusi iskolákat, de szerintem mi sokkal jobban figyelünk a gyerekek lelkére, mint egy-két jó nevű, menő városi iskola. A felekezeti iskolákról viszont azt hallottam, hogy sokkal nagyobb a szigorúság, mint az államiban.
    Általánosítani azonban nem lehet, ugyanis a pedagógus személyisége számít falun is, városon is, egyháziban és államiban is.
    Remélem jól alakul majd a dolgotok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sucika, én is hasonlóan gondolom. Már a hármas is elég rossz jegy szorgalomból...és aki sokszor kapja, annak már nem lesz semmi hatása. A gyerek hozzászokik, elhelyezi magát abban a dobozban, hogy hármas vagyok, kettes vagyok. Főleg, hogy javítani nem is lehet....

      Törlés
  31. drága virág! összefacsarodott a szívem,mikor olvastalak! lehet, h az igazgató néni egy kincs, de a tanító semmit nem ért a hivatásához! az ilyen értékelés csak arra jó,h frusztrálja a gyereket! beszélj vele és mondd el neki azokat a gondolatokat, amiket itt leírtál! ha nincs hatása, mentsd ki a fiadat abból az osztályból!!
    kérek mindenkit, h ne mondjátok azt, h ez a mai iskolarendszerre jellemző! egyes pedagógusokra sajnos igen, míg mások mindent megtesznek a gyerekért vagy legalábbis megpróbálnak minél kevesebbet ártani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Niki, beszéltem a tanító nénivel is. Elmondta, hogy a gyerek feladata felírni a leckét, és ha nem írja fel, ne is engedjem, hogy felhívja az osztálytársát, vagy valahogyan mégis megszerezze. Tulajdonképpen azt hittem, nem hallok jól.
      Ekkor fordultam az igazgatónőhöz. Ő ezt nem tartotta alkalmazható módszernek, és megkérte Soma tanító nénijét, hogy figyeljen rá, legyen felírva a lecke. Ezt ott akkor meg is ígérte. Tegnap nem volt felírva a nyelvtan lecke....:(((
      Én kérdeztem meg.

      Törlés
    2. Börtön vagy oktatási intézmény?
      Mi az, hogy ne is kérdezhesse meg?!

      Drága lélek ez a tanító néni...

      Törlés
    3. Ezt ki-ki döntse el maga. :(
      Nagyon nem értettem akkor is, miért ne engedhetném emg, hogy pótolja a hiányosságait, amikor leesik neki a fatantusz, hogy már megint elfelejtette....

      Törlés
  32. Nem olvasom el a többi bejegyzést, hisz én vagyok az 56., szép szám, szomorú szám.
    Milyen osztályzatot adok a tanító néninek?!
    Kettes alát!
    Hogy túl jó? Lehet!

    Gyerekem végig szenvedte az általános iskolát (az óvodát is), középsuliban volt olyan félév, amikor hatból vágták meg.
    Imádkoztunk, hogy ne fuccsoljon be az érettségin - sikerült!
    Most másodikos a főiskolán.
    Okos, értelmes, jó fej srác - kinőtte magából az intézményektől való allergiát.
    És én mennyit aggódtam, veszekedtem vele!
    Hajaj!

    Léptesd onnan a gyerekedet kedves anyuka.

    Mert tönkre teszi ez a hajsza.
    Ha csak 18 éven felüliek olvasnák blogodat ideírnám, hogy a tanító néninek valami feldobó élményre lenne szüksége.


    Óvónő voltam - sokszor hibáztam magam is.
    Remélem kevés gyerek emlékszik csak a szigoromra, és sokan a szeretetre, személyes kapcsolatunkra is gondolnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gratulálok a fiadhoz. :)
      Sajnos sok-sok gyerek van, akit megvisel az iskola. Pedig csak egy icipici jóindulaton múlik sokszor...a bizalmon, hogy hiszek a gyerek fejlődésében...

      Törlés
    2. Márta, az utolsó bekezdésedhez hadd fűzzem hozzá, hogy az én fiam négy és fél évesen képes volt azt mondani, hogy nem baj az, hogy az óvónénik szigorúak. Ha nem lennének azok, ő nem is akarna abba az óvodába járni, mert milyen gyerekek járnának oda. Ha ott a szeretet, a legkisebbek is hálásak a szigorért, mert keretet ad, amire támaszkodni lehet.

      Törlés
  33. nagyon úgy tűnik, h a tanító néni képtelen a változásra! nagy kár! sajnálom, h ilyen nehéz helyzetbe kerültetek, remélem megtaláljátok a legjobb megoldást (vagy a legkisebb rosszat).

    VálaszTörlés
  34. Mégis végig olvastam...

    Óvodás gyerekeim többsége veszélyeztetett volt, vajon kit bűntettem volna a tetűért, piszkos ruháért, maszatos pofiért?!
    Örültem, ha gyötrött kis életükben az önbecsülés magocskáját el tudtam ültetni.

    Hajaj, elszomorodtam.

    VálaszTörlés
  35. Láttam, hogy 61 komment és már nem is akartam hozzászólni, gondoltam, mindent elmondtak előttem... és mégis.
    Amellett, hogy rossz a rendszer, hogy rossz a jegy ilyen esetben, rossz a hetente jegyre értékelés és egyáltalán, az egész felháborító... megkérdezném, hogy FELFELÉ is megy az a csúszka? Tud a gyerek javítani, vagy hétfőn indul ötössel, és ha egy abszolút kontrollált kis robot, akkor legfeljebb szinten tartani van esélye? A tanító néni hány dolgot felejt el naponta és ki húzza le a teljesítményértékelését? Pedig ő egy komoly és erős felnőtt, nem egy kisgyerek... Katasztrófa.

    VálaszTörlés
  36. Na, végigolvastam a kommenteket. Vinném innen a gyereket... OO, vagy másik iskola.

    Egyetértek a falusi iskolákat dicsérő hozzászólóval, már önmagában csak az, hogy a nagyfiam osztálya 16 fős, sokkal nagyobb odafigyelést tesz lehetővé.

    Látom, sokan írták, hogy csak lefelé megy a csuszka... de most komolyan, mi tartja vissza, hogy felfelé menjen? Ha hétfőn otthon hagyja a tesicuccát, de kedden sokat jelentkezik vagy tud egy plusz éneket vagy szebbet rajzol, mint máskor, akkor miért nem lehet kedden megint ötös?

    Marciéknál elsőben manók voltak egymás fölé ragasztva, takarták egymást, három-három manó magatartásból és szorgalomból. Felül egy vidám, alatta egy közömbös, alatta egy szomorú manó. Ilyen kis hiányosságok vagy magatartásbeli rosszalkodások esetén lekerült a felső manó, esetleg a második is, és mindenki láthatta, kinek nevet és kinek szomorú a manója. De bármikor visszakerülhettek, akár még aznap! Versengtek a gyerekek, hogy mindenki manója nevessen...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, a javítás lehetősége igen sokat jelentene. De ez nem opció itt a negyedikben.

      Törlés
  37. Kedves Virág,
    sztem keressetek másik sulit, ne oo legyen a megoldás. Soma fiú, nem lehet veled otthon 18 éves koráig. Ha marad, a szülőknek össze kell fogniuk, és megkérni a ttó nénit, találjon ki más értékelési rendszert. Talán beválna az is, hogy egy kedves osztálytárs lenne megbízva azzal, hogy Somával együtt a nap végén ketten ellenőrzik, fel van-e írva minden lecke a füzetébe.( Kb. 3 perc )Felelősség mindkét gyereknek: A másik gyereknek, hogy felelősséget vállal Somáért, a Te fiadnak pedig, hogy igyekezzen, az oaztálytárs előtt.
    Üdv,Andrea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Andrea, kedves osztálytárson túl vagyunk. tanító néni maga vállalta el, hogy ellenőrzi, fel van-e írva a lecke. Sajnos éppen tegnap elfelejtette. De ez a sors fintora szerintem. :)

      Törlés
  38. No Virág, jövök hetvenediknek.
    Vártam, valaki írja-e azt, ami belőlem "kikívánkozik". Mégpedig azt, hogy akárki akármit mond, itt a magyar oktatási rendszer legeslegnagyobb hibája: nem azt nézik, hogy mit csinál jól a gyerek, hanem azt, hogy mit hibázik!!!! Ennek itt a legeklatánsabb jele, hogy csak lefelé mehet....
    Van egy barátnőm, aki két évet töltött Angliában, gyerekeivel. Mesélte, hogy bementek fogadóórára, mert meg akarták kérdezni, hogy mi az, amiben a fiuknál esetleg oda kell figyelni, hogy az a valami jobban menjen. Azt mondta, hogy a tanító néni nem volt hajlandó hibákat említeni, hanem csak sorolta, hogy milyen jó a fiuk ebben meg abban, meg amabban...
    No, az a kislegény úgy érzi, hogy "ide neki az oroszlánt is", a te Somád meg majd lassan azt gondolja, hogy már a saját árnyékát sem érdemli meg. És aztán csodálkozunk a magyar kishitűségen....

    Remélem Derecskén (ha jól láttam a hunfencinges kiírást) majd jól lekaszabol mindenkit és mosolyog egy jót!!!

    Szomorú. És igen, én is azt gondolom, hogy ha ez itt így nem megy, akkor változtatni kell. A gyermeked pedig egyszer csak majd megköszöni neked.
    Üdv,
    Szilvi

    VálaszTörlés
  39. Kedves Virág! Én már nem is írok semmit! Az én gyerekeim 4 éves, 2,5 éves és 6 hetes. Már most nagy dillemában vagyok hova viszem majd őket suliba. Óvoda is nehéz választás volt, de azt hiszem, hogy jól döntöttünk (új katolikus ovi), mert a nagylányom nagyon szépen fejlődik.
    Virág! Nem alapítasz egy iskolát? Hozzád szívesen vinném a gyerekeimet, nem is vagytok messze :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gabi, muszáj reagálnom: Gabi vagyok, a lányom négy éves, a fiam kettő, a kicsi lányom 3 és fél hónapos. :-)) Lassan egy éve azon jár az agyam, mit csinálok két év múlva, amikor Rékám iskolás korú lesz???
      Nálunk az oo van elöl a pakliban. :-)

      Törlés
    2. Gabi, hát iskolaalapításon nem is gondolkozom, de a szomszédomék pont ezt teszik. :))) Mármint gondolkoznak. És ahogy ismerem őket....
      Itt a honlapjuk: http://www.ertsunkszot.hu/
      De azért köszönöm a bizalmat! :)
      Gabka, neked like gomb. :)

      Törlés
  40. Nehéz erre düh nélkül reagálni! Mert mégiscsak egy kisgyermek lelkét teszik tönkre! Sokmindent leírtak már az előttem szólók, én édesapám hitvallását vésem most még ide: "Az a tanár, aki egyest ad bármelyik tantárgyból vagy buktat, az saját maga is megbukott. Alkalmatlan a szakmájában, hiszen nem tudta megtanítani a gyermeket adott tantárgyra. Kvázi keressen más munkát! Hiszen minden gyermekből legalább a kettes kihozható!"...erre a szorgalom kettesre/bukásra nem tudom, hogy mit reagálna, de ismerve őt, lenne egy-két szava a tanárhoz! Szerintem ez a tanár is a bukás szélén van...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos belőlem is az elkeseredett düh beszélt. Ha visszagondolok a tegnapi napra, még mindig görcsbe rándul a gyomrom.

      Törlés
  41. Szia,

    A szulok osszefogasa semmire se eleg ilyen esetben? Alairasgyujtes, igazgatononel kozos panasz, tanarno zaklatasa hogy valtoztasson valamit? Egyuttes erovel lehet valtoztatni?
    Szeretnem hinni hogy igen.
    Anna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anna,hát ez kényes kérdés. Egy szülő sem szeretné, ha a gyerekén csattanna az ostor. Pedig tudnád, hányan nem értenek egyet ezekkel, és még sok mással...

      Törlés
  42. Én világ életemben kettes voltam szorgalomból - bár a jegyeim többnyire 4-5 között voltak, csak a gimiben lettek 2-3 - és mindig az volt a tanárok válasza, hogy azért kapok kettest szorgalomból, mert ha egy kicsit is igyekeznék, lehetne ez jobb is. Először nem értettem, hogy lehet ötösnél jobbat kapni, de akkor még nem érdekelt. Aztán meg már annyira megszoktam, hogy soha nem lehetek hármas (se) szorgalomból, hogy utána már egyáltalán nem is törekedtem.
    Nem olvastam végig mind a 71 hozzászólást, de ha ez Somát bántja, tenni kell ellene, ha nem - mint engem -, akkor fogadjátok el. Ti úgyis tudjátok, mi az igazság, az meg csak egy szám!
    G.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, ez csak egy szám. De mégsem tartom jónak, hogy ezt mondjam a gyereknek: "Soma, ez a kettes csak egy szám. Igaz, hogy ott volt a tornacuccod, és lehettél volna hármas is, és igaz, hogy azt se tudjuk, mit hibáztál kedden, de ne törődj vele, a tanító néni azt irkál az ellenőrződbe, amit akar...én is leszarom...te se foglalkozz vele..."
      Na mert ez lenne a másik verzió.
      Csak valahogy hinni akartam abban, hogy vannak pedagógusok, akik az embert nézik, és nem a tornacuccot. :(((

      Törlés
  43. Én világ életemben kettes voltam szorgalomból - bár a jegyeim többnyire 4-5 között voltak, csak a gimiben lettek 2-3 - és mindig az volt a tanárok válasza, hogy azért kapok kettest szorgalomból, mert ha egy kicsit is igyekeznék, lehetne ez jobb is. Először nem értettem, hogy lehet ötösnél jobbat kapni, de akkor még nem érdekelt. Aztán meg már annyira megszoktam, hogy soha nem lehetek hármas (se) szorgalomból, hogy utána már egyáltalán nem is törekedtem.
    Nem olvastam végig mind a 71 hozzászólást, de ha ez Somát bántja, tenni kell ellene, ha nem - mint engem -, akkor fogadjátok el. Ti úgyis tudjátok, mi az igazság, az meg csak egy szám!
    G.

    VálaszTörlés
  44. Én ezen most egészen egyszerűen elbőgtem magam. Még dühös sem tudok lenni, csak végtelenül elkeseredett. Borzasztóan sajnálom Somát, és a többieket is. Borzasztó nevelési elv az, ami arra tanít, hogy nincs második esély, ha egyszer hibáztál, vége. Ezt törvényileg kellene büntetni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos, ha központilag szabályozzák az osztályzást, az a baj, ha nem szabályozzák, és minden osztályfőnök kiskirály az osztályában, akkor az a baj. Utánanéztem, más iskolák milyen szempontok alapján értékelik a szorgalmat. Ha beírod a googliba, hogy szorgalom értékelése, te is megtalálod. Hát olyat nem találtam, mint nálunk....
      Egy példa:

      • munkáját közöny, érdektelenség jellemzi,
      • figyelmetlenül dolgozik, megbízhatatlan,
      • feladatait nem végzi el, nem hajlandó munkavégzésre,
      • alig dolgozik, kötelességeivel nem törődik
      • az órai munka rendjét rendszeresen zavarja bukásra áll vagy bukik.

      Hát azért nem gondolom, hogy Soma ilyen lenne...

      Törlés
  45. Kedves Virág! Tapasztalatból tudom, hogy az "ilyen" tanító nénik nem változnak. Hiába lobogtattam én a papírunkat. Ma már felsős a lányom, de nehéz elfelejteni a 4. osztályban átélteket. Okos döntést kívánok Kissné Margó

    VálaszTörlés
  46. Kedves Virág!
    Magaménak érzem a szempontjaidat, a felháborodásodat, az útkeresést, úgyhogy nem ezeket kívánom ragozni, hanem inkább kiegészítő megfontolásokat vetnék fel. Nem vagyok szakmabeli, csak gyakorló anyuka, akit nagyon foglalkoztat a legtágabb értelemben vett "táplálás" kérdése (ezért is olvaslak rendszeresen Téged). Számtalan egyéb olvasmányból úgy tűnik, hogy a figyelemzavar összefügghet a szervezet bizonyos hiányállapotával (vitamin, ásványi anyag, stb.), és hogy az ételeink felerősíthetnek vagy gyengíthetnek bizonyos hatásokat. A jó minőségű halolajról különösen sok jót lehet olvasni figyelemzavarral összefüggésben, és más tápanyagok étrendbe való tudatos beillesztése (illetve bizonyos káros ételek kerülése) is kapóra jöhet.

    Számomra nem kétséges, hogy az iskolai rendszer nem a mi javunkat szolgálja (hanem valaki másét, de azt nagyon) és titkon bízom benne, hogy mire Lurkó fiam olyan korú lesz, az OO elérhető megoldás lesz a számunkra. Ő nem figyelemzavaros, de sokszor illetik "érzékeny" jelzővel, amit nem dicséretnek szánnak. A mai oktatási rendszerben azt a gyereket illeti dicséret (vagy a bűntetés hiánya), aki pontosan méretre szabott és nincsenek önálló vágyai, érzései, igényei. Ez már a bölcsiben is megnyilvánul és elképzelem, hogy az intézmények falai között sohasem ér véget.

    Iskolaellenes összefüggéseket pedig erről a blogról is tanultam:
    http://wetiko.hu/2011/02/11/az-iskola-ellen/

    Szeretettel:
    Bogyó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Bogyó! :)
      Elolvastam az ajánlott lapot, hát van min elmélkednem! :)))

      Törlés
    2. Ja, kimaradt: az étel allergia is felmerült már, folyamatban vannak a vizsgálatok ezzel kapcsolatban. Halolajat szedi már lassan öt éve.

      Törlés
  47. Kedves Virág!
    Gyógypedagógus és édesanya szemével próbáltam olvasni a bejegyzésedet. Most nem a szorgalom jegyre szeretnék koncentrálni, hanem a hallási figyelem problémájára. Nincs- e véletlenül enyhe fokú hallás zavara a gyermekednek, ez nagyon sokszor hátterében áll a problémának. Hiába kapnál Szakértői Véleményt a problémáról, a pedagógus szemléletén nem változtatna, nem válna toleránsabbá, elképzelhető. A fiadnak kell kompenzáló technikákat megtanulnia, hogy a fontos információkról ne maradjon le. Pl.: óra végén a padtársával egyeztet, hogy minden házit felírt-e.
    Istentől kívánok erőt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagnus, kollégák vagyunk. Természetesen jártunk hallásvizsgálaton, és negatív eredmény birtokában vagyunk.
      Már írtam, a probléma régi, padtárssal való egyeztetés semmi eredményt nem hozott.
      Ami elkeserítő, hogy a tanító néni elvállalta, hogy minden nap megnézi külön Soma leckefüzetét, és sajnos ez sem történt meg minden nap. Például tegnap sem.

      Törlés
    2. Kedves Virág!

      Köszönöm a soraidat, mindig önvizsgálatra késztetnek.
      Másodikos tanítónéni vagyok, és hát nem könnyű. Jól esett, hogy a cikk (aminek még csak az első felét olvastam) nem egyértelműen minket szid, mint általában szokás, hanem a rendszert. (Egyébként miért ne lehetne matekozni alsóban? Nagyon tudják szeretni!)
      És tényleg van baj a rendszerrel. Miért is kell nekem holnap a római számokat tanítanom?
      És kell. Mindent meg KELL tanítanom, ami elő van írva, mert majd felsőben számon kérik, miért nem tud szótagolni, vagy nem érti ezt vagy azt. Mert jön egy ellenőrzés, és megnézik, hogy állunk. És ezért holnap római számokkal fogunk ismerkedni - nem fogom szigorúan venni...
      Nálunk már a 3.-os tanítónéni se írja fel a táblára a leckét, de megnézi mindenki leckefüzetét. Hja, a falusi kisiskola előnyei... :-)
      És én se értek az SNI-s, hátrányos helyzetűekhez, pedig a fél iskolának van papírja valamiről.
      Nem lehetne a főiskolán kezdeni a változtatásokat?

      Törlés
    3. A matekozás nekem is szemet szúrt, szerintem is lehet, csak valóban nem az átváltásokkal indítanék...:)
      Ha megnézi a leckefüzeteket, akkor valóban felesleges felírni a táblára.
      Nálunk tavaly úgy működött, hogy fenn volt minden a táblán. Somától első kérdésem volt, felírta-e a leckét. Ha nemleges válasz jött, akkor visszaszaladt, és lemásolta. De most ez nem működött, ráadásul a társai éppen ebédeltek.

      Törlés
  48. Nézzétek:
    http://www.comeniusiskola.hu/hazi-feladat.html

    Van iskola, ahol a neten is elérhető a házi feladat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A házi feladathoz joga van a gyereknek, nem lehet titok!

      Törlés
    2. Kedves Névtelen, pont ezt a hozzáállást várnám el én a pedagógusoktól. És mint látható, sokan vannak, akik erejüket nem kímélve több csatornát is használnak, hogy minden gyereknek/szülőnek lehetősége legyen megtudni, mi a házi. Az, hogy "én elmondom többször is az óra végén, és ennyi elég" elfogadhatatlan alsóban. Főleg, hogy az látszik, mégsem elég...
      Ez egy ócska kifogás, hogy ne kelljen többet dolgoznia.Kemény ítélet, de én így fordítom ezt a hozzáállást.

      Törlés
  49. Szia Virág!

    Saját módszere szerint magának mit adna szorgalomból a tanítónéni?
    Megígérte, hogy ellenőrzi Soma leckefüzetét és ezt nem tette meg?
    Szorgalom EGYES!!!

    Gabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát bizony..."Ne ítélj, hogy ne ítéltess"
      Szerettem volna, ha nem jutunk el idáig. :(

      Törlés
  50. Drága Virág, jajj, nagyon sajnállak titeket és örülök, hogy megírtad, mert szerintem sok szülő szenved ilyesmik miatt és hallgat, nehogy a gyereken csattanjon az ostor. De igazad van, eljön az a nap, amikor az ember azt mondja, hogy elég. És akkor már tényleg nagyon elég.

    De hogy simogassam is a lelkedet egy kicsit offline témával, én ma a kettes számrendszert készültem megtanulni a nagylányommal és nagyon kétségbe voltam esve, hogy nem értem a tankönyvet. De akkor eszembe jutott, hogy nálad olvastam róla, előkerestem, megértettem, elmagyaráztam és tök jól ment neki. Azt ugyan nem tudtam elmondani sajnos neki, hogyan is működik a számítógép ez alapján (nem volt érv, hogy a számítógép csak ezt ismeri, mert mondta, hogy ott van az ötös billentyű is, ne mondjam már neki, hogy csak 1 és 2 van) így inkább arra helyeztem a hangsúlyt, hogy olyan ez, mint egy titkosírás vagy kódfejtés. És így bejött neki.
    És én is értem!!!! Leérettségiztem, lediplomáztam (jó, nem matekból) és most majd 40 évesen a te blogodból jöttem rá, hogy mi is ez.
    Na, azért ettől lehet egy kicsit mosolyogni, ugye? :-))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marcsi, sok szülő hallgat. Én egy osztálynyival beszéltem erről a napokban. Ugyanez a rendszer a párhuzamos osztályban is, sőt, a mi tanító nénink is onnan vette át.
      Ezekről a beszélgetésekről és és levélváltásokról nem írhatok, mert nagyon könnyen beazonosíthatóak a gyerekek, és senkinek nem szeretnék ezzel ártani. Megértem azt az álláspontot is, hogy igenis félnek attól, hogy a gyereken csattan az ostor.

      Törlés
    2. Ójaj! És majdnem kifelejtettem megköszönni a léleksimogatást, pedig ezek sok-sok örömet és erőt adnak nekem.
      Zárójelek zárójele, de témába vág: tavaly Mesi megmutatta a matek tanárának, hogy tud elszámolni a kettes számrendszerben a kezein. kapott rá egy ötöst. Soma is megmutatta...kapott rá egy "aha, ügyes"-t.

      Törlés
  51. Nem olvastam végig minden kommentet, inkább csak bele-belekaptam. Ezt az írásodat, Virág, már a megjelenése napján olvastam, a linkelt cikkel még korábban. Azért csak most reagálok, mert úgy felment bennem a pumpa, kellett idő, hogy lecsengjek.
    Rengeteg mindent írtak előttem, egy valamire reagálnék: halolaj. Igen, a halolaj sokat segít, viszont: hiába adod a gyereknek a gyógyszertári készítményeket! Beltartalmuk annyira minimális, hogy ezzel az erővel dobálhatod is kifelé az ablakon a pénzt. Vegyél Foreverest. Nem én mondom (én is, de nem ez a lényeg) hanem neves orvosok, akik vették a fáradságot és megnézték, mi van a hasonló készítményekben.
    Nézd meg a youtube-on a fish oil test-et itt:
    http://www.youtube.com/watch?v=3oL896aZiag
    Nem kamu, élőben is láttam, sőt, megcsináltuk itthon!
    Másik, ami eszembe jutott: a kettes szorgalom bizony tükör, de nem a gyereknek, hanem a tanárnak. Először is: ha bevitetem a gyerekekkel a tesicuccot (vagy akármilyen cuccot) az iskolába év elején, akkor megnézem, van-e mindenkinek. Ha van olyan kisgyerek, aki év elején behozta, most meg mégsem találja, akkor semmilyen körülmények között nem adok neki rossz jegyet, bármi negatívat, ugyanis akkor az a cucc az iskolából tűnt el, amiről a gyerek nem tehet!
    Ha nincs bevíve a suliba állandóra, hanem az aktuális napokon hozza magával a gyerek, akkor első alkalommal semmi, mert mindenki lehet figyelmetlen (érdekes lenne megnézni kandi kamerával, hogy a tisztelt tanerő hányszor és mit felejt otthon), többedik alkalommal pedig a tanárnak kéne elgondolkodnia, ugyanis ha olyan óráról van szó, ahová szívesen megy a gyerek, amit vár, ahol jól érzi magát, annak az órának a felszerelését nemigen hagyja otthon, hisz alig várja, hogy olyan órája legyen.
    Vagyis: nem a gyerek a hibás!!!!
    Egyébként bármennyire is közösségi emberek a gyerekeim - nem véletlenül kellett Attilámat is kétévesen oviba íratnom, ahová szívesen jár kilenctől délig, megjegyzem, nem akármilyen ovink van - valószínűleg a mi utunk az oo lesz, mert amiket olvasok, látok, hallok, rosszabb, mint amiket én magam is átéltem gyerekkoromban hellyel-közzel és ezt nem kívánom a gyerekeimnek.
    Szörnyű, hogy iskola helyett internálótáborba járnak a gyerekek.... :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabka, megnéztem a videót, hát valóban megdöbbentő. Megrendeltem a forever-est. :)
      Köszi!

      Törlés
  52. Szia Virág!
    Némileg fordított módszerről szól az én mesém. Hajdúszoboszlón is van egy iskola, ahol "csúksza"-módszer van (volt?). Három évvel ezelőtt történt, hogy annyira gyengének érezte a két tanítónő a harmadikos osztályuk teljesítményét, hogy bevezették a "csúszkát". Egy hatalmas plakátot csináltak az osztályterem falára. A baloldali oszlopban a gyerekek nevei voltak, a felső vízszintes sorban a hónap napjai. A "csúszka" úgy működött, hogy aki hozzászólt az egyes órákhoz, aki órai kérdésre jól felelt, aki jó dogát írt, annak elkezdett lépegetni a "csúszka" balról jobbra. Akinek elérte a "csúszkája" a megadott sávot, annak lett ötös a havi szorgalma. Követhető, nem? Látható, nem? Motiváló, nem? Háát.... Keresztlányom (aki oda járt) elég jó képességű gyermek lévén mindenre mindig tudta a választ. Mindig jelentkezett, mindig igyekezett, de nem szólították fel. Hiszen nem őt akarták előremozdítani, hanem -majdnem- az összes többit. Ebből jól következik, hogy csak az ő neve mellett nem lépegetett az a "csúszka". Hiába bizonygatták a tanítók neki is, anyjának is, apjának is, igazgatónak is, hogy ő ettől még kiváló szorgalmú lesz és színjeles mindenből, hisz tudják, ismerik, és ő az a majdnem egyetlen kontroll arra nézve, hogy ők tényleg leadják az óra anyaját és azt meg is lehet érteni, sőt alkalmazni is, a 9 éves kislányt mégis tönkretették vele. Őneki csakis az óriásplakát vibrált a szeme előtt nap mint nap a nem mozduló "csúszkával". Így ez a kislány három hónap alatt idegroncs lett.
    Barátnőm a harmadik hónap végén minden előzetes bejelentés nélkül fogta, és átvitte egy alternatív iskolába a kislányt. Azóta is azt mondja, sajnos sokat várt így is, de legalább az utolsó percben lépett... Két évet tanult ott a kislány, majd egy nyári nap maga kérte a szüleit, hadd járhasson újra a régi iskolájába a régi barátnőivel (barátnőihez). 11 évesen már tudta kezelni ezeket a problémákat.
    Ezt azért írom le ilyen hosszan, mert értem én mindkét esetben, miért van a csúszka, de zavar, hogy ha nem kocka minden gyerek, akkor is alakulnia kell a prés alatt. Miért szól már egyre korábban a rohanásról, az egészségtelen versenyről, és a nyomásról az élet? És amennyiben erről szól, akkor jót teszünk-e vele, ha kivesszük ebből a gyerekünket, és a "megmentés", "óvás", "féltés" címszavaival egy, a való világhoz képest álomvilágba tesszük? Nem ellened vagyok, Virág, valószínűleg én is őrlődnék ilyen esetben, és én persze nem tudnék dönteni. (az én lányaim még nem iskolásak, de majd szeptembertől!) Most biztos tudom, az a jó, ha valahogy helyre tudom tenni a lelkét ebből a ficamból, hogy legközelebb túl tudjon lépni, egész pontosan felül tudjon emelkedni egy hasonló problémán. De nem tudom, jót teszek-e vele, ha a most "normális"-nak nevezett viszonyokból egy speciális helyre helyezem át (waldorf pl.), ami, lássuk be, homlokegyenest más út. Képes lesz-e az itt felnövő gyerek később helyt állni a nyomasztóan taposós, kétszínű, erőszakos világban? Attól félek, annyira nagy és annyi sebet kap utána sűrű egymásutánban, hogy a sok év alatt megerősített lelke apró darabokra hullik egy hét alatt a "kinti" világban.
    Éppen ezért érdekes volt számomra, hogy keresztlányom két év múlva maga kérte a visszaállítást. És éppen ettől nem tudom, hogy mi a jó megoldás és hol vannak a jóérzés, a jóízlés, a bölcsesség és a bizalom határai?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh, hát ez elgondolkodtató írás volt.

      Szerintem nincs álomvilág (waldorf, stb) és gonosz, taposós világ...egy világ van, ami körülvesz bennünket. És ezt mi alakítjuk.

      Törlés
  53. Ellenérzést vált ki belőlem, hogy egy negyedikessel ötödikest játszatunk; ellenérzést vált ki belőlem, hogy felfelé nem lehet valamiben javítani; ellenérzést vált ki belőlem, hogy leleményesség és megoldás-keresés tanítása helyett leszabályzunk és büntetünk - főleg, ha jól értem, egy vallásos nevelést előtérbe helyező intézményben. Nem tudom, hogy kinek és mit akar bizonyítani Soma osztályfőnöke. Iszonyatos erővel hajt és kényszerít előre mindenkit. Verseny van ott is? Egy kis kedvességgel és humorral fűszerezve el tudná venni a dolog élét, és kedvvel lennének a gyerekek partnerek benne. Merevséggel sajnos nehéz... (Párom középiskolai tanár, ezért merem ezt leírni. Neki működik.)
    Sok erőt, nagy szeretetet és kitartást kívánok Nektek.
    Barbara


    PS: bocsánat, túl hosszan írtam, a rendszer leszabályzott. Ezért kettőbe bontottam -ilyen sután- a hozzászólást..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi gond szerintem a kettétöréssel. :)
      Szerintem nem verseny van, egyszerűen elege lett abból, hogy gyerekekkel foglakozik, és egy gyerek még nem felelősségteljes felnőtt. Nem is lesz az soha.

      Törlés
  54. Kedves Virág!

    A kommenetlők már mindent leírtak, ezért én a saját történetemet osztom meg veled. hátha segít a tovább gondolkodásban...
    Általánosban (25 éve)a tanítónéni megszaggata a hajamat ha nem jól viselkedtem első-másodikban, harmadiktól ötödikig az új tanító néni csupán senkinek nézett mert a szüleim sem nyomulósok, sem orvosok, ügyvédek nem voltak... Így olyan negativizmust társítottam a tanulás mellé ami a lelkembe égett. Elvégeztem a gimit és főiskola utolsó évében jöttem rá, hogy mennyire fantasztikus dolog tanulni és mennyire megfogható a tanulásban a SIKER élménye ami hatlmas belső erőt ad!! Ezt kellene minden gyereknek megtapasztalnia!!!Anyukám soha nem bocsátotta meg magának, hogy elsőben nem vitt el egy másik iskolába és azt hiszem egészen másképp is alakulhatott volna az életem, ha gyerekként élménnyé válhatott volna a tanulás és az iskola.

    Üdv:Hajni

    VálaszTörlés
  55. Hajni, hát ez szomorú történet. :( Komolyan nem is tudom, mit lehet erre írni...:(((

    VálaszTörlés
  56. Kedves Virág!
    Utólagos engedelmeddel belinkeltem egy beszélgetéshez a Facebookon ezt a bejegyzésedet.
    Az apropó a posztban is említett ÉS-ben megjelent cikk volt. Talán te sem tudod, de 2003-ban íródott a cikk, így volt, aki szerint azóta már elég sok minden javult a hazai oktatási rendszerben. Ellenpéldaként linkeltem be a ti történeteteket.
    Régóta olvaslak és nagyon sok ötletet, hozzáállást élethez való viszonyulást tanultam tőled. Sok sikert és kitartást nektek a jövőben is.
    Viki / Istvánko Viktória

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki, valóban nem tudtam, hogy ennyire régi a cikk. Én nem javulást, hanem inkább hanyatlást érzek azóta. A nagyobb gyerekeimmel legalábbis nem kellett harcolnom. Egy önkormányzati iskolába jártak, és mind a négynek jó tanárai voltak. Zsombor fiam például igen hasonlatos volt Somához, ami a hf-ket illeti, és egy igen szigorú tanító nénije volt (Bihercz Ági néni). Zsombor úgy fogalmazott a dologgal kapcsolatban, hogy "Ági néni szigorú volt, de nem kegyetlen".

      Törlés
  57. Ehhez már nem is lehet mit hozzáfűzni :( mindent elmondtak ellőttem ... gondolni, imádkozni fogok Értetek! (nekem már most görcsbe ugrik a gyomrom, ha arra gondolok, hogy iskolába kell mennünk )

    Ami pedig a pedagógus képzést illeti, szomorú, de én az egész évfolyamunkból 3!!!! társamra bíztam volna a saját gyerekeimet :(

    VálaszTörlés
  58. Szia!
    Nálunk ötödikben semmit sem írnak fel a táblára. Elmondjék hogy ekkor vagy akkor dolgozat van és ha tudja a gyerek tudja, ha nem akkor nem tanul és rossz lesz a dolgozat.
    Nekem is figyelemzavaros a gyermekem és sokszor azért kapott beírást mert "ráborult" a padra hogy fáradt. Megnagyaráztam a tanárnőnek, hogy igen fáradt mert még nem tud annyit koncentrálni, de attól még ép egészséges gyermek. Minek kell frusztrálni egy gyereket? És tényleg pedagógusnak képzelik magukat vagy csak őrmesternek az ilyen tanárok?


    Azért szerencséd hogy legalább Te szakember vagy így pontosan tudod hol segíts. Én sajnos még ezt sem mondhatom el magamról :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nalunk a 4-dikes tanito neni mindig a het elso tanitasi napjan elkuldi a szulok e-mailjere a heti tantervet es a hazi feladatok listajat. Ezt azutan vezette be, a gyerekek tobbsege elveszitette a papirt mar het elejen, igy szerdan fogalma sem volt, h mi a hazi.
      Az iskola Azsiaban van...

      Törlés
  59. Sziasztok, nekem 3 gyermekem van, 14 és 22 között. Nekem is vannak hasonló történeteim. A lányom elsőben pl. azért volt többször is kettes magatartásból(!), mert a tanító néni tovább tartotta az órát, ő pedig szünetben futott a folyosón (!)a WC-re pisilni, mielőtt becsöngetnek. Náluk is működött a csuszka szorgalomból, fel nem ismert sni-sként ő mindig hátul kullogott...
    A nagyobbik fiam osztályában úgy működött az értékelés, hogy 3-ban 5-es füzetbe írtak, mert a tanító néni korábban felsőben tanított és ő ezt szokta meg, mindenből 4 füzetük volt,(egyes, ha kiment a vonalból!) közölte, hogy 2 lánya van és utálja a fiúkat (mert elhagyta a férje). Minden elfelejtett dologért 1-es, vagy beírás járt. Az én fiam már fizikai tüneteket produkált, CT-n, MRI-n is voltunk, nem találtak semmit. Félévre betelt az ellenőrzője, annyira félt már a kiabálós tanító nénitől, hogy minden nap minden! iskolaszert elvitt magával. A pszichológus azonnali iskolaváltást javasolt, amit meg is tettem. Nem nagyon akarták elengedni, mert hozta az úszó és sakk eredményeket a sulinak, az igazgatónő győzködött, hogy nincs ezzel a gyerekkel semmi baj, és még aznap is kapott 2 beírást. Azt bánom, hogy akkor nem kapcsoltam, amikor 1. osztály végén már a 3. tanítónénijük volt, és az tanította őket, aki épp ráért. Valóban nagyon sok múlik a tanító néni választáson. Én a két nagyobbikkal ebbe futottam bele. Mindkettőnek jó híre volt a szülők között,nyílt napra nem tudtam menni, mert májusban költöztünk oda, én meg csak menet közben jöttem rá, hogy mennyire rosszul tanítanak, bár nagyon jól előadták, hogy mennyire nagyszerűen. Végül költözés miatt iskolát váltottak a gyerekek, de sajnos ott sem volt szerencsénk: az egyik tanító néni azzal fogadott az első szülőin, hogy ő még ilyen buta gyerekeket sohasem látott, ezeket! nem lehet megtanítani semmire, ő nem is érti milyen gyerekek ezek. Hát nem lopta be magát a szívembe....
    Így visszagondolva úgy vélem, hogy iskolát kell váltani,de nem féltésből, hanem a gyerek érdekében. Nem szabad éveket várni. És ha bármi kétely felmerül az olvasással, írással kapcsolatban, AZONNAL szakemberhez kell fordulni. Évekig kerestem iskolán kívüli fejlesztéseket,mire eljutottam a megfelelő szakemberekhez, akik kérdezték, hogy miért csak most jöttünk, hol volt eddig-évekig a gyerek? A gyerekkel semmi baj az iskola szerint, csak én gondoltam, hogy még sincs minden rendben. Sajnos nekem lett igazam....

    VálaszTörlés