2011. január 3., hétfő

Szorzótábla gyakorlása

Ez a játék nagyon kedves számomra, mert Zsombor fiam készítette nekünk karácsony alkalmából.
Ott volt becsomagolva a fa alatt. :)
A szorzótáblát lehet velük gyakorolni. Lefordítjuk a lapokat, a számokkal lefelé, és mindenki húz két lapot.
A két lapon két szám látható. Ebből szorzatot képezünk, hangosan kimondjuk, és rávágjuk az eredményt.
Ha sikerült, megtarthatjuk a két lapot. A végén összeadjuk a lapokon szereplő számokat, ennyi pontot gyűjtöttünk. Akinek több pontja van, nyert.
Ügyes játék, mert a szerencse is szerepet kapott benne.

Érdekes, ahogy a gyerekeimet figyelem...Mesi tavaly irtózatosan és borzasztóan kapkodott, és rendetlen volt. Persze okos, ügyes kislány, jól tanult, egyetlen négyessel fejezte be a harmadikat. Mégis, engem nagyon bántott, hogy azt láttam, mindene szanaszét....és azt gondolom, valahol a kis fejében is így lehettek a gondolatok.
Azt mondta, őt mindig siettetik...semmire sincs ideje...
Hát itthon nagyon figyeltem arra, hogy ne kelljen sietnie...és lőn, tényleg nagyon lassan dolgozik, de hihetetlenül precízen.
Jellemző rá ez a kép is, így gyűjtötte a kártyáit:


Bocsánat a kitérőért, de mindig elámulok azon, mennyi mindent adhat a gyermekeimnek az, hogy itthon tanítom őket.
Visszatérve a játékra, egy kis hibája azért van, de korrigálható egy alkoholos filccel. A hatos és kilences számot nem lehet megkülönböztetni. :)
Mi írtunk egy pontot a kilences után.


A játékkal jól gyakorolható, hogy a szorzás kommutatív művelet, tehát a tényezők felcserélhetők.


Abban a fázisban érdemes játszani, amikor már jól ismerik a gyerekek a szorzótáblát.


A téli szünetben egyébként Somával lényegében befejeztük a másodikos matematika tananyagot. :)
Hurrá!

Ha megtetszett a szorzást gyakorló játékunk, töltsd le, lamináld, és vágd szét a kártyákat. Ne felejtsd el megjelölni a hatos és a kilencest! :)

A többi szorzótáblás játékunk ezeken a linkeken elérhető:

szorzótábla gyakorlása1
szorzótábla gyakorlása2

13 megjegyzés:

  1. Boldog Új Évet!!!

    Elolvastam ismét az egész oldalt, az első lapot... Azt hiszem kellene pár hét, hogy végigrágjam magam a történeteteken... Nagyon érdekelne, biztosan sokat tanulnék belőle... Igyekszem majd elolvasni mindent. Ígérem. :) Addig is írj sokat.

    Köszi:
    Reni

    VálaszTörlés
  2. De jó játék! Nagyszerű fiad van! Köszönöm a játékot.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Virág!
    Nagyon boldog új évet mindannyiótoknak! Köszönöm az eddigi ötleteket, és nagyon várom az újabbakat :-)
    Ha van egy kis időd, nézz be hozzám, van nálam valami a számodra :-)!

    VálaszTörlés
  4. Boldog új évet kívánok neked és a családodnak!
    Szerettem volna olyan baglyos naptárt nyomtatni 2011-re,aminek a linkje a blogod jobb felső sarkában volt.Sajnos már nincs ott,elérhető még valahonnan?
    Nagyon várom az angol oktatásához, gyakorlásához kapcsolódó játékeszköz és könyvajánlós posztot,kíváncsi vagyok ,ti milyen eszközöket,könyveket használtok.Bízom benne,hogy ha időd engedi nagyon jó ötleteket és ajánlót olvashatunk tőled.A karácsonykor általad ajánlott játékeszközök közül pár landolt a mi fánk alatt is-mindenki nagy örömére! / bár a gömbölyű Rubik kocka kifogott rajtunk...:-) / Köszönöm az ötleteket!
    Szia!Judit

    VálaszTörlés
  5. Reni, köszönjük a jókívánságokat! :)
    Betti, én nagyon meghatódtam ezen. Azért egy 16 éves fiú törhette ám rendesen a fejét, mit adjon édesanyjának karácsonyra. :)
    Kála, köszönöm a díjat! :)))
    Angéla, a legegyszerűbb dolgok a legjobbak, nem?:)
    Judit, ma estefelé (8-9) nézz vissza, és itt a poszt. :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyszerű ötlet - letöltjük. Bónuszkártyák adaptálva! Nézd meg, ha ráérsz! Köszönöm, köszönöm! Erika

    VálaszTörlés
  7. Erika, nagyon jók lettek a bónuszkártyák! :)))

    VálaszTörlés
  8. Ajánlanék én is egy játékot, igaz ezzel 6x6-ig tudtok gyakorolni. Készíts egy táblát (6x6-osat), írd be a számokat sorban 1-36-ig. Kell még 2 dobókocka 5- 5 piros-kék korong. A játékosok felváltva dobnak, a két szám szorzatára kell helyezni a korongot. Akinek hamarabb elfogy a korongja, az győz. Itt is kell szerencse, mert ugye lehet az a szorzat, ami már volt, akkor nem tudnak rakni. Nálunk imádják a gyerekek.

    VálaszTörlés
  9. Még egy ötlet (nem az enyém) szorzótábla gyakorlásra itt:
    http://rongybabak.blogspot.com/2009_01_01_archive.html
    És itt le kell gördíteni a január 16.-ai bejegyzéshez. Valamiért direktbe nem tudtam linkelni.

    VálaszTörlés
  10. Réka, nagyon köszönöm, nagyon tetszik az ötlet! :)

    VálaszTörlés
  11. Szia! Sajnos nem látom a nyomtatható kis kártyákat! Tudsz nekem segíteni? Akár email-en keresztül?

    VálaszTörlés
  12. Szia! Sajnos ez egy régi bejegyzés, és már törlődött a kártya a datáról. Az új honlapra viszem át a bejegyzéseket is, ott találsz letölthető anyagokat is. Várlak szeretettel!
    gyereketeto.hu

    VálaszTörlés