2012. október 23., kedd

Október 23 - az ünnep


Ígérjétek meg, hogy a poszt elolvasása előtt elolvassátok EZT a cikket (Vekerdy véleménye) és EZT a posztot. (Erika élménye).

Remélem, nem szegte kedveteket egyik sem, hogy tovább gondolkodjunk, hogyan is lehetne méltósággal ünnepelni az iskolákban. Vagy ha ott nem, hát legalább otthon.
Egy dologban mindenképpen igazat kell adnom a cikknek, jól végezte a közvélemény-kutatást: a gyerekek általában utálják az ünneplőt.

Ez alól egyetlen gyerekünk a kivétel: Zsombor.
Ő két évesen is nyakkendőben járt-kelt a lakásban, és mondogatta: én vagyok apa! :)))

A többiek számára talán nem volt ilyen erős példakép az apjuk, így az öltöny-nyakkendő párosítás számukra egy hatalmas nyűg. Ha pedig a lányokat nézem, akkor azt kell mondanom, igazi példakép vagyok számukra: se kopogós cipő, se smink, se kiskosztüm. Mire esküvői ruhához lapos sarkú csinicipőt találtam, lejártam a lábam. De sikerült. Luca egyetlen egyszer felvett egy kétcentis sarokkal rendelkező cipőt, de az ünnepséget már mezítlábasan csinálta végig. Vicces volt. :)

Nem hiszem, hogy más gyerekek kivételek lennének, esetleg a szüleik nem tudnak róla. 
A szomszéd kislány egyszer a szemem láttára öltözött át a buszmegállóban. Anyukája sötét alj-fehér blúz-lakkcipő szerkóban ültette autóba a szeme fényét. A kislány még integetett az autóban távolodó anyukájának, majd a barátnők gyűrűjében elbújva farmeros-tornacsukás bucskát vetett ott a közterületen kéremszépen. :)))
Egy percbe sem telt az egész manőver. 

Ennyit az ünneplőről. 
Én addig eljutottam, hogy vasárnap mindig szép ruhában kell misére menni. Fiúk legalább inget vegyenek, lányok szoknyát, ha lehet...néha azonban ez sem sikerül. 
De nem idegesítem magam, felesleges...abban a korban vannak, amikor lázadnak a külsőségek, a formák ellen, mert annál nagyobb igényük van a valódi értékekre. Most ebben merül ki a kritikájuk. 



Sokkal fontosabb dolognak tartom azzal foglalkozni, vajon mi a baj az iskolai ünnepségekkel...mert helyesnek tartom, hogy vannak iskolai ünnepségek.
Ez a pár ünnep a nemzetünk ünnepe (márc. 15, okt.6, okt.23), tehát nem családi, vagy vallási ünnep, hanem mindannyiunké, minden magyaré.
Sajnos volt egy igen hosszú időszak, amikor olyan ünneplés volt ránk kényszerítve, mely évtizedekig rombolta a nemzeti öntudatunkat. A NOSZF ünnepére gondolok például, november 7-én.
Rombolt, mert otthon azt hallottam, hogy ezt bűn ünnepelni, hogy hazugság, amit a tankönyveink erről írnak, de muszáj túlélni...csak el ne higyjük, hogy bármi igaz is belőle...
Emlékszem, ugyanilyen meghasonlásban  telt május elseje is, amikor muszáj volt kimenni a felvonulásra, de éppen csak azt a 10 percet töltöttük ott, amíg édesapa köszönt azoknak, akiknek látniuk kellett őt.
Hát bizony sok jót nem reméltem ezek után március 15-től  sem, mert bár ez az ünnep nem okozott ekkora meghasonlást, az ünnep szónokai ugyanazok az emberek voltak, akik nem a hitelt érdemlő igazságot képviselték édesapám szerint.

Szerintem sokan vagyunk még, akik ebben a korban formálódtak...amikor annyi hazugságról hullott a lepel, hogy csak kapkodtuk a fejünket.
Nagyon nehéz ezek után olyan mintát adni a gyerekeinknek, amelyik hitelesen közvetíti számukra a nemzeti ünnepek méltóságát.

Azon gondolkodtam, mit is mondhatnék nekik ma, október 23-án...a nagyobbaknak volt iskolai ünnepség, láttunk már több filmet, melyek a forradalmat hitelesen bemutatta.

Aztán eszembe jutott, hogy a legkézenfekvőbb, legegyszerűbb dolog nem jutott eszembe...megkérem Édesapát, mesélje el az unokáinak, mi is történt aznap. Ha valakit érdekelnek az ilyen történetek, innen letölthető.
Édesapám éppen akkor lett 14 éves. Budapestre költöztek a nyáron, a Dorottya utcába, a belvárosba.
'56 szeptemberében kezdte el tanulmányait az Eötvös József Gimnáziumban.
Ugyan ki más lenne, akinek a történetét meg kell ismerniük?
Mindannyian tátott szájjal hallgatták....

Azt hiszem, egy iskolai ünnepséget is élménnyé lehetne varázsolni, ha a sikerülne a gyerekekhez közel vinni az akkori eseményeket. Csak egy lehetőség, hogy a gyerekek megkérdezzék a nagyszüleiket, ki hogyan és mire emlékszik ebből az időből...szép feladat:nagyszülőket és unokákat egy estére összehozni . Talán minden iskolás máshogyan tudna az ünnepre nézni, ha közben arra gondolhatna, így vagy úgy, de a nagymama/nagypapa is része volt a történelemnek.


20 megjegyzés:

  1. Kedves Virág!

    Mint gyakorló pedagógus, figyelmedbe ajánlom a HVG cikk ezen kommentjét:

    "Szontagh Pál

    Sem a saját gyerekeimen, sem a tanítványaimon nem vettem még észre, hogy szoronganának attól, hogy az ünnepet megtiszteljük ünneplő ruhával. Igaz, ezt nem csak az iskola "kényszeríti" ránk, családi ünnepeken, karácsonykor, esküvőkön stb. is így szoktuk tenni (Vekerdy szerint lehet, hogy hibásan). Az meg, hogy az ünnepély érthetetlen szónoklatokból, vagy a gyerekekhez szóló üzenetről szól-e, az a pedagógus felelőssége. Amíg a cikkíró nem ment el minden iskola minden ünnepélyére, addig sommásan nem kellene véleményt formálnia. Vajon milyen lelki torzulást eredményez VT szerint, ha a gyerekek közösen megtanulnak egy bújdosóéneket emlékezve a hazájukból elmenekültekre? Vajon miért baj, ha közösen, csettintéssel, tapssal, dobogással vihart "csinálnak" /vö. "csendes esőnek indult, mennydörgés és vihar lett belőle"/? Vajon árt-e nekik, ha tanári magyarázat után közösen megtanulnak pár sort az "Egy mondat a zsarnokságból" c. versből? zorongást vagy ellenrzést vált ki a technika órán vagy a napköziben megcsinált nemzetiszínű lyukas zászló? Nagy baj-e, ha a gyerekek végigsétálnak az ünnepi díszbe öltöztetett lépcsőházon, ahol - ha akarják, és érdekli őket - minden kényszer nélkül végignézhetik a forradalom kronológiáját, láthatnak fényképeket lakóhelyük 56-os állapotáról, felismerhetik az utcákat, a házakat, ahol élnek? Mert egy jó ünnepély nem 1956-ról vagy 1848-ról szól, hanem rólunk, róluk, mai magyarokról, akiknek talán ugyanolyan fontos a szabadság és a függetlenség, mint elődeiknek. És ne adj'Isten megtapasztalják, hogy közösséghez (osztályhoz, iskolához, városhoz, nemzethez) tartozni jó dolog, ugyanakkor felelősséggel is jár. Sajnálom, aki ezt nem érti vagy nem élte át. És sajnálom azokat a gyerekeket, akiket a felnőttek eleve ellene hangolnak minden ünnepnek, közösségi alkalomnak és csak maguknak élnek. Sokat veszítenek."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Elolvastam a kommenteket is, és teljesen egyetértek. Azt hittem, ez egyértelmű volt a bejegyzésből. :)

      Törlés
  2. Virág, nekünk már szinte csak középiskolásan adatott meg, hogy "valódi" ünnepeket ünnepeljünk a suliban, de mivel soha nem volt szabad ezekről tanulnunk (magyar történelmet egyáltalán nem) számomra inkább kényszer volt, és félelem, hogy habár anyukámtól gyorsan megkérdeztem, mi is ez az ünnep, féltem, hogy esetleg egy tanár vagy éppen egy TV stáb kérdezi meg a suliban tőlem, hogy mit is ünneplünk, és leégek.

    Ez a nagyszülős mesélés nagyon jó ötlet. Mi most itthon kihagyjuk ezeket a nemzeti ünnepeket, kivéve persze, hogy megnézzük az olvasókönyvet, és mondunk pár szót róla. Még én is túl görcsös vagyok, keveset tudok, és a gyerekek még szerencsére kicsik. Remélem néhány éven belül megérek én is rá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen Eszter, a politikai csatározások sajnos napjainkban is bekavarnak, hogy csúnyán fejezzem ki magam. Ez is hozzájárul a nemzeti ünnepeink hangulatához.
      Sajnos Magyarországon is.

      Törlés
  3. Kedves Virág!

    Nem, nem volt egyértelmű számomra. Kicsit úgy tűnt, mintha a "liberális értelmezéssel" értenél egyet, azzal, hogy szükségtelen az ünneplő az ünnepen.

    Lehet, hogy kicsit jobban ki kellett volna fejteni a gondolataidat...

    Hisz az ünnep erről szól:

    Márai Sándor: Az ünnepekről
    "Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen.
    Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felets el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.
    Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek!
    Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség.
    Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.
    S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejs el mindent, figyelj az ünnepre."
    (Márai Sándor: Füves könyv. Helikon Kiadó, 2000. - 52. oldal)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)
      Akkor valamit én is félreolvastam. Bocsi. Az ünneplővel kapcsolatban tényleg máshogy látom a dolgokat. Kinek mit jelent az ünneplő. Nálam az ünneplő az egy olyan öltözék, amit nem hordok hétköznap, de attól még kényelmesen érzem magam benne. Esztétikailag is szép, és alkalmazkodik színeiben, stílusában az ünnephez.
      Például temetésre nem megyünk hupililában.
      Az iskolai ünnepségek fehér blúzai, fehér harisnyával, a fiúknak a sötét élére vasalt nadrágja a fehér inggel nem alkalmas iskolába. Az ünnepség egy óráján kívül határozottan kényelmetlen, nem lehet benne szünetben futkározni, mert koszos lesz, kiszakad seperc alatt.
      Ehelyett szerintem elég lenne valami kényelmes, szép ruhát ölteni erre a napra.
      Itthon sem veszünk fehér inget, fekete szoknyát karácsonyra például.

      Törlés
  4. Egy video ezzel kapcsolatban. Nagyon igaz...

    http://www.youtube.com/watch?v=1r2AiXG6aI4

    VálaszTörlés
  5. Ez a nagyszülős dolog sem működhet már sokáig (sajnos), mert például Zs. nagyszülei nem tudnak semmi személyeset átadni, alig látszódtak ki a porból/pólyából akkoriban. A dédszülők pedig rég nem élnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen...én is azért siettem vele. Mi nagyon szerencsések vagyunk, pár éve még 3 dédszülőnk is élt. Ma már csak egy.

      Törlés
    2. A mi városunkban sajnos igen sok nagyszülő a másik/kommunista/ vonalat követte. Szóval őket nem szívesen hívnám meg, hogy 56-ról meséljenek az iskolásoknak.

      Törlés
  6. Kedves Virág!
    Én nagyon bízom abban, hogy a bejegyzésemmel senkinek nem szegtem kedvét, amit felállítottam vele, az egy diagnózis, tény. Itt nálunk... és nem is szeretnék általánosítani.
    Ami mellett töretlenül kitartok az a következő:
    - igenis egy tanévben kétszer vagy háromszor (egyházi alkalmakkal együtt ötször-hatszor :o) öltözzön fel a gyermek (nálunk ez az összes pedagógusra nézve kötelező - remélem nem szentségtörés e szó - kötelező! ) fekete fehér ünneplőbe vagy az intézményi formaruhába. Okoz-e kellemetlenséget? Hát persze, hogy okoz! Ki kell vasalni, ha a gyermeknek más elfoglaltsága is van aznap, szállítani kell azt a ruhát, esetleg átöltözni. (Én is feszengtem a matrózban vagy az úttörőben, de senkinek meg nem fordult volna a fejébe, sem anyámnak, sem apámnak, hogy az felesleges öltözet lenne!)Ráadásul azért nézzük meg korunk divatját: a hétköznapi öltözet feszessége is eltűnt, a kényelem irányába ment el minden. Nézd meg hány jólöltözött férfit, nőt látsz egy kommersz napon. Általában a menagerbeteget! És kész... Ebből a lazaságból a feszességbe való átmenet nyilván szorongatóbb... Ezek számomra részletkérdések!
    Azt tapasztaltam, hogy nagyon sok iskolában (a miénkbe mi nagyon törekszünk rá és év elején már végiggondoljuk, hogyan történik mindez!) az október 23-ra és a márc. 15-re nagy hangsúlyt fektetnek a kollégák. Változatosan volt már nálunk is színdarab, jelenet, vendég meghívása, élménybeszámoló, pályázat kiírása a gyerekeknek, filmvetítés. Nyilván mindig csak egy kis morzsát tudunk hozzátenni az ismereteihez, az élményszerűséghez, a hazaszeretet és hazafiság érzésének átérzéséhez. Én sem könnyeztem általános iskolás koromban, de most már igen. Megértem rá! De hálát adok a jó Istennek, aki olyan történelemtanárt, osztályfőnököt, nevelőt adott mellém, hogy beérhetett a vetés. Aki nem vet, nem arat! Szüntelenül fáradoznunk kell azon, hogy egyszer, majd egyszer eszébe jusson, magától is vigyázzba álljon, ha hazájának himnuszát hallja, és magától tegye le a kegyelet virágait azok emlékhelyéhez, akik fiatalon sem voltak gyávák az életüket áldozni a remélt szabadságért.
    A gyermek nem teheti mindig CSAK azt, amihez kedve van, amiben jól érzi magát, ami kellemes, ami komfortos. Az igazi siker mindig a komfortzónán kívül van!
    Bocsánat a heves és sok írásért! Én ebben szögletes vagyok és nem tudok liberális gondolkodással hozzáállni ehhez a kérdéshez. Tudod írtam is neked, hogy ez a HVG-s cikk nagyon nem az ízlésem szerinti.
    Üdvözlettel: Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erika, szerintem nem szeged senki kedvét a bejegyzéssel, sőt, felhívtad sokak figyelmét egy létező problémára.
      Azért, mert az ünneplő viselettel nem értünk egyet, az számomra részletkérdés, hiszen számomra éppenhogy nem ez adja az ünnep lényegét. Konkrétan a fehér ing, sötét alj/nadrág.
      Bízom abban, hogy a vetés a gyerekeimben is beérik, de nem lenne számomra öröm, megnyugvás, ha a buszmegállóban öltözne át a gyerekem.
      Akkor inkább vállalom a konfrontációt, hogy ő nem veszi fel azt az ünneplőt, amit én jónak gondolok.
      :)

      Törlés
    2. Ez a konfliktus rátok tartozik és a ti játszmátok. Nálunk a házirend szabályozza az ünneplőre vonatkozó kérésünket, elvárásunkat és a szülői munkaközösség ezt támogatólag fogadta el. A kocka gondolkodásomat folytatva, nem kötelező hozzánk járni, mielőtt egy szülő dönt megismerkedik a házirenddel és ped. programmal, hiszen abban lehet más vonalasság is, ami esetleg visszatart valakit tőlünk. Egyébként nekünk ünneplős gondunk soha nincs! Azt ugyan nem kérdeztem soha, hogy melyikben jobb farmerben vagy szoknyában. Én mondanám elsőként, hogy farmerben. De az ünnepnek kijáró tisztelet engem is kötelez! Pedig teljesen farmeres-sportcipős vagyok. Nálunk egyébként vállfán hozzák sokan a ruhát és az ünnepélyre öltöznek át. Hiszen azon a napon ugyanúgy van minden: sportkör, zene óra, könyvtár. ...és ez nem gond nekünk sem és a szülőknek sem. Tehát nem egész nap kell viselni!
      Erika

      Törlés
    3. Egyébként az igazi kérdés mégsem ez: hanem az, hogy mit tudunk tenni azért, hogy a történelmet megismertetve, a múlt tapasztalataiból okulva, hogyan tudunk minél inkább hazáját szerető, a múltját tisztelő embert nevelni. A hazaszeretet szerintem ma is egy aktuális terület a nevelésben/oktatásban. A hazaszeretet politikamentes fogalom!
      Erika

      Törlés
    4. Erika, szerintem az ünneplő kérdés kicsit túl van dimenzionálva. Az iskolai ünnepségeken az enyémek mindig ünneplőben vannak, bár nem ujjonganak reggelente, ha ebben kell menniük.
      Lényegében minden szülő tudja, és elfogadja, hogy ez van. Ez legyen a legnagyobb baj a mai iskolákkal...:)
      Ezért is nincs ünneplő gond nálatok sem. :)
      Az iskolai ünnepségekkel sokkal nagyobb gondok vannak, igen, a hazaszeretetre gondolok én is. :)

      Törlés
    5. Jól kiveséztük a témát, de mindketten tudjuk, hogy a hazaszeretetre nevelés nem ott kezdődik, hogy hogyan ünnepeljük ezt a két nagy nemzeti ünnepet, hanem ez egy mozzanata, szilánkja csak. A hazaszeretetre nevelésnek jelen kell lennie a mindennapokban: az irodalom órán, a technikán, a rajzon, egy ebéd melletti beszélgetésben. Egyébként nagyon fontos, hogy milyen életkori sajátosságnak megfelelő felkészítettséggel vesz részt egy széles életkornak szóló ünnepségen a gyerek. Nagyon sok darabka kell ahhoz, hogy egyszer úgy érezzük összeállt az egész.
      Köszönöm az értékes eszmecserét! Erika

      Törlés
  7. Elolvastam mindent, ahogy kérted. :-) Nos, az a furcsa helyzet állt elő, hogy kivételesen egyáltalán nem fogott meg, amit Vekerdy írt.
    Igaz, nekem még picik a gyerekeim, de én is voltam gyerek és nem volt még olyan rég, emlékszem rá.
    Én azt láttam a szüleimtől, hogy ünneplőbe öltözni jó, felemelő. Épp ezért soha nem éreztem tehernek az ünneplő ruhát, tinikoromban sem. Sőt, szerettem, ez vésődött belém. Ugyanígy vannak a gyerekeim is. Kifejezetten szívesen készülődnek, amikor látják, hogy mi is szívesen készülődünk. Ja, és a csini ruhához nálunk nem kötelező a magas sarkú cipő - magam részéről a táncos karaktercipőmet hordom ilyen alkalmakra. :-)))
    Az, hogy a gyerekeknek milyen gondolataik lesznek az ünnepségekről, a szülőkön múlik. Ha az anyuka gondolata odáig terjed, mint a cikkben, hogy jajj akkor a gyereknek még ezt a cókmókot is vinni kell, akkor ott a gyerek soha nem fog szívvel ünnepelni. De valószínűsítem, hogy abban a családban nem divat közösen ünnepségre járni.
    Hagyományőrző családból származom, kisgyerekként már ott voltam minden ünnepségen, általában szereplőként - legalábbis a rendszerváltás után, amikortól szabad volt hagyományt őrizni. Előtte pedig őriztük a hagyományt a családban.
    A példa az, ami számít és ez csakis rajtunk, a szülőkön múlik.
    Tizenéves kislány voltam, amikor már megérhettem azt a megtiszteltetést, hogy lóháton én is fölvonulhattam pl. márc. 15-én a Kossuth téren, vagy okt. 6-án a Batthyány örökmécsesnél, csak hogy párat említsek. És el lehet jutni odáig, hogy egy tizenegynéhány éves gyerek bizony érdeklődve hallgassa az ünnepi beszédet, egyszerűen azért, mert eléggé kíváncsi, mi történt anno.
    Volt néhány éve egy műsorom okt. 23-án. Több, mint egy órás önálló műsor volt, minden verset magam szavaltam, minden dalt szólóban énekeltem, csak a kísérő zenészek voltak mögöttem, még vokalistám sem volt. Tudni kell, hogy ez az ünnep nekem nagyon a szívemhez nőtt - talán azért, mert jól meséltek róla a szüleim, nagyszüleim? Volt a közönség soraiban olyan ember, aki megjárta a börtönt és az egész poklot, ahogy ott volt a diadalmenetben is.... Nos, ez az ember odajött és azt mondta: honnan tudod? Honnan érzed át ilyen mélyen, te, aki sose láttad? Hogy értheted ennyire???
    Megint csak oda lyukadok ki, hogy azért, mert nekem ezt a családban megtanították.
    Én most is ünnepi lélekkel veszem magamra az ünneplő ruhát és lelkesen megyek ünnepelni - a gyerekeim pedig ugyanezt teszik, mert születésüktől fogva ezt látták. Voltam én néhány hónapos kisbabával is az ünnepségeken, meg egyévessel, kétévessel, egy gyerekkel, két gyerekkel, stb. Sőt, pici koruktól végigülték, ha színpadon voltam és emlékeztem. Nálunk nem hiszem, hogy valaha gond lesz az ünneplő. Vagy az ünnep.
    Iszonyúan el lennék keseredve, ha a gyerekeim nem tudnának illő tisztelettel adózni a hősöknek!
    Az iskolai ünnepségek nagy átlagban - tisztelet a nagyon kevés kivételnek - borzalmasak. Annak idején, tanárkoromban, ezen megpróbáltunk néhány lelkes kollégámmal változtatni. Sikerült. Nem hagytuk magukra a gyerekeket, nem mondattunk velük olyan verseket, amelyeket nem érthettek - bevontuk őket, de mi is szerepeltünk. Volt néhány kolléga, aki tudott hangszeren játszani, én énekeltem, a magyartanár mondta a verset kifejezően, szépen... Az 56-os megemlékezésen csak a nyolcadikosokat vontuk be a szereplésbe, márc. 15-én az alsósokat is, ha mást nem, népi ruhában zászlókat lengetni... Gyönyörű ünnepségeink voltak, látni kéne a videót, az iskola legnyughatalanabb gyereke is szájtátva ült a nézőtéren.
    Meg lehet fogni egy gyerek lelkét, lehet lelkesíteni, de ugyanígy egy életre el is ronthatjuk. Rajtunk múlik.

    VálaszTörlés
  8. Ma egesz nap ezen gondolkodtam, egyreszt okt 23 kapcsan, masreszt a temafelvetesed miatt.
    En ugye nagykorukent eltem meg a rendszervaltast, meg emlekszem, h az utolso majus elsejen muszaj volt kimenni apamnak a vallalati felvonulasra es szolidaritasbol veletartottunk mi is, nagykamasz gyerekei. Remek volt, leginkabb mert elkestunk, ezert az addig egyesevel osztott virslibol amennyi belenk fert, annyit kaptunk, csak gyorsan kellett enni, h a felvonulok utan rohanhassunk es a markunkba nyomtak vagy 10 heliumos lufit fejenkent, aminek asszem meg nagymama koromban is orulni fogok tudni. Tehat en minden kotelezo unneplesbol nagykanallal vehettem ki a reszem. Es nem fogott meg soha. Se a kozepiskolai alternativ magyartanar altal szervezett kicsit botranyos, se a tobbi. Kotelezo volt, kenyelmetlen es felesleges. Es akkor idevonnam az evnyito -zaro fedonevevu remsegeket (remelem, otthontanulva is azert fel fogod oket sorakoztatni az udvaron szeptember elsejen meg junius kozepen, csak a filing miatt ;) )

    Es akkor itt van ellenpeldanak a fiam, aki 10 eve jar kbozo angol kozoktatasi intezmenyekbe, maganba es allamiba es meg sehol sem volt kotelezo megunnepelnie semmit. Az altisiben volt egy oszi megemlekezes, szureti halaadas, kiki annak koszonve meg a betakaritas boseget, akinek akarta es a dekoraciokent, adomanykent bevitt gyumolcsot a gyerekek kepviseloi buszken vittek a szomszedos idosek otthonaba ajandekkeppen. A musorban volt enek meg vers meg egyeb es igazabol mar banom, h nem engedtem a gyereknek, h ne vegyen reszt rajta, mikozben utalta es SOHA nem szerepelhetett, mert nem biztak meg benne h nem bohockodik, pedig nem bohockodott volna... A mienk nem felekezeti iskola volt, tehat a karacsonyi betlehem is elmaradt, volt helyette vasar, mindenfele mokakkal, ugyanez husvetkor.
    A kiralyno jubileuma alkalmaval, amit mar a kozepiskolaban unnepelhetett, az iskola oriasi teapartyt rendezett a falu (varos?) osszes 60+ eves lakojanak, merugye ok mar ott voltak a koronazaskor. Korabeli ruhakban szolgaltak fel a gyerekek a teat/kavet, volt tancbemutato, de semmi patosz, senki nem mondott beszedet, nem kellett udvariasan unatkozni. Es meg csak kotelezo sem volt, az en fiam pl enyhe autistakent minden ilyesmitol a falra maszik, nem is vett reszt, szive joga. Aki reszt vett, jol erezte magat.
    Lehet, h az iskolai unnepek hianay miatt kellemesebb ebben az orszagban az elet???

    VálaszTörlés
  9. én annak idején nagyon szerettem a május elsejét.... ilyenkor szüleimmel mindig a jeli arborétumba mentünk kirándulni...tehát ez az ünnep nem a kötelezettségekről, hanem a családról szólt..
    A témáról az a véleményem, hogy valahogy elfelejtettünk "ünnepelni"
    Hajni

    VálaszTörlés
  10. Szerintem nem baj az, hogy az iskola elvárja, hogy ünneplő ruhában emlékezzenek meg a gyerekek. Nagyon sok olyan család van, ahol fogalmuk sincs arról sem a gyerekeknek, sem a szülőknek, hogy mi az az ünneplés. Koszos farmerban szakadt pólóban jön a gyerek március 15-re, mert ő ebben érzi jól magát. Mint ahogy egy esküvőn vagy egy bálon sem nézném jó szemmel ezt, az iskolai ünnepségen sem. A mi gimnáziumunkban (én törökös voltam, ha ez mond valamit. :) ) a lányoknak a matrózblúz volt a kötelező és hozzá a sötét, térdig érő szoknya, testszínű harisnya, fekete cipő. Sőt, hétköznapi viseletnek, az én koromban, nem engedtek sem spagettipántos ruhát, sem olyat, amiből kilátszik az ember lányának melltartópántja. Nem volt kötelező egész nap matrózban flangálni, de az ünnepélyre föl kellett venni. Ha valakin nem az előírt egyenruha volt, az kapta az ejnyebejnyét. Nem azért, mert hú, de mekkora bűn, ha valaki nem vezs matrózt, mikor kéne, hanem azért mert nálunk ez is a nevelés egyik eszköze volt. Vannak olyan előírások, amik, ha nem tetszenek is,be kell őket tartani. Ez az életben sincs máshogy, mint tudjuk. Lehet lázadni ellenük, de a vége mégis csak az, hogyha nem azt teszed, ami a szabály, annak következménye van. Az iskola is ilyen csak kicsiben. Nálunk előírták, hogy az ünnepélyt egyenruhában kell megtisztelni, mert ez mutatja, hogy összetartozunk. Persze, hogy sokaknak nem tetszett, de azért egy többszáz fős egyforma ruhás tömegben kitűnik, ha valaki hupilila blúzban áll, még ha ez a legjobb ruhája, akkor is. Így a ciki nem az lesz, aki a szabályt követi, hanem az, aki a szabályt megszegi. Őszintén a ruha igenis befolyásolja azt, hogy az ember hogy viselkedik, ahogy estélyiben nem szokás focizni, úgy futballmezben sem szokás kimérten visszafogottan viselkedni. Én is utáltam a matrózt, pláne, hogy az enyém borzalmas szabású volt, télen hideg, nyáron meleg, de ugyanakkor büszke is voltam arra, hogy egy olyan gimnáziumba járhatok, ahol adnak a formára is, nem csak a tartalomra. Úgyhogy legyenek csak ünnepélyek, előírt ruhával az iskolában. Nemzeti ünnepek, egyházi iskolában meg vallási ünnepek is. Szerintem ez fontos. És lázadjon a gyerek, ha akar. Ez is fontos. Kérdőjelezze meg, hogy miért. Persze. És viselje a következményeket és tanuljon belőle, de lázadjon, mert az is fontos.
    Amúgy a május elseje az Munkás Szent József ünnepe, amit a kommunizmus előtt is ünnepeltek Magyarországon, csak a kommunisták elvették a vallási tartalmat tőle. :P :)

    VálaszTörlés