Egy csodás nap története

Amikor Ági levelet írt nekem, valahogy rögtön úgy éreztem, mintha régóta ismernénk egymást.

Nem írt semmi különöset, azaz mégiscsak kellett, hogy legyen benne valami különleges, mert egy esti családi ima keretében felolvastam levelét az egész családnak.

És ahogy  felolvastam, a hat gyerek egyként skandálta, hogy "hívjuk el őket!"

Hát így történt, hogy elhívtuk őket, ők meg eljöttek hozzánk.

Nem mondom, hogy nem készültünk...:)

Ráadásul holnap is vendégeket várunk, így aztán gondosan meg kellett szervezni az ebédet. Gulyás volt, aranygaluskával. A gulyásból rögtön dupla adag, hogy holnapra is maradjon.

Így aztán szóltam a három lánynak, hogy csipetke kellene, úgy kábé 10 tojásból. Amilyen drágák voltak, egyből nekiláttak. :)

Csipkedték vagy fél órája, amikor Istvánnal ilyen mondatfoszlányokat hallottunk:

"Ha felnőtt leszek, és vendégek jönnek, tuti pizzát rendelek"

"Én nyitok egy éttermet, és felveszek egy szakácsot"

"Nálunk a gulyásban soha nem lesz csipetke"

"Nálunk mindig lesz benne csipetke, ráadásul jó sok, de mindig anyának kell majd elkészítenie"

"Nekem lovardám lesz, és remélem, a lovak nem szeretik a csipetkét"

Aztán csak elkészült a csipetke :)))

Ma délelőtt pedig megérkezett a Timár család apraja-nagyja. Micsoda véletlen, pontosan 6 gyerekük van nekik is, 3 fiú és 3 lány.

Amíg a kicsijeink lovagoltak, addig mi a Medvefarmon sétáltunk egy nagyot.

Etettünk medvét,

és etettünk farkast. :) Mint kiderült, a farkas is szereti a mézet. :)

Itthon aztán melegedett a leves, de voltak, akik már nagyon éhesek voltak...

Mások meg csocsóztak....rendületlenül.

Aztán fociztak, táncoltak, komolyzenét hallgattak (!), beszélgettek. Jó volt látni, hogy tizenkét gyerek egykupacban mennyire okosan feltalálja magát, nem kellett senkire rászólni, nem volt egy hangos szó, vagy veszekedés közöttük.

Mi pedig Ágival  beszélgettünk, beszélgettünk....

Hozott nekem angol játékokat, ajánlott egy honlapot, ahol rengeteg angol gyerekdalt lehet hallgatni. Amikor megnyitottuk a lapot, és a gyerekei meghallották a dalok első sorát, azonnal rázendítettek ők is, Csabával, az édesapjukkal együtt. Mókás volt, nagyon. :)

És most úgy érzem, annyi mindent nem kérdeztem még meg, ami érdekelt volna...:)

Ráadásul a gyerekeink is hasonlóan érezték, most is mesélik egymás után az élményeiket.

Így aztán biztos vagyok benne, hogy lesz még folytatás.

Timurok, köszönjük, hogy nálunk jártatok, gyertek máskor is!