2013. április 16., kedd

Zsombor, a céltudatos

Ez a poszt egy régi sorozat befejező része. Sokan hiányoltátok már, én meg mindig halogattam a megírását. De ma muszáj volt nekilátnom :)
A végén kiderül, miért.

Amikor Zsombor megfogant, az orvosok szerint 3 lehetősége volt: meghalni különböző stádiumban még a hasamban, megszületni egészségesen, és akkor meghalni, vagy megszületni egészségesen, de hamarosan nagy bajba keveredni. 
Megmondom őszintén, nem is értettem pontosan a felvázolt lehetőségeket, a nemes egyszerűség kedvéért úgy voltam vele, hogy majd meglátjuk. Abszolváltam a vizsgáimat a főiskolán, és igyekeztem feküdni, ahogy az orvos mondta.

A másik emlékezetes dolog, hogy végig hánytam. De tényleg. Minden nap. Az elsőtől kezdve egészen a szülőszobáig egyfolytában.
Igazi élmény ez Lucának volt szerintem. Képzeljétek, ahogy tunkolom bele a kaját a 6 hónaposba, és minden második kanál után szaladok a vécére. Nem csodálom, hogy három éves koráig nem volt étvágya szegénynek.
Na, ezen már nem segít az emlékezés, Luca végül túlélte.

Zsombor a kezdetektől fogva eszméletlen céltudatos volt. Az ő figyelmét nem lehetett elterelni semmivel: ha akart valamit, azt megszerezte. Érdekes dolog ez, mert most is az első jelző, ami eszembe jut róla, a céltudatosság vasakarattal fűszerezve.
Egyetlen dolog volt, amivel némileg befolyásolni lehetett, az a hasa. Ínyenc egy gyerek ma is..nemigen ismertem még 2-3 évest, akinek a kedvence a kaviár, vagy a töltött csiga lett volna. (A töltött csigát jelesül ő nézte ki egy boltban, majd meg is ette jóízűen.)

Ahogy kezdett kinyílni a csipája, kinézte magának Istvánt példaképül. Egy nap százszor is a nyakába aggatott valami madzagot nyakkendő gyanánt, megfogott egy téglalap alakú tárgyat táska helyett, majd bejelentette, hogy "Én vagyok Apa" 
Mindent úgy csinált, ahogy István csinálta, és mindenben az motiválta, hogy olyan legyen, mint Apa.
Így lett szobatiszta is.



Egyik este megkérdezte tőlem, miben alszik Apa. Úgy megrémültem a kérdéstől, hogy csak hebegni-habogni tudtam....fiatal házasok voltunk, na...nem volt egyikünknek se pizsamája, se hálóinge...szerencsére Zsombor levette a zavaromat, és gyorsan konkretizálta a kérdést: van-e Apának pelenkája?
Ja, az nincs - válaszoltam megkönnyebbülten.
Na, akkor ezentúl ő sem kér. Nem is kapott.

Gyorsan kiderült, hogy okos kiskölök, 4 évesen ismerte az órát, megtanult olvasni, és nem sokkal ezután sakkozni is. Persze egyedül. Az volt az egyezségünk, hogy mindenkit hagy aludni, és akkor olvashat tovább az ágyában. Izgalmas sztorira vágyott, így egy sakk oktatókönyv volt az első áldozat.
Egyébként nagyon romantikus lélek. Az óvodában az elsők között szerelmes lett, és ha jól emlékszem,egészen hatodik osztályoskoráig meg volt róla győződve, hogy L. a felesége lesz. A legjobb barátjával az "Első lovag" című film hatására még párbajt is vívtak L-ért. Julika néni ki is küldte őket a folyosóra büntiből, ők meg örültek, hogy tovább folytathatják a nemes küzdelmet, immár tágasabb helyen, izgalmas akadályok között (fogasokon lógó kabátok). Megvívtak, és L. Zsombié lett.

Az első osztályt egy Montessori iskolában kezdte, ahol a boszorkányjelölt tanító néninél hármasnál jobb jegyet (elsőben !!!) nemigen szerzett. 
A gyerekeimért már akkor is tűzbe mentem, így az év végi bizonyítványát összetéptem, és kidobtam a kukába még ott, az évzárón. Ez persze nem a hivatalos bizonyítvány volt, hanem egy olyan, amit csak belső használatra állítottak ki. Mai napig nem értem, hogyan lehet egy tanítónő ennyire lelketlen, és dilettáns, mint Fanni néni volt. Valamit ő is érezhetett ebből, mert pár évvel később egy autószalonban lett értékesítő. 

 Akkor még semmit nem tudtam az ottonoktatásról, így Zsombor az önkormányzati iskolában folytatta a tanulmányait második évtől. Egy nagyon kedves, de szigorú tanárnéninél kötöttünk ki, akit nagyon megszerettük (Ági néni). Mai napig  megállunk egy pár percre, ha összefutunk. 
Emlékszem, egy fogadóórán mesélte, úgy néznek ki a tanórák, hogy ő meg Zsombor beszélgetnek.
Ebben az iskolában kezdett komolyabban sakkozni is. Nem más hajtotta őt, mint hogy egyszer kupát nyerjen.
Hát megnyerte...nem is egyet...nem is csak kupát.



A sok olvasás, a sok sakkozás, és finom étel azonban nemigen kedvezett az alakjának. Amikor nyolcosztályos gimibe Pestre került, megdöbbent egyik osztálytársa teljesítményén, aki csupán a kezeit használva, függeszkedve mászott fel a kötélre tornaórán. Zsombor hazajött, és bejelentette, hogy kajakozni fog, mert ő is így akar kötélre mászni.
Mosolyogtam csendesen magamban, de már bánom. Egy év sem telt bele, és a heti 6 edzés igencsak megváltoztatta Zsombor testalkatát. Ez pusztán abból az aspektusból lényeges, hogy ismét az akaraterő, és a céltudatosság mozgatta őt.

Mint ahogyan egyik nyáron is, valamikor 13-14 éves kora körül. A dolog szintén egy bejelentéssel kezdődött, miszerint a nyáron megtanul gitározni. Azzal telt a nyara, hogy reggel elment edzésre, este hazajött, és gitározott. Semmi más nem foglalkoztatta, csak a kajak és a gitár. Pár év múlva kapta a felkérést, hogy vezesse a veresegyházi plébánia ifjúsági énekkarát. Azóta is ők gitároznak a gyerekmiséken.

Talán kilencedikes lehetett, amikor komolyabban kezdett érdeklődni a matematika iránt. Nekilendült, és nem volt megállás. Az eleje nem volt egy sétagalopp, sokszor éjfélig kínlódott egy-egy példán.
Aztán szinte észre sem vettük, és már matematikusnak készült
Ma kapta meg a hivatalos értesítőt, hogy  az OKTV-n 12. lett. 
A KÖMAL-ban tegnap megjelent egy matekpéldája, és van már két magántanítványa. 
Tavaly letette az angol nyelvvizsgát is, így a felvételi pontszáma gyakorlatilag összegyűlt.

Sokat gondolkoztam rajta, vajon miben rejlik Zsombor titka.
Két dolog jutott eszembe:

1. Megkérdeztem tőle, örül-e  ennek a helyezésnek, vagy csalódott, hogy az első 10-be nem került be.
Azt válaszolta, tulajdonképpen teljesen mindegy, hányadik lett. Akkor is két példát tudott megoldani, ha első lett volna, és akkor is, ha negyvenedik.
Kimondott ezzel egy nagy bölcsességet, mégpedig azt, hogy nem másokhoz mérve teremtett minket Isten.

2. Van egy családilag űzött kedvenc játékunk, a szókirakós. Telefonra lehet letölteni, nálunk már mindenkinek megvan. Néha leülünk, és  lejátszunk néhány kőrt. Hangosan mondjuk a szavakat, amiket találunk, és klassz érzés, mikor mi vagyunk az első nyolc helyen! :)
Ez a játék alapvetően ingyenes, de lehet hozzá venni  kiegészítésképpen 10 mp-et, azaz ennyivel több időt kapsz szókeresésre. Párszáz forint...de az a 10 mp bizony sokat számít! Egyedül Zsombor nem vette még meg. Kérdezte is tőle Marci, miért nem Ledöbbentem a válaszon: - Mert biciklire gyűjtök!
Hát ez a másik titok. Zsombor annyira tud egy célra összepontosítani, hogy a célt egy percre sem veszti szem elől.

Van mit tanulnom.

11 megjegyzés:

  1. Ejha! Gratulálok Nektek Zsomborhoz! Fantasztikus írás, fantasztikus fiatalember lehet!

    VálaszTörlés
  2. Hú, érdemes volt várni a folytatásra! Azért én gratulálok az OKTV-hez, ez óriási eredmény. Azt hiszem, nekem is van mit tanulni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagy eredmény. Főleg, hogy itt 11-12 évfolyam együtt versengett, és Zsombor csak 11-es. :)

      Törlés
  3. Szia,
    meg tudnád mondani a szókirakós játék pontos nevét,és hogy
    honnan lehet letölteni?
    köszi,
    Andrea
    p.s.:klassz fiad van:)

    VálaszTörlés
  4. A GooglePlay áruházból töltötték le, szókirakós a neve. 4X4-es négyzetben vannak elhelyezve a betűk, és oda-vissza-átlósan mindenhogyan össze lehet fűzni a betűket szavakká, lényeg az, hogy szomszédosnak kell lennie a betűknek.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Virág, nagyon különleges FIATOK van! Én el is pityeredtem egy kicsit olvasás közben!Tudod azon gondolkodtam, hogy mekkora megtiszteltetés egy szülőnek, hogy ilyen gyerekeket nevelhet, terelgethet a maga csodáival, fájdalmaival. És milyen hálásak lehetünk Neki, ott fenn, hogy ilyen kis lelkeket küld hozzánk. Sok-sok napsugarat és jókedvet mára!

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok Zsombornak! Végül nem lett semmi eü probléma vele a szülés után?
    Én szeretnék néha olvasni Vacakról és a többi állatotokról is, nagyon régen kerültek szóba.
    És nagyon érdekelne, hogy Luca megtalálta-e a számítását a továbbtanulásban, hogy megy neki a rajz, és tervezi-e még mellette az óvónősködést is. Szonja

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szonja!
      Nem, semmi baja nem lett. :)))
      Ígérem, írok mindenkiről.

      Törlés
  7. És milyen szerencsés Zsombor, hogy a céltudatossága mellett támogató családja is van! Mert azért volt valaki, aki odaadta neki a sakkról szóló könyvet, kifizette a gitárórákat, és nem mondta a kajakozás gondolatára, hogy "hülyevagyfiam". Gratulálok Nektek Virág ehhez a gyerekbarát családhoz! Vera

    VálaszTörlés