Pécsi Rita előadásán voltam

Rita felolvasta a következő példabeszédet:

Egyszer régen, amikor az embereknek még császáruk volt és a lovak is gondolkoztak – akkoriban még az állatok is járhattak iskolába. Az iskolarendszerük egyfajta egységes iskolát ismert: végül is minden tanuló egyformán állat volt. Éppen ezért az egységes, általános érvényű iskolában a tantárgyak elsajátítását (futás, úszás, fáramászás, repülés)  minden állat számára kötelezővé tették.

Minden állatnak mind a négy tantárgyat tanulnia kellett az általános műveltség elérése érdekében. Minden osztályban ügyeltek arra, hogy a tanulók azonos életkorúak legyenek, és minden osztályban minden állatból, mindkét nemből egyformán legyenek tanulók.

 Osztályfőnökük egy csaknem nyugdíjas korú, lógó hasú sertés volt, aki elméletben mind a négy tantárgyból kiváló volt, a gyakorlati képzésben azonban semmilyen motivációs ingert nem jelentett készségfejlesztés terén tanulóinak.

A kacsa kiválóan úszott, ami az első tehetségmérés alkalmával osztályfőnökét kezdetben igen megörvendeztette. Repülésből azonban csak átlagos képességű volt; futásból és mászásból pedig szinte reménytelennek tűnt. A futásból és mászásból készségfejlesztés hiányában a rettentően gyenge osztályzatok miatt a kacsát felmentették az úszás órák látogatása alól, hogy több ideje maradjon a felzárkóztató gyakorlásra futásból és mászásból. Mivel így sem sikerült a minimális követelményszintnek megfelelnie, ezért külön készségfejlesztésre is kellett járnia a tanítási időn kívül. Így a kacsa a futástól megviselt lábaival a következő készségmérés és tehetségmérés alkalmával végül az úszásban is csak átlagos teljesítményt tudott nyújtani. Ám az átlagos teljesítmény teljesen elfogadott volt a csoportban, ezért senki sem aggódott emiatt. Kivéve a kacsát és a kacsaszülőket.

A nyúl volt a legjobb futó az osztályban, azonban idegösszeomlást kapott a sok úszólecke miatt.

A tehetségmérés mászásból egyértelműen osztályelsőként tüntette fel a mókust. Mivel további készségfejlesztést nem igényeltek, repülési órái mindig katasztrofálisan végződtek, mert a tanár a mókus kiinduló helyzetét a repülési feladatokhoz mindig a földön adta meg a fa teteje helyett. A folyamatos túlterhelés miatt a mókusnak izomláza, majd krónikus izületi gyulladása lett, így az iskolaelőkészítő végén legerősebb tantárgyából, a mászásból is csak hármasokat, futásból pedig csak egyeseket kapott.

A beiratkozási készségmérésben a sas magatartási zavarokkal küzdő, problémás tanulóként volt feltüntetve, akit szigorúan kellett fegyelmezni. Bár tehetségmérése is bebizonyította, hogy mászásban mindenkit megelőzve, elsőnek jutott a fa tetejére, mégis renitensnek számított, hiszen készségfejlesztés nélkül, a számára kézenfekvőbb módszert, a repülést választotta a feladat megoldására.

A nyúl helyett, aki idegösszeomlása miatt idő előtt távozni kényszerült, a prérikutya szülők akarták beíratni fiúgyermeküket. Elkésett szándékukat ne rójuk fel nekik, hiszen a prérikutyák sok időt töltenek a föld alatti odújukban, így későn értesültek csak arról, hogy előzetes készségmérés és tehetségmérés után első osztály indul föld felett. Amikor azonban megtudták, hogy a tantervben az üregásás nem szerepel, a mormotákkal és az ürgékkel közösen magániskolát szerveztek készségfejlesztéssel.

A tanév végén, mint az iskola legjobb tanulója, egy abnormális angolna – aki a készségfejlesztés megkezdésének köszönhetően viszonylag jól úszott, egy kicsit tudott mászni, futni, repülni is – kapta a megtisztelő feladatot: a tanévzáró ünnepélyen elmondhatta a búcsúbeszédet.