2011. november 10., csütörtök

Karácsonyi vásár

Egyszer addig-addig rágtam István fülét, mígnem elvitt a híres bécsi adventi vásárra.
Ittuk a forralt bort, sétáltunk a forgatagban, de bizony semmi nem fogott meg. Egyszerűen telis-tele volt bóvli kíni árukkal. Azért vásárolni tudtunk, hála annak a fiatalembernek, aki használt svájci bicskákat pakolt ki a standjára. Hát nem sokat hagytunk belőle másoknak. 1-2 Euróért szórta ki a gyűjteményét, itthon darabját több ezer forintért lehetne megvaterázni.
 Így aztán lebeszélni senkit nem akarok a vásárról, menjetek csak, hátha megint ott lesz a bicskáspasi. 

A Vörösmarty téri vásárt viszont senki ne hagyja ki! 
Vásárolni ott sem szoktam, de amikor csak üres hétvégéink vannak, megyünk. :)
Vessetek rám követ, de oda járok ihletért. 
Ezektől a kicsi szívecske kitűzőktől sem tudtam szabadulni, varrom őket sorban.


Filcből is elkészíthető, de én esküszöm az itthoni nemezre, mert sokkal puhább, plasztikusabb a végeredmény.
Gombot innen rendeltem hozzá.

7 megjegyzés:

  1. Aztamindenit! Hát jól elszomorodtam ezeknek a gomboknak az árát látván! Olyan sokat nyom ki belőlük a lézergép, és ennyibe került? Én meg milyen sokat fűrészelgetek rajtuk. Remélem csak rosszul láttam! :o) A szívecskék nagyon aranyosak!
    A vásárra minden álmom volt egyszer eljutni. Végre nálad láttam egy életszerű leírást róla köszönöm! Így van miből kiindulni! :o)

    VálaszTörlés
  2. Virág! Az otthoni nemezt gyapjúból vagy gyapjú pulcsiból csináltátok?

    VálaszTörlés
  3. Szia Virág!

    Lassan itt a karácsony és én olyan de olyan tanácstalan vagyok. Részint érdekel, Ti hogy csináljátok - mondjuk ez nálunk is megvan, szép és meghitt az ünnepünk - a karácsonyi menü okoz némi gondot, mert ahányan vagyunk (5-en) gyakorlatilag annyi félét szeretünk és a gyerekek a kicsit más, kicsit különlegesebb, mint a hétköznapok, de azért egyszerűen elkészíthető (hogy anya se egész nap a konyhába álljon) - menü már nehezebb.
    Pl. tejbegrízt, rántottsajtot, krumplilevest szeretnének ... a halat meg sem kóstolják, rántott húst (ami az abszolút nyerő) gyakran hétvégén eszünk, főleg ha a nagyihoz megyünk (meg náluk biztos az lesz)
    Szóval nálatok mi a menetrend, mi a menü?

    A másik kérdésem, hogy mit hoz a Jézuska? Tudom hogy ezt itt nem írhatod le, de neked annyira normális ötleteid vannak/voltak korábban is. MI pont annyira vagyunk tele játékkal, amennyire szerintem gészséges, nem akarom megvenni a 15, autót, 4. markolót, ..stb. Az élménynek örülünk a legjobban (pl. szülinapra az egész család megy a vadasparkba, de az ilyenek rögtön kivitelezhetőek szinte, karácsony azért más)
    A gyerekek nálunk nem írnak listát. Mert nincsenek extra kívánságaik, a legnagyobb - 10 éves - szeretne mobiltelefont de azt meg nem kap.
    A korosztálya, ahogy hallom wii játékot, kinectet (vagy mit), meg mini parfümöt, laptopot ... meg ilyneket kér és kap. Mi teljesen elhatárolódunk az ilyesfajta játékoktól.

    Köszönöm a válaszodat, Monia

    VálaszTörlés
  4. szia!
    A Hobby Művészben jártam valamelyik nap és úgy rémlik, hogy ott olcsóbbak voltak ezek a gombok, de sajnos nem emlékszem, hogy mennyiért árulják.

    üdv
    Zsuzsa

    VálaszTörlés
  5. Ezek a gombok is hasonlóak:
    http://www.reatex.hu/store/index.php?main_page=index&cPath=205_263_703&sort=20a&page=1

    VálaszTörlés
  6. én is könyörögtem a páromnak és engem is elvitt tavaly a bécsi vásárra:P, és finom volt a forró puncs vagy mi mit ittunk, és tényleg sok a bóvli, de sztem volt nem bóvli is, egy kevés:), nekem személy szerint nagyon bejöttek a kézzel festett (macskás) mindenféle tárgyak, órák, asztali kiegészítők stb, és a mézes szappanok is, bár ez merőben más kategória:) DE összességében valóban kevesebb a megkapó mint azt az ember várná. viszont a hangulat és a környezet...:)

    VálaszTörlés