2011. október 4., kedd

Délelőtt, egyedül 1.rész

Ma extrém korán csengett a telefonom, mert István vidékre utazott, és bizony negyed hétkor már kocsiban ültek a nagyokkal. Őket persze kitette a suli előtt. 
Szerencsére időben tudtak indulni, tízóraik, teák, minden elkészült.
Aztán megittam a kávémat, és hétkor felkeltettem a kicsiket is.
Fél nyolckor már a suli előtt álltunk.
Soma rég elfelejtette, hogy ciki puszit adni, sőt, szerinte minél nagyobb egy gyerek, annál inkább elvárható az anyukájától, hogy egészen az osztályteremig kísérje.
Mesi már szaladt volna, mikor kétségbeesve felkiáltott: TORNACUCC!
Természetesen az egész történet már eleve így volt szervezve.
Somának 4 órája van, Mesinek 5, és pont az utolsó a torna, így aztán amikor megyek Somáért, akkor viszem a tornacuccot. Minek hoztuk volna el már reggel? :)

Beugrottam a zöldségeshez friss répáért, paradicsomért, kelbimbóért. Aztán megláttam a szép nagy gombafejeket, és megváltoztattam a menüt: rántott gomba lesz ebédre.
Hazaérvén nekiugrottam a zöldségpucolásnak, gombapanírozásnak, közben pedig Istvánnal telefonon megbeszéltük ki hova, mikor, melyik gyerekért, milyen szülőire, mennyi pénzt vegyek ki az automatából, "ajaj, már megint mérnek, mennyivel is mentem?", "izé...vegyél ki még harmincezret, biztos, ami biztos...."
Naszóval így lassan megfőtt az ebéd is.

Gyors vasalás, szerencsére még rövidujjas idő van, így 5X2 perc alatt kész voltam. Ezt már pontosan tudom, egy időben azzal szórakoztam, hogy mértem az időt. :) Jólvanna, valahogy ki kell bírni, túl kell élni ezt is.

Közben persze a szakmát sem hanyagolom, frissítem a diplomámat, éppen a napköziotthonról, az egész napos iskoláról beszélgetnek a rádióban.
Hálát adok azért, hogy bennünket valószínűleg nem fog érinteni, mert egyelőre ugye nincs is rá pénz.

Pontban 11-kor sms érkezik Lucától:
"gombapörit főzz, lécci!!"
Nem értem...nem áll össze a dolog...ha egyszer tudja, hogy gombát vettem, azt miért nem tudja, hogy már bepaníroztam?

El ne felejtsek Soma osztálytársának fénymásolni egy példányt a hittan háziból, tejesflakonokat (7 liter/2 nap) tegyem be a kocsiba, indulnom kell, hogy Mesi tesizni tudjon. 

El ne feledjem, még fel kell készülnöm Szent Ferencből.
Ma őt ünnepli az Egyház.



A délelőtt el is repült...tifelétek is?

16 megjegyzés:

  1. mintha magamat olvasnám:) Vasalás, gomba (pörkölt), aztán vissza az iskolába.

    VálaszTörlés
  2. http://www.katolikus.hu/szentek/1004.html

    VálaszTörlés
  3. Nálunk is, nagyon gyorsan... csak nem így :) A Nagyot elvittem reggel az iskolába, a Kicsi most itthon maradt a Mamával. Aztán nekem vérvétel, be a kórházba másik leletért, aztán be a városba, ékszerjavítás, bababolt, függönybolt... :) Megfőztem tegnap, de vasalni nagyon kéne...

    VálaszTörlés
  4. Élmény volt olvasni, köszi!
    Réka

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó!!!! Hasonlóan telt, pedig a gyerekeim száma jóval kevesebb (csak 2) :) Szerintem az anyukák a legjobb MENEDZSEREK!!!

    VálaszTörlés
  6. Köszi ezt az életszagú bejegyzést! Olyan jó,hogy felhívtad a figyelmemet Szent Ferencre... bevallom, elfelejtettem volna, mert elkeveredtem a könyvtári hétben.
    Virág! Hova férne Neked e mellé a sok szervezés, feladat mellé még munkahely? ...hiszen munkahely nélkül is nonstop szolgálatban vagy!
    Ilyen tejfogyasztás mellett már gazdaságos lenne beállítani egy tehenet! :o) Erika

    VálaszTörlés
  7. A tejjel mi nyernénk! Csak négyen vagyunk és nekünk is minimum megvan a 7, inkább 8 liter per két nap. :-))

    VálaszTörlés
  8. Kérlek írd meg, hogy ünneplitek Szent Ferencet otthon. Annyira szeretem őt, de az életrajzon, legendákon túl nemigen tudom hogyan adhatnám át a gyerkőcöknek a lényeget. Nagy szomorúságomra a katolikus iskolából azzal jöttek ma haza, hogy hát Szent Ferenc, az állatok védőszentje. Nagyon kétségbeestem.

    VálaszTörlés
  9. Nálunk még velem jönnek a gyerekek az oviba, de jövőre a nagylány már iskolás lesz... apa fogja vinni (jaj). A tesicucc ha elfelejtődik-hát nem fog utána menni. :(
    Nem akarok indiszkrét lenni, de vasárnap lehet, hogy láttalak Mesivel a gyerekmisén?
    Vera

    VálaszTörlés
  10. Nálunk még itthon a 2 gyerkőc, de napok csak úgy elszállnak és a teendőknek soha nem érek a végére. Jó volt olvasni soraid! Tej fogyasztás nálunk is igen szép, még csak 3-an isszuk, de 4 liter/2nap, az simán megvan.
    Szent Ferenc életéről: Napfívér, Holdnővér című film. Elsőre ez jut eszembe. Én ferences iskolába jártam, szóval nagy ünnep volt a napján.
    Orsi

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm, hogy megosztottátok velem, azt, ami közös: szaladgálás ide-oda, néha mint pók a falon...:)
    Ildó, köszönöm a linket. :)
    Erika, hát bizony, nem férne bele a naba egy munkahely. Ez volt az egyik ok, amiért nem vállaltam a teljes állást. A féllel még így-úgy elboldogultam, de a teljes állás egyelőre nem nekem való. Azért egy kicsit sajnálom, de be kell látnom, senki sem nyerne a helyzettel.:(
    Noémi, sajnos nem mindig van időnk illő módon megünnepelni a szentek ünnepeit, még akkor sem, ha nagyon közel állnak a szívünkhöz.
    Tegnap este is csak megemlékeztünk Szent Ferencről.:(
    Minden évben van néhány ünnep, amire jobban fel tudok készülni, ennek mindig örülnek a gyerekek is.
    De sajnos sokszor úgy alakul, hogy erre nincs időnk. Tegnap például este 8 óra volt, mire mindenki hazaért vívásról, és kajakról. És akkor kérdeztem meg Zsombitól először, hogy mi történt vele egész nap. :(((
    Vera, voltunk misén, ráadásul gyerekmise volt. Este 6-kor, Veresen. Ott láttál? :)
    Orsi, másik kedvenc filmünk. :)
    Tavaly néztük meg a két kicsivel is, kb. percenként kellett megállítani, és magyarázni. :))))

    VálaszTörlés
  12. Nekünk is mozgalmasak a napok, csak vasalni nem vasalok.. Itt egy ajánló egy rajzfilmsorozatból- A Hit óriásai-, nekünk megvan- karácsonyi ajándéknak kapták-, és hitoktató szemmel is elég jó: http://www.katolikusok.hu/dvd/a-hit-oriasai-rajzfilm-sorozat-i-iii
    youtube-on is van fenn belőle részlet.
    Napköziotthonról meg azt hallottam, hogy nem akarnak rá plusz pénzt áldozni, hanem a pedagógus alap óraszámot emelnék 30-ra, és meg is van oldva! Szerintem ez nem épp emelné az oktatás színvonalát.. Van miért a szentekhez fohászkodnunk :-)

    VálaszTörlés
  13. Nálunk is hasonló gyorsasággal telik a délelőtt, pedig én itthon vagyok a hárommal, nem kell vinni őket sehová (még).

    Vasalásban utolértem magam a napokban :)))

    Tejfogyasztás: heti 15 liter házitej(ebből mi csak a kávénkba, palacsintába, kelt tésztákba használunk, a többit a két kicsi issza).

    Nem tudjátok venni termelőtől, vagy a közeletekben nincs tejautomata? Gazdaságosabb is (100Ft/literért vesszük) és táplálóbb!

    VálaszTörlés
  14. Bizony ám ott láttalak! Akkor tényleg jól láttam;)
    Vera

    VálaszTörlés
  15. Ritus, köszönöm a filmet, sajnos az enyémek már nagyon önérzetesek, újabban nem néznek rajzfilmet. Majd kinövik. :)
    Era, házitejet hozunk, de itt még az is drága, 200 Ft/l
    A nyaralás alatt döbbentünk meg, amikor Sopronban 130 Ft-ért vettük. A boltit viszont már meg sem isszuk...
    Vera, akkor te jó kis bakikkal teli misén voltál. :)
    Az énekkart most éppen Zsombor vezette, Marci is gitározott, és Csincsi fuvolázott. Mostmár őket is ismered. :))))

    VálaszTörlés
  16. Hűha! A fuvola teljesen elbűvölte a lányomat :)
    A bakik nem számítanak, sőt...
    Nagyon ügyesek a gyerekeid, minden elismerésem!
    Vera

    VálaszTörlés