2011. január 2., vasárnap

Téli szünet - beszámoló

Tudtam én, hogy ha egyszer abbahagyom a rendszeres írást, akkor nehéz lesz újra visszatérni. De hogy ennyire...Hirtelen annyi mindent szeretnék elmesélni nektek, de lehetetlen ennek a két hétnek minden fontosabb eseményét megosztani. Sajnálom, hogy a blog vezetése nem fért már bele az időmbe, de így is pár reggel kivételével a telefon ébresztett, annyi teendő várt rám aznap. Szerencsére a gyerekek azért ki tudták pihenni magukat, bár ha megkérdezném őket, lehet, hogy nem osztanák a véleményemet...:)

A Szilveszterrel kezdem, és nem időrendben folytatom ám!

Este, mikor mindennel házimunkával egyenesbe kerültünk, megfőtt, megsült, megszáradt, kivasalódott, stb, körbeültük az étkezőasztalt, ahol egyébként is minden fontos dolog történik nálunk, és hálát adtunk 2010-ért. Mindenki lerajzolta, melyek voltak azok az események, amelyek hatással voltak rá, formálták, és szívesen, vagy nem szívesen, de valószínűleg mindig emlékezni fog rájuk. Ezeket aztán ki-ki elmesélte, a lapokat lamináltuk, és felfűztük. Most a falon lóg :)




Megírtuk a 2010-es év dalát is, de ezt végül is nem töltöttem fel, kicsit idétlen lehet egy kívülálló számára. :)

Aztán sokak szerint az est fénypontja következett, a bónuszkártyák kiosztása. Ezt hagyományosan ilyenkor osztjuk, minden gyerekünk 24 db kis kártyát kap, amit az év során beválthat. Mindig igyekszünk újítani, kilesni a kívánságaikat, de vannak slágerek, mint az, hogy aznap az adott gyerek választhat reggelit, ebédet, vagy vacsorát. Újításként beletettük a "Menjünk moziba!" kártyát, mire Mesi megkérdezte, az mi...pedig volt már egyszer moziban! :)))
Mesi külön kérése volt, hogy legyen olyan kártya, amit ha bevált, én egész nap csak mosolyogjak. Hát furcsa érzés volt belenézni ebbe a tükörbe, a kártya pedig elkészült. 


Aztán játszottunk...a sztárjáték egy fa alatt lapuló Dixit című játék volt. Köszi, Dana! :)
Eredetileg hatan játszhatják, de egy csepp átalakítással nyolcan is fergetegesen szórakoztunk. Majd írok még róla, de nyugodtan szerezzétek be, nem fogtok csalódni benne!



Aztán István bemutatta a találmányát!
Íme a nagycsaládos házimozi :) 
Régi téma ez nálunk, én tökéletesen elvagyok filmek nélkül, de aláírom, hogy vannak igazán jó alkotások is, amit igenis látni kell. De ezért a pár filmért nem vagyok hajlandó több százezer forintot beruházni egy masinára. Így van egy majdnem 20 éves tévénk, amit évente néhányszor bekapcsolunk. De Istvánom mindig is a technika embere volt, így vásárolt egy projektort, és készített egy hatalmas vetítővásznat. Abban a szent pillanatban, amikor ezzel a művel elkészült, már belátta, hogy szükség volt a hatalmas ruhaszárítóra is, amit én vásároltam, és szerinte semmi de semmi szükség nem volt rá :)
Igazán büszke voltam magamra, asszonytársaim, ezek felejthetetlen pillanatok. :))))



Voltunk korcsolyázni a kedvenc helyünkön, a tihanyi Belső tavon. Előtte azonban muszáj volt beruházni néhány sapkát-sálat-kesztyűt. Igazán mulatságos darabokat választottak, nem? :)


Íme, a Belső tó!


Az a helyzet, hogy koris képet igencsak nehéz volt készíteni, mert ezek olyan gyorsan elillantak a szemünk elől, hogy nemigen tudtuk utolérni egyiküket sem. :(((( 



A téli szünet hatalmas ajándéka volt, hogy minden reggel a gyerekeink gondoskodtak a reggelikről. Ügyesen felosztották egymás között a napokat, és eszméletlen jókat ettünk. :)
Igazi hotdog-ot...


és előfordult, hogy csokipuding került az asztalra...tripla adag mindenkinek. Huh...azért túléltük.


A karácsonyi tésztasaláta is nagyon finom lett!


Folytattuk a családi történelemórát is, és meglepően sok adatot találtunk a dédpapáról!
Egy mátrai kis faluban született, ilyen utakon utaztunk...hó borított mindent...talán akkor is ilyen volt itt a tél , amikor megszületett több, majdnem 120 évvel ezelőtt.


A lélegzetem is elállt, amikor körülnéztem... 


Rátaláltunk a szülőházára is, amiben jelenleg távoli rokonaink laknak. Emlékeztek a dédpapára, így megismertük a család másik ágának történetét is.


A Plébánián belekukkanthattunk a keresztelőlevélbe is.

Megtudtuk a pontos születési idejét, a házasságkötésének napját, a névváltoztatás időpontját, a keresztszülei nevét is.


Ellátogattunk a régi birtokra, ahol számos halastó volt már az ő ideje alatt is, és jelenleg egy horgászparadicsom üzemel itt.Pont délidőben érkeztünk, így aztán megebédeltünk. 
A tányéralátét nagyon tetszett. :)
Az étlapon rengeteg hal, így mi is azt választotunk.



Soma természetesen ismét alkotott az evés tekintetében, egy kanál fácánhús leves, egy falat harcsa...


István levezényelt egy mézes pálinka szagoltatást, talán ennek volt a legnagyobb sikere.



Furcsa, hogy a rengeteg élmény után a nagyok újra iskolapadba ülnek, és egész nap nem látom őket.
:(

Mindenesetre holnaptól ismét a megszokott formában jelentkezem, megosztva veletek itthontanulásunk csendes-zajos pillanatait. :)

Végül azt kívánom nektek, hogy minden vágyatok, ami a szeretet jegyében fogan, beteljesedhessen 2011-ben!

23 megjegyzés:

  1. Szia Virág!
    Örülök, hogy ilyen sokat együtt tudtatok lenni.
    Jó volt olvasni a beszámolót, kicsit a nyugalom szigetén éreztem magam. Jól esett :)))

    Várom a holnapi beszámolókat ;)

    Boldog Új Évet az Egész Családodnak!!!!


    Üdv, Hugi

    VálaszTörlés
  2. Nagyon nagy élmény volt olvasni családotok mozgalmas napjait. Engem leginkább a bónuszkártyák fogtak meg, igen jó ötlet. Az enyémek még kicsik, de később mindenképpen használni fogom az ötletet.
    Sajnos mi betegen töltöttük a karácsonyt. Mi is BUÉKOT kívánunk!

    VálaszTörlés
  3. Csuda szép szünidőtök volt, örömmel olvastam soraidat!
    Legyen nagyon szép a 2011-es évetek is!

    VálaszTörlés
  4. Hugi, köszönöm! Milyen az új ház? :)
    Erdna, sajnálom, hogy betegek voltatok. :(
    Gabka, köszönjük! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon köszönöm ezt az izgalmas téli szüneti beszámolót! Élmény volt olvasni... és hiányoztatok! A bónuszkártya nálam is nyerő... azóta is azon gondolkodom, hogyan vigyem át ezt a fantasztikus ötletet az osztályomra. Mikor lehet beváltani a kártyát? Feltétele van? vagy amikor akarják a gyerkőcök?
    Boldog új esztendőt kívánok Neked és családodnak! Erika

    VálaszTörlés
  6. Nagyon Boldog Békés Új Évet Kívánok én is. A bónuszkártyákról írnál egy kicsit bővebben, nagyon megtetszett az ötlet. Köszönöm. És köszönöm a beszámolót is. Nagyon tetszett. Egy igazi család vagytok. Egy négygyermekes anyuka

    VálaszTörlés
  7. Boldog Új Évet Nektek, Virág! Köszönöm Istennek, hogy rátalálhattam erre a blogra. Rengeteg ötletet, derűt, erőt merítettem belőle eddig is. Ha nem is mosolyogsz egész álló nap, azért a lelkedben mindig van egy mosoly, úgy érzem, készen a felszínre törésre... :-) Isten áldjon meg titeket!

    VálaszTörlés
  8. Erika, a bónuszkártyák beváltását a józan ész törvényei irányítják. :)
    Soma és Mesi már be is váltottak kettőt-kettőt. A nagyobbak már tudják, hogy hosszú egy év :)
    Vannak, minél jó előre szólni, pl. ha pizzériába szeretnének menni, mert akkor Istvánnak úgy kell terveznie az estét. De ha büfében szeretné venni a tízórait, elég, ha reggel mondja.
    Igyekszünk minél hamarabb teljesíteni az adott kérést, de bizony előfordulhat, hogy legjobb szándékunk ellenére sem sikerül.
    Eddig még nem volt probléma ezekből, akkor váltják be, amikor éppen megkívánják.
    Jó ötlet iskolában is hasonlót készíteni, hiszen ezzel elismerjük, hogy néha joguk van olyan dolgot kívánni, kérni, amivel esetleg mi nem értünk egyet.
    Nálunk tipikusan ilyen a büfés tízórai. Hosszú távon szerintem nekik sem lenne érdekes, de a teljes tiltás sem vezet eredményre, mert akkor folyamatosan sajnálják magukat. De így az ő kezükben a döntés, néha élvezhetik ezt is. Miért ne...

    VálaszTörlés
  9. Mónika, köszönöm a jókívánságokat.
    Bónuszkártyákból minden gyerekünk 24 db-ot kap, ez havonta 2 beváltást jelent átlagban. Ez az a mennyiség, amit még mi is be tudunk vállalni, mert ugye ez nekünk hetente majdnem két kötelezettség. :)
    Igyekszünk velük együtt élvezni mi is, ez egy játék, ami kizökkent a hétköznapokból. Nagyon szeretik a gyerekeink. :)
    Mi érdekel még esetleg ezzel kapcsolatban?

    VálaszTörlés
  10. Manka, hát bizony az OO során sokkal többet látnak belőlem a gyerekeim. Egyszerűen nem lehet elbújni, vagy nélkülük intézni bizonyos dolgokat. Teljesen benne vagyunk, részt veszünk egymás életében. Ez csodálatos dolog, de van mit tanulnom, hogy ez minél több öröm forrása legyen. :)
    Amúgy nekem fel sem tűnt, hogy nem mosolygok annyit, amennyit ők szeretnék. :)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon tetszik! Szupi lehet nálatok gyerkőcnek lenni! Mindig ilyenről álmodtam gyerekkoromban, hogy valami közös élményünk is legyen... És a bónuszkártyák - tényleg nagy ötlet!

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szép szünet volt! A 24 kártya nagy ötlet, én is bevezetem! Boldog új évet Mindannyiótoknak!

    VálaszTörlés
  13. BÚÉK! Engem az érdekelne a kártyákkal kapcsolatban, hogy hány éve csináljátok? Vagyis hogy hány éves volt a legkisebb és hány a legnagyobb? Vagy volt olyan, h csak a nagyok kaptak? A.

    VálaszTörlés
  14. Margit, sajnos vagy nem sajnos, egyre többször fordul elő, hogy "hiányosan" utazunk, vagy játszunk. Az élet rendje szerint a nagyobbak sokszor itthon maradnak tanulni, vagy már nem velünk játszanak, hanem barátaikkal töltik az időt. Mindig megtisztelve érzem magam, ha minket választanak. :)

    VálaszTörlés
  15. Timi, sok sikert a bevezetéshez, tuti élvezni fogják a gyerkőcök! :)

    VálaszTörlés
  16. Kedves A!
    Pontos bevezetési dátumra nem emlékszem, talán 8-10 éve jutott eszembe. De előfordult olyan év is, hogy késve készültek el. Már-már azt gondoltam, minek ez, mikor elkezdték hiányolni, és követelni. :)
    A kisebbek mindig olyankor kaptak először, amikor már érezték, hogy valami jóból ki akarjuk hagyni őket. :)
    Persze mindig a korosztályhoz igazítottuk a kártyákat, a kisebbek csak fél órával maradhattak fenn tovább, a nagyobbak egy órát is.

    VálaszTörlés
  17. Élvezettel olvasom mindig a bejegyzéseidet, és sokat tanulok belőlük. Köszi szépen!
    Boldog új évet kívánok az egész családnak!

    VálaszTörlés
  18. Köszönöm, Szegusz, nektek is ezt kívánjuk! :)

    VálaszTörlés
  19. Virág!
    Kérlek nyugtass meg, hogy ti valami földönkívüliek vagytok, ezért ne rágjam magam azon, hogy nálunk miért nem megy ez így ... :D Ugyanis nem tudok olyan közös alkalmat (legyen az társasjáték vagy vacsora), amikor nem rohan el durcálva valaki az első két percben, ezzel tönkretéve mindenkinek a napját. Vagy te már megharcoltad azt, amit én még csak készülök megharcolni?

    Nagyon szeretem olvasni a bejegyzéseidet, de néha bűntudattal tölt el.

    VálaszTörlés
  20. Kedves Virág! Én is áldott, szép új évet kívánok az egész családnak! Fantasztikus lehetett a szünetetek! Épp ilyenről álmodozom a majdani családommal :)!

    VálaszTörlés
  21. Szia Virág!
    Beköltöztünk, de még nem sokat vagyunk itthon, új munkahelyem van, azt szokom :)))

    Üdv, Hugi

    VálaszTörlés
  22. Kedves Virág!
    Nálam is a bónuszkártyák az első befutók:)))Már nem is tudom ragozni a csodálatot, csatlakozom az előttem szólókhoz:) De végtelenül hálás vagyok, hogy megosztod velünk az ötleteidet ( honnan meríted őket? ), a gondolataidat! Áldott, békés új évet kívánok Mindannyiótoknak!
    Kati

    VálaszTörlés
  23. Régóta olvaslak. Nagyon sokat tanultam Tőled. Remek ötleteid vannak! Köszönöm és BUÉK az egész családnak!!!!! :D

    VálaszTörlés