2011. január 31., hétfő

Honlapok - kincslapok :)

Amikor elkezdtem keresgélni az itthoni tanításhoz a saját mankóimat, jószerivel bizony csak amerikai honlapokra bukkantam. Irigykedtem is, milyen jó dolguk van az ottaniaknak, hiszen elég egy letöltést elindítani, és máris kész a heti program. Én meg jó esetben este 9-10 körül ülök neki, és napokig dolgozom a következő hónap, vagy hét tervein. Sokszor Zsombort kértem meg egy-egy anyag fordítására, mert különben nem jutottam volna a végére.
Aztán szép lassan kezdtem megtalálni azokat a magyar oldalakat, melyeknek hírverése, reklámja nemigen van, de értékük annál inkább.
Rögtön az első a 
Áttekinthető, könnyen kezelhető, és valóságos kincsesbánya. Böngésszetek ti is rajta!


A másik oldalra véletlenül bukkantam rá.
 Ez a 
Az történt ugyanis, hogy érdekelt, hogyan egyszerűsíthetném a munkámat a számítógép segítségével. Keresgélés közben szembejött velem ez a letölthető anyag, ezernyi jobbnál jobb ötlettel. Olyanokkal, amelyek meg sem fordultak a fejemben, mivel nem is tudtam, hogy léteznek.
Az oldalon böngészve még sok-sok ötletet találtam, ezt például holnap ki is próbáljuk élesben. 
Bár nagyobbaknak szól, de rendkívül érdekes és ötletes a 2011 matekfeladatok című csokor, és jövőre el fogom készíteni a kisebbeknek szólót 2012-re. 

7 megjegyzés:

  1. Kedves Virág!

    Nagyon hasznos oldalakat gyűjtöttél össze! Köszönöm. Az én nagyobbik lurkóm ugyan még csak óvodás, de a tanárblogon találtam beszédterápiás szoftvert, amit mi biztosan kipróbálunk!

    VálaszTörlés
  2. Örülök, ha neked is hasznos volt! :) Ovisodban sok örömöt kívánok! :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Virág!
    Felcsillant a szemem ennek a bejegyzésnek a címét olvasván! Igyekszem majd hasznosítani pár ötletet belőlük, elkél!
    És milyen érdekes... Pont azt terveztem, hogy írok neked, hogy ajánljál oldalakat! Noha, nem ilyenekre vadászom most, hanem viccgyűjteményekre! Tőled vett ötlet alapján írogatom a vicceket tízórai-"kiegészítésként" szövegértés gondokkal küzdő Emma-lányomnak, és nagyon élvezi. Igen ám... Csak lassan kifogyok a 8-9 éveseknek való viccekből. Ha a neten keresek, akkor a "gyerekviccek" címszó alatt legtöbbször olyan vicceket találok, amikben gyerekek szerepelnek ugyan, de tulajdonképpen disznó viccek...
    Te honnan "építkeztél" ez ügyben?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    Balogh-Ficsor Szilvi

    VálaszTörlés
  4. Minden oldalt átnézek, amit közreadtál. A Jeles Napok oldalt én is böngészem, minden vasárnap kigyűjtöm a hétre szóló dolgokat. Valóban nagyon értékes és tartalmas.
    Szilvi! Egy párat teszek fel, ha gondolod. Gyerek újságokból szedem össze évek óta a vicceket, papírgyűjtésen hempergek tőle. /Szivárvány újság utolsó lapján mindig van, képekkel együtt!/ Erika

    VálaszTörlés
  5. Kedves Virág !

    Köszönöm én is, hogy a megtalált "kincseket" közzé teszed és mi is tudjuk öket hasznosítani.
    Fölhívnám figyelme(teket)det egy erdélyi (kolozsvári)gyereklapra, annak a honlapjára. Értékes anyagot találsz ott is.
    www.napsugár.ro
    Szeretettel: Szántó Zita

    VálaszTörlés
  6. Bergamott, köszönöm, hogy rám is gondoltál! :)
    Szitya, a viccek tényleg nehéz dió, mert sajnos úgy kell vadászni a gyerekek számára is érthető, és főleg ízléses viccekre. Tuti forrást nem tudok én se, nyitva a szemem és fülem egyfolytában. :)))
    Erika, várjuk a vicceket mi is! :)
    Bogyó, már lesem is az oldalt! :)

    VálaszTörlés
  7. Eddig néma olvasó voltam....de most nagyon jó gyerekvicceket találtam...és Rátok gondoltam. www.jopajtas.info Az archívumban olvashatók a régi lapszámok. Szerintem kincsoldalnak is beillik.
    Köszönöm a sok ötletet, Virág!
    Szilvi

    VálaszTörlés