2010. szeptember 1., szerda

Évnyitó

Ismét hajnali 6 előtt ébresztett a telefonom. A nagyjaink fél 7-kor indulnak, István szerencsére minden reggel be tudja vinni őket. Lucám még a tengerparton lógatja lábacskáit, de sokáig ő sem marad ki a jóból.
Pakolom a tízóraikat, főzöm a teákat (6 liter reggelente...) készítem a reggelit.
Mire az első futam véget ér, én már el is fáradtam. :)
Ilyenkor szépen lassan elkortyolgatom a kávémat (köszi drágám, hogy minden reggel hűségesen főzöd nekem).
A kicsiket fél 8-kor ébresztem. Öltözés, ágyazás, reggeli ima, reggeli újra.
A tanulást fél 9-kor kezdjük. Ma évnyitó volt. :)
Mint látjátok, fegyelmezettek voltak mind a ketten. :)


Megismerkedtünk a parafa táblánkkal, mely hetente bővül majd egy-egy újabb angol nyelvű "feladattal".
Mikor már kellő rutint szereztek ebben, akkor következik az órarend, majd a naptár, időbeosztás, egyebek, de ezekről majd írok akkor.



Elkezdődött  a tanulás is, bár kicsit foghíjasan vagyunk még, mert a tankönyveink holnap érkeznek meg. Így aztán fogalmazás gyanánt Emese levelet írt a keresztszüleinek, Soma pedig leírta, miért szeret horgászni.
Matekoztunk is, római számokkal bingót játszottunk, és ismétlésként fejszámolás volt Emesének 1000 számkörben, Somának 100-as számkörben.
Most minden feladattal bevártuk egymást, a holtidőben ezzel a játékkal játszhattak. Mirror game-nek hívják.
A játék tartozéka egy tükör, műanyag keretben, mely keretbe úgy kell belehelyezni két kockát, hogy a kartonlapon lévő alakzatot lássuk.
Így nem jó,


de így már igen!


A tanulás 11 óráig tartott ma, de kaptak házi feladatot is. Hiába, nem sétagalopp az OO sem. Kicsit dúltak-fúltak, de a házi feladat nekem is fontos visszjelzés, hogy értik-e, amit délelőtt elmagyaráztam nekik, illetve ez egy olyan időszak, amikor nem zavarhatnak engem. Néma csendben kell dolgozniuk egy órán keresztül. Ha előbb elkészülnek, olvashatják a könyvüket.

Mind a ketten képesek órákon át csipogni, akár fontos, akár lényegtelen dolgoról is van szó. Muszáj megtanulniuk uralkodni a közlésvágyukon, és tiszteletben tartani a másik ember idejét.
Készítettem saját házi feladatos lapot, ezen tudom nyomon követni, mikor mit tudtak már önálóan elvégezni.



Még csak a délelőttnél tartok, de úgy érzem, már így is nagyon hosszúra nyújtottam. II. rész következik holnap. :)

Este pereces zsákot sorsolunk, el ne felejtsétek!

8 megjegyzés:

  1. Utólag is lehet jelentkezni a pereces zsákra?

    VálaszTörlés
  2. Estig még lehet! :)
    Két feltétele van: rendszeres olvasó legyél, és hagyj egy hozzászólást az első posztnál, hogy belekerüljön a neved a kalapba!
    :)))

    VálaszTörlés
  3. HAgytam, meg följelentkeztem rendszeres olvasónak, de csak guglis fiókkal, nem tudom látszik-e. :(

    VálaszTörlés
  4. Biztos! :) Nekem is guglis fiókom van.

    VálaszTörlés
  5. Ez a tükrös játék nagyon jól hangzik, hol lehet ezt kapni?

    VálaszTörlés
  6. Jó kis beszámoló, főleg az évnyitó tetszett:-D

    VálaszTörlés
  7. A tükrös játék engem is érdekel. HOl lehetne beszerezni? Nagyon kreatív és kifejezetten kreatív! Nagyon tetszik!!!! Előre is köszi az elérhetőséget és esetleg árat...Kriszta

    VálaszTörlés
  8. Bocsi, kétszer ment, hogy kreatív:)Nagyon ötletes és kreatív, így akartam írni.Kriszta

    VálaszTörlés