2013. március 6., szerda

Szocializáció és otthonoktatás

Az otthonoktatás legerősebb kritikája, hogy az iskolába nem járó gyerekek szocializációja csorbát szenved.
Sokan szimpatizálnak az otthonoktatással, mint lehetőséggel, de ez az a kritikus pont, amit nem tudnak megválaszolni: mi lesz, ha nem szocializálódik a gyermekem?

Nem szakterületem a szocializáció folyamata, nem tudok róla sokkal többet, mint egy átlagos pedagógus.
Viszont kénytelen voltam elgondolkozni a kérdéskörön, mert rengeteg kérdést szegeztetek nekem ebben a témában.

Nincs mese, írnom kell róla.
:)

Férfiasan be kell valljam, egyelőre inkább csak kérdéseim vannak.
Ha van hozzá passzoló válaszod, kérlek, írd meg! :)
Nem szeretnék így járni :)



A szocializáció első színtere a család, ez nyilvánvaló.
De milyen család is az,amelyik ideális terep a szocializációt tekintve?
Vannak nagycsaládok, 10-12 gyerekkel, együtt élnek a nagyszülőkkel, itt nyilván egészen mást szív magába egy kisgyerek, mint ha csak a két szülőjével él. Van jobb,és van rosszabb szocializáció a család létszámától függően?
Azt hiszem, nincs...mindkettőnek van előny és hátránya egyben.
A nagycsaládokra hajlamosak úgy tekinteni az emberek, mint valami megtestesült szentségre, holott a nagycsaládok működése sok tekintetben igen hátrányos tud lenni egy kisbabára nézve. Mondom ezt én, akinek hat gyereke van :)))
Nálunk a pici sokszor nem tudta kialudni magát, nem tudtam zavartalanul megszoptatni, több veszélynek, betegségnek volt kitéve, és az anyai szerepem sem tudott olyan erős és határozott lenni, mint a nagyobbaknál volt.
Természetesen ugyanennyi előnnyel is járt legkisebbnek születni. Ha én éppen nem tudtam dajkálni, mindig volt más jelentkező erre a feladatra. Folyamatosan voltak játszópajtásaik a kisebbjeinknek a nagyobb testvérek személyében. Szinte állandóan kapott visszajelzéseket arra vonatkozólag, mit tett jól, és mit rosszul.

Menjünk tovább, ugorjuk is át az óvodát. Ma már egyértelmű, hogy ha ezt az intézményt kiiktatjuk a gyermek életéből, az nem jelent hátrányt számára. Vekerdy Tamás, és sok más gyerekpszichológus rengeteg előadást, cikket írt erről.

Az iskola átugrása azonban nem ennyire egyszerű kérdés. 

Bagdy Emőke meghatározása szerint a szocializáció egy tanulási folyamat, mely a születéstől a halálig tart, és a társadalomba való beilleszkedést segíti elő.
Ha ezt a meghatározást veszem alapul, akkor először is szöget üt a fejemben, hogy tanulási folyamat, tehát nem ennek birtokában jövünk világra, hanem a beilleszkedést, a másik emberrel való együttélést is meg kell tanulnunk, mint annyi mást az életben.
Mi is az, amit nem kell megtanulnunk?
A másik dolog, amin elméláztam, hogy vajon a szocializációnak van-e, és ha van, akkor melyik a szenzitív szakasza?

Az iskola elsődleges szerepe az, hogy ismereteket nyújtson, azonban ha akarja, ha nem, ez a szerepe eltörpül, háttérbe szorul a szocializációs szerepe mögött.
A magyar iskolarendszer nagyon hamar elhelyezi a gyerekeket egy olyan alá-és fölérendeltségi hierarchiában, amiből igen nehezen lehet szabadulni, továbblépni. Szerinted melyik ez a három kategória?
Nos elárulom: eminensek, rendbontók, észrevétlenek. 
Emlékszel még, melyik voltál?
:)

S ha már iskola, és osztály...
Melyik iskola melyik életre készít fel?
A szocializáció szempontjából melyik előnyösebb? 
Van-e olyan önmagában, hogy szocializáció?
Úgy értem, lehet-e szocializálni valakit arra, hogy csapatban dolgozzon, felnőttek között töltse a munkaidő nagy részét, vagy egy kis családi vállalkozásban tegye hasznossá magát, esetleg egész nap gyerekek között legyen. Mitől függ majd mindez? Lehet-e bármelyikre felkészíteni egy gyereket? 

A falusi kis iskola a jobb, ahol 10 gyerek van az osztályban, vagy a városi, ahol 28 az osztálylétszám, és még másik három harmadikos osztály van: a,b,c és d is?
Nyilván, csak úgy, mint a nagycsalád-kiscsalád esetében mindkettőnek van előnye és hátránya egyaránt.

Mi az,ami az iskolában szocializál?


-Az osztálytársak? A hangadók, akik a - mindenféle értelemben vett - divatot diktálják?
-A tanító néni?
- Ismerjük a konfliktuskezelési stratégiáit? Ismerjük a viselkedését, mellyel mintát ad gyerekeinknek? Egyet értünk ezekkel? Ha nem, vannak-e lehetőségeink erről nyíltan beszélni?
Az iskolában megforduló emberek után lássuk a tevékenységeket, melyek hatással vannak a gyerekeinkre:

-el kell menni, fel kell kelni, akkor is, amikor nincs kedvünk
-olyan emberekkel is kapcsolatba kerülünk, akikkel nem feltétlenül szimpatizálunk. 
-az is elképzelhető, hogy padtársak leszünk, pedig nem kedveljük
-meg kell tanulnunk olyan emberekkel kommunikálni, akik bántanak, megaláznak 
-tekintettel kell lennünk mások érdekeire
-uralkodni kell érzéseinken, vágyainkon
-uralkodnunk kell fizikai szükségleteinken (evés-ivás-orrfújás-pisilés-mozdulatlan ülés)

Nos ezek közül melyik az, amit nem lehet iskolán kívül is megtanulni, gyakorolni?
Valamint melyek azok, amelyek gyakorlása kifejezetten káros?
Létezik-e a szocializációnak olyan területe, amely kifejezetten iskolához kötött?

Nagy vonalakban ezeken járnak a gondolataim.
Saját tapasztalatomat sejthetitek.
Némiképpen megnyugodtam, amikor EZT a cikket elolvastam. :)















 Semmiféle negatív változást nem tapasztaltam a gyerekeimen, mikor egy kerek tanévet itthon töltöttek velem.
Ez után visszakerültek a rendszerbe, és onnan sem érkezett visszajelzés arra vonatkozólag, hogy elfelejtették volna, hogy hogyan kell egy tanórán viselkedni, vagy miként kell társaikkal kapcsolatot teremteni.
A nyári szüneteket is beleszámolva másfél év alatt semmi negatív hatása nem keletkezett az itthon töltött időszaknak.
Az én meglátásom szerint kifejezetten pozitív irányban változtak, és ezt most is elmondhatom.
Az esetleges felmerülő problémákat hatékonyabban tudom kezelni, hiszen sok időt töltünk együtt, ha valami változást szeretnék elérni a viselkedésükben, azt folyamatosan, frissiben meg tudjuk beszélni.
Naponta több órát eltöltenek az én kontrollom nélkül is, egyelőre nem aggódom, hogy túlzottan rájuk telepednék.

35 megjegyzés:

  1. Tetszik amit irtal, nem reg fedeztem fel az oldaladat, de azota is gyakran latogatom. Jelenleg ovodaban dolgozom, de amugy ket gyerekes anyakent en is ugy tervezem hogy lemondok a munkahelyemrol es az otthonoktatast valasztjuk majd (egyelore meg csak 2 valamint 3 es fel evesek a lanyaim, es egyutt jarunk ovodaba).
    Amit en eszrevettem az az, hogy a szocializalodasban sokkal nagyobb szerepe van a csaladnak mint az iskolanak (regebben kozepiskolaban is tanitottam es mivel falun elunk ismertem a gyerekek csaladjait is). A visszahuzodo gyerek az a kozossegben is jol el van egyedul...viszont ahol a csaladban hangsulyt fektetnek a kozos foglalkozasokra, attol fuggetlenul hogy a gyerek jart-e iskolaban vagy sem, barmikor barhol nagyon jol be tud illeszkedni barmilyen kozossegbe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy írtál. Én is abban reménykedem, hogy a család a fő mozgatórugója a szocializációnak.
      És - bár ez eretnek gondolatnak is tűnhet - nem vagyok biztos benne, hogy azt kell megtanulnia egy gyereknek, hogy minden közösségbe be kell férnie, mindenhol meg kell felelnie.
      Azt szeretném, ha megtanulná megválogatni, melyik közösségnek lesz építő tagja. :)

      Törlés
    2. A, dehogy eretnek gondolat, legalabbis szamomra nem az. Igy most utanna belegondolva, egyetertek veled. Es tobbek kozott azt is szeretnem ha megtanulna, hogy hogyan utasitson el civilizaltan olyan kozossegeket ahova nem szeretne belepni, de esetleg masok nyomulnanak.

      Törlés
    3. Azt hiszem, nemet mondani sokkal nehezebb is. :)

      Törlés
  2. Kedves Virág!
    Bennem most ezzel csak nagy bűntudatot keltettél. Szegény gyerekemet hova küldöm nap mint nap... Igen, oo során is találkozik ezekkel a helyzetekkel, amiket felsoroltál a kérdésekben, de lássuk be, sokkal ritkábban. Harc van bennem, vágynék az oo-ra, de nem tartom magam képesnek rá, hogy úgy teljenek a napjaink, hogy az mindenkinek jó legyen, szóval hogy én se őrüljek meg, és ráadásul, talán a nagyobb ellenérve nálunk és szerintem sok helyen: az anyagiak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti, nem állt szándékomban bűntudatot kelteni senkiben. A nagyobb gyerekeim iskolába járnak, nem érzem úgy, hogy börtönbe küldeném őket. :)
      Igyekszem nekik is minél többet adni, de amikor velük kapcsolatban döntési helyzetben voltam, akkor nem ismertem az otthonoktatás lehetőségét.
      Azt viszont fogadd el, hogy nem lehet, nincs olyan, hogy "mindenkinek jó legyen". :)))

      Törlés
    2. Virág, tudom, tudom. Mégis úgy érzem, hogy a legjobb megoldástól fosztom meg (majd) őket. Ahogy abból is kitűnik, hogy írod, a nagyok idejében még nem ismerted az oo lehetőségét.
      Persze tudom, hogy nem lehet mindenkinek jó, nem is így gondoltam, hanem hogy legyen a lehető legjobb mindenkinek. Lehet, ilyen sincs?

      Törlés
  3. Véleményem szerint sem az iskolában vagy az oviban szocializálódik egy gyerek. Szerintem fontos, hogy társaságban legyen korán. Ez nálunk a gyülekezet volt, ami jó hatással van a gyerekre. De ha valaki nem jár pl. templomba akkor is érdemes közösségbe vinni a gyereket. A gyermektársaság jó és kell. De véleményem szerint nem az iskola és az óvoda az, ahol megtanul dolgokat. Pl. kanállal és villával enni vagy wc-t használni is otthon tanul meg, nem az oviban. A szocializációnak ezek fontos pontjai.
    Nekem sok vitám volt már ezzel kapcsolatban.
    Mondom ezt úgy, hogy a gyerekem jár oviba, és valószínűleg iskolába is fog járni. Attól függetlenül, hogy én oo-párti vagyok, de férj úgy gondolja, hogy szükség van az iskolára. Nem a szocializáció miatt, hanem az evangélium miatt. Hiszen akkor azok a gyerekek, akik oda járnak, hogyan hallhatnak Jézusról?
    De most ebbe nem folynék bele.
    Csak szerintem teljesen a rendjén van az, amiket leírtál Virág.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A társaság szerintem is nagyon fontos. Amerikában rengeteg program van az otthon oktatott gyerekek számára. Sajnos itthon még délelőtt nincs gyerektársaságuk, hát még gyerekcipőben járunk. De ha mi nem kezdünk bele, vállalván a nehézségeket, még 20 év múlva sem lesz másképpen. :)

      Törlés
  4. A család a legfontosabb színtér - normális esetben. Én sok olyat látok körülöttem, ahol ránk óvodapedagógusokra és az intézményünkre nagyon nagy szükség van minden szempontból, a szocializáció szempontjából is.
    Biztosan sokan képesek rá, hogy az intézményeket kihagyják az életükből, mert a családi életük és más területek elegendőek és színesek a gyerekeik számára, de szerintem még ti vagytok kevesebben. Itt most nem csak a szocializációra gondolok, hanem a nagy mindenségre, az élményekre és egyebekre is.
    Ahogy olvasom a hozzászólókat is: igen jó lenne, ha minden gyermek otthon tanulná meg a megfelelő étkezést és mosdóhasználatot, de erre is azt kell mondanom, hogy nem így van. Én is örülnék, mert úgy gondolom, ahogyan az Alapprogram is fogalmazza: az óvoda a családi nevelés kiegészítője. Sok család ezt nem így gondolja.
    Én szeretem az óvónéniskedést, és örülök, ha a fontos lehetek a gyerekek és szülők számára: vagy azért, mert dolgozniuk szükséges és szívesen rám bízzák a gyereküket; vagy azért, mert a gyerek jól érzi magét velem és az eseményekkel.
    Egyet értek a soraiddal, ha tényleg megfelelő a gyerekek családi háttere. De a tapasztalatom nem ezt mutatja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ez a ráutaltság azért is alakult ki, mert sok esetben már a szülők is intézményhez kötődtek gyermekként. Nem kaptak mintát arra, hogyan kell dolgokat megtanítani a gyerekeiknek, mert azt ők is óvodában, iskolában tanulták.

      Törlés
    2. Ezt biztosan így van. Én hiányolom a szülők talpraesettségét vagy éppen az ösztöneik használatát. Én nagyon sok időt töltöttem a nagyszüleimmel, sok minden nem tetszett a gyerekkoromban, stb... a lényeg, hogy nekem nem volt soha teher, és még most sem jelentenek terhet a gyerekeim. Én elvittem őket sportolni, úszni én hordtam őket, szabadidőben korcsolyáztunk és még sorolhatnám. Annyit, amennyit megengedhettünk magunknak, de itthon is tudunk velük játszani.
      Az oviban a lényeg, hogy milyen fizetős szolgáltatások vannak, miért marad el az úszás, a torna, az angol, az akármi...., mert kényelmetlen elvinni munka után, a hétvégén vagy akármikor. Tisztelet a kivételnek, sokan vannak, akiknek nem teher, nem általánosítok. De amikor egy gyesen otthon lévő anyuka nyáron is hozni szeretné a nagyobbat, mert otthon unatkozik, nem tudja lekötni őt, stb., vagy tavasszal kitolódik a hazavitel ideje az oviudvari játszóterezés miatt, nos ezt nem szeretem, nagyon nem.
      Már kifejtettem itt, hogy bár megtehettem volna, hogy többet vagyok a gyerekeimmel, ez lett volna minden vágyam, biztosan nem lennének most akkora tanulási problémái a kisebbiknek.., de ugye az óvónői hivatás nem egy családbarát állás, ha a délutános műszakomra gondolok, amikor 6 körül érek haza..

      Törlés
  5. Virág, hogy neked már megint igazad van...hogy én mennyit kínlódtam, kínlódok a gyerkőccel a különböző intézményekben...és a saját gyerekkorom is eszembe jutott...Hajni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát a saját gyerekkorom nekem is sokat jár a fejemben. Gyűlöltem az óvodát.
      Először is répa volt a jelem. Utáltam a répát, tehát a jelemet is. Nem értettem, ha egyszer virágnak ívnak, miért kell nekem a répával azonosulnom. Nem is ment soha.
      Aztán utáltam ott enni, nem is ettem meg semmit. Jaj, erről még nem is írtam posztot, pedig megérdemli! :)))

      Törlés
    2. Olyan sok személytől hallom, hogy utálták az ovit! Én szerettem, engem ott is szerettek, nem csak itthon. Miért utáltátok, azaz te ezen a répáson kívül? Annyival jobb volt otthon? Nekem jó volt mindkettő, bár, ahogy írtam, sokat voltam a nagyszülőkkel, 1 testvéremmel, de azt a kevés időt a szüleimmel minőségi együttlétként töltöttük el.
      Tényleg nem tudom, mik az okok, csak a kíváncsiság hajt, nem szurkálok. Olyat hallottam, hogy megtömték a gyereket...

      Törlés
    3. Hát én most rögtön le is írtam, miért utáltam az ovit.
      http://gyereketeto.blogspot.hu/2013/03/utaltam-oviba-jarni.html

      Törlés
    4. Kedves Andalgócia!

      A saját ovis koromból arra emlékszem, hogy szinte minden nap meg akartam szökni. Pedig azon kívül, hogy "ANYUKÁM OTT HAGYOTT", nincsenek rossz élményeim az oviról! (Persze mindig volt társam is a szökési kísérletben! :))
      Hogy most miért kerülném az ovit? Példákat tudok mondani: (az alap jó: vegyes csoport, 20 gyerek/2 óvónő+dadus)
      Amikor a sorakozóhoz párt keresett, megkérdezte a kinézett gyereket – majd a következőt… -, lenne-e a párja. Mire az óvó nénitől azt a tanácsot kapta, hogy ne kérdezgesse, hanem a kiszemelt gyerek kezét szó nélkül fogja meg és kész. A gyerekem próbál tekintettel lenni egy másik emberre, erre lebeszélik róla + legközelebb valószínűleg az én gyerekem akarata sem számít majd. (Nem a gyerek értette félre, az óvónő is ezt mesélte.)
      Többször panaszkodott, hogy vele senki sem játszik: a nagyobbak nem veszik be a játékba, mert „még kicsi”, a többi kicsi meg magában játszik. Mikor kérdeztem az óvónőt, hogy ez tényleg így van-e, azt mondta, ez életkori sajátosság (4 éves lesz), így normális. Engem zavar ez a „legyintés”, mert ő nem így akarja, szenved. Nem lehetne egyszer-egyszer besegíteni, amikor „helyzet” van?
      Előfordul, hogy az óvónő a gyereket lebeszéli/rábeszéli vmi másra, mint amit a gyerek a szülővel már megbeszélt.
      Ebéd után, mikor elhozom bizony hallottam már kigúnyolását síró gyereknek, kibeszélését szülőnek.
      Ezért.
      És talán az is lehet szempont, hogy amit az oviban csinálnak, itthon is megtudjuk tenni és mindketten élvezzük - én is.
      Egyedül a nagyobb gyerektársaság miatt jár még oda.

      Ildi

      Törlés
    5. Kedves Ildi!
      Értem és átérzem amit mondasz. Néhány éve, egy másik oviban konfliktusba keveredtem a gyerekem óvónénijével (kollégaként), mert kéréseim voltak a gyerekemmel kapcsolatban.
      Én nagyon szeretném az összes szülővel való jó kapcsolatot, és úgy, ahogy a tanítókkal jó volt és partnerek voltunk, azt szeretném úgy is, hogy én vagyok a másik oldalon. Sajnos nem mindig sikerül, mert nálam a csoportban sokan más nevelési elveket vallanak, mint amire egy gyereknek igazán szükséges lenne. Ma pl. kiderült, hogy a fél csoport evés közben is tévézhet, de elhangzott ma egy ilyen mondat is (kiscsoport!!!): Gyere ..., rúgjuk le a ...kislány fejét!
      Igen, én is úgy neveltem a néhány éve még óvodás gyerekeimet, hogy amit ott csináltak, tevékenykedtek, azt itthon is megcsináltuk, sőt sokkal-sokkal többet, én csak azt próbáltam kifejteni, hogy szerintem mi vagyunk kevesebben az érzelmi nevelés és a beszélgetés és a többi fontos dolog tekintetében. Vagytok ti, és én, akinek nem lenne teher az ovi kihagyása, és vannak sokan, akiknek nem sikerülne.
      Sajnállak az óvónénitek miatt, nem jól csinálják, ha így csinálják. Bár a mostani csoportomban is vannak cifra természetű gyerekek, akik miatt más gyerek sérül sajnos.
      Szép napokat!
      A.

      Törlés
  6. Kedves Virág, képzeld, én is egy ilyen témájú bejegyzést írtam most, reggel fel is teszem! Nekünk, kezdő OO-knak ez neuralgikus pont, ezért sokat forognak a gondolataim e körül. Ebből a szempontból az iskola legnagyobb haszna, hogy rengeteg gyerek van ott (ilyenek is, olyanok is), és sajnos ezt itthon nem tudom biztosítani. Csakis emiatt aggódom.
    Erzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsi, igen, ezt a sokszínű gyereksereget nem tudod biztosítani. De valóban szükséges ez? reggel fél 8-délután 2-ig folyamatos nyüzsgésben élni? És bár ott az a sok gyerek, de mindegyikkel kapcsolatban van? Dehogy! Majd kialakul nálatok is néhány stabil barátság, lesz különóra, ahová szívesen jár, és találkozik másokkal.

      Törlés
  7. Sokat gondolkodtam a témán, de nekem alapvetően az a bajom az OO-sal, hogy úgy gondolom kevés vagyok ahhoz, hogy lekössem a gyerekek figyelmét hasznosan.

    Tegnap pl az kértem a gyerekektől, hogy két nagy tojás alakú papírt (amit össze akarok varrni tojásnak), szóval mindkettőt rajzolják be/nyomdázzák össze vagy valami ne legyen üres a papír. Bizony a hat éves kb 10 perc múlva bedobta a törölközőt, ez neki sok majd máskor.
    Fél év múlva viszont nem lesz máskor. Ráadásul ahogy belenéztem egy tankönyvbe felmerült bennem, hogy normálisak-e azok akik ezeket a könyveket készítik. Még engem sem kötnének le és hogyan tanítsak valamit a gyereknek amiről magam is azt gondolom, hogy nem sok értelme van. (6-os magyar nyelv)

    Az óvodát bánom, hogy három évesen elkezdték, mikor itthon lehettem volna velük, de bevallom várom már mikor reggelente a két nagyot beadom. Olyan hisztit/cirkuszt tudnak csinálni hogy ihaj.
    Pl. a nagy bőgve kel fel, mert nem számítógépezhet óvoda helyett. (nem igazán ülhet le a géphez, vagy a TV elé, de sajnos lát ilyet)

    Szerencsére iskola választék bőven van elérhető közelségben. Így angolul tanul majd pár tárgyat, remélhetőleg a középsőt is majd ide veszik fel, őt Zsolnai módszert használó osztályba.
    De nagyon megdöbbentem az iskola igazgatók által tartott tájékoztató után, volt aki miután meghallgatta a mondanivalót, kész felállt mehetünk. Semmi kérdés, az iskolával kapcsolatban ahová nyolc évig fog járni a gyereke. A másik, hogy a nevelőszülő nincs vele tisztában, hogy hiába hat éves a gyerek, ha nem iskolaérett, nem kötelezhetik iskolába járásra. És még sorolhatnám. Pl a felhördülést, hogy milyen szinten lesz a gyerek, ha végez angolból, mert nem mindegy a továbbtanulás miatt. Hát igen én ilyenre is gondolok. Úgy gondolom, hogy a jó eszű gyerek, erős iskolába járjon, hogy tovább tudjon tanulni.
    De ha csak az a szempont, hogy A iskola van közelebb nem a B, mit is lehet gondolni arról, hogy mi jó a gyereknek?


    A testvér meg szerintem nagyon jó dolog, könnyebben tanulja meg az alkalmazkodást. Szerintem az egykéknek sok hátránya származik abból, hogy inkább hozzá alkalmazkodnak mint ő valakihez.
    (a pici alvásáról meg: harmadik fiam két évesen tud aludni, mosogatógép zaj, TV zaj és nappali fény mellett. Megszokta. Viszont ha itt vannak a bátyjai velük alszik.)

    VálaszTörlés
  8. Szia Virág!
    Érdekes-értékes gondolatokat olvastam itt a szocializációról, és szeretném leírni én mit tapasztaltam a tegnapi és a mai nap folyamán.Fogadóórán jártam az oviban, és az óvónénik közölték, hogy a fiam nem játszik senkivel, rajzolgat magában, időnként csapódik ide-oda. Antiszociális. Volt egy barátja, aki sajnos elköltözött, azóta van ez a Nagy Magány. Nem is nagyon keresi a gyerekek társaságát, inkább a felnőttekkel beszélget ahogyan itthon is, hiszen 4 felnőttel él együtt. Kétségbeestem ezektől a hírektől. Másnap (azaz ma) találkoztam egy régi tanítványommal, aki két lányával volt. Elkezdtünk beszélgetni, és a fiam 2 perc alatt játékba kezdett a lányokkal, és alig bírtam hazavonszolni úgy belemelegedett a kislányokkal a bújócskázásba. Elgondolkodtam. Akkor most antiszociális, vagy sem? Sokkal felszabadultabb az Intézmény falain kívül...Csak ennyit szerettem volna írni ezzel kapcsolatban, és azt, hogy sajnos én is végig szorongtam az ovit, és az általános iskolát...Nem jó érzés ezt látni a gyermekemen. Én otthonoktatás párti vagyok, de nem tehetem meg anyagi okokból. Sajnos. Üdv: Márti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a szót, hogy antiszociális hajlamosak úgy használni a pedagógusok, mint ha annyit jelentene: kifli.
      Az antiszociális viszont ennél sokkal keményebb jelző.
      Sajnálom a fiadat, aki éppen, pillanatnyilag nem találja a helyét a csoportban. Mellesleg az óvónők feladata éppen az volna, hogy segítsék őt ebben nehéz helyzetben. Nem pedig rád zúdítani felelősségként a saját tehetetlenségüket.

      Törlés
  9. Szia Virág!
    Nekem 4 lányom van, 3 iskolás, kicsi még ovis. Sokat gondolkodom az oo-n, és éppen ez a szocializáció ami visszatart. A négy gyermek négyféle személyiség, minden nap elgondolkodom rajta, melyiknek lenne jó az oo.
    A nagylány 6.-os, imádja a suliba járást, rengeteg barátnője van,pici korától vezető, hangadó, társaság közepe, hazahordja a barátnőket, rendszeresek az ittalvós pizsamapartik. Nem nem tetszene az oo.
    Második 3.-os, nagyon vágyik értékes társaságra, emiatt kikönyörögte, hogy második végén osztályt válthasson a sulin belül, ott vannak a barátnők. Az elsőben választott drága tanító néni sajnos szülni ment, engedtem a könyörgésnek, most jól érzi magát. Talán neki?
    A harmadik leányzó elsős, erősen introvertált. Utálta az ovit (pedig csak 4 napot járt, csak délelőtt, éppen emiatt), de nagyon szereti az iskolát, mert szuper tanító nénikkel tanul. Az a típusú gyerek, aki rettenetesen nehezen teszi meg az első lépést mindenben, de ha elindult és látja, hogy megy neki, óriási lendülettel folytatja. Ő szeretne itthon ülni velem, de soha nem mozdulna ki önként, muszály külső impulzusok is érjék.
    A kicsitől zeng az óvoda mikor hozom haza, hogy miért kell máris hazamenni (kipróbáltam, 3/4 5 kor is ugyanaz a dal mint déli hazajövésnél), ő a legnagyobbra üt.
    Én meg maradok a dilemmával, mi legyen? Mert ugyanakkor mindegyik szuperül tanul, délelőttönként háromszor több mindenre lenne idejük a saját tempójukban.
    Bocsánat, hogy ilyen hosszú és személyes voltam, talán az oo csoportban kellett volna?
    Noémi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Noémi, nagyon jó helyre írtad. :)
      A gondolatmenetedről eszembe jutott egy beszélgetés.

      Onkológus barátomat kérdeztem az eutanáziáról...mi a véleménye róla, miért nem támogatja...
      Azt válaszolta, hogy ő nem találkozott még olyan beteggel, aki nem akart volna élni, csak olyannak, aki a mérhetetlen fájdalommal nem akart élni. Ezért nem arra kellene helyezni a hangsúlyt, hogy ezeknek a betegeknek engedélyezzük-e vagy se az eutanáziát, hanem arra, hogyan segítsünk elviselni a fájdalmat. (ezért ő a fájdalomcsillapítás útjait kezdte kutatni)
      Miben válasz ez a te kérdésedre? A lányaid iskolába szeretnének járni, vagy barátkozni/karizmatikus emberektől tanulni/stb ...
      A barátkozás, az élményszerű tanulás minden gyerek természetes igénye. De vallom, hogy ezeket az igényeket otthon is ki lehet elégíteni.
      Az iskola pusztán azért elviselhető sok gyerek számára, mert ideális esetben ezeket a dolgokat ott is megkapja.
      De amelyik gyereknek ez nem jön össze - és ettől még nem buta, és nem antiszociális!!! - nos annak a gyereknek kifejezetten káros az iskola, mint rendszer, mint intézmény.

      Törlés
  10. Kedves Virág!
    Tetszik ez a poszt.
    Próbálom összeszedni a gondolataimat, nagyon nehezen megy most.

    Saját tapasztalataimra is visszagondolva, gondolkozom rég óta: az osztályközösségekben általában vannak hangadók, menők, lenézettek és szürke észrevétlenek. Azt hiszem írtál erről. Nos jó, ha a gyerek a menők, kedveltek közé tartozik. De egy életen át vagy csak évekig a lenézettek, fel nem zárkózottak közé tartozni nem valami építő, már pedig nem lehet mindenki menő. Nem tudom, hogy az évekig tartó lenézés, kiresztés milyen pozítiv építő hatású lenne? Lehet egyeseknek jót tesz, de vannak fentartásaim. Persze, lehetne mondani, hogy ki tehet róla, szedje össze magát a gyerek, de ez nem olyan könnyű...
    A másik: nem hiszem, hogy ideális család létezik, lehet, hogy van... De ha igyekszünk szeretni egymást, figyelni egymásra, tanulni szülők és gyerekek, nincs elveszve semmi, minden nap egy új lehetőség és jó együtt élni a családban és otthon tanulni. Roppant dinamikus a családi élet, sok változással. Mérlegelve szerintem több a nyereség, mint a veszteség.

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok! Bocsánat ha off vagyok. Tudtok esetleg Budapesten vagy a környékén 00-ás családról? Én most kezdeném, bár még csak 4,5 éves a kisfiam, de jó lenne egy-két hasonlóan gondolkodó családdal, nem csak a neten, találkozni és kapcsolatban maradni. Ezzel a szocializáció dologgal kapcsolatban én azt gondolom, hogy teljes mértékben tud a gyerek óvoda/iskola nélkül is szocializálódni. Az elképzelhető, hogy más ütemben,vagy más módon, mint mondjuk egy óvodába/iskolába járó gyermek, de ez szerintem nem akkora baj. Ellenben a környezetemben lévők általában ( főleg a tágabb család ) nem így gondolják. Orsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orsi, ha rajta vagy a levelezőlistán, megnézheted a táblázatban, ki lakik hozzád a legközelebb. ha még nem vagy listatag, akkor írj az email címemre egy bemutatkozó levelet. :)
      sarosdi_virag@yahoo.com

      Törlés
  12. Hogy ez a szocializáció és az otthon oktatás milyenné alakítja a gyereket,az majd csak felnőttként,akár évtizedek múlva fog kiderülni. Sok szempontból szerencsés,aki otthon tudja a gyerekeit tanítani,ehhez kell egy igahúzó,aki reggeltől estig melózik,hogy előteremtse a szükségletere a pénzt,gondolom.Aztán nem mellékesen kell egy kialakult személyiségű és némi pedagógiai érzékkel rendelkező személy,jelen esetben anya,aki a napi rutint következetesen levezényli,és még haladnak is a tanulásban.Ha ezek a gyerekek 20 év múlva nagyjából ugyanígy felépített családban fognak élni,akkor eredményes volt ez a módszer.Ha viszont a gyerekeik iskolába fognak járni,akkor nyilván úgy érzik,vannak hátrányai a dolognak....Személyes tapasztalatom az,hogy vannak jó ovik,nagyszerű óvó nénik,és nekünk szerencsénk volt.Iskolával már nem ennyire,ott is a gyerek személyiségéhez kell választani.Ha ma újra kezdhetném ezt a részt,a lányom eredendően a Waldorfban kezdene,nem csak gimire menne oda.A fiamnál ma sem tudom,mi lett volna neki a jó,sok szempontból a waldorf,de több okból mégsem.A valóságban pedig mindketten egyházi iskolában jártak nyolcadikig,és még mindig nem tudom,hogy ez valójában jó vagy rossz volt-e nekik.Majd az élet megmutatja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Szilvi!
      Az tény, hogy csak utólag ismerjük fel, mit tettünk jól, és mit nem. Jelzem, azért ez sem biztos, hiszen csak azt látjuk, milyenné vált a gyerekünk iskolába járva, de azt nem, milyenné vált volna, ha otthon tanítjuk. Vagy fordítva.
      Az igahúzóval azért vitatkoznék, ezt sértőnek érzem a férjemre nézve, de lehet, nem annak szántad. :)
      Amit az anyáról írsz, az azért alapvetően minden édesanyára nézve "kötelező", nem?
      Kialakult személyiség, napi rutin levezénylése, némi pedagógiai érzék...ezek azért minden anyában ott vannak, persze kérdés, mennyit dolgozik azon egy nő, hogy ezek a képességei fejlődjenek.
      Mindig hangsúlyozom, hogy nem elvárás szerintem, hogy minden édesanya otthon tanítsa a gyerekét, és biztosan vannak jó óvónénik, tanító nénik. Ezzel együtt jó volna, ha az is elfogadottá válna,hogy valaki amellett dönt, hogy otthon saját maga tanítja a gyerekét.

      Törlés
    2. Kedves Szilvi!

      Ezt nekem is mondták már, hogy majd akkor fog kiderülni, jól döntöttem.e, ha majd neki gyerekei lesznek, de ezt nem látom be, miért lenne így. Annyi minden történhet vele, annyiféle élethelyzetbe kerülhet, hogy ha nem választja az oo-t, akkor lehet, hogy adott helyzetben neki az úgy helyes. Lehet, hogy addigra lesznek olyan iskolák, ahol a család az első. Az oo arról szól, hogy a családot helyezzük az első helyre. Ha ezt a szemléletet átadom, majdnem mindegy, hogy járatja-e iskolába a gyerekeit, vagy sem.

      És egyébként az sem biztos, hogy az élet megmutatja, mert nincs egy digitális kijelző, hogy ez most jó eredmény, ez meg rossz. De ha egy családnak harmonikus a jelene, az csak jó lehet egy gyereknek.

      És Virág, addig azért még sok víznek kell lefolyni a Dunán, míg ez olyan elfogadott lesz, ahogy a minap találkoztam vele. Egy kimenős esténken megismerkedtünk egy amerikai fiúval, beszélgetni kezdtünk, mondtam, hogy oo-zunk. Erre azt mondta great, nekik az első meg a hátsó szomszédjuk is otthon oo-s gyerek volt. Igazából az egész zsákutcából csak ő járt iskolába. Hát, ott ő volt a kisebbség,... vicces.

      Törlés
    3. Judit, köszönöm ezt a hozzászólást is, és persze mindannyitokét, mert sokat tanulok belőlük.
      Azt gondolom, ha MOST jobban működik nálunk az otthonoktatás, és ha MOST jól érezzük magunkat a bőrünkben, akkor ez a helyes út.
      Az pedig, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, nem azt jelenti, hogy élünk a vakvilágba, hanem természetesen kemény munkát is jelent,ami pl. a tanulást, jellemformálódást illeti.

      Törlés
  13. Olyan jó titeket olvasni:) Sok gondolatom van nekem is ezekről mindig, bár nem vagyunk oo család, csak egy lányom van itthon betegség miatt, meg ovigondjaink voltak (és lesznek is, úgy érzem...)
    Ha lennék elég bátor szembeszállni mindenkivel, mind az öt gyerekem itt csipogna körülöttem:) És igazából ők is nagyon vágynak rá... mondhatnánk, hogy antiszociálisak, abban az értelemben, ahogy néhány pedagógus dobálózik vele:)) Nem vágynak az iskolai társaságra, rengeteg problémánk van ebből, mert sose verekedősek, nem menők, és még sorolhatnám. Mindig kilógnak a sorból... és ez biztos a mi hibánk:)
    Ami biztos, hogy így tavasszal, amikor ültetni kezdünk, először bent a lakásban csíráztatunk, egyelgetjük a kikelt növénykéket, melengetjük, erősítjük, és amikor már erősek, és odakint is megfelelőek a körülmények, csakis akkor ültetjük ki a palántákat. Így kéne a gyerekekkel is... De ehhez valóban az kellene, hogy megfelelő családi háttérrel rendelkezzenek, mert némely gyereknek (sajnos mifelénk a nagy többségnek) tényleg jobb oviban-suliban, mint otthon... Csak állambácsinak kellene rugalmasnak elnnie, és nem köteleznie mindenkit arra, hogy pl. 3 évesen oviba zárjon apró gyerekeket, klimaxos meg menstruáló idegbeteg nők közé (tisztelet a kivételnek, tényleg vannak!!!) Hadd döntsem én el, hogy élni kívánok-e az intézményi neveléssel, főleg, ha otthon vagyok, vagy otthon dolgozok, meg egyáltalán...
    No még lenne bőven, ami szorít, lehet, hogy én is rittyentek egy bejegyzést ezekről:)) de most vár a vacsi, amit a nagylányom készített, bibibíííí!:))

    VálaszTörlés
  14. Vekerdy Tanár Úr nevét nem i-vel írjuk!

    VálaszTörlés
  15. Kedves Böszörményi Márta!
    Kijavítottam, köszönöm.
    Viszont nyomatékosan megkérlek, ne trollkodj! Sem itt, sem a FB odlalon. Mindkét oldalról törölni fogom a megjegyzéseidet. Mindkét oldal békés, egymás mellett megférő emberek beszélgető helye. Nem szükséges itt bizonygatnod, te mennyire jó óvónő vagy. Köszönöm.

    VálaszTörlés