Kettesben

A július hagyományosan a szétszóródás hónapja minálunk.

Egy-egy hétre átlagosan két búcsúzás és két hazaérkezés jut, persze mindig másik gyerektől búcsúzunk, és másik gyereket várunk haza. Nem találtam még olyan naptárat, amelyben át tudnám látni a helyzetet, így marad a fejem.

Elsőre teljesen hihetetlennek tűnt, ami múlt héten belém nyilallott...a héten lesz négy nap, amikor kettesben leszünk Istvánnal. Igazából csak neki súgtam meg, mert elhinni nem mertem. Ráadásul két gyerek a hatból elkezdett nyafogni, hogy ők mégse szeretnének elutazni a tavasszal még óhajtott táborba.

Határozottan próbáltam érvelni, de nekem ez nem megy...azért reggel elindultunk, jöttek is, hiszen ők akarták eredetileg. Aztán csak álltak mellettem, kapaszkodtak a karomba, a sok gyerek meg ott zsivalygott körülöttünk. Élvezték, hogy együtt vannak, vidámkodtak, mint ilyenkor szokás. Az enyémek még mindig csak kapaszkodtak... na hát megsemmisültem ettől az érzéstől. 

Az autóban, ahol utaztak volna, éppen egy barátjuk sem ült. 

Ekkor jött a mentőötlet, leviszem őket én a táborhelyre. Az ám, de volt egy bökkenő...le még lemegyek, mert tagja vagyok a mindentudó Konvojnak. De hogy jövök haza? Így végül egy telefon Istvánnak, és ő vitte le a gyerekeket. Ezzel két legyet is ütöttem egy csapásra. Nem vagyok ott a végső búcsúnál, István meg felveri a sátrukat is, bepakol, így aztán a cuccaik csak később vesznek el. :)

Láss csodát, (mindig tudtam én, hogy vannak...) István alig tudta előhalászni őket a sátorverés utáni elköszönésre.

Szóval az eredeti közös reggelit ugyan feláldoztuk, de a négy napot megnyertük.

Eredetileg szerettem volna kitakarítani a házat, de István kiverte a fejemből ezt az őrült ötletet. 

Cserébe kaptam pár kiló feketeribiszkét, amiből lekvárt főzhettem.

Este szalonnát sütöttünk.

Hihetetlen élmény volt, mert parázson sült, nem pedig a tűzön. 

Elmaradtak a szokásos kérdések:

Mikor lesz már kész? (átlag 37 másodpercenként)

Kész van már? (átlag 26 másodpercenként)

Szerinted már jó? (átlag 40 másodpercenként)

Na, ehetem már? (átlag 19 másodpercenként)

És végül a "Biztos megsült!" sütés megkezdése  után 19, 25, 31, 43, 51, és 59 másodperc múlva.

Ezt követően kérdések már nincsenek, csak sikolyokat hallunk...

-Naaaa, ne a szemembe szúrd!

-Anyaaaa, ez forrrróóóó!

-Nyers, még sütöm egy kicsit...Apaaaa, tedd vissza a nyársra légysziiii!

-Jaj, meglöktél, begurult a tűzbe! -Anyaaa, mosd meg, kérlek!

-Vacak, ki mondta, hogy a tiéd? Sütetek másikat...Apaaa...!

-Nem ízlik, inkább virslit sütnék....Anyaaaa! Apaaaa!

-Finom volt, kérek még! Apaaa!

És akkor kezdjük elölről...

De most nem.

Most szépen megvártuk a parazsat, megsütöttük,  kenyérre csepegtettük a zsírját, átsütöttük a hagymát.

Végül fóliába csomagolt padlizsánt tettem a parázsra, reggelig ott hagytuk.

Reggel sem nyitott ránk senki, hogy mi lesz a reggeli, kiviheti-e a kutyát, muszáj-e felöltözni, muszáj-e beágyazni, mehet-e már focizni, na jó, akkor mégis felöltözik.

Nem. 

Megsül a házikifli,  a tejfölös tejsavas Limara Pékségéből.

Elővettünk egy feketeribiszke lekvárt, a házitejet.

Kettesben. Kávé most nem hiányzik, nem pörögnek a napok.

Zsuzsától kaptunk két tyúkos bögrét, tyúkos szalvétát, és tervezzük a tyúkólat.

Három projekt fut majd hamarosan:

-a kapu felszerelése

-agility pálya Vacaknak

-tyúkól

Előtte még elmegyünk Balatont megkerülni biciklivel. 

(Én csak főzni fogok, István meg autós kísérő lesz, viszi a nagyobb csomagokat, sátrakat, és mozgó bicikliszervízesként üzemel majd)

Majd mesélek...