Marci

Úgy lett volna szép, ha Zsombival folytatom a sorozatot, de nem, juszt se ő következik.
Róla már sokszor és sokat írtam.

De van valaki, aki sokáig csak az ő árnyékában létezett, és ma is külön küzdenie kell azért, hogy észrevegyük. 

Bemutatom Marcit. 

:)
Azt mindig tudtam, hogy ha nekem egyszer lesz egy fiam, akkor Marci lesz a neve. Egyik öcsémet is így hívják, innen az ihlet. Mert a Marcik egy külön kaszt a fiúk között, nem?
Marci hihetetlen könnyen és gyorsan született, és ugyanilyen könnyen és gyorsan alkalmazkodott mindenhez, és mindenkihez.
Különösen Zsomborhoz...
Látjátok? Itt is éppen Zsombi szoros ölelésében.

Ők ketten nagyon jó testvérek, nem is láttam még két fiút ennyire nagy békében. Vannak a mi családunkban is veszekedések, kiakadások, de sosincs Zsombi és Marci között.

Mondjuk könnyű Marcival...harmadik gyerekként olyan édes kis tejbetök volt, hogy csak na!

Igazán hálás lehetek neki, komolyan egy nyekkje nem volt soha. Órákig tűrte a kínt és a szenvedést, akár ilyen állapotban is.

Ha valami panasza volt, csak morcos képet vágott, de ennél többet soha.

Azért igazi kölyök is volt ám, benne minden buliban, persze kizárólag Zsombi vezetésével.

Később aztán megtette az első lépéseit az önálló identitás felé:

kért egy gitárt a 10. szülinapjára.

Pechére Zsombi egyszer kölcsönvette, és ha már nála volt, megtanult rajta játszani.

Vérzett az anyai szívem rendesen, bár örültem Zsombi sikerének, láttam, mennyire nehéz lesz még Marcinak...

Aztán szép csendben csak kijárta a maga útját, ő szólógitáron kezdett pengetni, Zsombi maradt a klasszikus gitárnál.

Fogadásom lett volna arra is, hogy olyan tantárgyat választ kedvencéül, amihez Zsombi nem annyira konyít. 

Így is lett, biosz, kémia, fizika a kedvencei.

Neki köszönhetitek az aszfalt kréta posztomat egyébként, ő hívta fel a figyelmemet, mennyire egyszerű ezt házilag elkészíteni.