2010. december 16., csütörtök

Készülődés, költözés, játékok, könyv...szóval egyveleg a javából. :)

Pár nap alatt rengeteg dolog történt velünk. 
Először is a legörömtelibb hír, hogy István itthonról fog dolgozni. Bár ez nem jelenti azt, hogy itthon lesz, inkább azt, hogy jön és megy, hiszen elsősorban az ügyfelekkel foglalkozik, tárgyal, utazik. Hát mit bánom én, ha nem egész nap van itthon, de legalább gyakrabban látjuk őt.
Azt már kicsit nehezebb kitalálni, hogy hol is legyen ez a bizonyos home office...jelenleg egyedüli lehetőségnek a hálószoba jöhet számításba. Muszáj kitalálnom valami mást.

Homeschool...homeoffice...:)

Amíg ő költözködött, mi rendületlenül készültünk...a karácsony szimbólumait vettük sorra, a készülő téli-karácsonyi lapbook anyagaként.
Tojástartóból készítettünk kis harangokat.
Majd innen harangos vonalas lapot nyomtattam, arra írtunk egy.két érdekes dolgot a harangokról. Ez és ez az oldal sokat segített. Emese egyedül olvasta el, és rábíztam, hogy azt ollózza össze belőle, amit érdekesnek talál. 
Festés közben a "Jingle Bells-t" énekeltük, majd Ady Endre: Karácsony című versét tanultuk meg. 
Mire ezzel elkészültünk, a harangjaink is szépen csilingeltek az asztal felett. 




A versről rajzoltunk is. Örülök, hogy Mesi bátran alkot, használja a mintakiszúró formát, a szóróhomokot, a templom ajtaja nyitható...az más kérdés, hogy rajzán nem az ifjak-vének vonulnak a templomba hosszú sorban, hanem a gyerekek hógolyóznak, és hóembert építenek. Gyanítom, az eredeti kép még nem épült be a kis lelkébe....:)



Aztán gőzerővel folynak a tárgyalások az angyalkával a fa alá érkező ajándékokról. 

Ha esetleg még mindig tipródsz, hadd ajánljak még két didaktikus társasjátékot. Ezek, azt hiszem, nem hiányozhatnak egy otthon oktató család készletéből sem. (Bár dehogynem...csakhát tényleg jók!)

Az egyiket Bergamott blogján találtam. Felcsigázó csendéletek a címe. A Pagonyból meg is tudod rendelni, még a fa alá kerülhet.
A másikra még akkor bukkantam rá, amikor a madarakról tanultunk ősszel. Kattints ide, ha többet szeretnél tudni a játékról. 

Közben telik a mi naptárunk is, sokszor teljesen belekavarodunk, ki, kit húzhatott, mert mindenki próbálja álcázni magát, így aztán mindenki mindenkivel kedveskedik.
Olvassuk a "Legeslegszebb betlehemes" (Barbara Robinson)  című könyvet, amit ezúton is ajánlok figyelmetekbe. Pár óra alatt kiolvasható, könnycsatornának megdolgoztató olvasmány: hol a nevetéstől folyik az ember könnye, hol az igaz szeretet süt át rajta, és az ríkat meg.


A héten tettem még egy óriási felfedezést: igenis vannak jó segédanyagok az otthonoktatáshoz. :)
Érdemes megnéznetek a Tantaki honlapot, mert rengeteg hasznos segítséget nyújt abban az esetben, ha attól féltek, hogy nem értitek pl. az ötödikes matekot. :) 
Veszélyes tantárgy, az biztos. :) 
De biológia, kémia, fizika is rendelhető. Én a nyelvtan DVD-t szerettem volna megrendelni, és nagyon megörültem, mert most egy másikat is választhattam mellé ajándékba. Kipróbáltam hát a nyolcadikos matekot, mert érdekelt, hogy el tudja-e nekem is magyarázni itt és most. És jelentem, el tudta. :)
Így aztán a jövőre vonatkozólag óriási kő esett le a szívemről.

Én már megittam a kávémat, indulhat a nap. :)


21 megjegyzés:

  1. Zajlik az élet nálatok. :)) Kezdődhet a nap? Egy ilyen bejegyzés után? Még szép! :)))

    VálaszTörlés
  2. A Tantakin én is fent vagyok. Az a csapat készíti a programokat, akiktől a Hubbard könyvet rendeltem, és akik a tanulás 3 akadályát elkerülve (szintén Hubbard elmélet) igyekeznek a programjaikat összeállítani. Én ezzel a nővel beszéltem, és valószínű, hogy fogunk együttműködni ebben- abban. Mindezt csak azért írom le, mert biztos emlékszel, hogy felmerült az oldalon, hogy Ja, ha Hubbard, akkor szóra sem, megnézésre sem érdemes. Pedig ezek a programok úgy tudtak születni, hogy ő valamikor leírta az elméleteit.
    Ennyit a nyitottságról. Mindegy az, hogy kitől származik az a néhány jó gondolat, amiből végül megszületnek az igazán fontos dolgok.

    VálaszTörlés
  3. Ne is mondd, Mária...de szerencsére ma Volán-sztrájk van, és Luca nem ment suliba. :) Van egy segítségem, hurrá! :)

    VálaszTörlés
  4. Angéla, teljesen egyet értek! Azt hiszem, lesz miről beszélgetnünk! :)))

    VálaszTörlés
  5. Granna, még nem hallottam róla. Itt volt az ideje.:)
    Ami nagy szerencse, hogy egy szegedi boltban is kaphatók a játékok. Du. megyek vásárolni. :))

    VálaszTörlés
  6. Mónika, igaz, ittam kávét, de a "granna" nem esik le nekem. :((((
    Angéla, én is, én is! :)

    VálaszTörlés
  7. Csak tippelek, de a Lapocskázó Granna, és az van a Felcsigázó csendéletek előtt:)

    VálaszTörlés
  8. "A legeslegszebb betlehemes"-t én is nagyon szeretem :)

    VálaszTörlés
  9. "A legeslegszebb betlehemes" - nálunk is egyik osztályból kimegy a másikba be. Nekem a csengettyűk tetszettek nagyon, elkészítjük a teadélutánon a barkácsasztalnál. Az otthon dolgozás nálam veszélyes terület - valahol írtam már, hogy szükség volt rá, hogy sokat dolgozzak - a fiam egy otthont ábrázoló rajzára alsós korában rárajzolt engem háttal, ők ketten játszottak a szőnyegen én pedig a számítógépnél dolgozom. Legszívesebben sírtam volna.
    Angéla: A keresztény ember számára Hubbard elég sok olyan tézist fektetett le, ami nem elfogadható vagy csúsztatott. Nem azt írtam, hogy minden rossz, sőt jeleztem, hogy a könyveket nem ismerem. Nem részleteztem ki, hogy mi az oka, de utánam más is hozzászólt érintve azt, amire én is gondoltam. Személyes tapasztalat alapján írtam és elismerem nem vagyok mindenre nyitott, de tiszteletben tartom mások érdeklődését és senkit nem beszéltem le róla.
    A felcsigázó csendéletek című játékon nekem is nagyon megakadt a szemem Bergamott blogján. Köszönök minden ötletet! Erika

    VálaszTörlés
  10. Kedves Virág!
    Ha szeretnél hasonló teszteket készíteni (tudom, ha lenne rá időd), mint a Tantaki cég, akkor ezek az ún. "HotPotatoes" tesztek. Nagyon szeretik az efféléket a diákok (tapasztalat). (Ez egy ingyenes szoftver, ami könnyen használható.)

    VálaszTörlés
  11. Óvónéni, Erika, szerintem akinek nem tetszett, az még nem olvasta. :)))
    Erika, megérkezett a felcsigázó csendélet társasjátékunk. Nagyon tetszik, ötletes játék...csak a csomagolás...na az magyar retro...hogy szépen fejezzem ki magam. Nem is tudom, miért nem lehet kemény dobozba tenni, netán belül sem kartonlapokkal elválasztani a kártyákat. Most majd törhetem a fejem, hogy két játék után mibe teszem el...:(((

    VálaszTörlés
  12. Kata, köszönöm, már szemeztem vele én is, de ahogy mondod, idő...:)))
    Igyekszem sok anyagot magam gyártani, hogy pontosan illeszkedjen a gyerekeim tanulási stílusához, az ő megelőző tudásunkhoz, stb...de azért örülök, ha nem nekem kell megcsinálnom, mert valaki már jól kitalálta. :)

    VálaszTörlés
  13. Lányok,
    abban tudnátok segíteni, hogy a Tantakis anyagok milyen szakmai ellenőrzöttséggel rendelkeznek? (Lehet, hogy én vagyok ügyetlen, hogy nem találom a honlapon.)
    Mert az ötlet zseniális és nagyon szívesen rendelnék majd, de megnyitva az első demót máris sikerült hibát felfedeznem - jó lenne tudni, hogy ez óriási véletlen-e.

    VálaszTörlés
  14. Logikait - mindjárt a Matematika demó 1-2 elején, az "összehasonlítás" magyarázatakor, idézem:

    "A fenti képek esetében mindegyikben az a közös, hogy mindegyiknek az a párja, amit a legjobban szeret enni. Ezeknél a pároknál ez a hasonlóság, és abban különböznek egymástól, hogy egyik sem szereti a másik ételét, például a kutya nem szereti a salátát."

    Ha adott egy tény, amely valamennyi szereplőre igaz, azaz hogy egyikük "sem szereti a másik ételét", az hasonlóság és nem különbözőség.

    Virág,
    nagyon szívesen olvasom az oldalad, tetszik, hogy folyamatosan igényes a tartalom.

    VálaszTörlés
  15. Itt már jártál, Virág? Szoftverek, dokumentumok, pps....http://gyite.barczi.elte.hu/

    VálaszTörlés
  16. Virág mondta:"..de azért örülök, ha nem nekem kell megcsinálnom, mert valaki már jól kitalálta. :)"
    Én is , én is, készítek is sokat, meg nagyon örülök is, ha valaki készít olyat amit jól kitalált/-tam.
    Bárcsak NN-em is előkerülne :-)

    VálaszTörlés
  17. Nanny, nem ismertem! Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  18. A legeslegszebb betlehemes-t mi is nagyon szeretjük!

    VálaszTörlés