2010. december 6., hétfő

Emese és a hegedű

Nálunk minden gyerek hangszeres karrierje a furulyával indul.
Ennek több igen praktikus oka is van.
 Egy furulya kis helyen elfér, könnyen szállítható.
Nem kerül sok pénzbe, ha elkallódik. Jól bírja azt is, ha átmenetileg kardnak használják.
Mindketten tudunk furulyázni, tehát az első próbálgatásokat tudjuk segíteni. Alapszinten pedig talán a legkönnyebben megtanulható rajta a legtöbb dal.

Aztán ahogy zeneiskolába kerültek a gyerekek, mindenkinek lett valami szíve vágya, és a furulya a fiók mélyére került. Csincsi például fuvolázni kezdett, Emese pedig hegedülni.

Csakhogy ha zenesuli, akkor szolfézs...Emese szolfézs karrierje viszont megtörni látszik...mármint  a zeneiskolai. Erre most nem térnék ki, talán majd egyszer. 
Lényeg az, hogy a hegedű átmenetileg pihen. S talán már késő is lesz, hogy újra elkezdjen rajta játszani...

De itt a furulya, illetve a fuvola. Csincsi azt mondta, ő megtanítja Emesét fuvolázni. Lám..lám...miből lesz a cserebogár!
A feltétel az volt, hogy az összes dalt tudnia kell két furulyakottából.  (Béres, és Lőrincz- Parraghi)
Emese pedig elkezdte szeptemberben, és végzett december elején. 
Az a megdöbbentő az egészben, hogy én még csak gyakorolni sem küldtem, az egészet ő maga intézte Csincsi segítségével. Néha hallottam könnyek csordogálását, de nem szóltam. Ez az ő kettejük dolga.
Ma este ünneplőbe öltöztek, és koncertet adtak. 
Hallgassátok szeretettel!
(Sajnos az esti fényviszonyok nem a legkedvezőbbek a videofelvételhez...)



Azt hiszem, nemsokára megvásárolhatjuk Emese fuvoláját. :)

20 megjegyzés:

  1. A történet nagyon édes :), a videót sajnos nem tudom megnézni.

    VálaszTörlés
  2. Mona, sajnálom, ha nem tudod meghallgatni. Lehet tudni, hogy miért? Nem jön be nálad az oldal rendesen?

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok :) Nem Nálad a gond, Virág, én meg tudom hallgatni.

    Mona, nem a böngésző lehet? Én Firefoxot használok. Vagy valami bővítmény szokott még hiányozni.

    VálaszTörlés
  4. Ez nagyon jó:) Ügyesek!
    Nálunk is tanul(t) mindenki zenét. Nagyon sok területet fejleszt!
    Dóri

    VálaszTörlés
  5. Köszi, Timi! Azért örülök, hogy nem én bénáztam el valamit.
    Dóri, bizony, a zene nem hiányozhat egy gyerek életéből sem! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon ügyesek! És maga az a tény, hogy a nagyobbik tanítja a kisebbet, otthon.. Nekem nagyon tetszik..Ez a a testvéri összetartás:)
    Remélem majd Robin is segít Rheának, ha odakerül a sor:) Mivel én nem tudok zongorázni, nekem olyan megható, hogy a fiam,bár még csak 6 éves, olyan könnyedén olvassa a kottát, és olyan természetesen játsza le az épp feladott gyakorlatot. :)

    VálaszTörlés
  7. Én egymás után négyszer végighallgattam. Egyszerűen, ha gyerekek énekelnek vagy zenélnek az nekem annyira megható, mert egy csoda! A szolfézs a mi iskolánkban is gyereküldöző tevékenység volt, ezért megalapítottuk a Kis Muzsikusok Klubját : KMK (ez a szolfézs és nem összetévesztendő a közveszélyes munkakerülővel!), az ott folyó munka klub jellegű, faliújsággal, hangverseny bérlettel. Az én gyerekeim is tanultak zenét, és nagyon komoly szinten kórusmuzsikát 6 éves kortól. Tanáruk Tóth Ferenc, aki egy csoda immáron nyolcvanon túl is, Kodály Zoltán neveltje. Örök életemben hálás leszek neki! A lánykám hegedül (most is), a fiam gitározott (zik). Messze laktunk a zeneiskolától, busszal volt megközelíthető és megkérdeztem a fiamtól, hogy miért a gitárt választotta (alsósként!). Azt felelte, hogy nagyon gondolkodott, de a buszon szerinte egy héten kétszer nehéz lehet egy zongorát becipelni. :o) Erika

    VálaszTörlés
  8. Patrícia, én is csak pislogok néha...sokkal többet tudnak, mint én. :)))
    Erika, nálunk a három fiú gitározik. Ja, meg István. :)
    Egyébként nálunk a zongora azért esett ki, mert otthon nincs, sajnos vagy gyerekek férnek el a lakásban, vagy a zongora...és akkor naponta kelelne menni a zenesuliba gyakorolni. Annyira egyikük sem akart zongorázni. :O
    A fiad meg hihetetlen, milyen praktikusan volt képes gondolkozni! Mindig lenyűgöznek ezzel a gyerekek! :)))
    És köszi, hogy négyszer is meghallgattad! :))))

    VálaszTörlés
  9. Olyan szomorú, hogy a szolfézs sok amúgy tehetséges gyereknek elveszi a kedvét a zenetanulástól. Meggyőződésem, hogy tanárfüggő a dolog. Három évig szenvedtünk a zeneiskolánkban, már nekem is gyomorgörcsöm volt, mikor a lányunkat, Noémit vinni kellett, az ő könnyeiről nem is beszélve...3 év után átmentünk egy másik város zeneiskolájába, a fiúkat ill. a most hatéves Rebekát már eleve oda írattuk be. Noémi most 16 éves és nem akarja abbahagyni a zenesulit, mert olyan jó a szolfézs. Judit néni "örömködésnek" hívja az órát, gyönyörű zenéket hallgatnak, játszanak...Így is lehet szolfézst tanítani.
    Csincsinek pedig gratulálok, ügyes kis tanítónéni! :-)
    Mesit pedig még mindig emlegetik a kicsik! Ági

    VálaszTörlés
  10. Nagyon ügyesek a lányok, és szomorúan olvasom a bejegyzéseknél, hogy több helyen gond a szolfézs. Nálunk is sajnos szörnyű, attól izgulok, hogy a lányom mikor hagyja abba a zongorát a szolfézs miatt. Miért kell ezt így csinálni? Hol van az "örömzene"? Én gyerekként is végig rettegtem 8 évet, most a lányomért izgulok.
    Ismeritek az okarinát? Hihetetlen hangszer, több országban örömzenélnek vele az alsósok.
    Virág, ha megoldható, elküldenék egy kis zenei linket, hogyan tanulják Angliában iskola szinten a zene szeretetét.
    300 ft-ért be lehetne szerezni a színes műanyag okarinákat iskolai mennyiségben, könnyű vele játszani, de persze erre nem vevő a magyar iskolarendszer.

    VálaszTörlés
  11. Én is nagyon sok embertől hallom, hogy a szolfézs miatt marad abba a zenetanulás. Ezt már csak azért is sajnálom, mert a szolfézs, ha jól tanítják, kifejezetten érdekes, izgalmas. Én nagyon szerettem.:-)
    Furulyán kezdtem magam is, aztán jött a zongora, majd csak úgy magamtól és csak dalkísérés-szinten a gitár. Nagy vágyam még a tekerőlant (rajongok a népzenéért), talán egyszer tudok majd venni egyet.
    Édesek és ügyesek a gyerekek a videón! És külön fantasztikus, hogy egyik tanítja a másikat. Gratulálok hozzájuk, büszke lehetsz rájuk!
    Rékám a szintetizátoromat nyúzza folyton, játszani ugyan nem tud rajta, de kísérőautomatikás a hangszer, ehhez a részéhez már nagyon ért! :-) Elindít egy stílust, cseréli benne a hangszereket, tempót vált, transzponál, csak győzzem hallgatni. :D

    VálaszTörlés
  12. Kedves Virág!
    Gratulálok a gyerekeitekhez, fantasztikus volt ez a videó, nagyon ügyesek! És Te még bele sem szóltál egyáltalán Emese tanításába! Hihetetlen! :) Néha úgy érzem, hogy nálatok minden annyira jól megy, sehol semmi kisiklás, mindenki tökéletesen teszi a dolgát, mindenki tökéletesen boldog! Hogy mi hol hibázunk, nem elég erős a hitünk? Nálunk az iskolában szinte kivétel nélkül minden gyerek citerázni tanul alsóban.Felsőben van pár gitáros és zongorás. Úgy érzem,ha majd nagyobbik fiunk iskolás lesz, nem lesz kedve a zenéléshez. Dobolni szokott és szeret fakanállal lábasokon, na de a dobszerkó talán rosszabb mint egy zongora... :)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon szép volt! Köszönöm. Ügyesek a lányaid.

    VálaszTörlés
  14. Virág, a blogodon bóklászva több helyen is ezt a vírus-figyelmeztetést kapom:

    A gyereketeto.blogspot.com címen található webhely a mayatek.info webhelyről is tartalmaz olyan elemeket, amelyek valószínűleg ártalmas programokat is tárolnak ...

    VálaszTörlés
  15. Ági!
    Csincsi énektagozatra járt, és hát az éneket tanító tanárnénije egy zseniális pedagógus! Igen magas szinten tanította nekik a szolfézs részt is, de élmény volt az órája. Hát mi ezzel a mércével mérünk. :)
    Anna, örömmel veszem a linket, esetleg e-mailen? sarosdi_virag@yahoo.com
    Gabka, nálunk Istvánom a népzene-felelős. :)))
    Réka bizotsan nagyon muzikális, ha így leköti a zenélés. (mondjuk melyik gyerek nem az...eleinte...)
    Kriszti, nagyon nehéz volt megállni, hogy ne szóljak bele...:) Néha azt gondolom, ezért jó a sok gyerek, nincs időm mindenért szólni...:)))
    Azt azért tévesen látod, hogy mindig minden rendben van. Inkább azt mondanám, hogy igyekszünk megelőzni a kisiklást, illetve, ha mégis kisiklott valaki/valami, akkor minél előbb helyretesszük.
    Olyan is volt, hogy ez a helyretevés évekig tartott. :)))
    A citera nagyszerű, nekünk is van citeránk, de csak Istvánom tudja életre kelteni. :)))
    Betti, köszöönm! :)
    Mardor, képzeld el, néha nekem is ezt írja ki, jellemzően akkor, amikor elküldtem egy hozzászólást. Ez a számítógép, amiről írok, nagyon becsületesen el van látva vírusírtókkal, szóval nemigen tudom mire vélni. Ilyenkor becsukom az ablakot, és nyitok egy újat.

    VálaszTörlés
  16. Virág, nekem eddig nem jelzett ilyet a blogodon, most viszont sorozatosan. Ha pl. a jobb oldalon rákattintok a kreatív cimkére, stabilan feljön a hibaüzenet.
    Nem a Te gépeddel van gond, hanem a blogban lévő egyik hivatkozás / kép / videó hív be vírusos kódot.
    A hibaüzenet szerint a mayatek pont info oldalról van kártékony kód Nálad. Ha behívnád az oldalt (ne tedd), valószínűleg Nálad is egyből feljönne a figyelmeztetés. Szóval, azt kellene megnézni, hogy van-e oda mutató link, mert a látogatóid gépét fertőzheti.

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm, továbbítom a rendszergazdánknak! :)

    VálaszTörlés
  18. Érdekes... Én egy egészen hosszú hozzászólást írtam tegnap ebben a témában és meg sem jelent...

    VálaszTörlés
  19. Szia Virág!
    Én 9 éve hegedülök, és 4 évet jártam szolfézsra. Örültem, mikor megszabadultam tőle, mert nagyon utáltam, egyszerűen semmi érdekes nem volt benne. Erre a zeneiskolában szeptemberben bejelentették, hogy alapvizsgáznom kell decemberben még pár másik emberrel együtt. Jövőhéten lesz a vizsgám, szerdán, és meg kell hagyni, semmi kedvem hozzá, de muszáj.
    Amúgy a hegedű és a zenekar miatt simán megéri, de ettől nem lesz jobb, hogy olyan dolgokat kell megtanulnom, amihez semmi de semmi kedvem, meg időm, meg erőm -.-
    Remélem, menni fog nektek a fuvolázás, ha nem sikerül az alapvizsga, átmegyek hozzátok én is :)

    Lilla voltam :)

    VálaszTörlés
  20. Lilla, nagyon szorítunk neked! :)))

    VálaszTörlés