Reklámújságból játékot

Rengeteg életre nevelő fejlesztő játékot játszhatunk, ha nem dobáljuk ki ezeket az újságokat.

Íme, néhány ötlet:

-Nagyobbak (3-5 osztályfokig) nagyon élvezik a "vásárolj be" játékokat.

Képzeletbeli szülinapi bulira, osztálykarácsonyra, és amire csak akarják...miből mennyire lesz szükséged, és mennyibe fog ez kerülni? (matematika)

-Válogatós játékok. Mi egészséges, és mi nem az? Miért?  Melyik az az étel, amit még sosem kóstoltál?(környezetismeret, természet)

- Főfogalom alá rendezés 7-9 éves korosztály. Válogass édességeket, pékárukat, italokat, zöldségeket, tejtermékeket! Ragaszd őket külön-külön egy lapra. (magyar nyelv)

- Drága, olcsó? Relatív fogalom, érdekes téma elbeszélgetni a 8-10 éves gyerekekkel erről.

5. Tudod-e mondani angolul/németül?

- Főzz ebédet! Mit kell hozzá vásárolnod? Válogasd össze, számold ki, mennyit fogsz fizetni!

- Árengedmény! A katalógusárakból még  20% engedményt adnak hétfőn....számold ki, mennyit fogsz fizetni egyes termékekért!

- Betűvadászat az elsősöknek. Mivel sokszor többféle betűtípust is tartalmaz egy-egy reklámújság, a gyerkőc megtanulja, hogy apró különbségek lehetnek "A" és "A" betű között.

- Album a kedvenc ételeimből. Na és arról is készülhet album, amit nem szeret a gyerkőc. (elsősorban ovis korosztály)

- Vásárlólistát is készíthet azokból a dolgokból, amit szívesen megkóstolna, de valamiért nem szoktunk venni. Pl. mert mi nem szeretjük. :) Aztán együtt meg is vehetjük.

- Mikortól érvényes ez az újság? Meddig elsznek ezek az árak? Milyen napra esik? Hány napig tart? Jelöld a naptárban!

A reklámújságból kivágott képeket sokkal nehezebb felragasztani, mert a hátoldaluk is színes, tarka, így ez külön figyelemfejlesztő játék is egyben.

A ráadás ötlet pedig egy társasjáték.

Ehhez sok egyféle reklámújság szükséges.

Mi annak idején 4 személyesre készítettük.

Ehhez készült 8 bevásárlólista (hogy ne legyen annyira unalmas)

Egy kartonlapra felragasztjuk 5-10 élelmiszer képét. Mindenki húz egy listát, ezeket az élelmiszereket kell összegyűjteni, illetve bevásárolni.

A kicsiknél maradhat a lista, de iskolásoknál már nem. ezeket összeszedjük. 

Ha valaki mégis elfelejti a teljes listáját, megnézheti újra, de ekkor egy már megszerzett kártyát vissza kell adnia, és újra meg kell majd keresnie.

Középre lefelé fordítva letesszük az élelmiszereket ábrázoló kártyalapokat.

Sorban haladunk, mint egy hagyományos memorinál. Mindenki felfordít egy lapot, s ha rajta van a listáján, megtartja, ha nincs visszateszi lefordítva.

Az nyer, aki előbb elkészül a vásárlással.

"Nincs többé unatkozó gyerek, ha van otthon reklámújság!"

:))))

Lehet, felcsapok terjesztőnek! :)))

Uzsonna csomagolós

Most, hogy közeleg a vakáció éppen aktuális :)

Uzsonnás cucc a suliba. 

Nem emlékszem, melyik blogon láttam még tavaly, amikor nagyban itthon tanultunk. 

Talán Julcsinál?

A bejegyzést az új honlapon találod meg,

KATT IDE!

Vizipisztoly készítése házilag (recycling)

Tudom, tudom, éppenséggel zuhog az eső. De higyjétek el, nemsokára itt a rekkenő hőség!

Mivel a képen látható alkotás elkészítése egy-két napig is eltarthat, érdemes időben nekilátni.

Nálunk mondjuk kerek egy hétig készült, de ugye nem vagyunk etalon ezen a téren.

Hozzávalók:

spriccelő flakon

dekupázs ragasztó és papír

fekete és fehér akrilfesték

szem

fekete filc, vagy dekorgumi a fülnek

pipatisztító vagy zseníliadrót a farkincának

lakk

Szóval kell hozzá egy spriccelő, mi DM-es ablaktisztító flakonját használtuk, mert spriccelési tulajdonságai ennek voltak a legkiválóbbak.

Aztán kell hozzá egy adag újságpapír, vagy egyéb vékony csíkokra tépkedett pappír, amivel bevonjuk a flakont.

Ezeket a csíkokat dekupázsragasztóval felragasztgatjuk a flakonra, és hagyjuk száradni.

Száradás után érdemes egy kicsit megcsiszolni a felületet.

Ezt követi a zebracsíkosra festés fázisa.

Ismét száradás várja a spriccelőnket.

Lakkozzuk le, hogy vízálló maradjon!

Ez után csak a szemek, fülek és a farkinca kerül felragasztása maradt.

Nálunk a pipatisztító a túlélés alapkészletéhez tartozik, azt festettük csíkosra.

8-10 éves gyerekek önállóan el tudják készíteni.

NE FELEDKEZZETEK RÓLUK SEM! LEGYEN ALKALMUK NEKIK IS JÁTSZANI!

Indul a licit...!

A Szegedi  Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványának javára indult ma a gyűjtés.

A szolgálat munkájának köszönhetően évente 1300 pici babát próbál megmenteni. Rajtunk is múlik, sikerül-e nap mint nap felvenniük a munkát, elindítani a mentőautóikat. 

Rajtunk, és Rajtad is múlik...

A tavalyi online gyűjtés során 161 000 Ft-tal tudtunk hozzájárulni az alapítvány működéséhez.

Ez nem túl nagy összeg, de igenis számít. 

Az Alapítvány mentőautói 45 000 km-t tesznek meg egy év során.

Akár 1 km-nyi benzin is számít...és igen, egy üveg dzsem is segíthet...

Abban hiszek, hogy  mi, a kisemberek is képesek vagyunk segíteni másokat a nagy célok elérésében.

Nálam egy üveg mézes-citromos bodzazselére lehet licitálni.

Kikiáltási ár nincsen, a legmagasabb licitet ígérő hozzászólónak adom át, illetve postázom a dzsemet.

A licit feltételei:

-licitálni pénteken éjfélig lehet

-licitedet a bejegyzés után a hozzászólások menüben tudod megtenni

-ha nem tudsz hozzászólást írni, akkor jelezd emailben, és én kiteszem a blogba

-ha nem szeretnél licitálni, a bejegyzés alatt megnyomva a facebook gombot, megoszthatod másokkal a lehetőséget, ezzel is segíthetsz

:)

A többi felajánlást EZEN az oldalon nézheted meg.

A zselé bio citromból, és havasi (hargitai) mézből készült, a a bodzát a gyerekeimmel szedtük az erdőben.

Gyereknap

Reggel  Hajnalok hajnalán , mikor István meghozta a kávét, már tudtam, nincs tovább. Fel kell kelni, és kivételesen nem a gyerekeket, hanem a kutyát kell suliba vinni. 

Csincsi addigra megsétáltatta, meg szedett egy adag bodzát a következő hektoliter szörphöz. 

Aztán beültettük a kisasszonyt ,  khm...Vacakot az anyósülésre, mert addig hányta össze a kocsit elöl-hátul-középen, míg meg nem kaparintotta a neki kijáró helyet. Meg sem álltunk a Kutyadumáig.

És itt, ahol alkalma lenne barátkozni más kutyákkal jellemzően kiválik a tömegből, és messziről szemrevételezi a többieket. Pedig nem félős, és itthon sok barátja van már.

Aztán emberére, akaromis mondani kutyájára akadt egy kis puliban, aki fehér báránykának nézte őt, és a másik goldit. Aztán jót kergetőztek. 

Természetesen Vacak űberokos, ő a leglegleg...nézzétek el nekem...ha már a gyerekeimről illemből sosem mondtam ilyeneket (pedig ők is azok ám), hát a kutyámról igazán kimondom, amit gondolok.

Kutyasuli után az autóban kioktattam Csincsit a legalapvetőbb szabályokról, mit nem mondhat az apjának, ha tényleg szeretne egy border collie-t. Mert szeretne. De még csak 14 éves, és nincs tisztában azokkal az alapvető szabályokkal, amiket be kell tartania, ha egy férfinál el akarja érni a célját. 

A tanítás sikeres lehetett, mert István már annyit elárult, hogy szerinte egy border collie-ra nem illik a Lego név, helyette a Pepitát javasolta, amit Pepinek lehet becézni. Na kéremszépen, eddig az volt, hogy nem is akar több kutyát...de ha már a néven töri a fejét, akkor nagyot léptünk előre...hajrá Csincsi!

Hazaérve elindultam vásárolni, mert tegnap egész nap olvastam, lekvárt tettem el, és annyira belefeledkeztem az élet értelmébe, hogy egy darab húst sem vettem ki a fagyasztóból ebédre. Gondoltam, veszek frisset...de semmi sem volt nyitva. Viszont feltűnően sok ember sétált kint az utcán, és ekkor belém hasított a felismerés, hogy ma van gyereknap.

Hamar feltalálom magam kellemetlen helyzetekben, így a pék felé vettem az irányt, és úgy tettem, mintha régesrég elterveztem volna, hogy ma bizony hamburger lesz ebédre.

Igen, drágáim, jól hallottátok, egyszer van gyereknap, legyen hát hamburger!

Hatalmas öröm, üdvrivalgás... :)

István is összekapta magát, megkérdezte, hová vigye őket kirándulni.

Beniékhez! - kiabálta Soma, de eztán be kellett látnia, hogy azért mégsem állíthatunk be hozzájuk, hogy jöttünk gyereknapra, és stílszerűen hoztunk is pár gyereket az övéik mellé. 

Sajnos több ötlet nem érkezett, így itthon maradtunk.

Nem is baj, volt mit csinálni...

Somának a hittanos vizsgára kellett tanulnia.

Van kb 60 kérdés-válasz, amit tudni kell. Készpasz. Hát nem minősítem, én jókat kuncogtam magamban...

Kérdés1

-Milyen vallású vagy?

-Hát nem is tudom, hogy fogalmazzam...

Kérdés2

-Kik jutnak a mennyországba?

-Kábé akik akarnak.

Kérdés3

-Mi a lelkiismeret?

-Amikor az Isten beszél, mi meg hallgatunk.

Kérdés4

-Hányféleképpen követhetünk el bűnt?

-Nagggyon sok!

Szóval van még mit csiszolgatni a kifejezésmódon, de a többit már elég jól tudja.

ezeken meg elgondolkozom...vajon én tudom egyikre is a pontos választ? 

Már most nem arra a sablonos válaszra gondolok, amit nekik meg kell tanulniuk. És hogy egyáltalán van-e értelme megtanulniuk ezeket a válaszokat....

Csincsi fizikát tanul, örök hálám a Tantaki megalkotójának, mert amit a suliban nem értett meg, azt most egyedül szépen ki tudja bogarászni. Tényleg, hatalmas segítség felsőben!

Zsombi és Luca együtt gyúrtak a történelemre. Zsombi kis kártyákat készített, amikre egy-egy évszámot írt. Felváltva húztak, és felmondták egymásnak.

Ezt látva Mesi si majdnem beállt a játékba, de mikor meglátta az évszámokat, azt mondta, őt a történelemnek csak azon részei érdeklik, amelyeknek nincs valóságos alapjuk. Szegény, szegény Márti néni! 

Lefogadnék, hogy Marci csak úgy tett, mint aki tanul, hogy addig is elodázhassa a munkát. A fülhallgató lebuktatta...

S hogy a gyereknap teljes és tökéletes legyen, mindenkit igyekeztünk munkára fogni.

Lucus lekvárokat csomagolt, feliratozott.

A fiúk pedig nekiálltak a kerítésnek.

Van ugyanis egy bő 30 méteres szakasz, ahol nincs meg a kerítésünk. Egy per alatt álló terület a kedves szomszédunk, és ráadásul ott nem a mi feladatunk volna a kerítés építése. Ezért kivételesen nem terméskőből kirakott csilivili kerítést húzunk fel, hanem csak egy szimpla kis valamit, hogy Vacak, és a leendő tyúkok ne kódorogjanak el. 

Itt aztán volt mit csinálni...

Persze ezen a neves napon Soma nem maradhat sérülés nélkül, de most igazán óvta magát...

Egy kard készítésének látott neki, de csak olyan kis tőr lett belőle, dróttal körbetekerve precízen.

És hát a sebek is...csak egy kis felszíni szúrás

egy kis horzsolás...ennyi kell, ha már Somának született. :))))

Na, befejeztem, ez most igazán lepellehullós bejegyzés lett.

Nem vagyok tökéletes, az biztos.

Semmi - olvastad?

Egy kedves régi ismerősöm kért meg, hogy írjak egy bejegyzést ezekről a borzalmas babákról.

Hát semmi kétség, a babák tényleg borzalmasak. Nyilván engem már nem fenyeget a veszély, hogy a gyerekeim ilyenekkel játszanak, de azt csak remélni tudom, hogy az unokáim kezébe sem kerül majd ilyen játék soha.

Saját privát gondolatom ezzel kapcsolatban, hogy épeszű szülő nem vásárol meg ilyesmit.

Azt hiszem azonban, hogy az én privát gondolataim keveseket hoz lázba, mondhatnám, semmilyen hatással nem vagyok másokra abban a tekintetben, hogy mit ne tegyenek. Legalábbis 42 évig ez  a tapasztalat izmosodott bennem.

Azonban érdekes módon, ha arról írok, vagy beszélek, hogy mit érdemes megvásárolni, vagy mit érdemes játszani, az nyitott kapukra talál akár teljesen idegen embereknél is.

Így aztán sajnos nem tudok hittel, és teljes erőbedobással az ügy mellé állni, mert nem hiszem, hogy akár egy szülőt is eltántoríthatok a szörnybabák vásárlásától.

Az ismerősöm azonban egy könyvre is felhívta a figyelmemet, ami bizony hetek óta a kívánságlistámon szerepelt, csak nem jutottam el odáig, hogy el is olvassam.

Ezt a könyvet ő nem olvasta, csak hallott róla, hogy kamaszainkra nézve veszélyt jelent.

És igen, ebben teljesen egyet kell értsek vele. 

Csak úgy odaadni egy értékek ellen lázadó kiskamasznak valóban veszélyes lehet.

Az említett könyv címe:

Janne Teller: Semmi

Lehet, hogy most sokaknak csalódást fogok okozni.

Nekem nagyon tetszett.

Mert vajon szoktunk-e beszélgetni a gyerekeinkkel az élet értelméről, de messzebb megyek...mi vajon elgondolkozunk-e róla nap mint nap?

A regény ugyanis erről szól.

Egy dán kisváros egyik iskolájában elkezdődik a tanév. Mindenki ott ül a padokban, kivéve egy diák, aki megfogalmazza, hogy 

"Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá."

És egyszerűen felmászik a szilvafára, onnan provokálja a többieket.

Az osztálytársak pedig be akarják bizonyítani neki, hogy az életnek igenis van értelme.

Létrehozzák a Fontos Dolgok Halmát.

Ide kerül minden, ami valakinek fontos..eleinte persze csak megtépázott régi dolgok, aztán a kedvenc bicikli, de később egészen az abszurdig fokozva a halott kistestvér, lefejezett kutya...de nem sorolom, majd elolvassátok ti is.

Én éppen itt tartottam, amikor hazaért István és megkérdezte, mit olvasok. Amikor elmondtam neki, hogy semmit, :) és röviden azt, ami eddig történt, nem érdekelte tovább. Mekkora hülyeség...és igen, itt lett kétesélyes a folytatás. 

Emlékeztek a Legyek Urára? Ott is fordulhattak volna az események egészen másfelé is...

Hát nem tudtam, most mi lesz a vége...de nagyon izgultam.

Mert azért mégis...25 zöldfülű kisdiák, akik összefognak, akik feláldozzák eddigi rövid életük legfontosabbnak vélt dolgait...nem lehet, hogy ennek ne legyen értelme, hogy ez semmivé váljék...

A könyvben végül megjelenik a média, az amerikai múzeum, aki 3 és fél millió dollárt ajánlott a Fontos Dolgok Halmáért.

Bizony, milyen életszagú...mert Amerika elfogad olyasmit is, amit mi, európaiak elutasítunk. Amerika felfedezi az értéket, de előállítani nem tudja, hát megveszi kilóra...kérdés, érték marad-e ezután is...?

A felnőttek persze nem kerülnek elő...meg vannak említve, hiszen van gyerek, akit jól elvernek otthon, amikor beszolgáltat valamit a Fontos dolgok Halmára.

De nincs egy szülő, és egy tanár sem, aki felé bizalommal fordulna a nyolcadikos kiskölök, és mesélhetne neki...

Aztán persze a vége szomorú, én meg is könnyeztem. 

Most, amikor írok róla, akkor is "...valami furcsát érzek. És bár nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mi is ez az érzés, tudom, hogy ez is olyan valami, aminek van értelme."

Esély az életre...

Szeretnénk elindítani a 2. online gyűjtést a Szegedi Koraszülött Mentő javára.

A tavalyi gyűjtéshez 18 blog és két magánszemély csatlakozott.

Az egy hetes licit eredményeképpen 161.000 Ft gyűlt össze az alapítvány munkájának megsegítésére.

Az idén megrendezett gyűjtés ideje:

2012. május 28-június 1 közötti időszak

Ha te is szeretnél csatlakozni május 27-én 18 óráig megteheted a 

sulimonika@gmail.com emailcímen.

Villanások 2

A múlt hét eseményeit egyelőre csak mint egy torzót tudom összerakni.

Kedd este éppen vacsorát főztem, ami végül nem főtt meg.

Egy pillanat volt az egész, és a velőtrázó visítás. Soma a földön feküdt, mellette Mesi guggolt megszeppenve.

Ölbekaptam a gyereket, viszem befelé, közben próbálom kideríteni, mi a baj. Látom, csupa sár a szeme, meg persze ő is üvölt, hogy látok, látok...

Na jó gondoltam, ha lát, akkor olyan nagy baj nincs, meg egyébként is sokat nézegettem anno szüleim orvosi tankönyveit, és úgy rémlik, a szem az tényleg kifolyik, itt meg még benne a gyerekben.

Kád, zuhany, már csak a szeme sarkában egy kis kosz, gondoltam, pihenünk rá egyet, majd meglátjuk, mi lesz.

Fél óra múlva (addig percenként biztosít róla, hogy lát, és hogy ő tette ezt magával, ő az oka mindennek) szóval fél óra, és édesanya biztosan megérezte, hogy most kell felhívnia. 

Ő volt az, aki rámparancsolt, azonnal vigyük be ügyeletre Somát. Ekkor már én is megijedtem egy cseppet, mert édesanya arról híres, hogy csak akkor vitt/küldött minket orvoshoz, ha már a halálunkon voltunk. :))))

Kétség sem fért hozzá, indulnunk kellett.

István éppen Mesivel matekozott, szóval kicsit mérges volt Somára, miért PONT MOST szúrta ki a szemét.

Már a cipőmet vettem, amikor Mesi is akart még valamit mondani, ami nem várhatott egy percet sem...

Ő volt. A bot az ő kezében csúszott meg, mikor vívóedzést játszották tovább.

Az autóban megkértem Somát, mesélje el, hogy történt, hiszen ezt valószínűleg az ügyeleten is megkérdezik majd.

Soma állította, hogy az ő kezében volt a bot, és ő maga bökte meg a szemét.

Akkor már tudtam, hogy igazi lovaggal van dolgom, így az okokat nem firtattam tovább.

A doktornő elolvastatta Somával a falon lévő számokat, Soma látta is mindet, a legkisebbet is hibátlanul elolvasta.

Aztán letakarta a jó szemét, és megkérte, hogy akkor most is olvasson.

Na ekkor azt hittem, nem tudok megállni a lábaimon, mert Soma azt mondta, nem lát semmit.

Doktornő megvizsgálta, kötőhártya elszakadt, szaruhártya megsérült, egyébként is tele van kosszal, és horzsolásokkal.

Műtő, de azonnal.

Altatásban szokták csinálni, de ügyelet van, ilyenkor összetrombitálni az asszisztenciát nem egyszerű, meg evett is, és benn kellene maradnia éjszakára minimum.

Szóval, ha ügyes és fegyelmezett nagyfiú lesz, akkor inkább helyi érzéstelenítésben műtené meg.

Ilyenkor látszik, milyen hamar fel tud nőni az ember egy feladathoz, Soma megígérte, hogy fegyelmezett lesz.

Szerintem nem is tudta, mit ígér meg, hiszen nemigen láttam még őt az önfegyelmet gyakorolni.

A műtőbe én is bemehettem, és ezért nagyon hálás voltam. Tudtam, iszonyatosan sajnálom majd a kiskrapekot, de legalább vele lehetek, akármi is történik.

Nagy élmény volt látni, ahogyan 4 öltéssel összevarrta a doktornő a vékony kis hártyát a szemgolyón.

Soma tűrt, és tényleg mindig pontosan azt csinálta, amit kértek tőle. Pedig igazán nehéz volt mindig erre vagy arra nézni, és nem máshová.

A műtét után azonban összeomlott. Remegett, hányingere volt, és csak sírt, hogy fáj.

Bár tudtam, hogy a nehezén túl vagyunk, azért nagyon hosszú pár nap következett. 

Mert fájt, és még néha mindig belenyilallik, és még mindig fáj.

Három napig nem tudta kinyitni a szemét, így járt-kelt, és iskolába akart menni.

(mondom, beteg volt...)

Mára kezdett ő is, én is egy kicsit fellélegezni, mert már egész tűrhető a helyzet.

Zsuzsától kapott egy nagy bödön fagyit is, amiért nagyon hálás volt. :)

El sem merte hinni, hogy egy ilyen nagy hős ajándékot is érdemel.

Valami hívás...

Mostanában sokat beszélgetünk a nagyobbjainkkal arról, milyen hivatást is válasszanak maguknak. 

Szeretem ezt a szót, hogy hivatás. 

Szeretem, mert egyre inkább azt látom, hogy igenis egy hívásra válaszolunk.

Hála Istennek, mindkét nagy gyerekünk olyan hívásra szeretne válaszolni, amire ember ép ésszel nem vállalkozik.

Valahogy azonban mindig kisimulnak, elrendeződnek a szálak, azt hiszem.

Az elmúlt héten igen sok dolog történt, és nem is tudom, írásba tudom-e fűzni...:)

Az egyik történet réges régen, legalább 10 éve kezdődött...interneten, mamás fórumon ismerkedtem meg egy édesanyával, aki tragikus hirtelenséggel vesztette el a férjét. Levelezni kezdtünk, egyre több és mélyebb dolgot osztottunk meg egymással. 

Évekig ment ez így, majd közben újabb és újabb férjüket-gyermeküket elvesztő édesanyával kerültem kapcsolatba. Aztán jöttek másféle problémák is: börtönben lévő férjek feleségei, válófélben lévő nők...sokféle sorsot megismertem.

Aztán szépen lassan minden édesanya megtalálta újra helyét a világban. Férjhez mentek, gyereket szültek, elváltak...ki így, ki úgy, de mindenki talpra állt.

Ezt onnan tudtam, hogy nem írtak többet. 

Persze látom őket a közösségi portálokon, vagy hallok róluk másoktól, tudom, hogy küzdenek, de ez a küzdelem már az új céljaikról szól.

Rám már nincs szükségük, és én ennek örülök.

Azért nekem hiányoznak, mert mindannyiukat megszerettem. :)

Tudom, olyasmi ez is, mint amikor a gyerekeinket, a régi szerelmünket elengedjük.

A gyerekeinket felváltják az unokák, a szerelmeket a férj, az igazi társ.

A bajban lévő édesanyákat pedig újabb édesanyák. 

Nem is tudom, volt-e olyan pillanat, amikor nem voltak éppen ketten-hárman, akikkel leveleztem.

Most is vannak ketten, és már írtam egy harmadiknak is.

Mert ha hiszitek, ha nem, mindig én kezdeményeztem. Az első időkben nem is tettem mást, csak hallgattam. 

Aztán minden kapcsolat egy kicsit máshogy alakult: találkoztunk személyesen, vagy telefonra váltottunk, vagy évekig leveleztünk csupán.

Valamelyik nap összeszámoltam  10 év alatt 34 asszonyt ismertem meg így. 

És 34-szer azt is gondoltam, emberfeletti erő kell ahhoz, hogy valaki onnan fel tudjon állni. 

És ők mind felálltak...

Igazán...nem is tudom...talán valami hívás lehet, amire mindannyian válaszolunk.

Online az Úrral...:)

Ma este, amikor a gyerekeink sakkoztak, tanultak, avagy rajzoltak, Istvánnal leültünk a net elé, és meghallgattuk Lothringer Éva előadását az Y illetve Z generációról.

Arról, milyennek kellene lenniük a gyerekeinknek.

Persze nem mondom, mind fenn vannak a fészen (jelentem, nekem nem kell szótár, értem amit mondanak...), 

de mégis egész normálisak, és jófejek.

Hallgassátok meg, ha van 47 percetek....