"Az embrió legelső érzékszerveként az agyban található egyensúlyi rendszer indul fejlõdésnek. Ez létfontosságú a mozgás, a térérzékelés, az időérzék, a helyváltoztatás, a mélységérzet és az önérzékelés szempontjából. Az összes inger és érzékelés az agyalapon átjutva, az egyensúlyi (ú.n. vesztibuláris) rendszeren keresztül éri el az agy magasabb szintû és funkciójú részeit.
Ebbõl következik, hogy mindazon érzékszervek, amelyekre egy gyereknek szüksége van ahhoz, hogy bármit is megtanulhasson, szoros kapcsolatban állnak az egyensúlyérzékkel.
Az egyensúlyi rendszer, a kisagy és a kérges test (corpus callosum) teljes összekapcsolódása és az idegrendszer beágyazódása csak 7-8 éves korban fejezõdik be. Éppen ezért eddig az életkorig az egyensúlyérzék ingerlése minden ősi gyermekjáték szerves része (pl. a körforgás, pörgés, bukfenc, fél lábon való ugrálás, cigánykerék, hinta, stb.
A gyermek elsõ szókincse fõleg mozgásból tevõdik össze és első anyanyelve a testbeszéd. Csakis akkor tudja majd mozdulatait tudatosan kontrolálni, ha mozgása jól fejlõdik, és a mozgástere egyre bővül.
Amikor egy 3-6 éves kisgyerek utcai séta közben állandóan ugrabugrál és forgolódik, akkor éppen az egyensúlyi rendszerét edzi. Azt gyakorolja, hogy hogyan tudja majd egyensúlyérzékét a legmagasabb szinten is uralni, ami nem más, mint mozdulatlannak lenni.
A mozgás legösszetettebb formája a mozdulatlanság.
NEM mozogni ugyanis azt jelenti, hogy a test összes mûködési rendszerének tökéletes harmóniában együtt kell mûködnie az összes izommal, anélkül, hogy e rendszerek és izmok állandóan egymásra reagálgatnának, és egymást mûködését állandóan kiegészítgetnék.
Ez a felnõtt testtartás elõfutára és alapfeltétele.
Amelyik gyerek nem tud nyugton maradni, az még ösztönösen tudja, hogy egyensúlyi rendszerét tovább kell fejlesztenie. Az a gyerek, amelyik nem tud a járdán "rendesen" menni, anélkül, hogy fel ne másszon a kerítés peremére, hogy azután újból és újból leugorhasson róla, azt próbálja ösztönösen megtanulni, hogy hogyan uralhatná jobban az izommûködését, és hogyan tudná mélységérzetét és látó és mozgási (vizuál-motorikus) idegzetét tovább fejleszteni.
Bukfencek és cigánykerekek tovább segítik a mozgás és egyéb ingerek szétválasztódását. Ugyanis csak az a gyermek tud majd más feladatokra összpontosítani, amelyik a mozgását már teljességgel képes kontrolálni.
Mindkét szindróma, a hiperaktivitás és kóros figyelemzavar is egy alulfejlett egyensúlyi (vesztibuláris) rendszerre utalhat.
Mi szülõk, tanárok és nevelõk, hajlamosak vagyunk nyugtalan, örökmozgó gyerekeinket "ülj csendben" vagy "maradj nyugton" felszólítással illetni. Bizonyítást nyert, hogy ha a hiperaktív gyerekeknek megengedik, hogy elõször 30 másodpercig mindkét irányba forogjanak, utána 30 percen át jobban tudnak koncentrálni. Ez arra utal, hogy ahhoz, hogy "agyuk lendületbe jöjjön", elõször egyensúlyi rendszerük ingerlésére van szükség.
Látórendszerünk az egyensúlyi (vesztibuláris) rendszeren keresztül éri el az agyat. Hallórendszerünk is ugyanehhez a koponyaideghez kapcsolódik és a tapintás, amelyet a bõrfelületen lévõ hajsejtek mozgása által érzékelünk, is szervesen összefügg az egyensúllyal.
Ha tehát a gyermek első anyanyelve a mozgás, akkor az érzékelés a második. Csakis akkor képes a gyerek magasabb szintû nyelvi képességeit, mint pl. a beszédet, olvasást vagy írást, zavartalanul kifejleszteni, ha a mozgás és érzékelés tökéletesen kifejlõdött és integrálódott. Gyerekeink, miközben ugrabugrálnak és a bukfencet gyakorolják, tulajdonképpen a legjobb úton vannak afelé, hogy a jövõ Einsteinjévé váljanak."
S hogy miért írok erről?
Sokat gondolkoztam a tanulásunk minden apró részletéről. Arról is például, hogy milyen körülmények között tegyük...
Egyelőre a két Mesi és Soma egy közös szobában alszanak, és játszanak. Sajnos ez a szoba elég picire sikerült, így aztán egy nagyobb legózáshoz már a nappalit foglalják el. Hasonlóan tavaly a leckeírás is az étkezőasztalon működött.
Idén a dolgozószobában rendeztünk be egy kis tanulósarkot nekik, itt kényelmesen elférnek mindketten a dolgaikkal együtt. Mégis, igen ritkán ülnek az asztalnál mozdulatlanul.
Hogy miért, az a fenti idézetből talán kiderül :)
Úgy döntöttem, egyáltalán nem fog zavarni, ha két foglalkozás között körülszaladják a házat, vagy bukfenceznek kettőt, és az sem, ha Emese kézenállva megy el a caruzáért. Ez nem vicc, nem blogírói túlzás, teljesen komoly: a nap felét szerintem kézenállva tölti. Meg is ijedt, amikor ez az olvasmány következett a könyvében:
Hát, ami azt illeti, Mesinek is vannak ám kérdései...:)))
Meg kell említenem még, hogy nagy nap volt a mai, mert végre ő is elkezdhetett lovagolni. Jövő héttől pedig Somával együtt fognak járni.
S hogy miért esett választásunk pont a lovaglásra?
Először is, mert kapcsolatba kerülnek közben egy élőlénnyel, és ez igen fontos dolog egy gyermek életében. A mieink rajongásig szeretik az állatokat, így aztán ezt a kapcsolatot érdemes tovább mélyíteni.
Aztán a lovaglás fejleszti az egyensúlyérzéket, ez pedig jelenleg szinte egyetlen hatásos módja a figyelem-koncentráció fejlesztésének. Soma esetében erre azért bőven szükség van, és persze Emese számára áldásos.
Mivel a tornaóráik most kiesnek, minél többféle mozgásformával szeretnénk megismertetni őket. Ráadásul a családban Csincsi lányomat már megérintette a lovaglás szépsége, és izgalma, így aztán nem volt nehéz a két kicsit sem a lovarda felé irányítgatni.
