Heti összefoglaló

A múlt hetet Mélyponton töltöttem. Nem, nincs ilyen nevű város, vagy falu, ez az én saját bejáratú lelki mélypontom volt.

István azt mondta, nagyon szereti bennem, hogy ha elkeseredek is, addig nem nyugszom, míg ki nem találom a megoldást. Ez tényleg így van, én addig nem alszom, és nem foglalkozom semmi mással, amíg meg nem oldom a számomra problémás kérdéseket.

Nos, tisztáznom kellett magammal, mit is szeretnék kezdeni az otthonoktatásunkkal.

Az iskolai követelményrendszer szerint haladunk-e, vagy ettől valamelyest eltérve.

Az első verzió azt jelenti számunkra, hogy megtanulunk mindent, amit az iskola kér, beadjuk a gyűjtőmunkákat, kitöltjük az összes munkafüzetet, és megkapják az ötöst. A napunk nagy részét íróasztal mellett töltjük, és rengeteg információt tömünk a fejünkbe.

A második verzió szerint élvezzük azt, hogy megtanuljuk a tananyagot, és mi találjuk ki, mivel szeretnénk komolyabban, mélyebben foglalkozni, aztán vagy díjazzák a suliban, vagy nem.

Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy kipróbáljuk az első verziót. Mértem: napi 7 órát ültünk íróasztal mellett Mesivel. Somával ugyanez 6 óra volt naponta.

E mellett a tempó mellett semmi időnk nem maradna MÁST tanulni, mint szigorúan a tananyagot.

Nem kell mondanom, ugye: leszavaztuk.

Hogy ti is lássátok, mire mondtunk nemet:

Egy oldal Soma angol tankönyvéből

Gratulálok a szerzőknek, és mindazoknak,akik ezt adják a gyerekeink kezébe: hogyan csúfoljuk a másikat?

Ahogyan pedig mi tanuljuk a testrészeket:

Pinocchio theatrino

Igaz, ebben a dalban nem pont azok a testrészek fordulnak elő,amit a tankönyv tanít, szóval ezt még ki kellett egészítenem, de sebaj.

Íme egy betétdal profi előadással. :)

Mi is tanuljuk, ezek itt a dalok próbái. Az első két felvonást már megtanultuk, még van belőlük négy. :)

Soma megtanulta gitáron kísérni a dalokat.

Még a farsangi időben szeretnénk elkészülni vele! :)

Rajzolunk is, rendületlenül.

Soma a suliban biztosan lecsúszott az ötösről már október közepéig. (volt egy egyese, mert nem fejezett be egy rajzot az órán, mire hazaért, elfeledkezett róla, hogy be kéne fejezni, a többit meg sejthetitek.)
Nos, a Budai Rajziskolában van idő befejezni. :)

Mesi rajza:

A koskoponyát újrarajzolta itthon. 

Mostanában nagyon tetszik neki a vonalrajz, ebből a gyűjteményből sokat mazsolázik.

Soma érdeklődése az ásványok felé fordult, bár a kémiát sem hanyagolja. 

Geodétát készített gipsz segítségével. 

Így a hétvégre én is megnyugodtam, ők is,  és folytatjuk úgy, ahogy eddig is tanultunk.

Vizsgák után...vizsgaposzt 2.rész

Ma mindkét gyerek lezárta az első félévet.

:)

Visszatekintve az elmúlt 2-3 hónapra elmondhatom, hogy elég zaklatott első félévünk volt. 

Az ominózus eset után eltelt 2 hét, mire távolságot tudtam venni a konfliktustól, és a gyerekekkel való munkára tudtam koncentrálni.

Sajnos nem volt időm arra, hogy előre készüljek, mindig csak pár lépéssel jártam előttük. Az elmúlt időszakban igyekeztem nagyobb lépéselőnyhöz jutni, és annak örülök a legjobban, hogy ez sikerült.

Soma vizsgáiról már olvastatok, ma Mesi is végzett mindennel. Ő azért összeszedett pár négyest. Nem tragédia, de őt nagyon bántja. (hazaértünk, és nekiállt a következő félévi feladatainak...)

Ennek a "kudarcnak" nagyjából két oka volt:

1. Ismét belefutottunk a klasszikus hibába: sajnos nem  sikerült maradéktalanul érvényesíteni a tankönyvcsaládok közötti eltérésekből adódó ismerethiányt. 

Ez nyelvtanból volt a legnyilvánvalóbb, hiába mindkét tankönyv témája a főnév és ige....

2. Nem voltunk pontosan tisztában a követelményekkel. 

Fogalmam sem volt például, hogy a matematika tanárnő kedvencei a mértékváltások, és hogy nála ezekből mindig van...és persze nem csak annyi, hogy cm-t kell méterré alakítani, hanem mondjuk négyzetkilométert méterré.

S mivel ezeket éppen nem gyakoroltatta a mi könyvünk, hát nem került elő az elmúlt félév során.

A jóindulatot itt is éreztük: kedvesen, mosolyogva mondták Mesinek, hogy ez sajnos csak négyes...ebben a gesztusban azonban ki is merült. :) 

Nade most, hogy minden szaktanárt személyesen megismertem, egyeztettük a vizsgák követelményeit, már csak rajtunk múlik a "siker".

Az iskola felajánlotta, hogy negyedévente is tehetünk vizsgát. Kapva kaptam az alkalmon, mert egyre nehezebb lesz átlátni egész témaköröket fél évre visszamenőleg. Talán könnyebben ugorják meg az akadályokat, ha két-háromhavonta lesznek a számonkérések.

 Személyesen megismerkedtünk két otthonoktató családdal is, mivel a három lány együtt volt vizsgára kiírva.

Mondanom sem kell, ismét beigazolódott, hogy az otthonoktatott gyerekek is képesek számukra ismeretlen gyerekekkel kapcsolatot teremteni. A folyosón eltöltött 5 perc után néha már figyelmeztetni kellett őket, hogy halkabban csacsogjanak...

Vizsga után elsétáltunk Babits Mihály szülőházába, amelyben jelenleg a Babits Mihály Emlékház kapott helyet.

Ismét megtapasztaltuk, hogy a gyerekbarát múzeum nem csupán pénz kérdése.

Kedves, barátságos, gyerekszerető személyzet csodákra képes.

A  gyerekeknek óriási élmény közelről látni azt az ágyat, melyben Babits Mihály meglátta a napvilágot, olvasni azokat a leveleket, melyeket 6-7 éves korában írt, és elképzelni, hogyan csúszkált le a lépcső korlátján kisgyerekként.

A múzeum anyagához szervesen illeszkedő "munkafüzetet" is szerkesztettek.  A tartalom és a kivitel egyaránt igényes. 

A munkafüzet mellé beszereztünk könyvjelzőket, melyeket Babits Mihályról készült képek díszítenek, valamint néhány Babits aláírásával díszített ceruzát is.

Két fárasztó nap után holnap addig durmolhatnak,amíg meg nem ébrednek maguktól. :)

Majd következik az egész hétvégét kitöltő szobanagytakarítás. Szerintem imádni fogják! 

:)

Nyakunkon a vizsga avagy az OO-s hétköznapok gondjai

Bizony, közeleg a félévi vizsgáink időpontja. 

Nem véletlenül használom ám a többesszámot!

Ebben a helyzetben ugyanis a gyerekek írják a teszteket, de keményen vizsgázom én is.

Alapvetően más ez szituáció, mint azokban a családokban, ahol a gyerekek iskolába járnak. Nálunk az egész tanulási folyamat egy hatalmas közös projekt. Bár csak a kezüket fogom, mégis én vezetem őket az úton.

Kedden Soma, szerdán-csütörtökön Mesi ad számot erről a közös útról.

Természetesen minden otthonoktató szülő álma, hogy a gyerekei ötösre vizsgázzanak. 

Lehetőleg mindenből. 

Még azt se bánná egyikünk sem, ha a tanító nénik összehívnának egy rendkívüli értekezletet, és ámulna-bámulna minden pedagógus, mennyire okos ez a gyerek, mennyivel többet tud, mint iskolába járó társaik. 

Remélem, senki otthonoktató szülőt nem sértettem ezzel a feltételezéssel. :)))

Szerintem teljesen természetes dolog, hogy erre az elismerésre is vágyunk.

Mégis teljesen természetes, hogy ritkán válik valóra.

Ennek több oka is van. 

Az első, hogy nem attól válik zsenivé egy gyerek, hogy otthon tanul. 

Az otthon tanuló gyerekek legtöbbször teljesen átlagos gyerekek. Olyanok, mint akik iskolába járnak: szeretnek játszani, sokszor nem bírnak megülni a fenekükön, néha még szemtelenek is, és nem mindig akarják megtanulni a leckét.

A szobájukban folyamatos a rendetlenség...

S ha már nem férnek be, hát jönnek a konyhába...

Bohóckodnak az ebéddel....

Tanulás helyett sokszor inkább ugrálnak...és buborékokat pukkasztanak...meg persze engem...

A természetismeret órán inkább búzát ültetnének, minthogy a munkafüzet feladatait oldják meg...

Matekból minden hiányos mondatot mérleggel oldanak meg, csak mert így izgalmasabb...és persze hosszadalmasabb...

Aki színtévesztő, az a feladatok előtt feliratokat készít a ceruzákhoz. Ezzel szeretné gyorsítani a megoldást, ám a feliratozás hosszú órákba telik...

Tanulás helyett a "pad" alatt olvasnak titokban...

(a fotó súlyosan sérti a személyiségi jogokat, így nem lett engedélyezve a publikálása)

Egyszóval a  türelmemet igen-igen próbára tudják tenni.
Mégis, ezek a pillanatok életünk sava-borsát adják.
Annyi helyzetben vagyunk együtt...élvezem, hogy ezek mind-mind erősítik az egymásba vetett bizalmunkat. Sokkal jobban ismerem a gondolataikat, érzéseiket, mint anno a többi négy gyerekeimét ismertem.

Azt gondolom, tudnak mindent, amit a kortársaik az iskolában megtanultak. Szerencsém van, mert alapvetően okos, érdeklődő gyerekek. Mégis biztos vagyok benne, hogy mindezt nem tudják majd a vizsgákon visszaadni.
Nem baj. Meg is beszéltem velük, hogy nem ez a lényeg. Sokkal fontosabbnak érzem, hogy legyen egy-két tantárgy, később tantárgy-csoport, ami érdekli őket, és amiben ki tud teljesedni minden bennük szunnyadó tehetség. Most nyiladozó tudásvágyukban is ezt keresem, és ezeket szeretném erősíteni.
A vizsga csupán arra kell, hogy legálisan itthon tanulhassunk továbbra is.
(Azért persze titokban reménykedek, hogy mégiscsak összehívják azt a bizonyos értekezletet..-de psszt...)
:))))

Eltelt egy hónap...otthonoktatás újra

Kerek egy hónapja tanulunk ismét itthon. 

Kerek egy hétig órarend szerint tanultunk. Nem volt ugyan ínyemre a dolog, de nem akartam egyik napról  a másikra felborítani mindent a gyerekek körül.

Tetszett az alábbi kép, mert igen jól mutatja az iskola és az élet közötti különbséget.

Az iskola rendszerezni szeretne, a tudást tantárgyakra bontja, órarendet alkot, külön választ, analizál.

Az élet ezzel szemben színes egyveleg, minden mindennel összefüggő egységet alkot benne.

Azon gondolkoztam, lehetséges, hogy ezért sem működik itthon az órarend szerinti tanulás.

Mert bizony nem működik. Hogy hogy nem, belefeledkeztünk ebbe-abba.  

Mind a két gyerek kereste a helyét, én meg hagytam őket. 

Egy kikötésem volt: nincs játék a számítógépen. 

Egyébként szinte teljes szabadságot élveztek. Persze, a tananyaggal haladtunk közben, de semmit nem erőltettem, ha csak egy-két feladat készült el matekból, akkor csak annyi.

Vártam arra, hogy szabadjára engedik a gondolataikat, a vágyaikat.

Soma nagyon hamar rátalált a kémiára, erről olvasattatok. :)

Teljes agykapacitását leköti. 

Ma, amikor Mesivel átnéztük a történelmet, szó volt a nemesfémekről. Kérdezem tőle, tudja-e pontosan, melyek ezek. El is kezdte szépen sorolni, arany, ezüst, mire Soma felkapta a fejét a matek munkafüzetből:  nemesfémek azok, amelyek nem lépnek reakcióba a levegő oxigénjével. 

Másik sztori: élvezi azt a játékot, amikor egy szóból két három lépésben újabb szavakat képezünk, és mindig csak egy betűt lehet megváltoztatni. Egyik nap adott is egy feladványt nekem: KÉK-ből legyen SZÉK.

Hát mondom ez nagyon egyszerű, egy lépés csupán, a K átváltozik SZ-szé. Néz rám nagy szemekkel, tényleg....

"Én nehezebben csináltam meg...KÉK---KÉN---SZÉN---SZÉK"

Na igen, szóval Soma választott, és nem könnyítette meg a helyzetemet, mert kémia  még nincs a negyedik osztályos tantervben. 

Mesi legalább két hétig nyűglődött. Megtanult ő mindent, ami a könyveiben volt, de láttam rajta, hogy hiányzik belőle a láng, nem igazán érdekli egyik tárgy sem. Elég vacak érzés volt nekem is látni, hogy nem találja a helyét. Vidámnak vidám volt, jókat beszélgettünk, de a tankönyvein kívül elő nem vett volna semmit. 

Aztán egyszer csak leült egy angol mesekönyvvel és a szótárral a kanapéra, és nekilátott angolul olvasni. Hát igen, erre már nagyon vártam.

Bettinél láttam egy angol honlapot, megmutattam neki...az elmúlt héten két történetet tanult meg innen.

Aztán hétfőn új ötlettel állt elő: kezdjünk bele a Toldi-ba. Ő már elolvasta, de vegyük is át, ahogy kell.

Na, ez már alakul, vártam, nagyon vártam...azt gondolom, nagyon jó, ha ők kezdeményeznek az otthoni tanulás során.

Máshogyan el sem tudom képzelni, mint hogy ők maguk legyenek a motorjai a tanulásnak.

Egy egész hónapra volt szükségünk ahhoz, hogy egymásra hangolódjunk újra, hogy felvegyünk egymás ritmusát, és kialakuljon egy napirend, amihez jólesik tartani magunkat. 

Az a bizonyos félévi...

...igen, a bizonyítvány.

Talán túl nagy jelentőséget tulajdonítunk neki.

Örök példa számomra Zsombor fiam, akinek soha nem sikerült matekból ötösnek lennie. Mégis felvették egy jónevű nyolcosztályos gimnáziumba. És ott is mindig négyes volt matekból. Nem értettem. 

Miért látom én azt, hogy igenis kifejezetten jó esze van hozzá. Hiszen alig volt 4 éves, mikor ismerte az órát. De nem úgy, hogy "az ott a tiktakk", hanem ha megkérdeztem, hány óra van, azt válaszolta, hogy fél négy múlt két perccel.  5 évesen tudott szorozni, megértette egy pillanat alatt az osztást, kiszámolta, mennyit fizetünk majd a boltban.

Szóval a rozsdás bökőt a nyakamhoz engedtem volna, hogy mindig ötöse lesz matekból. 

És nem, és nem, és nem.

Aztán volt egy fölöslegesnek látszó körünk az egyik piarista gimnáziumban. Ott Vízhányó Zsolt Tanár Úr (igen, csupa nagy betűvel) kezei alá került Zsombor. Az első jegyei kettesek voltak, de félévkor már ötöst kapott.
Életében először.
Igaz, sokszor éjfélig ült egy-egy példa felett. És akkor egy reggel azt mondta, ő matematika tanár lesz. Olyan, mint Vízhányó Zsolt. Ha jól emlékszem, ezt hívják példaképnek...és annyira kevés van belőlük.
Aztán vissza került a régi gimnáziumba, és egy évvel korábban választott fakultációt is, természetesen a matekot.
Amilyen mázlija van, ismét egy nagyszerű tanár - Holló Gábor tanár Úr - tanítja.
Az Arany Dániel  országos tanulmányi verseny második fordulójára egyedül ő jutott tovább a csoportból.
De félévkor négyest kapott.

Természetesen nem kaptam a  szívemhez, mert tökéletesen immunis lettem az utóbbi időben.
Zsombort sem viselte meg a dolog, kiment az Educatio 2012-re, meg sem állt az ELTE matematikus szak standjáig, ott megszerzett minden információt, és teszi a dolgát. A jegyei csak utolsó két évben számítanak be, az meg még csak jövőre lesz. Ha ismét négyest kapna, legfeljebb duplázik majd.

Mindezt csak azért meséltem el, hogy tudjátok, egy négyes nem a világ. De szerintem egy hármas sem az. Sőt, adott esetben egy kettes sem.

A két kicsivel rengeteget tanultam együtt idén is. Hazajönnek a suliból, ebédelünk, beszélgetünk, és lecke.
Együtt. Másfél-két óra, de szinte mindent ellenőriztem, kikérdeztem, kijavítottam.
Sokan mondják, ne tanuljunk együtt a gyerekkel, mert akkor sosem lesz önálló. Ezzel egyet is értek. Amíg itthon oktattam őket, rengeteget tanultak önállóan.
De az iskola más. Kevés olyan gyereket ismerek, aki nem kap napi segítséget a szüleitől, és mégis kitűnő tanuló.
 Mert bizony elfelejtik, hogy holnap lesz kedd, és holnap lesz a dolgozat is. Nem figyelik, mikor van az utolsó lecke természetből, és bizony abból is jegy kerekedik hamarosan. Azt se bánják, hogy kevés jegyük van, tehát biztosan fognak felelni. Igen, ilyen apróságokon múlhat egy félévi, év végi ötös!
Nos, Emese kitűnő lett.
Somának három négyese lett.
1. Matekból.  :)
Nem, nem vettem a szívemre, sokszor összead kivonás helyett, vagy kifelejt egy részfeladatot. De ugyanolyan jó képességű matematikából, mint Zsombor.
2.Természetből.
Igaz, a témazárói ötösök lettek, de bizony egyszer becsúszott egy hármas röpdolgozat. És az iskolarendszer nem tűri ezeket a kihágásokat.
3. Nyelvtanból
Sajnos a helyesírása igen sok kívánnivalót hagy maga után.

Mesi felvételit is írt, ugyanabba a nyolcosztályos gimibe menne, ahová a nagyok is járnak. Somának pedig most jön az igazi hajtás, az év végi jegyei beszámítanak a jövő évi felvételibe.

Hát így állunk. :)

2011.szeptember 1

Csodálatos egy évet hagytunk magunk mögött, igyekeztem minden percét élvezni, átélni. Úgy érzem, sikerült.

Mégis kérlelhetetlenül elérkezett a nagy nap, szeptember elseje, és gyerekeim újra iskolapadba ülnek.

Rengeteget gondolkoztam, mit és hogyan írjak meg abból a három hónapból, mely mögöttem van, és melynek minden napján feltettem magamnak a kérdést: hogyan tovább?

Nagyon szerettem volna, ha idén is itthon tanulhattunk volna. 

Azt azonban el kellett fogadnom, hogy Magyarországon az otthonoktatás meglehetősen zilált törvényi háttérrel működik. Egyik oldalról elvben mindent lehet, másik oldalon pedig a "minden" hamar semmivé mállik.

Természetesen maradhattak volna magántanulói státuszban a gyerekeim, de jelenlegi iskolánk érthető okokból kifolyólag ezt nem támogatta. Minden hátrányával együtt elfogadták volna a döntésünket, és ezért köszönettel tartozom.

Mégis, ennél sokkal többre van szüksége egy otthonoktató családnak. Támogatásra, segítségre, ami az iskola részéről többletmunkát kíván. A mai magyar viszonyok közepette nem szívesen terhelnék egy pedagógust sem azzal, hogy más módszereket keressen a számonkéréshez, esetleg másik tankönyvből szedjen össze típusfeladatokat a vizsgára, saját szabadideje terhére jelöljön ki vizsgaidőpontokat, és még sorolhatnám.

Próbáltam keresni olyan iskolákat is, melyek OO pártiak, és támogatólag viszonyulnak az otthonoktatott gyermekekhez. Sajnos ezek az iskolák messze voltak. De a legnagyobb bajt nem is ez jelentette. Sokkal inkább az, hogy ide is elért a bürokrácia keze, mely előírja, hogy heti hány tanórát kell skype előtt töltenie az otthontanuló nebulónak.

Nos, ha valamit nem szerettem volna, akkor ez az. Véleményem szerint ez sokkal rosszabb, mint az iskolapadban ülni, ez egyszerűen elfogadhatatlan feltétel számomra.

Ennyit a kesergésemről. 

Természetesen a gyerkőcök hetek óta tudják, hogy újra a megszokott osztálytársak várják őket. Emesének természetesen minden jó, Soma mérsékelt lelkesedéssel várja a holnapot. Azt azért sietve igyekezett leszögezni, hogy "pusziszkodás nem lesz."

Azért bennem mozgolódik a kíváncsiság, hogyan is helyezik el magukat abban az osztályközösségben, ahonnan egy évet hiányoztak. Vajon hol a helyük, egyáltalán van-e helyük...

Nos, megnyugodtam, mindketten egészen jó helyre árazták be magukat. :)

Azt hiszem, különösebb magyarázatot nem igényel, melyik Jelly baby mit jelképez. :)
A gyerekeknek annyit mondunk, hogy íme egy rajz az osztályodról. Melyik manó vagy te a sok közül? Színezd ki!
Próbáljátok ki, érdekel, hány fa alatt hasaló, fáról zuhanó, magányos, vagy másokat felsegítő, stb gyerkőc ül az iskolapadokban.

És akkor mi elindultunk...

...az életünk (és a blog) megy tovább...

A vizsga

A magántanulóknak törvény szerint évente egy alkalommal, év végén kell számot adniuk a tudásukról. Ennek ellenére igazgatónővel azt beszéltük meg, hogy mindannyiunknak egy jó tapasztalat lesz az, ha félévkor is vizsgáznak a gyerekek.

Hát ez tényleg így volt. Jó tapasztalat volt.

Először is halálosan izgultam, milyen lesz. Mint az államvizsgán annak idején.

Egyedül az nyugtatott meg, hogy tudtam, különösebb tétje nincs a dolognak. Egyrészt jegyet nem kapnak, másrészt, ha kapnának, az sem befolyásolna szinte semmit a dolgok menetén. 

Mert belül érzem, hogy amit csinálunk, az jó. 

Nem nagyképűségből gondolom ezt, hanem mert van négy nagyobb gyerekem, és megtapasztaltam, mi volt igazán fontos abból, amit kisebb korukban kaptak, vagy nem kaptak.

Szóval reggel felkeltünk, megreggeliztünk, és bepakoltuk a tavalyi hátizsákba az összes könyvet, munkafüzetet, mappát, tolltartót. (Mesi itthon felejtette a sajátját)

Igazgatónő azzal fogadott minket, hogy ez egy kicsit így sok lesz a gyerekeknek, de majd év végén okosabbak leszünk. Hát erre csak bólogatni tudtam, szerintem is. :)

A két gyerkőc beült a tanáriba, és egy kedves tanító néni felügyelte őket, aki naplót írt, vagy dolgozatot javított közben. Én elláttam útravalóval a kicsiket, gyors puszi, és mennem kellett. Furcsa érzés volt otthagyni őket, mert bár tudtam, hogy egyedül is boldogulnak, azért az elmúlt fél évben egész nap együtt voltunk, és maximum apjukra, vagy a nagyobb tesókra hagytam őket, szóval mindig nyugodt lehettem. 

Hazajöttem, és az első negyed órában nem tudtam, mihez fogjak. Leültem Szentírást olvasni. Amikor végre magamhoz tértem, és megnyugodtam, akkor már képes voltam takarítani és főzni is. :)

Eközben a gyerekek megírták az írásbeli szövegértést, nyelvtant, matekot. Aztán következtek a szóbelik. Ezek végére értem vissza, már jócskán elmúlt egy óra, mikor Soma még énekvizsgázott. 

A szóbeli után megdicsérték Mesit is, meg Somát is. Igazgató néni azt mondta, Emese izgult egy kicsit, de Somán nem látszott ennek jele. Azért annyira egyiküket sem viselte meg a dolog, mert nagyon jó hangulatban zajlott minden vizsga, a tanító nénik inkább arra voltak kíváncsiak, mit tudnak, mint arra, hogy mit nem.

Mégis, bennem azért elindított sokféle gondolatot ez az egész dolog.

 Mint ahogy az iskolai tanulásnak sajátos formái, illetve sajátos stílusa van, igaz ez az otthonoktatásra is.
Itthon csak hárman vagyunk, míg az iskolában 25 gyerek csücsül a padokban.
Az iskolában elkülönül az osztálytól a tantó néni, én itthon szervesen benne vagyok a közösségünkben.
Itthon nincs tábla, nincs csoportos játék, nincs csengő...egészen más módszerek alakulnak ki a fegyelmezésre, a tanulásra, mint az iskolában. Mégis, a vizsgán iskolai módszerekkel mérik majd azokat a gyerekeket is, akik nem iskolai módszerekkel tanulnak.
Érzek ebben némi prekoncepciót, miszerint az igazi tudást csak az iskolában lehet megszerezni, ezért ez az etalon, ehhez mérik az OO-s gyerekeket is.

A másik gondolatomat a napi rutinunk szülte. Általános iskola alsó tagozatán a tanító néni hatáskörébe tartozik, hogy a törzsanyagon kívül mit, milyen súllyal tanít meg a gyerekeknek.
Kérdés, hogy engem elismer-e a rendszer a gyermekeim tanító nénijének, avagy nem.
Elképzelhető-e, hogy megkérdezik tőlem, mégis mit csináltunk egy félév során, és ennek megfelelően állítják-e össze a vizsga anyagát?
A kérdés persze költői. :)))
Mindez azért érdekes, mert az elmúlt fél év során a szemléletem, a módszereim egyre távolabb kerültek az iskolától.
Hogy csak néhány példát említsek, szeptemberben még órarend szerint tanultunk. Aztán kiderült, ennek nem sok értelme van az OO során, ugyanis egyszerűen volt olyan nap, amikor annyira belejöttek az olvasásba, hogy egész délelőtt ezzel foglalatoskodtak. Olvastak,  rajzoltak, megfogalmazták az olvasottakkal kapcsolatos gondolataikat, stb. Az iskolában mindez darabolva történik, mi itthon egész délelőtt ezzel foglalkoztunk. Aztán másnap a matematika rejtelmeiben merültünk el, és ezt sem hagytuk abba 45 perc múlva. Ha a mértékegységek volt a témakör, akkor lemértük a szobákat, ágyakat, területet, kerületet számoltunk, vagy éppen a főzésnél segédkeztek; hozták a kiló lisztet, a mérték, hány dkg a tojás, és hány dekagramm a 20 dkg vaj. Meglepődve tapasztalták, hogy 20 dkg volt. :)

A következő, előbbinél fajsúlyosabb kérdés a munkafüzetezés. Ha jól sejtem, azért alakult ki a munkafüzet-forma, hogy jól lehessen egyszerre 25 gyerekkel dolgozni, ne kelljen a tanító néninek törnie a fejét okos kérdéseken, sőt, ha nem érnek az olvasmány végére, akkor egyszerűen ki lehessen jelölni a házi feladatot. Nem gondolom, hogy ezzel bármilyen problémám is lenne, de itthon erre nincs szükségünk.
Itthon egy mese vagy történet feldolgozása tökéletesen megvalósulhat főleg verbális formában. Hiszen itt ülünk egymással szemben, miért írnánk mindent, amikor beszélgethetünk is? Ráadásul a két gyerek között 13 hónap a korkülönbség, ami egyszerre sok, és egyszerre kevés.
Kevés, mert nem szükséges kétféle irodalmi művet olvasni, tökéletesen elég egyet.Ugyanazt megértik mind a ketten, legföljebb Emese árnyaltabb, és érettebb véleményt tud megfogalmazni, a történetet teljesebben átfogó kérdésekre is tud válaszolni, mint Soma.
"Munkafüzetezni" egyedül a vizsgákra való készülődés miatt szoktunk, mert azt gondolom, az egy külön műfaj. Rutint kell szerezniük abban, hogy van a.) és b.) kérdés, itt zölddel kell aláhúzni, amott pirossal karikázni, itt egy szóval válaszolni, a másik esetben három mondatot kivadászni a szövegből, stb.
Természetesen ennek is van helye, és értelme, mert a későbbi tanulási technikákhoz elengedhetetlen, hogy képes legyen egy szövegben visszakeresni, szó szerint, vagy éppen saját szavaival válaszolni, más szavakkal ugyanazt kifejezni, stb, stb.
De ne feledjük el, hogy ez mind írásbeli feladat...és sajnos a mai iskolákban nagyon kevés idő van szóban felelni, egyáltalán megnyilatkozni. De itthon egészen más a helyzet. Itthon van erre is idő.

Matematikából Soma nagyon erős, most éppen az írásbeli összeadásnál tartunk. Mondom neki, milyen jó lesz, ha nagy számokat is gyorsan össze tud adni fejben. Látom rajta, nem érti mire gondolok...sebaj, leírtam egy lapra, hogy 2768+3416. Na, - kérdem diadalittasan - ez mennyi?

Vártam, hogy azt mondja, nem tudom, ezt még nem tanultuk, vagy valami hasonló...de nem...összeadta fejben. Rögtön megértettem, hogy nemigen tudom őt az írásbeli összeadásra a gyorsaság ígéretével motiválni.
Szinte egy szinten vannak Emesével. A különbség a két gyerek között mindössze annyi, hogy Emese kitartóan képes szöszölni másfél órát is, míg Soma tizenöt perc után lenullázódik, és akkor már a 2+2-t sem képes elvégezni.
Folytathatnám a sort, de a lényeg annyi, hogy a két gyerekkel ugyanazt tanuljuk, csak eltérő intenzitással, eltérő mélységben.
Éppen ezért  a hagyományos életkori felosztással, miszerint Soma a másodikos, Emese a negyedikes anyaggal halad előre, már nem tudok azonosulni, és nem látom értelmét a gyerekeket ebbe a sablonba belesimítani.
De akkor hogyan lesz ebből vizsga év végén, ha elfelejtem az osztályfokokat, alig használunk majd munkafüzetet és búcsút intünk az órarendnek?

Én már tudom! Nemsokára megosztom veletek is!

Készülődés, költözés, játékok, könyv...szóval egyveleg a javából. :)

Pár nap alatt rengeteg dolog történt velünk. 

Először is a legörömtelibb hír, hogy István itthonról fog dolgozni. Bár ez nem jelenti azt, hogy itthon lesz, inkább azt, hogy jön és megy, hiszen elsősorban az ügyfelekkel foglalkozik, tárgyal, utazik. Hát mit bánom én, ha nem egész nap van itthon, de legalább gyakrabban látjuk őt.
Azt már kicsit nehezebb kitalálni, hogy hol is legyen ez a bizonyos home office...jelenleg egyedüli lehetőségnek a hálószoba jöhet számításba. Muszáj kitalálnom valami mást.

Homeschool...homeoffice...:)

Amíg ő költözködött, mi rendületlenül készültünk...a karácsony szimbólumait vettük sorra, a készülő téli-karácsonyi lapbook anyagaként.

Tojástartóból készítettünk kis harangokat.

Majd innen harangos vonalas lapot nyomtattam, arra írtunk egy.két érdekes dolgot a harangokról. Ez és ez az oldal sokat segített. Emese egyedül olvasta el, és rábíztam, hogy azt ollózza össze belőle, amit érdekesnek talál. 

Festés közben a "Jingle Bells-t" énekeltük, majd Ady Endre: Karácsony című versét tanultuk meg. 

Mire ezzel elkészültünk, a harangjaink is szépen csilingeltek az asztal felett. 

A versről rajzoltunk is. Örülök, hogy Mesi bátran alkot, használja a mintakiszúró formát, a szóróhomokot, a templom ajtaja nyitható...az más kérdés, hogy rajzán nem az ifjak-vének vonulnak a templomba hosszú sorban, hanem a gyerekek hógolyóznak, és hóembert építenek. Gyanítom, az eredeti kép még nem épült be a kis lelkébe....:)

Aztán gőzerővel folynak a tárgyalások az angyalkával a fa alá érkező ajándékokról. 

Ha esetleg még mindig tipródsz, hadd ajánljak még két didaktikus társasjátékot. Ezek, azt hiszem, nem hiányozhatnak egy otthon oktató család készletéből sem. (Bár dehogynem...csakhát tényleg jók!)

Az egyiket Bergamott blogján találtam. Felcsigázó csendéletek a címe. A Pagonyból meg is tudod rendelni, még a fa alá kerülhet.
A másikra még akkor bukkantam rá, amikor a madarakról tanultunk ősszel. Kattints ide, ha többet szeretnél tudni a játékról. 

Közben telik a mi naptárunk is, sokszor teljesen belekavarodunk, ki, kit húzhatott, mert mindenki próbálja álcázni magát, így aztán mindenki mindenkivel kedveskedik.

Olvassuk a "Legeslegszebb betlehemes" (Barbara Robinson)  című könyvet, amit ezúton is ajánlok figyelmetekbe. Pár óra alatt kiolvasható, könnycsatornának megdolgoztató olvasmány: hol a nevetéstől folyik az ember könnye, hol az igaz szeretet süt át rajta, és az ríkat meg.

A héten tettem még egy óriási felfedezést: igenis vannak jó segédanyagok az otthonoktatáshoz. :)

Érdemes megnéznetek a Tantaki honlapot, mert rengeteg hasznos segítséget nyújt abban az esetben, ha attól féltek, hogy nem értitek pl. az ötödikes matekot. :) 

Veszélyes tantárgy, az biztos. :) 

De biológia, kémia, fizika is rendelhető. Én a nyelvtan DVD-t szerettem volna megrendelni, és nagyon megörültem, mert most egy másikat is választhattam mellé ajándékba. Kipróbáltam hát a nyolcadikos matekot, mert érdekelt, hogy el tudja-e nekem is magyarázni itt és most. És jelentem, el tudta. :)

Így aztán a jövőre vonatkozólag óriási kő esett le a szívemről.

Én már megittam a kávémat, indulhat a nap. :)

Harmadik hónap iskola nélkül

Negyed éve tanulunk itthon.

A leginkább domináns érzésem az utóbbi három hónapról az, hogy "van időnk"

Na nem szoktunk unatkozni, de nem sietünk sehová sem. Úgy látom, a gyerekek is egyre inkább bele mernek feledkezni egy-egy tevékenységbe.

A minap megmukkanni sem mertem, mert kerek egy órán keresztül néma csendben sakkoztak.

Máskor egy-egy vers, vagy olvasmány annyira megfogja őket, hogy nekiállnak, és alkotni kezdenek.

Legutóbb Emese ezt készítette Nemes Nagy Ágnes verséhez.

Az angol feladatlapokat minden nap elővesszük, és egy néni (Eszter) küldött nekünk mindneféle hasznos feladatlapot is. Nos, ezek annyira megérintették Mesit, hogy kitalálta, ilyet ő is készít nekem. Így kitaposta az utamat egészen a felsőfokú nyelvvizsgáig. :)

Aztán persze Soma egyénisége is megmutatkozik a maga teljességében. Volt egy kedvenc lufija...sajnos tisztában van már a lufik múlandóságával, és hát mint minden ember, szerette volna kedvencét megóvni az enyészettől. Arra gondolt, ha körbetekeri celluxszal, akkor talán megmarad eredeti szépségében. Hát nem, nem maradt meg...úgy tűnik, nincs kivétel: minden lufi leereszt egyszer.



Ehhez hasonló felfedezéseket ezrével tett az elmúlt három hónapban.

Egyfolytában csattog az olló, kopácsol a kalapács, és Apa összes csavarja hasznosabb létformát öltött már, mint a "várakozás a szerszámosdobozban".

Persze amikor a gumipertlim is erre a sorsra jutott, akkor egy pillanatra elgondolkoztam, nem lenne-e jobb, ha inkább a matek munkafüzetet töltögetné, de eszembe jutott, hogy nem, nem lenne jobb.

Ezt az íjpuskát egymaga alkotta. Mi ugyanis nem veszünk játékfegyvert egyik fiúnak sem. De ők maguk gyakran eszkábáltak botokból, sőt akár papírból is mindneféle férfias cuccot. De ilyen profi alkalmatosságot még egyikük sem.

Amikor rossz az idő, és "gépezni" szeretnének, akkor előveszem a Seholsincs kastélyt. Ez egy minimum 10 éves játékunk, a nagyok is sokat játszottak rajta, amikor kicsik voltak. Ritka már az ilyen didaktikus számítógépes játék, ami azért kellőképpen izgalmas, és mulatságos is.

Itt éppen Európa országait kell bejelölni. Térképpel a kezükben dolgoznak nagy bőszen.



Természetesen a tanulást nem hanyagoljuk el továbbra sem. Sőt...magyarból már végeztünk a féléves anyaggal.

Matematikából Mesi küzd jobban...mindent ért, de mégis...nagyon figyelmetlenül számol. Rendszeresen elfelejti hozzáadni a maradékokat. :(((

Aztán az ellenőrzésnél persze észreveszi, de kezdheti előlről a számolást.

Soma már az egész szorzótáblát ismeri, de még nem tanultuk meg, csak rakosgatja, mondogatja hangosan a versikéket. Hol ezt, hol azt.

A matekkönyv feladatait már ügyesn értelmezi, végre megtanulta mi az a 

• A (adatok)
• B (becslés)
• T (terv)
• SZ (számolás)
• E (ellenőrzés)
• V (válasz)

Nem volt egy fáklyás menet...felolvasta  a feladatot, és rávágta az eredményt. Én meg azt mondtam, hogy rendben, de még nem vagyunk kész. És ami ekkor következett, annak szükésgességéről nehezen sikerült meggyőznöm.

A természetismeret nagyon hálás tantárgy, mert muszáj kimenni az erdőbe, muszáj képeket nézegetni a neten, és a könyvekben. Muszáj leülni  a kanpéra,( én középen, ők meg a két oldalamon) és muszáj beszélni, olvasni, na meg forró csokit inni közben.

Az angol a kedvencünk, ráadásul a család többi tagját is megfertőztük teljesen. 

Kedvencünk jelenleg a " Who took the cookie from the cookie jar?"

El is játszottuk ezerszer, mind a nyolcan ültünk a nappali közepén, és vertük a ritmust, és találgattunk, ki lehetett...

Több új könyvünk is született novemberben. Az egyikről már írtam itt, a másik kettőt csak néha tudom megkaparintani.

Azt tervezem, hogy egyik adventi délelőtt teszünk egy sétát Budapesten, és bolyongunk egyet a Két Egér társaságában. Ha fázunk, beülünk egy forró teára átmelegedni. :)

A különös lények Somát fogta meg leginkább, sorra születnek a sárkányok és társaik a ceruzájából.

Legközelebb félévkor nézek majd vissza. Vizsga előtt pár nappal...hogy egy kicsit idegeskedjek én is.

:) 

A második hónap

Hálás vagyok, amiért ilyen szép októbert hagyhatunk magunk mögött. A gyerekek sokat lehettek a friss levegőn, Soma például 20 percenként futott egy kört odakinn. Megnézte mennyit nőtt az eper levele, amíg megoldottunk három matek példát, hány falevél hullott le a diófáról, és előbújt-e a vakond a vakondtúrásból. Mindezt nyugodt szívvel tehette, mert nem korlátoztam ebben. Tudtam, hogy 20 perc munka után 10 percet lődörög, és utána újra tud majd dolgozni.

Itt éppen kukacot keresnek Alfival.

Itthon nyugodtan olvashattak bárhol. Íme, a törzshelyük:)

Reggel hagytam őket addig aludni, amíg maguktól fel nem ébredtek. Ez volt hat óra is, de volt kilenc is. Azonban legtöbbször fél nyolckor ébredtek. Ébredés után mind a kettejük álmát meghallgattam. Ez valahogy kialakult, mindeketten elmesélik minden reggel.

Utána békés ima, reggeli, aztán elkezdtük a munkát.

Rengeteg idő jut olvasásra, ennek nagyon örülök. Soma is megtanult egyedül olvasni, bár minden poént meg kell osztania azonnal. Most majd igyekszem kevésbé viccces könyveket beszerezni. :)

Ezeket olvasta

Meglepődtem rajta, hogy szinte egyik napról a másikra annyit fejlődött, hogy a Petstson könyveket egy nap alatt olvasta el.

Ez is nagyon jó kis könyv volt:

Jelenleg a Három testőrt próbálgatja, ő akarta, ő válaszotta, szerintem még korai, de majd meglátjuk mi kerekedik ki belőle.

Emese még mindig a Váratlan utazást nyúzza, de tegnap könyörgőra fogta a könyvtárban és én meg annyira lágyszívű és engedékeny kedvemben voltam, hogy megengedtem, hogy felfüggessze a sorozatot, és Kindelmann Győző: Gyémánt a tűzben c. könyvét elolvassa. (ahogy hazaértünk, Csincsi lenyúlta) 

A könyv Szent Tarziciuszról szól, aki a ministránsok védőszentje, és a mi gyerekeink legkedveltebb szentje is.

De nézzük a tantárgyainkat!

Olvasás

Az olvasókönyvi történetekkel is haladunk, ezeket azért tartom fontosnak, hogy a vizsga során ne érjék őket váratlanul a húzd alá pirossal azt, írd a vonalra ezt, egészítsd ki, színezd be, másold le típusú feladatok. 

Soma annyira belejött ezekbe, hogy a plusszban vásárolt madaras szövegértés munkafüzetét már kivégezte. Azt mondta, neki ez nagyon tetszett. 

Nyelvtan

Soma nyelvtan anyagával simán haladunk, ő most érti, tudja, nincs különösebb gondunk. Emesével azonban még mindig az igéknél tartunk, mert valamiért SEMMIDESEMMI nem maradt meg belőle tavalyról. :( Az osztály már a számneveket tanulja, de mi addig nem lépünk tovább, míg nem lesz tisztában az igékkel. Mivel a munkafüzet kevés volt, elővettük az Én, Te, Ő-t, és a (r)Észképességek feladatgyüjteményéből az igés kártyákat. Talán őszi szünet után tovább tudunk lépni.

Fogalmazás

Ebben még csak Mesi érintett...hát, a tananyag szerint hivatalos levelek világában kellene tájékozódnia...de hogy miért is??? A munkafüzetes feladatok szellemiségétől olyan messze áll még, mint Makó Jeruzsálemtől. Mindenesetre a számunkra érkező leveleket együtt olvastuk fel, és próbáltuk értelmezni. Rám is rámfért...:)))

Matematika 

Továbbra is rengeteget tevékenykedünk, mostanában sokat mértünk: tömeget, hosszúságot.  Mindig segítettek a főzésben,  pl. mindig ők mérték ki a hozzávalókat.

Mesi tökéletesen tájékozódik a húszezres számkörben, Soma is a százasban. Somával azonban sokat kell gyakorolnunk a "munkafüzetezést". Bármilyen feladatot tökéletesen megért, és pillanat alatt rávágja az eredményt, de hogy mit hova kell lejegyezni, beírni, na azt még véletlenül sem találja el. És ez nem csupán a vizsga miatt fontos. Ahogy bonyolódnak a feladatok, létkérdés, hogy le tudja-e jegyezni az adatokat, és tud-e megoldási tervet készíteni. Így ezt most kell megtanulnia.

Természetismeret

Még a novemberi lapbook hátravan, hogy elkészüljön a teljes őszi trilógiánk. :)

Így aztán teljes lesz a tankönyvi követelmény, és Soma is a negyedikes anyagot tanulja. A másodikos elég szerény az ismeretanyagot tekintve, Somának semmilyen erőfeszítésbe nem kerül, hogy Mesivel együtt haladjon. Erről bővebben majd novemberi visszatekintésben.

Angol

Jelenleg a tizedik Peppa Pig-et dolgozzuk fel, és igyekszünk lépést tartani az iskolai tananyaggal is. Pont tegnap küldte el Mesi angol tanárnénije a dolgozat feladatait, Mesi ránézett, és mindent rávágott. :)

Továbbra is énekelünk, mutogatunk, játszunk.

Megtanultuk az ábécét is, mert Soma még nem tudta biztosan. A fonetikai jelekkel is megismerkedtünk. Már tudnak autórendszámot leolvasni, gyorsan és pontosan. Nem könnyű ám!

Memóriajáték az ábécéhez

Nagyon szeretik most ezt a játékot. Egy cd-ről hallgatják a szavakat, és aki hamarabb megtalálja a hallott szóhoz tartozó képet, rátesz egy korongot. Akinek több korongja gyűlik össze, az nyer.

Ének-zene

Az ének-zenével végeztünk. Az énekkönyv minden énekét teljesen tisztán eléneklik, és leszolmizálják. (tegnap előtt megkaptam a suliból a cd-t, végighallgattuk, és csak néztek..."tényleg csak ezek lesznek?"

Nemrég úgy döntöttem, Csincsinek adom az ének-zene tanításának feladatát. Azóta naponta (!) vannak ének órák, és kéremszépen igen nagyok az elvárások. Mesi 17 darabot tanult meg furulyán, Somának meg eddig is könyörögni keleltt, hogy pihentesse a gitárt, így aztán egyetlen vizsga, amiért egy cseppet sem izgulok. :)

Számítástechnika

Erről az új tantárgyról a héten értesültem. Ráadásul azt sem tudtam, hogy fogjak hozzá, de egy olyan szuper honlapot találtam, hogy már nem félek. Mesi be is írta a gépbe Wordben a Tiszá-t, még képet is szerkesztettek hozzá Istvánnal.

Testnevelés

Fő tengelyként továbbra is maradt az úszás-lovaglás, de rengeteget bicikliznek, görkoriznak, és - mivel a kocsit Istvánom használja - marad a séta. :)))

Új tantárgyunk a  sakk

Valójában nem új, mert nálunk mindenki tud sakkozni, de Zsombor elvállalta, hogy tervszerűen is tanítja a kicsiket.  Még azt is megígérte, hogy ír egy vendégposztot arról, hogyan is kell ezt csinálni, illetve vele hogyan csinálták. :)))

Röviden ennyi fért bele egy megaposztba :)