Vizsgáink - 2013, év vége

Először is egy jó hír: nagyon jól sikerültek, bár nem csak ötöst kaptak, de ebben a helyzetben ezeknek mind-mind jelentése volt, és jó, hogy így történt.

Rossz hír: sokáig voltunk bizonytalanságban, nem tudtuk pontosan, mikor lesznek, mikorra kell végeznünk az anyaggal. Így már május végére befejeztük az anyagot, de értesítést csak nem kaptunk. Már-már azt hittem, el is felejtenek bennünket, amikor megérkezett az email az időpontokkal. Pár hét alatt annyira ráuntak az ismétlésre, hogy végül elmaradtak...ami utólag nézve a dolgokat, nem is volt baj. Az ötöshöz nem ezek hiányoztak.

És akkor egy kicsit távolabbról indulva...

A hét elején két napot az  Olimpici Grand Prix Országos Bajnokságán vettek részt Bükfürdőn. Hajnali kelés, több órás utazás...és iszonyatos meleg. Ez így önmagában is sok lett volna, de egy párbajtőröző a feje búbjától a kis lábaujjáig be van csomagolva meleg, nehéz öltözékbe. Még az arcukat is sisak védi...

Én döbbenettel vegyes csodálkozással szemlélem, ahogy megszerették a vívást, s bár komoly  versenyeredményeik még nincsenek, önmagában az a tény sokat számít, hogy minden egyes nap lemennek az edzésre. Egy kezemen meg tudom számolni, hányat hagytak ki, és ezeknek mindig valami komoly oka volt. 

A vívás nem csak fizikai megterhelést biztosít nekik, hanem közösséget, kitartást, akaraterőt. 

Soma korosztályában vív egy viszonylag ügyes kissrác, akivel többször összekerültek országos versenyeken. Sajnos a fiú nagyon nehezen uralkodik az indulatain, ha veszít, a szó szoros értelmében tör-zúz ...egy alkalommal a szervezők asztalát borította fel, de a földön való ordítva fetrengés és társai sem állnak messze tőle.

Ami azt illeti, Soma sem az önuralom mintapéldánya, és nagyon mély nyomokat hagyott benne ennek a viselkedésnek a látványa. Tudta ő nagyon jól, hogy nem sok hiányzik ahhoz, hogy ő is így tegyen. Azonban annyira taszítóan hatott rá a látvány, hogy külső szemlélőként láthatta milyen is az, amikor itthon nekiáll hisztizni (bár ennek a töredékét sem teszi, de azért néha repült egy-egy füzet...), szóval fél éve már nagyon sokat léptünk előre ezen a területen. 

Mesinek talán a legnagyobb életélményt az adta, mikor egy versenyen azt hitte, semmilyen helyezést nem fog elérni, mert sok vesztes asszója volt. Hanem az sem mindegy ám, mennyire veszít...15-14-re, vagy 15-2-re...az eredményhirdetés előtt el is jött, úgy hozták utána a negyedik helynek járó érmet. Megtanulta, hogy akkor is érdemes küzdeni, ha biztosan veszíteni fog....

Hiszem, hogy ezek az élmények mind nagyon sokat formáltak rajtuk, hiszem, hogy nagy ajándék nekik a vívás, a sport. Nagyon klassz kis csapatba tartoznak. :)

Szóval a verseny után teljes kipurcanás következett, szerdán annyira használhatatlanok voltak, hogy strandoltunk egyet.

És akkor elérkezett a nap, amikor ötkor indultunk vizsgázni...

8-kor megkaptak egy stóc írásbeli dolgozatot, és délig nem is láttam őket. Addig viszont megismerkedtem két másik szülőtárssal, akik szintén otthon oktatják a gyerekeiket. Mindkét ismeretség nagyon nagy ajándék volt számomra, érdekes volt hallani, melyik család miért döntött ezen út mellett, és hogyan gyűrik a hétköznapok sok-sok terhét, és mi az a sok öröm, ami ezen az úton tartja őket. Mivel mindkét család felsős gyereket oktat, szó esett a szaktantárgyak, különösen a matek-kémia-fizika tanításról is. Örök téma :)

Délben előkeveredtek Mesiék, és elkezdődtek a szóbelik. A vizsgák ideje alatt a suliban napközis tábor volt, így nem mindig volt könnyű levadászni a tanárokat a szóbeli vizsgákra. Ők ugyanis az ott lévő gyerekekkel játszottak közben, nem is hagyhatták őket felügyelet nélkül. Tehát mindig meg kellett oldani, hogy valaki beugorjon helyettük. Igazi csapatmunka volt :)

A gyerekeim a vadászt szerepét játszották a csapatban, mindig számon tartották, miből nem szóbeliztek még, és felhajtották az illető tanárt. Nem voltak türelmetlenek, de azért végezni akartak. A hangulat egyébként sokkal oldottabb volt, mint az évközi vizsgákon, több idő és alkalom volt a tanárokkal beszélgetni az idei évről és a következőről is. 

Szívesen beszéltek a jövő év nehézségeiről, melyik témákra fókuszáljunk, mely témák kísérnek majd el egészen az érettségiig.

Egy kicsit beleláttunk egymás otthonoktatós munkáiba is, én egészen elhűltem azon, hogy ötödikes iskolatársunknak micsoda rajz és technika munkái voltak! Hát mintha ezek valami főtantárgyak lettek volna, szépen végigmentek a rajz és technika könyvön, mindet lelkiismeretesen feldolgozva. Kicsit el is szégyelltem magam, mert mi ezekből csak azt csináltuk meg, amihez éppen kedvünk volt. 

Meglepett, hogy a gyerekeink már nagyon otthonosan mozogtak a suli falai között, a vizsgáztató tanáraikat ismerték, és egyre közvetlenebb a kapcsolat közöttük.

A jegyek, amiket éves munkáikra kaptak, szerintem igazságosak voltak. Jó bizonyítványuk lett, bár nem csak ötöseik vannak.

A matematika jegyek különösen tanulságosak, így ezt elmesélem. :)

Somának ugye semmi gondja a matekkal, játszi könnyedséggel vette a feladatokat, érti, köpi-vágja....Amivel azonban folyamatos gondunk van: a tiszta, rendezett munka. Ez a matematikánál nagyon különösen fontos. 

Sománál azonban egy szám sokszor két négyzethálóba fér csak ki, a ceruzáját nem szereti kihegyezni, ide-oda firkantja a részmegoldásokat...hát így nem csoda, ha néha elszámolja magát.

Most is ez a helyzet adódott. Egy 12 pontos szöveges példában felírta helyesen a két számot, amit össze kellett szorozni első lépésben. Majd egy hármast kettesnek nézett, mert az kilógott a sorból, és az aláhúzás még rontott a képen. Ceruzája tompa volt, teljesen eltakarta a szám alját.

Így aztán nem hárommal, hanem kettővel számolt végig. Helyes volt a gondolatmenet, a számolás is (kettővel persze három helyett), és amúgy az egész dolgozat hibátlan. De ez a "trehányság" 12 pont veszteséggel járt, és így csak négyest kapott rá.

Ha egész évben azt láttam volna, hogy Soma nagyon igyekszik szebben, pontosabban dolgozni, biztosan meg lehetett volna védeni  az ötöst. Én rögtön láttam, hol csúszott el...és amikor mondtam a tanító néninek, már ő is egyértelműen konstatálta, hogy ez a baj.

De Somának szerintem most erre a négyesre volt szüksége - ugye értitek?

Mesivel pont fordítva történt.

Hogy az Úr milyen bölcsen gondoskodik rólunk...! :)

Mesi vért izzadt a matekkal idén.Sokat gyakorolt, és Zsombor nem kímélte. Sok, nehéz feladatot kapott. Néha, a nagyobb hatás kedvéért egy-egy könnycsepp is megjelent a szeme sarkában :)

Megírta a dolgozatot, és jött, hogy a két oldalból egyet nem tudott. Teljesen kétségbe estem, hogy mi van...??? Ennyire nem érti...??? Mi lesz így jövőre...???

De jött egy nagyon kedves, mosolygós tanár néni, akiről kiderült, hogy óraadó a suliban, mert még főiskolás. 

Mondta Mesinek, hogy lehetetlen, hogy nem tudja a másik oldal feladatait, hiszen az első oldalt hibátlanra megoldotta. Leült mellé, és egy-egy ügyes kérdéssel rávezette a megoldásra. 

Mesi azt mesélte, hogy nem mert leírni néhány dolgot, mert nem volt benne biztos, hogy jól gondolkozik. Ahogy mellé ült ez a kedves tanárnéni, elhitte, hogy tudja a megoldást, és megoldotta a feladatokat. 

Ötöst kapott.

Azt hiszem, megérdemelte. Mesi tényleg végig dolgozta az évet matekból, pedig nem volt hozzá nagy kedve...

Mesinek úgy kellett ez az ötös matekból, mint egy falat kenyér...!

Kitörő örömmel újságolta itthon Zsombornak!

(Azt ugye írtam már, hogy második félévtől Zsombor tanította őt?)

Azt mondhatom, így alakult a többi jegy is. Amiből arra volt szükségük, ötöst kaptak. Amibe beletették magukat, még akkor is meglett az ötös valami kerülőúton, ha a felmérő nem volt hibátlan. Amit félvállról vettek, és nem tették hozzá a szorgalmukat, kitartásukat, abból négyest kaptak.

És ez így volt jó, hálás vagyok mindkettőért.

Hálás vagyok azért az önállóságért is, amit megláttam rajtuk. Ahogyan összeállt bennük is a kép, hogy én csak kísérem őket az úton, de nekik kell végigmenni rajta. Az otthonoktatás legnagyobb ajándéka, hogy felelősségre tanít.

Most év végén láttam rajtuk, mennyire megértették ezt.

Este kiderült, Soma lázas. Egész nap mondogatta, hogy rosszul érzi magát, de azt hittem, csak a meleg teszi...de nem. Ő lényegében betegen csinálta végig a vizsganapját. Milyen nagy áldás az is, hogy egy nap alatt végigzongorázták a vizsgákat, mert most nem kell ma is, betegen visszamennünk... 

Köszönjük nektek is, hogy annyian mellettünk álltok, akár ismeretlenül is elkísértek bennünket ezen az úton. Szorítotok értünk, hogy sikerüljenek a vizsgák, de virtuálisan velünk vagytok a -sokszor szürke - hétköznapokon is.

Ma azonban elkezdődik a megérdemelt pihenés, este jelentkezem is a közös táborunkkal kapcsolatban! 

:)