Akik régóta olvassák a történeteinket, azok tudhatják, hogy Soma legtöbbet az írással küzdött.
A pedagógusok többsége azt az álláspontot képviseli az ilyen esetben, hogy sokat kell gyakorolni.
Nem elég a házi feladatnak feladott 2 sor betűt vetni, hanem bónuszként még vagy 5 sort célszerű leírnia a nebulónak.
Több pirospont, vagy elismerés ugyan nem jár érte, csupán tanító néni kedves biztatása, hogy "szebben írj!"
Igen, még szebben.
Hát ez a módszer kevés kódexíró szerzetest termelt volna a középkorban. És most sem lesznek gyöngybetűk azokból, melyek annyi, de annyi keservet okoznak a csúnyán író (esetleg diszgráfiás, vagy ennek határán járó) gyerekeknek.
Mert látom én, próbálja lassan, finoman kanyarintani, de a vége valahogy mindig macskakaparás lesz.
Szerencsére megismertem Pécsi Rita gondolatait, aki a családos közösségünknek is tartott egy előadást.
Ő határozottan kiállt amellett, hogy nem a gyerekeink gyengeségeire kell fókuszálnunk, hanem meg kell találnunk, melyek az erősségei. Ezekben kell segíteni őket, hogy kibontakozhassanak, és ezek a területek húzni fogják a gyengeségeiket is. Természetesen a képlet nem ennyire egyszerű, nyilván szükség van arra, hogy bölcsen árnyaljuk e gondolatot. Kis lépésekben én is azon igyekeztem, hogy Soma írásképe szebbé váljék, de nem ez volt a fő célunk. Nem emlékeztettem folyton folyvást erre a gyengeségére.
A lehető legnagyobb mértékben redukáltuk az írást, hiszen néha sírva fakadt, ha egy ötsoros tollbamondást lediktáltam neki. Megcsinálta, helyesírási hibái már alig voltak, de kétségbeesett a feladat nagyságától.Pedig negyedikben öt sor...szinte semmi...mégis, utálta...
Megbeszéltük, hogy csak annyit kérek, ami tényleg a minimum, de ezt elvárom, hogy hiszti és sírás nélkül megcsinálja, mert ennyit muszáj. Ez az egyezségünk jól működött.
Persze magától soha egy sort sem írt le...
Helyette tanulta a kémiát, kísérletezett, és én hagytam. Hagytam erősödni abban, ami érdekelte, amivel szívesen foglalkozott, amiben napról napra érezte, hogy megy neki.
Mígnem karácsonykor merész ajándék érkezett számára.
A periódusos rendszeres pólója mellé egy igazi penna, igazi tintával!
Nagyon örült mindkettőnek!
Az első dolog, amit leírt vele:
Ma reggel pedig ezt találtam az asztalán:
Igen, belekezdett egy saját kémia füzetbe! Teljesen magától, mindenféle külső kényszer nélkül.
Estére persze szaporodtak a teleírt lapok. Csúnyának elég csúnya, erre a külalakra nem kap sehol ötöst, az biztos. Mégis azt érzem, ismét egy lépéssel közeledtünk a célhoz. :)
Egyetemen mar egyaltalan nem lesz gond, h macskakapar ;). Plane ha addigra megtanul vakon gepelni, ami egy sokkal hasznosabb tudas, mint a gyongybetukkel iras kepessege. Es meg az is lehet, h kialakul egy olvashato, szepnek is nevezheto, de mindenkeppen karakteres kezirasa, mint az en fiamnak. (Angol iskolaban a szepiras soha nem volt sarkalatos kerdes halistennek, a tartalom volt a lenyeg)
VálaszTörlésA lenyeg, h te nem osztalyozod ;)
Hát bizony néha nem is értem, miért van ekkora hangsúly a szépíráson...annak ellenére, hogy persze hogy jobb dolog szépen írni.
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésMegmelegedett a lelkem amikor olvastalak! Az én gyerekeim nem hagyományos suliba járnak és látom a 10 éves fiamon, hogy hogyan alakul az írásképe, ők is írtak lúdtollal, most töltőtollal készülnek a házi feladatok...Jó úton jártok!Minden jót kívánok a következő évre is!
Eszter'
Eszter, köszönjük! :)
TörlésSoma is nagyon szeretne töltőtollat! Most megtanulja a tollak használatát,és a következő ajándék töltőtoll lesz! :)
Az írás... (sóhaj).
VálaszTörlésGyakran eszembe jutnak Mesi gyöngybetűi, amit egy Istvánnak készült jobbulást ajándékra írt. :)
Nálunk nagyon hullámzó a szépírás, a helyesírás lejtmenetben, a fogalmazás meg még annál is olyanabb. Az adventi naptárban viszont volt egy "full extrás" napló. Pár napja vezeti. Gyöngybetűkkel, helyesírási hiba nélkül (még a vesszők is kikerülnek), tökéletes fogalmazásokat ír, persze nem hosszút.
Már csak nekem kellene normálisan hozzáállnom a "Ha abba megy amúgy miért nem?" kérdéshez.
Mesi nagyon szépen írt, most pedig keresi a stílusát. :)))
TörlésÉn akkor könnyebbültem meg, és tudtam elengedni a problémát igazán, amikor Soma egyre kevesebb helyesírási hibát vétett. Az a helyzet, hogy első osztályban egy szót sem tudott leírni hiba nélkül...na ehhez képest most tartunk ott, hogy ritka, ha hibázik.
Látod, nálatok is a napló volt a motiváció...kutyaharapást szőrivel. :))))
Oh, ugyan, ugyan... szépírás. 16 éves koromig olvashatatlanul írtam, pedig akartam szépen, de nem ment. Mindig mentem haza az iskolából sírva, hogy megint leszidtak, hogy csúnyán írok. Aztán gimnáziumban elkezdtem mindenféle kézműves dolgot csinálni, mert akkor ez érdekelt. Semmilyen kézügyességem sincs, de tényleg nálam már a pálcikaember is vagy a celluxal a papírra papírt ragasztani művészete is magas, mint tyúknak az ábécé... :) de valahogy olyan korszakom volt, mert a barátaim mindig csináltak valamit. Az egyikük nagyon ügyes volt, a másikuk kevésbé ügyes, de nagyon elszánt. Nekem is megtanítottak ezt-azt. Messze nem tudtam olyan jól, mint ők. Sőt, nagyon nem, de soha nem mondták, hogy hát ez milyen egy ótvar ez a munka... (ezzel magam is tisztában voltam mondás nélkül is... :) ). Az elszánt barátomnak is voltak félrement alkotásai, és NAGYON CSÚNYÁN írt. Annyira olvashatatlan volt, hogy már ő sem tudta kiolvasni. De nem igazán zavarta. Mindig alkotott, mindig kreált, mindig rajzolt valamit, mert ő szerette ezt csinálni, függetlenül attól, hogy neki nem volt annyi tehetsége a dologhoz, mint az ügyesebb barátunknak, aki meg olyan szépen írt, hogy 680 km távolságból is egészen jól látszott, hogy ezt bizony ő írta. Nekem sok bátorságot adott az, hogy elszánt barátom elszánt, és nem törődik azzal, hogy nála sokkal ügyesebbek mit alkotnak. Na, belőle lett grafikus hármunk közül. :) Én viszont megtanultam szépen írni, mert nekem erre volt belső igényem, mert szerettem volna. Nem azért, mert elvárták, mert középiskolában ez már nem kitétel. Tudja a tanár elolvasni, az bőven elég. Egyetemen/főiskolán meg pláne. Grafikus barátom még a mai napig sem ír szépen, bár most már legalább el tudjuk olvasni. Somának élete végéig fog változni az írása, és jól csinálod Virág, mert az, hogy írjam le 25-ször ezt vagy azt, az nálam sem segített. Nekem csak anyukám hagyományos módszere vált be, amit az iskolában meg sem szoktak említeni. Régi újságpapírra nagy, óriási betűket írni, sokat mindenféle színes tollal, ceruzával. Nekem ez még középiskolában is tetszett, ezért én így gyakoroltam a szépírás, és a papírokat később fölhasználtam dekorációs célra. Az marhaság, hogy majd ha leír öt sort, kettő helyett, akkor majd szépek lesznek a betűi. Ezt nem tudom ki találta ki.
VálaszTörlésKinga, köszönöm, hogy leírtad. Mindig sokat jelent nekem mások saját tapasztalata! :)
TörlésUnokaöcsémnek a zongorátol javult a híresen csúnya írása: erősödtek az ujjai. Az egyik legszebb irás, amit láttam, egy sziklamászó (fiú!) barátomé. Talán ebbe azirányba is érdemes lenne próbálgatni, edzeni valamivel Soma ujjait.
VálaszTörlésKöszi! Ilyen tapasztalatom nekem is volt Zsomborral, aki fuvolázni kezdett, és innentől tudtam elolvasni amit írt.
TörlésSoma gitározik, de hát semmi lényeges javulás...aztán írjon akármilyen macskakaparással, de a hegymászást már nem vállalom be!!! :)))
hehe, jót nevettem :) a gitárnál nincs tapasztalatom, de ha jobbkezes, akkor talán a pengetés nem elég jó ujjerősítő.
Törlésközben tárgyaltam anyukámmal (bölcs gyerekorvos:)), 2 ötlete volt, az egyik, hogy apró golyókat gyúrjon agyagból, a másik, hogy vajon nem rejtett balkezes-e, ès ezért lennének a nehézségek. ha ez felmerül, akkor lehetne kicsit bal kézzel próbálgatnia, hátha rákap.
szerintem egyébként is jó móka mindkét kézzel írni, jó agytorna, ráérő gyerekkoromban sokat játszottam azt, hogy kétfelé írtam, jobbal jobbra, ballal balra.