2010. október 26., kedd

Tök jó hét lesz!...Hétfő

Nagyon élvezem, amikor sikerül egy téma köré csoportosítanom a heti tananyagot.
Sajnos, ez nem mindig sikerül, mert közben haladnunk kell a tananyaggal. 
Ha történetesen éppen Petőfi Tisza című verse következik, akkor az igen magas szintű kreativitást követelne tőlem, hogy mondjuk a sütőtökkel összepárosítsam.

Viszont ezen a héten semmi nagyívű alkotásra nem volt szükség, hogy végre tökölődjünk a sütőtöknek szentelődjünk egy kicsit.

Első nap semmi extrát nem terveztem, de azért sikerült kicsapnom a biztosítékot a kicsiknél.
Azt simán elhitték nekem, hogy a madárkák szeretni fogják a kettévágott sütőtökben tálalt magvakat.
Jöttek is ám a kékcinkék, vörösbegyek, és persze a verebek. Sajnos az akkumlátorunk végképp csődöt mondott, ma  meg zuhog reggel óta, így aztán fotót a madárkáinkról csak a késöbbiekben láthattok. :(



Ám amikor kiderült, hogy nekik meg a sütőtökkrémmel töltött palacsintát kell szeretniük, akkor simán megkértek, ne nézzem őket madárnak.


Pedig finom volt ám!
A sütőtököt félbevágtam, megszórtam a tetejét barnacukorral elég vastagon, majd megsütöttem. Kikapartam a héjából, villával összetörtem, és belekentem a palacsintákba.
Végül kiderült, nem is olyan rossz.


Az angolhoz letöltöttem, és kinyomtattam a "4 Funny pumpkins" című mondókást (?), Soma kivágta, majd elkezdtük megtanulni. Az ilyen tipusú feladatokat nagyon szeretik, és csak lesek, hogy milyen gyorsan megtanulják, ráadásul pár hétre rá is emlékeznek az egészre.





9 megjegyzés:

  1. Téged olvasva mindig kedvem támad az otthonoktatáshoz nekem is. :-))
    Téma nálunk a dolog Réka születése óta, hajlok is rá, a párom nagyon támogatja, de én még tartok tőle, nem érzem magam elég rátermettnek - nem a kreativitással van baj, inkább attól tartok, képes vagyok-e nap mint nap ugyanazzal az eltökéltséggel, türelemmel, leleményességgel, odaadással csinálni. Na meg pl. nem vagyok egy matekzseni... Annyira jó, hogy van még időm dönteni!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szeretem a sütőtököt, így lelkesen várom a receptjeidet, ötleteidet.

    VálaszTörlés
  3. Gabka, matekzseni én sem vagyok. :)))
    Szerintem az OO nem arról szól, hogy bravúrozunk a gyermek előtt, hanem utat mutatunk, kaput nyitunk előtte.
    Adina, remélem, nem okozok csalódást. :) Nekem is kedvencem a sütőtök. :)

    VálaszTörlés
  4. Gabka, ezzel a gondolattal én is küzdök. De szerintem senki sem tudja ugyanazzal a lelkesedéssel csinálni nap mint nap... még a tanárok sem a suliban. Persze igyekezni kell rá, de nem hiszem hogy bárki is megfelelne ennek a mércének...
    Én is attól félek, hogy időközben belefáradok - nyilván szükség van az anyukának is feltöltődésre, pihenésre stb és több gyerek mellett ezt elég nehéz megszervezni. De Virág biztosan ezekre a dolgokra is tud valami jó bevállt tippet adni.. vagy ilyesmi. hm?

    VálaszTörlés
  5. Kedves Margit és Gabka!
    Nem, igazából én sem tudok :)
    Szerintem erre nincs ilyen isntant megoldás, mint a levespor, ha nem készülünk el időben az ebéddel. :)
    És bizony nem ugyanaz a lelkesedés sem nap mint nap. Ugyanúgy vannak mélypontok, mint úgy általában az életünk során.
    De az biztos, hogy engem hihetetlenül lelkesít, hogy a saját gyerekeimet nem kell másokra bíznom, hanem én magam nevelhetem, taníthatom őket. Ez inspirál napról napra, hogy minden nap még jobb, teljesebb legyen, mint az előző. :)))

    VálaszTörlés
  6. Két legyet üt egy csapásra az ember. Nemcsak tanítja a gyerekét, hanem igazából minőségi időt is tölt vele.Úgy érzem, hogy sokkal teljesebben lehet nevelni-tanítani is, mert pl. a matek órán nem nézik a helyesírást a suliban; itthon meg nem tudunk kibújni a bőrünkből, a matekfüzetbe is szépen és helyesen kell írni. Egységesebb a követelményrendszer :)

    VálaszTörlés
  7. Sütőtökhöz: én rétest szoktam vele csinálni, annyira nagyon szeretem.
    Meg köretet is lehet vele gyártani,póréhagymával pazar.

    Lelkesedés: de igazából nem is kell minden nap a tanuláshoz lelkesnek lenni, hiszen nem minden nap tanulás, nem minden nap feladat, napi beosztással.
    Hiszen az oo pont nem a kötött tantervről, az órarendről szól! Persze kell rendszer, persze fegyelmezetten etc és ez se mindig könnyű.
    De nem csak a gyermeknek kikapcsolódás a múzeumos nap, nem csak a gyermek élvezi a sport napokat, a csavargást, a kirándulásos anyaggyűjtést, a természetet. Itt is töltődünk!
    És az igazi töltetet az Úr adja, és vele meg igyekszünk napi kapcsolatot ápolni;) És igen, ott is van olyan, hogy csak Jeremiás szavai tudják kifejezni amit érzek:)
    De már az is olyan megnyugtató, hogy nem saját erőből kell lelkesnek lenni, nem nekem kell fűteni a szívem!

    VálaszTörlés
  8. Orsi, tökéletesen igazad van. Az egész napot együtt töltjük, és nem különülnek el az egyes tantárgyak egymástól.
    Mary, köszönöm a sütőtökös rétest még nem kóstoltam! Hogyan készül?
    Bizony, az igazi lényeg Isten az OO-ban is. Meg mindenhol. :)

    VálaszTörlés
  9. Nem mintha a tanárnak az iskolában mindennap lelkesedés és halleluja lenne! Na, hiszen. Bocsánat, hogy most ezt önreklámozom, de éppen ma hajnalban morfondíroztam ebben a témában az oldalamon. Virág, te tudod, hogy én is fontolgatom a váltást. Próbáltam pro és kontra gyűjteni érveket.

    VálaszTörlés