Amikor a gyerekeim kicsik voltak, mondjuk pár hónapos a legkisebb, és alig 8 éves a legnagyobb, alig vártam, hogy a legkisebbem is 8 éves legyen.
Valamiért azt gondoltam, hogy minden könnyebb és egyszerűbb lesz.
Hiszen átalhatom az éjszakát, nem kell egyfolytában négykézláb mászni a füldön, és vidáman nyihogni, miközben leszakad a hátam három gyerek alatt, elég lesz egyfélét főzni ebédre, nem költök pelenkára, vigyáznak majd a cipő orrára, mert ugye már nem kismotoroznak, tervezhetünk egész napos programot, hiszen nem lesz, akinek ebéd után aludnia kell.
Nem kell a szomszédok előtt sem magyarázkodnom, miért sírt valamelyik egész délután, vagy min tudnak annyit veszekedni.
És, íme, eljött a vágyva vágyott kor, a legnagyobbam 17 éves, a legkisebbem nemsokára betölti a 9-et.
De semmi nem változott...
Az éjszakát nem tudom átaludni, mert egyik nagy éjfélkor ér haza, és én persze elmegyek elé. Utána még gyorsan bekap valamit, elmeséli hogy mi történt...másik nagynak nulladikja van, és én persze látni szeretném őt reggel is, tehát 5-kor kelek, elkészítem a tízóraiját, 5.50-kor már a busz indul.
Amikor olvasnék, - bár már nem lovagolnak a hátamon, - de mégsem tehetem, mert holnap angol dolgozat, és még azt sem tudja, hogy tudja-e a szavakat... Biosz kiselőadás, és az egész internet titkolja, mit esznek az egysejtűek. Ja és holnapra kell kiolvasni, megírni, javítani, lerajzolni...
Pelenkára nem költök már, de helyette vehetek évente új kajaklapátot. A cipő orrát nem a motor koptatja, hanem a futócipő kopik az aszfalton, meg a salakon.
Ebéd után nekem kéne aludni, de nem tudok, így ha programot csinálunk, én nyűglődök. :))) A szomszédokat messze elkerülöm, mert gitároznak, fuvoláznak, csocsóznak. Már rég nem veszekednek egymással, helyette azonban dúl a legóháború.
S bár nem pepecselem, nem turmixolom külön az ételt de tegnap is három tepsi sütit sütöttem a mai osztálykirándulásra.
Tepsi 1.
Narancsos brownies
Hozzávalók:
1 tábla étcsoki
2 evőkanál kakaó
1 dl narancslé
kandírozott narancshéj
2 bögre cukor
20 dkg vaj
6 tojás
1 bögre liszt
A csokit felolvasztjuk, felöntjük a narancslével, hozzáadjuk a kakaóport.
A vajat a cukorral habosra keverjük, a tojásokat egyenként beleütjük, majd beledolgozzuk a lisztet is. A kétféle masszát összeöntjük, és megsütjük 170°-os sütőben 30 perc alatt. A tetejét narancshéjjal díszitettem.
Tepsi 2.
Répakocka
Hozzávalók:
40 dkg reszelt sárgarépa
1 csomag mazsola
4 tojás
1 zacskó sütőpor
2 bögre cukor
2 dl olaj
30 dkg liszt
fahéj
tetejére csoki, és répakarika
A robotgépben felvertem a 4 tojást a cukorral, majd hozzáöntöttem az olajat.
Egy másik tálban összekevertem a lisztet, sütőport, pici sót, és fahéjat.
A répát pedig a mazsolával egy harmadik edényben kevertem el. A három tál tartalmát jól összedolgoztam, és 170 °C-on majdnem egy órát sütöttem. A tetejét bevontam csokival, és karamellizált sárgarépakarikákkal díszítettem.
Tepsi 3.
Csokis keksz
Hozzávalók:
20 dkg liszt
20 dkg vaj
20 dkg cukor
20 dkg csokoládé
1 teáskanál sütőpor
2 tojás
kristálycukor hempergetéshez
A vajat a cukorral, és pici sóval habosra keverem. Hozzáadom a tojásokat, és a sütőporos lisztet. Végül az olvasztott, de már nem forró csokit is beledolgozom a masszába. Hengert gyúrok belőle, és alufóliába tekerve pár órán át a hűtőben pihentetem.
A hengerből szeleteket vágok, és a tepsire ültetetem őket sorban.
170 °C-on kb negyed óra alatt sülnek meg. Óvatosan szabad csak sütni, mert a csoki hamar megég!
Még forrón meghempergetem kristálycukorban.
Ijesztegetős vagy nem, ez egy szép poszt... Én köszönöm személy szerint :) (és nem a receptek miatt :) )
VálaszTörlésJójó, csak azon gondolkoztam el, hogy mirt mondják sokan, hogy nekem már könnyű, mert megnőttek a gyerekek! :)))
VálaszTörlésTényleg így van:) De így is szép az élet, nem? Mindig másképp, de mi vagyunk a központban.:) Mi vesszük, visszük, mossuk, sütjük, stb:)Számítanak ránk:)
VálaszTörlésPersze, unatkozni biztos nincs időd:)
Így van, élvezem én is :) Csak mosolygok magamban, milyen másképpen képzeltem régen. :)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésMost jártam Nálad először, de azt kell mondjam, érdemes volt. Annyira jó dolgokat írsz, komolyan... :)
Jöhetek máskor is? :) Puszi:
Reni
Szeretem, mikor ilyeneket is írsz.
VálaszTörlésAkkor én vagyok a kivétel, aki erősíti a szabályt. Én mindig attól rettegek, milyen lesz, ha felnőnek. Egy picivel olyan könnyű, ha sír, akkor vagy éhes, vagy álmos, vagy pelust kell cserélni, esetleg a hasa fáj, nem túl bonyolult rájönni, mikor mit szeretne. És sokat alszik. És nem kell neki főzni, mert szopizik, és bárhová el lehet menni bármennyi időre, mert akár a babakocsiban is jót szundikál és nem tudok semmit otthon felejteni, mert pelust mindenhol lehet kapni, még éjjel is, a büfé meg ugye hozzám van nőve... Amióta Réka kétéves nagylány, sokkal bonyolultabb, hiszen már nem alszik házon kívül (belül se nagyon) legfeljebb az autóban, neki már bizony vinni kell a kaját, az innivalót, nem maradhat itthon a kedvenc játék, őt már az utazás alatt is le kell kötni valamivel, stbstbstb... Attól meg a hideg is kiráz, hogy esetleg más városba akar majd középsuliba járni, hogy jönnek a bulizós idők, amikor halálra aggódhatom magam éjjel, hogy hazaér-e épségben....
VálaszTörlésSose értettem, miért maradt ébren mindig anyu, ha este valahová mentünk, miért várt minket mindig ébren... Na kezdem sejteni.
Amúgy ez egy nagyon aranyos poszt volt. :-) Vizuális típus vagyok, elképzeltelek pacinak három kis lovassal... :-)))
Várom nagyon. Nekem annál érdekesebb, minél nagyobbak. Olyan jó velük beszélgetni, viccelődni.
VálaszTörlésVirág, nem tudom, én érzem-e jól, de ez egy nagyon jó poszt, és imádom az enyhén csípős humorát, Te pedig csúcs vagy!!! :)
VálaszTörlésKöszönöm, lányok! :)
VálaszTörlésRéka, igen, a picik még egy darabig úgy élnek, mint a pocakban, csak már kijöttek. A különbség nem volt nagy :)
Amire gondoltam, az pont a 2-6 év, amikor szerintem elég sok dolgora keleltt figyelnünk, főleg, hogy voltak öten-hatan..elbírtam volna szinte minden segítséget, csak nemigen volt a férjemen kívül senki.
Most, hogy nagyok, egy-egy autóutat ugyanúgy meg kell terveznem magamban, mert különben mindenki mást akar...jó, ha vannak kivitelezhető ötletek a tarsolyomban.
Doris, én is nagyon élvezem ezt az időszakot, de azt nem mondanám, hogy sokkal könnyebb velük.
Szerintem ugyanúgy a gyerekeim, és ugyanannyi törődést igényelnek, csak nem pelenkázás formájában, hanem beszélgetős-filmnézős-stb formában.
És nem, semmivel nem könnyebb, és egyszerűbb velük most az élet, mint 10 évvel ezelőtt volt. :)))
Timi, köszönöm :)
VálaszTörlésReni, üdv nálunk, gyere máskor is!
VálaszTörlésAdina, sokat gondolkoztam, megírjam-e...:)
Ezek, amiket most felsoroltál "szabadon választhatóak", szemben a picikkel szembeni kötelező szülői feladatokkal. A szülők nagy része nem így tesz, ezek nem természetes dolgok annak ellenére, hogy dejó lenne, ha minden szülő így tenne. A többit nem tudom jól leírni, így nem próbálkozom. :)
VálaszTörlésAzt hiszem, ezt a bejegyzést én generáltam... :) Vagy legalábbis kaptál még egy lökést, hogy igen, megírd, és közzétedd. :)Nagyon, de nagyon jó lett!!! :)
VálaszTörlésAhogy 8 éve te is úgy gondoltad, hogy könnyebb lesz és vártad, én is várom. Viszont legbelül tudom, hogy könnyebb nem lesz, de szabadidőből, vagyis olyan időből, amit inkább magamra, az én kedvenc foglalatosságaimra szánnék, vagy éppen a házimunkába úgy igazán bele tudok feledkezni, félrenézés nélkül, vajon nem esik-e el a kihúzott porszívó vezetékjébe a picim, szóval abból több. Pl. egy film kibeszélését, vagy "mi volt az iskolában?" beszélgetést meg lehet teregetés, vasalás közben is ejteni, egy pelenkázást, etetést nem. Vagy pl. keresztszemes hímezni már lehet a nagylánnyal együtt is, egy pici mellett nem. Vagy vegyünk egy élethelyzetet, minap fordult elő velem. Elfelejtettem tejfölt venni a rakott krumplihoz. Egyévesemmel vagyok itthon, így zajlott: felöltöztettem, amilyen hideg volt/van, épp hogy csak bundabugyi nem kellett rá, én is öltöztem, közben észrevettem, hogy a pici bekakilt. Na jó, lehetett volna halogatni, de én vetkőztettem, pelust cseréltem, öltöztettem (vizesre izzadtam magam), és el tudtunk indulni... Bicikli elő, biciklisülésbe bekötöttem, odaértünk, kikötöttem, betotyogtunk, megvettük a tejfölt, ülésbe be, haza, ülésből ki, de ugye ő kint akart maradni, na jó egyet labdáztunk, mire bementünk, erre eljött már a tízórai ideje, megetettem, -itattam, és már ott volt a délelőtti alvás, altattam. Aztán jöhetett csak az ebédfőzés...
Szóval egy tízévessel így néz majd ki: megkérem, ugorjon el a boltba egy tejfölért (lehet, hogy morog, mert nem akar, akkor felajánlok neki egy túró rudit), én pedig nekiállok addig a levesnek.
No nem ám sajnáltatni akarom magamat! Ennek az életkornak is megvannak a szépségei, ezt a sztorit majd egyszer visszasírom, tudom!!!
Virág, a "nagy" problémákat meg majd megéljük mi is... Kicsit én is várom azért! (MÉg odébb van!)
Kikocs, nem is tudom...sosem éreztem még, hogy van választásom...meghallgatom-e a gyerekemet, vagy nem. :)))
VálaszTörlésKriszti, igen tényleg te voltál! :) Elgondolkoztam soraidon, mert pont így gondolkoztam én is régebben, mint te.
Nekem nem sikerült még soha teregetés közben beszélgetnem a gyerekeimmel. Úgy látszik, van még mit tanulnom...Számomra nagyon fontos a szemkontaktus, a testkontaktus beszélgetés közben.
A klasszikus kérdés ide is érvényes:
Lehet-e beszélgetés közben teregetni?
Nem.
És teregetés közben beszélgetni?
Igen.
Ha minőségi beszélgetést szeretnék a gyerekeimmel, akkor nem lehet teregetni közben. Ha csak fecserészünk, akkor persze, lehet.
Csakhogy a kamaszoknak létszükséglet a minőségi beszélgetés. Nap mint nap.
Emlékszem, velem mennyit beszélgetett az anyukám. Ültünk a mosatlanok tetején a konyhában, és figyelt rám, meghallgatott. Ez a kép máig bennem él. Beszélgetni mindig volt ideje.
A tízévest lehet, hogy én is el tudom küldeni a boltba, de a 14 évest már korántsem...nem azért, mert nem megy el, hanem mert tanul, edzésre megy, fuvolát gyakorol, és ha éppen nem, akkor nagyon féradt. Vagy nincs is itthon. :( Az igaz,hogy elmehetek egyedül, és nem kell magammal vinni egy kicsit sem, de ilyenkor mi inkább tejföl nélkül esszük a levest. :))))
Szóval csak azt akartam érzékeltetni, hogy sajnos nem lett több szabadidőm.
Ezt igyekszem úgy felfogni, hogy van 24 óra szabadidőm egy nap, és én úgy döntöttem 17 évvel ezelőtt, hogy ezt a gyerekeimnek, a családomnak ajándékozom. Hol így, hol úgy...:))))
Én is nagyon élveztem. Igen máshogy kell bánni a nagyobb gyerekekkel.
VálaszTörlésEszembe jutottak Gerald Durrell vicces könyvei, ahol a sok gyerek mellett megjelent a rengeteg állat is, ami által mindenféle izgalmas kalandba keveredtek. A sok gyerek valahogy ezt vonja maga után, nem?
Az biztos, hogy nem unatkozik az ember 1 gyerek mellett sem. 2 mellett is izgalmas, 3 felett pedig már - szerintem - igazi szervezőzseninek kell lenni. Nálatok meg... hú... Minden elismerésem!
Szerintem mindenki élvezze ki a gyermekes létet, mig tart, anyukám már csak hétvégente látja a lányait ( a három "kicsit") mert mi máshol élönk, egy húgom meg külföldön ... és teljes csend és rend honol a lakásban egész héten, több évtizedes pelenkás, kúszós-mászós, néptáncos, zeneiskolás, uszodás "őrület" után ... és, hogy ő mit mond: "Alig várom már a pénteket, mindenkinek kedvencet főzök, és busz elé megyek. Aztán alig várom már a vasárnapot, amikor minden műanyag dobozt elpakolok a táskákba, és kikisérem őket." :D
VálaszTörlésRendben, Virág, akkor tényleg megijedtem! :D Nem lesz szabadabb, könnyebb, csak más. Az utolsó mondataid gyönyörűek! Én is így gondolom, de még nem fogalmaztam meg.
VálaszTörlésA minőségi beszélgetésről nekem is ez a véleményem, és igazad van, nagyonis fontos a szemkontaktus!
Köszönöm a posztot és a válaszokat!
(A levest mi is megennénk tejföl nélkül, de a rakott krumplit nem! :))
Minden szavadat kőbe vésném :-). Ugyan az én kisebbikem "csak" 6, de már előre látom, lesz ez még így se :-). örökbecsű mondásom, 2 évig várjuk, hogy felálljon és megszólaljon, aztán egy életen át, hogy leüljön végre és fogja be :-).
VálaszTörlésGyerek mellett, valahogy kicserélődnek a hobbik. A régi idő és helyigényes helyett jönnek a gyors, és gyorsan letehető dolgok. Én nem tudok úgy alkotni, hogy közben 10 percenként "anyaaaaaaaa, a Bence azt mondta, hogy hülye vagyok". " Anyaaaaaa, nem is azt mondtam, hanem, hogy genya".....Aztán 5 percenként enni, inni, pisilni kell, és nem tudom kigombolni a nadrágom, vagy fésüld meg a babámat, majd jön a 3. gyerek, apa, hogy mit enne, inna, hol óhajtja, hogy megmasszírozzam fáradt tagjait........
Épp nemrég mondtam anyukámnak, aki régen nagyon sokat kézimunkázott, most meg többnyire unatkozik: Anya! Mondd meg őszintén. Most, hogy egyik lüke gyereked se ül a nyakadon, mi akadályoz, hogy alkoss? Túl nagy a nyugalom, és ebben már semmi izgalom?
Kriszti, jaj valójában nem is akartalak megijeszteni ám! Azt hisezm, én ijedtem meg eleinte, amikor azt éreztem, hogy mégsem könnyebb semmi.
VálaszTörlésBernadette, valóban kicserélődtek az én hibbijaim is. eleinte rengeteg patchwork dolgot készítettem, de mivel a varrógép hangos volt (és én ugye akkor értem rá dolgozni, mikor aludtak...), a féligvarrt blokkokat nem lehetett elölhagyni, mert szétszedhették...szóval jött a keresztszemes, ami halk volt, lerakhattam bármelyik percben, és elfért a komód tetején.
Ezzel szemben most... :(((pedig régen nap nem múlt el kézimunka nélkül.
Tudod, hogy sokszor én is erre gondolok, hogy bizti könnyebb lesz, ha nagyok lesznek? Persze tudom, hogy ez nem így van.. jó, hogy leírtad ezeket. Viszont szerintem a kisgyerekes időszaknál nincs fárasztóbb. Már most érzékelem, hogy könnyebb, hogy a legnagyobb elmúlt 6 éves és a legkisebb is lassan egy éves lesz.
VálaszTörlésAzért az is érdekes, hogy hogyan dől el az emberben, hogy ennyi gyereket vállal, mert itt már tényleg nagyon sok mindenről le kell mondani és a családunknak (gyerekeinknek) ajándékozni az összes időnket - ahogy írtad is. És erre nem mindenki képes. Ezért is felnézek rád...
:-) szép :-) és kedves is... :-) és nagyon igaz... :-)
VálaszTörlésKöszönöm, Margit, hogy megírtad. :)
VálaszTörlésKönnyű, vagy nehéz, végülis mindegy, mert szép. :)))
ZsuKa, köszönöm :)))
kedves Virág
VálaszTörlésnéma üzemmódban már olvasgatlak egy ideje, és csak csodálom a rengeteg energiádat, türelmedet. Ehhez a poszthoz viszont most muszály hozzászólnom. Én most épp a te levetett cipődben járok, igaz, "csak" öt gyerekkel. A legkisebb 2 hónapos, a legidősebb 8 éves. Azt akartam megkérdezni, hogy te hogy élted túl a több évig tartó éjszakázást, az állandó kimerültséget. De meg is válaszoltad ezzel a gyönyörű mondattal: van 24 óra szabadidőm egy nap, és én úgy döntöttem 17 évvel ezelőtt, hogy ezt a gyerekeimnek, a családomnak ajándékozom.
Köszönöm. Ez a gondolat átsegít a nehéz perceken.
Erika
Erika, szia!
VálaszTörlésNem tudom, hogy éltem túl, de itt vagyok. :) Annyi biztos, hogy akkor nem éreztem annyira fárasztónak, mint utólag. Mert benne voltam mindig egy adott helyzetben, csináltam, amit csinálni kellett, nem is volt időm belegondolni, hogy fáradt vagyok-e. Rengeteget segített a férjem (segít most is), az biztos: felkelt éjjel a beteg gyerekhez, elvitte őket egész napra hétvégén, minden házimunkát elvégzett, ha kellett. És amikor a kicsiket letettem ebéd után, megpróbáltam én is aludni velük. Ez sokszor sikerült is, és nagyon jólesett.
Szóval, kitartás! :)))
Szeretettel, Virág.
Ejj, ejj.. én azt látom, hogy itt páran eléggé el vannak keseredve amiatt, hogy milyen sokat kell föladniuk a gyerekükért. Fáradtak, elfoglaltak, nem becsülik meg a munkájukat, nincs idejük magukra, vagy a hobbijukra, hímezni vagy varrogatni. Nem tudnak eljárogatni ide vagy oda, még a boltba is körülményes az eljutás. Ugyan. Az a baj, hogy az emberek általában a problémákra koncentrálnak, ahelyett, hogy a kegyelmekre koncentrálnának. Böjte Csaba mondta,hogy a világ lehetne feketefehér és lehetne egyetlen ételünk a saláta, minden más kegyelem. Javaslom: próbáljon meg mindenki a húszezer kegyelemre fókuszálni, amiket kap és ne az egy dologra, amiről le kell mondania. Van olyan ismerősöm, aki bármire hajlandó lenne, hogy gyermeke lehessen. Ő biztos azt mondaná, hogy milyen jó annak akinek van legalább egy, pláne annak, akinek hat, hét, kilenc, stb. Egyszer a hittantanárom felesége mondta, hogy nem érti a panaszkodókat, mert az ő élete napról napra egyre jobb, mert az egy dolog, hogy folyamatosan közeleg az üdvösség felé, de még a férjét is jobban szereti minden nap, pláne a gyerekeit (pedig hét van neki, ahol a legkisebb most megy majd oviba). Mindig azt érezni rajta, hogy ő az, akinek szuper az élete, pedig ha valakinek vannak nehézségei, nekik vannak, és mégsem panaszkodnak vagy csak annyit, amennyit feltétlenül muszáj. :) Amire szükségünk van, azt megadja az Isten, és nem csak úgy ímmel-ámmal ad, hanem többet, mint várnánk. Amit meg nem ad meg, az jobb nekünk vagy mert nem is volt fontos.
VálaszTörlésjaj meg.. szerintem teljesen fölösleges azt lesni, hogy majd milyen jó lesz, akkor vagy akkor, mert most milyen nehéz, de majd akkor! Hmm.. az lesz az élet! a szabadság, az öröm, a minden. Frászkarika. Élni kell az életet MOST! Hálásnak lenni a rengeteg kegyelemért, amit kapunk MOST! Nem holnap. Mert vagy lesz, holnap vagy nem lesz, azt nem tudhatjuk. Egy életet le lehet élni úgy, hogy az ember sosem örvendezett igazán, mert mindig azt várta, hogy majd valamikor jobb lesz, könnyebb lesz, szebb lesz és irigykedve nézte a másik embert, hogy oh, hát ő már ott tart, neki milyen csodás lehet az élete.
VálaszTörlésEjj, ejj...Kinga, szerintem félreértetted. :))
VálaszTörlésNincs itt senki elkeseredve. Mindneki örömmel vállaja a gyermekeit, örömmel lemond erről-arról-bármiről. De attól még piszkosul fáradt, néha nyűgös, és igenis szeretne hímezni, meg élete párjával színházba menni.
És egész nap a kegyelmekre koncentrálnak, de egy-egy problémát meg kell oldani, és ki kell mondani, hogy ez most egy probléma.
Ráadásul nálunk elég nehezen jött az első baba, rengeteg vetélésen vagyok túl. Issmerem azt az érzést, hogy mindnet megtennék...azt hiszem, meg is tettem. És nem tudhatjuk, mások min mentek keresztül, mire gyermekük született. De attól még nem aludták ki magukat, és elfáradtak abban, hogy egyszerre kell 3 felé figyelniük, és nemigen hibázhatnak...mert akkor kiesik a babakocsiból, leveri az üveget a boltban, elejti a tojást, stb...
Az én életem is egyre jobb lett, de nem lett könnyebb. :)
Én is úgy érzem, Isten mindent megadott nekünk, és még annál is többet.
Én igazán azt sem szeretem, amikor valaki mindig csak azt meséli, hogy így szuper, úgy egyszerű, amúgy meg gond egy szál sem...én így nem tudok tanulni, és fejlődni, hiszen akkor valamit nagyon rosszul csinálok, hogy nekem nem megy így...ráadásul akkor hogyan fog engem megérteni a másik, ha őt elkerülik az ilyen piti földi dolgok...
Szerintem a problémákat fel kell ismerni, fel kell vállalni, és meg kell oldani.
Nem pedig elhessegetni, és úgy tenni, mintha nem lennének.
:)))
A poszt csak arról szólt, hogy nem lett könnyebb. De szépnek szép, az is volt, és az is marad.
Remélem, Krisztinek sem esett rosszul, hogy írtam erről. :)))
Öhm.. nem feltétlenül rád gondoltam, Virág, mikor hozzászóltam, de vicces, hogy magadra vetted. Persze. Akiket ismerek, azoknak is vannak problémáik és gondjaik. (Egy pedagógusi fizetésből hét gyereket? Csak a gond szó jut eszembe a szituációról.) És megis osztják, hogy most ez a baj, az a baj, de nem úgy, hogy keseregnek, hogy jaj, hanem hogy ez is egy feladat a Gondviselésnek. :) Persze,hogy ki kell mondani,hogy gond van, meg fárasztó, meg ilyenek, de ha túl sokszor mondjuk ki, előbb-utóbb előtérbe kerül és a végén tényleg nem látjuk a fától az erdőt. Nekem nincs gyerekem, de remélhetőleg lesz majd. Egyszer elgondolkodtam, hogy mi fog megválotozni az életemben akkor? Hát úgy gyökeresen semmi. Nem képzelem, hogy majd akkor milyen jó lesz,m ert majd nem kell bejárnom reggel a szutykos vonattal és átgázolnom X számú kolduson, meg majd milyen jó lesz, hogy otthon süthetek, főzhetek, babázhatok, játékokat készíthetek, mesét írhatok... mert most milyen nehéz, hogy erre nulla időm van. Akkor is nulla időm lesz arra, amire most el tudnám képzelni, hogy milyen jó lenne megcsinálni. De ez nem baj. Szertek így élni és úgyis szeretni fogok. :) A keresztényeket arról lehet fölismerni, hogy örvendeznek és mindenért hálát tudnak adni. Még a gondokért is. :) Csak erre próbáltam utalni. :)
VálaszTörlésAkkor félreértettelek, Kinga, bocsánat. :)
VálaszTörlésDrága Anyácskák!
VálaszTörlésNagyszerű, hogy megosztjátok a gondjaitokat, amiből bőségesen merítetettek...
62 éves vagyok, és fiatalon én se tudtam milyen az amikor néhány percre bekoppan a szemem és azt hiszem ébredéskor, hogy órákat aludtam...és be jól esett..
Három felnőtt gyerekünk van, a fiam gyerekei úgy nőnek fel, hogy nem segíthetem, látogatós nagyi vagyok...szeretem őket, de tudom, hogy kevés emlékük lesz rólunk, mi sem látjuk a mindenapjaikat.
A lányomnak 2 gyereke van, a kislány 3 éves, a legényke már 9-dik hónapos.
Minden nap megyek, társnevelőként: etetek, játszunk, gyurmázunk, olvasok, sétálunk egyszóval amit kell segítek, részem van a mindennapjaikban, és ennél nagyobb ajándékot, kegyelmet nem is kívánhatok.
És itt Kingának mondom
Bizony délutánra jól elfáradok, alig állok a lábamon. Fáj a hátam, kimerült vagyok. Van amikor még itthon is főznöm kell pihenés helyett,és még a kurens háztartás dolgait is meg kell oldani, és jóval kevesebb időt tudok szakítani a gyöngyfűzésre...
Ezzel együtt mégis kegyelemnek, ajándéknak érzem , hogy tehetem.
Úgy gondolom, hogy az anyukák is erről beszélnek, Kinga pedig, ha megszülte első gyermekét akkor tudni fogja, hogy miről írtok itt...