2010. október 29., péntek

A második hónap


Hálás vagyok, amiért ilyen szép októbert hagyhatunk magunk mögött. A gyerekek sokat lehettek a friss levegőn, Soma például 20 percenként futott egy kört odakinn. Megnézte mennyit nőtt az eper levele, amíg megoldottunk három matek példát, hány falevél hullott le a diófáról, és előbújt-e a vakond a vakondtúrásból. Mindezt nyugodt szívvel tehette, mert nem korlátoztam ebben. Tudtam, hogy 20 perc munka után 10 percet lődörög, és utána újra tud majd dolgozni.
Itt éppen kukacot keresnek Alfival.



Itthon nyugodtan olvashattak bárhol. Íme, a törzshelyük:)




Reggel hagytam őket addig aludni, amíg maguktól fel nem ébredtek. Ez volt hat óra is, de volt kilenc is. Azonban legtöbbször fél nyolckor ébredtek. Ébredés után mind a kettejük álmát meghallgattam. Ez valahogy kialakult, mindeketten elmesélik minden reggel.
Utána békés ima, reggeli, aztán elkezdtük a munkát.

Rengeteg idő jut olvasásra, ennek nagyon örülök. Soma is megtanult egyedül olvasni, bár minden poént meg kell osztania azonnal. Most majd igyekszem kevésbé viccces könyveket beszerezni. :)

Ezeket olvasta





Meglepődtem rajta, hogy szinte egyik napról a másikra annyit fejlődött, hogy a Petstson könyveket egy nap alatt olvasta el.
Ez is nagyon jó kis könyv volt:


Jelenleg a Három testőrt próbálgatja, ő akarta, ő válaszotta, szerintem még korai, de majd meglátjuk mi kerekedik ki belőle.

Emese még mindig a Váratlan utazást nyúzza, de tegnap könyörgőra fogta a könyvtárban és én meg annyira lágyszívű és engedékeny kedvemben voltam, hogy megengedtem, hogy felfüggessze a sorozatot, és Kindelmann Győző: Gyémánt a tűzben c. könyvét elolvassa. (ahogy hazaértünk, Csincsi lenyúlta) 
A könyv Szent Tarziciuszról szól, aki a ministránsok védőszentje, és a mi gyerekeink legkedveltebb szentje is.


De nézzük a tantárgyainkat!

Olvasás

Az olvasókönyvi történetekkel is haladunk, ezeket azért tartom fontosnak, hogy a vizsga során ne érjék őket váratlanul a húzd alá pirossal azt, írd a vonalra ezt, egészítsd ki, színezd be, másold le típusú feladatok. 
Soma annyira belejött ezekbe, hogy a plusszban vásárolt madaras szövegértés munkafüzetét már kivégezte. Azt mondta, neki ez nagyon tetszett. 

Nyelvtan

Soma nyelvtan anyagával simán haladunk, ő most érti, tudja, nincs különösebb gondunk. Emesével azonban még mindig az igéknél tartunk, mert valamiért SEMMIDESEMMI nem maradt meg belőle tavalyról. :( Az osztály már a számneveket tanulja, de mi addig nem lépünk tovább, míg nem lesz tisztában az igékkel. Mivel a munkafüzet kevés volt, elővettük az Én, Te, Ő-t, és a (r)Észképességek feladatgyüjteményéből az igés kártyákat. Talán őszi szünet után tovább tudunk lépni.




Fogalmazás

Ebben még csak Mesi érintett...hát, a tananyag szerint hivatalos levelek világában kellene tájékozódnia...de hogy miért is??? A munkafüzetes feladatok szellemiségétől olyan messze áll még, mint Makó Jeruzsálemtől. Mindenesetre a számunkra érkező leveleket együtt olvastuk fel, és próbáltuk értelmezni. Rám is rámfért...:)))

Matematika 

Továbbra is rengeteget tevékenykedünk, mostanában sokat mértünk: tömeget, hosszúságot.  Mindig segítettek a főzésben,  pl. mindig ők mérték ki a hozzávalókat.
Mesi tökéletesen tájékozódik a húszezres számkörben, Soma is a százasban. Somával azonban sokat kell gyakorolnunk a "munkafüzetezést". Bármilyen feladatot tökéletesen megért, és pillanat alatt rávágja az eredményt, de hogy mit hova kell lejegyezni, beírni, na azt még véletlenül sem találja el. És ez nem csupán a vizsga miatt fontos. Ahogy bonyolódnak a feladatok, létkérdés, hogy le tudja-e jegyezni az adatokat, és tud-e megoldási tervet készíteni. Így ezt most kell megtanulnia.


Természetismeret

Még a novemberi lapbook hátravan, hogy elkészüljön a teljes őszi trilógiánk. :)
Így aztán teljes lesz a tankönyvi követelmény, és Soma is a negyedikes anyagot tanulja. A másodikos elég szerény az ismeretanyagot tekintve, Somának semmilyen erőfeszítésbe nem kerül, hogy Mesivel együtt haladjon. Erről bővebben majd novemberi visszatekintésben.

Angol

Jelenleg a tizedik Peppa Pig-et dolgozzuk fel, és igyekszünk lépést tartani az iskolai tananyaggal is. Pont tegnap küldte el Mesi angol tanárnénije a dolgozat feladatait, Mesi ránézett, és mindent rávágott. :)
Továbbra is énekelünk, mutogatunk, játszunk.
Megtanultuk az ábécét is, mert Soma még nem tudta biztosan. A fonetikai jelekkel is megismerkedtünk. Már tudnak autórendszámot leolvasni, gyorsan és pontosan. Nem könnyű ám!

Memóriajáték az ábécéhez


Nagyon szeretik most ezt a játékot. Egy cd-ről hallgatják a szavakat, és aki hamarabb megtalálja a hallott szóhoz tartozó képet, rátesz egy korongot. Akinek több korongja gyűlik össze, az nyer.


Ének-zene

Az ének-zenével végeztünk. Az énekkönyv minden énekét teljesen tisztán eléneklik, és leszolmizálják. (tegnap előtt megkaptam a suliból a cd-t, végighallgattuk, és csak néztek..."tényleg csak ezek lesznek?"

Nemrég úgy döntöttem, Csincsinek adom az ének-zene tanításának feladatát. Azóta naponta (!) vannak ének órák, és kéremszépen igen nagyok az elvárások. Mesi 17 darabot tanult meg furulyán, Somának meg eddig is könyörögni keleltt, hogy pihentesse a gitárt, így aztán egyetlen vizsga, amiért egy cseppet sem izgulok. :)

Számítástechnika

Erről az új tantárgyról a héten értesültem. Ráadásul azt sem tudtam, hogy fogjak hozzá, de egy olyan szuper honlapot találtam, hogy már nem félek. Mesi be is írta a gépbe Wordben a Tiszá-t, még képet is szerkesztettek hozzá Istvánnal.

Testnevelés

Fő tengelyként továbbra is maradt az úszás-lovaglás, de rengeteget bicikliznek, görkoriznak, és - mivel a kocsit Istvánom használja - marad a séta. :)))



Új tantárgyunk a  sakk

Valójában nem új, mert nálunk mindenki tud sakkozni, de Zsombor elvállalta, hogy tervszerűen is tanítja a kicsiket.  Még azt is megígérte, hogy ír egy vendégposztot arról, hogyan is kell ezt csinálni, illetve vele hogyan csinálták. :)))

Röviden ennyi fért bele egy megaposztba :)

26 megjegyzés:

  1. Én örültem a megaposztnak! Élveztem soraidat! Gratulálok a kéthónapos fejlődéshez, a szép családodhoz, a lelkes tanárpalántákhoz (az újdonsült ének- és sakktanárra gondolok :))!!!
    (Zárójelben és csöndben jegyzem meg, hogy várom a motivációról és értékelésről is a bejegyzést. Köszönöm!!!)

    VálaszTörlés
  2. Teljesen lenyűgöztél!!! Először csak azért akartam kommentelni, hogy "felkiáltsak": nini, az a vulkános könyv Klára nagy kedvence. De ahogy végigolvastam az egész posztot, ez tűnt a legkevésbé fontosnak... Igazán fantasztikus, ahogy ezt az otthon-tanítást műveled! Emelem kalapomat!
    Balogh-Ficsor Szilvi

    VálaszTörlés
  3. Nem lennék képes az otthontanításra. Nagyon tisztellek érte :)
    Viszont az angolhoz lehet, hogy nyújthatna egy kis segítséget egy honlap, amit én az ovisaimmal nagyon szeretek, sőt, már a legkisebb is szívesen hallgatja, nézi az énekeket. www.uptoten.com mi leginkább boowát és kwalát nyúzzuk, de van ott sokminden. Kreatív játékok, számítógépen játszhatók, kirakók egyszerű dalocskák, mesék. Körüljár témákat, nézd meg, ha van időd, hátha nyersz belőle valami ötletet.

    VálaszTörlés
  4. Szia Virág! Még régebben írtál a zene megszerettetéséről. Ajánlhatok a figyelmedbe egy koncertet? Holnap este. Béna vagyok még a számítógéphez, e-mailben tudom csak elküldeni.

    VálaszTörlés
  5. Kriszti, nemfelejtettem ám el...csak elgondoltam valamit a nyáron, és aztán egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok ezzel kapcsolatban. Most még keresem az érveimet...:)))

    VálaszTörlés
  6. Szilvi, bizony, jó könyv az a vulkános! :))
    Köszi a kommentet! :)

    VálaszTörlés
  7. Kikocs, nagysuerű az oldal, eddig nem ismertem! :)))

    VálaszTörlés
  8. Orsi, várom az emailt! sarosdi_virag@yahoo.com

    VálaszTörlés
  9. Virág, mindig, amikor hozzád jövök (márpedig elég gyakran jövök) eltűnődöm azon, hogy a két kisebb gyerekemet nekem is itthon kellene tanítanom. Bizonyos dolgok borzasztóan idegesítenek. Pl. A kicsi, aki most elsős, nem ír valami szépen. Harmadikos koromig én is csúnyán írtam, aztán a nemrég Kanadába költözött, amúgy foglalkozására nézve tanítónő barátnőm mesélte, Kanadában 3. osztály alatt nem is foglalkoznak az írott betűkkel, merthogy a kézközépcsontok (?) még nem forrtak össze, ezért biológiailag nem alkalmasak a gyerekek a szépen írásra. Na mindegy, Zsófinak gyakorlonia kellett. Előírtam neki vagy 15 sort, lelkesen írt, és nagyon igyekezett. Kérdem hétfőn, megdicsért a tanító néni? Erre ő: hát, azt mondta, hogy ebbe a füzetbe te ne írj elő nekem, hanem csak az otthoni gyakorlóba.
    Az ilyen, és ehhez hasonló megtapasztalások egyre erősítik bennem, hogy nagyon jól ellenénk mi itthon. Egyetlen kétségem van: a közösség hiánya (még a kis gonosz kölköké is) nem befolyásolná hátrányosan a felnőttkori életüket (beilleszkedés, kapcsolatteremtés, stb.)?

    VálaszTörlés
  10. Hű, Virág! Le a kalappal, hogy ilyen fegyelmezetten, szépen haladtok!Ja, és Sven Nordqvist poénjaiért én is odáig vagyok!

    VálaszTörlés
  11. Móni, az a baj, hogy egy-egy ilyen megjegyzésre nem tudok egyetlen megjegyzéssel válaszolni. :)))
    Holnap válasznapot fogok tartani, ugynis ez a harmadik olyan kérdés-megjegyzés a napokban, ami elgondolkoztat...

    VálaszTörlés
  12. Eszter, köszi. :)
    Hát igen, nehéz nem nevetni, de ilyenkor szokott Emese kibukni...ő is érdekeset olvas, mégsem olyan "pletykás" (!) mint Soma.

    VálaszTörlés
  13. Nálunk a Geronimo Stilton ennyire nagyon sikeres. Napi egy könyv. Csak az a baj, hogy most elfogyott minden elérhető könyvtárból (háromban tagok a fiúk, úgyhogy elakadt Ákos fiam.
    Mennyire jellemző, amit Móni írt. Ennyit a gyerek iskolai motivációiról. Grrr!

    VálaszTörlés
  14. Én az angolhoz kérdeznék. hogy dolgozzátok fel a Peppa piget? Ilyenkor pár napig csak azt az egy részt nézik?
    nagyon szupi, hogy így szeretnek olvasni, én is szeretném megszerettetni a gyerkőcökkel az olvasást! Ezekről a könyvekről viszont még csak nem is hallottam! na jó a váratlan utazás nekem is kedvencem volt :)
    és nagyon várom a sakkos bejegyzést!

    VálaszTörlés
  15. Virág, azért akinek a gyereke a Váratlan utazás helyett egy ilyen könyvet könyörög ki, annak egy szava sem lehet :)
    Maimoni: nekem is megfordulnak a fejemben ilyen gondolatok. Marci volt elsős tavaly, ugyanez az előírásos történet szó szerint lejátszódott nálunk is. Annyit teszek, hogy megveszem a Virág által ajánlott könyveket.
    Sakkos bejegyzést én is várom, kicsit Marci is tud sakkozni, és valamikor névnapra, Mikulásra, karácsonyra megkapja az Első sakk-könyvem című könyvet :)

    VálaszTörlés
  16. Mennyire ÉRTÉKES dolog ez az otthon tanulás.
    Jó általad belelátni ebbe a nem kis feladatba.

    VálaszTörlés
  17. Margit, az esti-délutáni posztban válaszolok erre is! :)
    Irány a könyvtár, a könyvek biztosan tetszést aratnak nálatok is! :))))
    Timi, igen, én is így éreztem Mesi könyv választásával kapcsoaltban. :) Örültem, hogy megtalálja a polcon, elolvassa az ajánlót belőle, és tudja, hogy "ez neki kell"!
    Az írásos dolog pedig...hát igen...nem fogjátok elhinni, de én is jártam hasonlóan, amikor annyira ronda lett egy házi, hogy kia akartam radírozni, de akkor már túl voltunk annyi radirozáson, hogy kilyukadt volna a füzet. Így inkább előírtam egy újabb sort. A biztosítékot szintén sikerült kivágnom....:)

    VálaszTörlés
  18. Hát Virág! Ezzel a megaposzttal elég kellemetlen helyzetbe hoztad a magyar közoktatást! Minden sorát élveztem és tűnődöm, hol szúrjuk el... A jó Isten vastagon oszthatta a talentumokat a gyerkőceidnek! Szép szombatot mindenkinek! Erika

    VálaszTörlés
  19. Erika, a közoktatást vállalom. Sajnos nem én hoztam nehéz helyzetbe, hanem nehéz helyzetben van. Ezt szinte minden pedagógus így gondolja.
    Hol szúrjuk el?

    VálaszTörlés
  20. Jaj, ez az utolsó kérdés persze költői...

    VálaszTörlés
  21. A lefekves-felkeles idopontja erdekel engem nagyon. Este mindenki fenn akar maradni, reggel senki nem akar felkelni. Amugy ez nalam is igy mukodik, ha reggel aludnek, mig jolesik, akkor este nem birnek elaludni. Igy hat vekkerre kelek es oket is keltem. :(
    Petine

    VálaszTörlés
  22. Virág!!! Hihetetlen jó olvasni a soraidat, -előre elnézést a többi oo-s szülőtől - de soha, sehol nem láttam még ilyen jól bemutatni a gyakorlati részét ... a legtöbb helyen felvillanás van egy egy tantárgyból, vagy csak elméleti síkon való boncolgatás, hogy ez mennyire jó és Istennek tetsző dolog, na, dehogy, hogy is működik valójában, miért is annyira jó... ezeket általad értettem meg és ezt nagyon köszönöm! Mit is mondhatnék még neked? Keep going! :D

    VálaszTörlés
  23. Szia!Érdeklődnék,hogy az angolozáshoz használt társasjáték hol kapható? Nagyon tetszik.
    Üdv:Ili

    VálaszTörlés
  24. Anka, szerintem mindannyiunknak más az erőssége. :)
    A matrózképzőben összeszedett gondolatokat olvashatsz, a caterpillarschoolban főleg angol tanításhoz kapsz ötleteket, a greyhomeschoolban, és "csivitelés arigófészekben" blogok gyerekei még kicsik, de szerintem ott is sok gyakorlati dolgot találsz. Betty otthon tanulnuk blogjában sok-sok videó-ajánlót találtam, ami nagyon hasznos volt számunkra...és ezek csak így elsőre jutottak eszembe, elnézést akiket kihagytam esetleg. Szóval szerintem mindenki blogja értékes, és érdekes. :)))
    Azért persze köszönöm az elismerést, én mindig a gyakorlati dolgokban voltam jó. :)

    VálaszTörlés
  25. Ili, a www.varazsvar.hu oldalon megtalálod. :)

    VálaszTörlés
  26. Köszi ezt a posztot, a linket!

    VálaszTörlés