2012. november 26., hétfő

Játék :)

A 700. olvasót átaludtam, pedig késő éjjel is dolgoztam még.
S hogy miért dolgoztam? 
Hogy elkészüljek két újabb lapbook-kal. :)

Az egyik az Őszi lapbook folytatása, ITT A TÉL!


Ebben a természet változásairól, a hópelyhek keletkezéséről, és sok más érdekes dologról tudnak meg többet a gyerekeink. 

A másik a két évvel ezelőtt elkészült Karácsony lapbook bővített változata. Ez a lapbook Jézus születését, ennek előzményeit dolgozza fel. Nem mézeskalácsos, édes cukorkás stílusban, hanem a Bibliát olvasva. :)


Mindkét lapbook-ból kisorsolok egyet-egyet.
Ha jelentkezni szeretnél a játékra, először is legyél rendszeres olvasóm. 
(Feliratkozás a jobb oldali dobozban)
Másodszor hagyj egy megjegyzést, melyben írd meg, melyik lapbook-ot szeretnéd megnyerni. Ha nem tudsz választani, és abban reménykedsz, hogy mindkettőt te nyered meg, kérlek két megjegyzést hagyj, így könnyebb lesz kibogarásznom. :)
Jelentkezés határideje:  november 30. éjfél

Sorsolás december másodikán, Advent első vasárnapján. :)

Ha nem nyersz, ne keseredj el, december elejétől újabb játék indul! :)


97 megjegyzés:

  1. Kedves Virág!
    Eddig is olvastalak, de most már tag is lettem :)
    A Karácsonyi lapbook-ot szeretném!
    Köszönöm, Rita

    VálaszTörlés
  2. szóval mindegy, melyiket nyerem meg:-)

    VálaszTörlés
  3. Én a Karácsonyi lapbook-ot szeretném megnyerni. :)

    VálaszTörlés
  4. Ugye hamarosan itt a tél, így a téli lapbookot szeretném megnyerni először:)))

    VálaszTörlés
  5. azért karácsonyig meg már nem sok idő van, így a karácsonyi lapbook is jöhet, ha sikerül megnyerni:))) ha nem sikerül megnyerni, akkor hogyan lehet majd hozzájutni?

    VálaszTörlés
  6. Először is Boldog Névnapot (ma is - mert most már végképp nem tudom, hogy melyik az igazi névnapod, volt egy szombaton és azt látom, hogy ma is névnapod van; biztos ami biztos én ma is minden jót és szépet kívánok neked)! És végre feliratkoztam hozzád, bár azt nem értem, hogy eddig ezt miért nem tettem meg, hiszen évek óta olvasom a blogodat. A Lapbook-al pedig kifejezetten a Te oldalon keresztül ismerkedtem meg, és most is hálás vagyok érte. Köszönöm a sok ötletet és élményt, amivel az oldaladon találkoztam. A felajánlott Lapbook-ok közül nekünk mindegy, hogy melyiket nyerjük meg, hiszen mindegyik nagyon tartalmas és ötletes szokott lenni. Üdvözlettel: Mari

    VálaszTörlés
  7. A téli lapbookot szeretném :-).

    VálaszTörlés
  8. Én is örülnék a karácsonyinak :)

    VálaszTörlés
  9. Szia Virág!
    Én a karácsonyit szeretném megnyerni!
    Anna

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    De ha lehet, akkor a télire is jelentkezem!
    Anna

    VálaszTörlés
  11. Szia! Pályázok a téli lapbook-ra! Kriszti

    VálaszTörlés
  12. Most pedig a karácsonyira! Köszönöm! Kriszti

    VálaszTörlés
  13. Szia Virág! Akkor vágjunk neki: először a télire voksolok

    VálaszTörlés
  14. Aztán a karácsonyira. Így, szépen sorban:))) Majd meglátjuk, melyik jön össze!
    Szép napot!

    VálaszTörlés
  15. Szia!
    Én is pályáznék egy téli lapbookra.
    Köszi,
    Szilvi

    VálaszTörlés
  16. Szia. a télit szeretnénk.

    VálaszTörlés
  17. Én is a télire pályázok!
    húú, már most megnézném, milyen :)

    VálaszTörlés
  18. Szia Virag,

    en a karacsonyit szeretnem.
    Agi

    VálaszTörlés
  19. A karácsonyi lapbookot szeretném! :)

    Kriszti

    VálaszTörlés
  20. Meglepetés:-)ként szeretném megnyerni valamelyiket!

    VálaszTörlés
  21. Nagyon örülnènk a téli lapbooknak.

    VálaszTörlés
  22. Ès persze a karácsonyi lapbook is jó kedvre derítene:)

    VálaszTörlés
  23. Szia Virág!
    Én is szeretnék karácsonyit kapni!

    És mindenkinek írom, ha Adventi készülődésről hallgatnátok Virágot, nézzétek meg Őt a www.fottv.hu oldalon, már majdnem 900-an megnézték, remélem, hasznos beszélgetés volt:-) Virág, már két éve volt! El sem hiszem, hogy ennyire megy az idő! Az örökbefogadásos beszélgetésünk a legnézettebb az oktatásis műsorok között:-) Plusz minden adást a TV ismétel folyamatosan, azt nem méri a számláló:-)

    VálaszTörlés
  24. És persze a télinek is örülnék!

    VálaszTörlés
  25. Köszönöm az újabb játékot, nagyszerű! Én elsősorban a karácsonyit szeretném s pont azért, amit te magad is fontosnak láttál leszögezni :)

    VálaszTörlés
  26. Ugyanakkor mivel szabad, telhetetlen módra benevezek a télire is. Lényegében nagyon rég gyűjtögetem az infókat ezen a téren, kislányomat nem fogom tudni itthon tanítani, Hollandiában élünk -így a nyelv miatt, ellenben édes anyanyelvünk ápolására s ismeretek átadására nagyszerű módszernek ígérkezik ez.

    VálaszTörlés
  27. Szia! A karacsonyi lapbookot szeretnem!

    VálaszTörlés
  28. Szia Virág!

    :) Nagyon örülnénk egy karácsonyi lapbooknak!

    Ildi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, igen, az "ildi" nem biztos, hogy elég lesz a beazonosításhoz.

      Törlés
  29. S a téli lapbooknak is biztosan tetszene!

    Köszönjük a lehetőséget!
    Ildi

    VálaszTörlés
  30. Szia Virág!

    Mint rendszeres olvasód a téli lapbookot szeretném.
    Üdv: Jutha

    VálaszTörlés
  31. Kedves Virág!
    Én a Karácsonyos lapbookot szeretném.
    Belli

    VálaszTörlés
  32. Szia!

    A télinek örülne a gyereksereg nálunk!

    Judit

    VálaszTörlés
  33. Ha megnyerném, a téli lapbook-ot szeretnénk.

    VálaszTörlés
  34. A téli lapbook-ra pályáznék.

    VálaszTörlés
  35. A karácsonyi lapbookot szeretném megnyerni. Köszönet a lehetőségért! :)

    VálaszTörlés
  36. A téli lapbook-ot szeretném.

    VálaszTörlés
  37. A karácsonyi is érdekel, tehát arra is jelentkezem. Hátha valamelyik összejön. :))

    VálaszTörlés
  38. Szia!
    Én is a télit szeretném és nem tudom, hogy mért csak névtelenül tudok jelentkezni, pedig rendszeres olvasód vagyok.
    Tóth-Bakos Zsuzsa

    VálaszTörlés
  39. Egy téli lapbookot szeretnék...:)

    VálaszTörlés
  40. hajnalka major
    bármelyik jó , köszönöm Hajni

    VálaszTörlés
  41. Kedves Virág!
    Nagyon boldog névnapot kívánok!
    ... a karácsonyi lapbook-kal várakoznánk. :)
    SZép estét és napokat!
    Andi

    VálaszTörlés
  42. Szia! Játékba szállok a Karácsony lapbookért! :-)

    VálaszTörlés
  43. Szia Virág! Boldog névnapot kívánok lányaim és jómagam nevében Neked!
    A téli lapbook-ot szeretném :)
    Köszönjük az újabb játékot!
    Szia
    Barbara

    VálaszTörlés
  44. Kedves Virág én is szeretnék jelentkezni a karácsonyi lapbookra!
    Andi

    VálaszTörlés
  45. Szia!
    Én is jönnék játszani az Itt a tél lapbookért!
    Judit

    VálaszTörlés
  46. szeretnék játszani a téli lapbookért

    VálaszTörlés
  47. no és a karácsonyiért is, köszi!

    VálaszTörlés
  48. kedves virág!
    jelentkezem a téli lapbookra, köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  49. A karácsonyiért szeretnék játszani.
    Márti

    VálaszTörlés
  50. Kedves Virag szeretnem a teli lapbookot megnyerni !

    VálaszTörlés
  51. DE a karacsonyi is jo lesz ezert itt is jelentkezem

    VálaszTörlés
  52. Én is rendszeres olvasód vagyok de névtelenül tudok csak beírni, a téli lapbookot szeretném.
    Pálfay Bernadett

    VálaszTörlés
  53. Ha már lúd... akkor szeretnék a Karácsonyira is jelentkezni.
    Pálfay Bernadett

    VálaszTörlés
  54. Szia! A karácsonyi lapbookot szeretném...

    VálaszTörlés
  55. És a télire is jelentkeznék, hátha sikerül...

    VálaszTörlés
  56. Szeretném a téli lapobookot! :)

    VálaszTörlés
  57. Szeretném a karácsonyi lapbookot! :)

    VálaszTörlés
  58. Szeretném a karácsonyi lapbookot!:)

    VálaszTörlés
  59. Én is szeretném a karácsonyi lapbookot,

    VálaszTörlés
  60. ... és a télit is!
    Köszönjük a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  61. és a karácsonyira is.
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  62. Köszi az újabb lehetőséget!
    A téli lapbookot szeretném.
    Kriszta

    VálaszTörlés
  63. Karácsonyi lapbook-ot szeretném megnyerni... Noémi

    VálaszTörlés
  64. Köszi a lehetőséget Virág!Én a karácsonyit szeretném:)!!!

    VálaszTörlés
  65. Szia!
    Nálunk nagy öröm lenne a téli lapbook.....

    VálaszTörlés
  66. ... ugyanúgy, mint a karácsonyi :)

    Köszönöm
    Ancsa

    VálaszTörlés
  67. Szeretnék jelentkezni a játékra. Nagyon örülnénk a karácsonyi lapbooknak.
    Köszönöm: matkom

    VálaszTörlés
  68. Én mindkettőnek örülnék. :)
    Köszönöm a lehetőséget.
    Kata

    VálaszTörlés
  69. Szia Virág! Én a téli lapbook-kal szemezgettem, jól jönne az őszi folytatásához. Szóval reménykedem.... És köszönöm a lehetőséget.
    Üdv. Szilvi

    VálaszTörlés
  70. Kedves Virág!

    Örülök, hogy ismét veletek játszhatok!
    A karácsonyi lapbookat már végigcsináltuk, így érdekel a folytatása is.

    üdv Rita

    VálaszTörlés
  71. Kedves Virág!

    Örülök, hogy ismét veletek játszhatok!
    A karácsonyi lapbookat már végigcsináltuk, így érdekel a folytatása is.

    üdv Rita

    VálaszTörlés
  72. Viszont a téli-nek is nagyon örülnénk, így duplán szeretnénk játszani.

    Szép készülődést.

    üdv Rita

    VálaszTörlés
  73. Feliratkoztam, szeretném a karácsonyit, de nagyon!
    Nem tudom miért nem tudok bejelentkezni si a nevemmel, én vagyok Vivaldi1.

    VálaszTörlés
  74. Szia!
    Örülök, hogy újra játék van :)
    A karácsonyit is szeretném,

    VálaszTörlés
  75. És a téli is érdekelne egyúttal :)

    Köszi még egyszer! :)

    VálaszTörlés
  76. Kedves Virág,én is jelentkezema játékra, a karácsonyiért!:)
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  77. Szeretném megnyerni a téli lapbookot :-) Kőrösi Ági agi.korosi@freemail.hu

    VálaszTörlés
  78. Meg a karácsonyit is :-) Kőrösi Ági

    VálaszTörlés
  79. Kedves Virág!
    A téli lapbookért szeretnék beállni a sorba:)
    Köszönöm a lehetőséget; Kati

    VálaszTörlés
  80. Szia! Én is a téli lapbookot szeretném. Szép napot! Anna

    VálaszTörlés
  81. Szia Virág, én a télire pályázom, annyira bejött az őszi, hogy szeretnénk a télit is megcsinálni. Köszönöm!! Detti

    VálaszTörlés
  82. örülnék a karácsonyinak. Zita

    VálaszTörlés
  83. és a másiknak is... V.Zita

    VálaszTörlés
  84. Szija :)
    én a télire szeretnék plyázni ! :)
    Köszönöm ! :))

    VálaszTörlés
  85. Szia Virág,
    én inkább a karácsonyit szeretném. Viki

    VálaszTörlés
  86. de a télinek is örülnék :)
    Köszi,
    Viki

    VálaszTörlés
  87. Szia Virág!

    Nagyon-nagyon örülnék a téli lapbook-nak :)), köszi: Vivi

    VálaszTörlés
  88. De legalább ennyire boldogítana a karácsonyi is :)), Vivi.

    VálaszTörlés