Lehet, hogy az orromra koppint a sors a következő kijelentésem után: én nem tudom elképzelni, hogy elhagyjam Zs.-t. Gyakran ér egyébként az a vád, hogy túlaggódok mindent :).
Mondjuk egy gyerekre nem nehéz vigyázni, és ha jól jutott el hozzám ez a hír ennek a családnak is csak egy gyerekre kellett vigyáznia. Mellesleg, ha olyan fáradt, hogy nincs energiája hátranézni se, akkor hogyan vezet? Mások életére tör...
Persze 6-10 gyerekem nincs, így olyan helyzetben nem tudom hogy vizsgáznék.
Bergamott, én már semmiben sem vagyok biztos. Azt gondolom, velem már minden megtörténhet. Persze miután leírtam e mondatot, még bennem van, hogy igen, minden, de ez meg az meg amaz mégsem....aztán elbizonytalanodok, hogy talán mégis. :)))
Aha, ennél már csak az helytállóbb magyarázat a jelenségre, hogy a nagycsaládot alapító szülők eleve bekalkulálják a gyerekek eltűnését, ezért vállalnak többet. :)
Szerintem azok a gyerekek tűnnek el, akik biztonságban érzik magukat. Tudják, hogy a szüleik biztosan megkeresik őket. Az én lányom egyszer szándékosan veszett el, mert szerette volna, ha bemondják a hangosbemondón....
Nem igaz, hogy csak a nagycsaládoké veszik el. Én 2. gyermekemet vártam, a 9. hónap vége felé jártam, iszonyú hőség volt, ezért a gyerekek apja úgy döntött, hogy egy másik házaspárral és az ő két gyerekükkel együtt elmegy a Velencei tó partjára, fürödni a mi akkori kétévesünkkel. Hogyan történt, nem tudom, egyszer csak azt hallották a hangosbemondóból, hogy "2 éves szőke kisfiú keresi apukáját" (mert a miénk igen sokat beszélt már kétévesen), és akkor vette észre a 3 felnőtt, hogy 3 gyerekből 1 hiányzik.
A helyzet az, hogy a mi listánk sem teljes. Egyszer elmentünk strandra, hogy a gyerekek ilyet is lássanak, és István elhagyta mindet. Én Mesit szoptattam éppen, ő meg elvitte a többieket fürdeni. Felváltva vesztette el őket. Tehát mire egyet megtalált, másik tűnt el mellőle. :) Így járt néggyel. :) Node ez nem igazi elvesztés, ez csak olyan eltűnik a szemem elől a gyerek. :)))
Tetszett nagyon a bejegyzés! Régen sok dologról én sem tudtam volna elhinni, hogy velem, velünk megtörténhet. Nagyon nagy jelentőséget tulajdonítottam a szülői felelősségnek. Mert ha a szülő kellőképpen odafigyel, nem történhet semmi baj. Aztán a gyerekeim számának növekedésével egyre inkább kezdtek olyan dolgok történni, amire korábban azt mondtam, hogy na, ilyen velem soha de soha nem fordulhat elő. Másfél hete pedig teljesen ledöbbentem, mert a tökéletesen megbízható és körültekintő gyerekem került olyan kalamajkába, amit ha kívülről látok, akkor biztos szidom a szülőt, hogy hát igazán megnevelhetné azt a gyereket, meg miért nem figyelt oda... És mégis velünk, vele történt... Vannak kiszámíthatatlan dolgok. Elhagyni még nem hagytuk el őket, bár egyszer a nagyobb fiam kilógott a lakásból, mert mondtam neki, hogy apa már itt van, kint vár az autóban, mindjárt indulunk. Még szárítottam a hajamat, és mikor végeztem, akkor láttam, hogy nincs sehol. Kerestem a lakásban, az udvaron, a lépcsőházban, épp rohantam a telefonomért, mikor látom, hogy a férjem hozza kézenfogva be a lépcsőházba. Kiment egyedül, és még át is szaladt egy forgalmas úton. Még most is rosszul vagyok a gondolattól, hogy simán elgázolhatta volna egy autó. Mindezt 4 évesen...
Emma 3 éves volt, mikor egy esküvőn voltunk a Margit szigeten a szálloda teraszán. Annyi időre vesztettem szem elől, amíg odaléptem a kb 5m-re lévő büféasztalhoz egy falatért. Mire visszafordultam, már nem volt ott. Az egész násznép őt kereste egyre nagyobb körökben, a Dunához én sem mertem kimenni. Végül hívtuk a rendőrséget is, és a járőr találta meg a strandnál. Nem értem, hogy senkinek nem tűnt fel az egész szigeten, hogy egy 3 éves kislány esküvői puccban egyedül sétál... Életem leghosszabb háromnegyed órája volt. 6 év után voltam képes először kimenni a Margit szigetre...
Egy barátnőm kislánya azalatt lépett meg, amíg anyukája fizetett a Nyugatinál lévő supermarket-ben, ő egy induló vonatról szedte le az utolsó pillanatban.
Azt hiszem nem panaszkodhatom, a két éves az IKEA-ban lépett le az átjárón keresztül szekrényajtókat nyitni-csukni. Nem ment messze.
A nagyobbnak meg volt annyi esze, hat évesen, nem látott minket a strandon (játszótér részen) szépen visszament a sátorhoz. Igaz azt talán már sikerült belenevelni, ha elveszik sehova, álljon meg ahol van majd mi megkeressük.
Mondjuk ezt anyutól vettem át, kb 6-8 éves lehettem mikor Bp-en vettünk szövetanyagot az ülőgarnitúrára (ez csak azért fontos mert baromi nehéz volt), megindultam előre mert nem láttam anyut. Leült egy picit a padra míg én kirakatot néztem. Elkezdtem rohanni ő meg a csomaggal utánam.
Szerintem mindenkinek van egy-két ilyen története, még ha egy gyerekre is kell vigyáznia. Több gyerekkel egyébként is lazábbak a dolgok. Lehetetlen mindenki kezét fogni. (bár ilyenkor bejön, hogy figyelj a testvéredre! Soha nem akartam a gyerekemet a másikra bízni, de bizony előfordult, hogy megkértem figyeljen rá. Ez van.)
Nem kell sok gyerek az ilyesmihez. Nekem kettő van. Mégis sikerült. :-) A kétésfél évesem (Zsombor) veszett el egy kemény percre. Csak annyi kellett, hogy a nagyobbik gyerkőchöz, Somához odaforduljak. Egy rendezvényen csúzdáztak, közel a soksávos úthoz. Nagy lecsúsz, valami problémája akad. Addig a kicsi csúsz. Mire visszafordulok Zsomborhoz, az már sehol. Meglátta a szökőkutat és uzsgyi. Mikor megtaláltam épp úszni készült. :-) Mikor mondtam neki, mennyire megijesztett, hogy így elveszett, vigyorogva közölte hogy ő megvolt! Na persze, magához képest. :-)
Egyszer én is elvesztem. 3 éves voltam és Bulgáriában nyaraltunk a tengerparton. Több családdal voltunk, mind rokon vagy barát. Hozzáteszem én egyke vagyok. Anyu úgy mesélte, hogy elfordult a naptejért és mire visszanézett nm voltam sehol. Pánikolt mindenki, kerestem mindenhol. Aztán apu észrevett a tömegben, hátrafordult h szóljon megvagyok, mire megint eltűntem. De végül apu újra megtalált. Semmit nem csináltam, csak sétáltam a tömegben. Anyu azt mondta, hogy sose gondolta volna h vele ez megesik. De slusszpoén, hogy unokatesóm, ő 6 éves volt, két napra rá ugyanígy eltűnt a parton :D De ő már okosabb volt, elment az étteremhez ahol előtte ettünk, és ott megtalálták. Gondolom nem ez volt a család élete legjobb nyaralása...
Az említett cikkben szereplő anyuka és apuka 2 külön autón utaztak. Mindkettő hallott ajtócsapódást és azt hitte, hogy a másiknál van a gyerek. Ezért nem vették észre oly sokáig.
Amúgy 1 gyereket is el lehet veszíteni. A kisfiam 2 és fél éves volt, mikor kimentünk a Gyerekszigetre. Nagyon meleg volt ezért én ááááá nem teszek rá karszalagot (névvel, telefonszámmal ellátva), mert úgyis mindig fogom a kezét. Az egyik részen kislabdákat kellett bedobálni egy lyukba. Mindet bedobtuk, majd a lyuk mögül együtt kiszedtük, hogy a következő is dobhasson. 1 kb. másfél méterrel odébb gurult, na azt mentem el felszedni. Mire visszafordultam, gyerek sehol. Kétségbeesve néztem körbe, de sehol nem találtam. Kb. 5 méterre volt egy ugrálóvár, ahová nagyon szeretett volna bemenni, de nem engedtem, mert persze nem a hagyományos ugráló volt, hanem labirintusszerű, egyik rekeszből a másikba lehetett átmenni, és több kijárata is volt. Én kétségbeesve az összes kijáraton benéztem, az ott felügyelő fiataloknak szóltam, de senki nem látta. Egyszer csak megjelenik a fiam épp a velem szemben lévő kijáratnál vigyorogva és édesen megkérdezi: anya maradhatok még? A vége az lett, hogy karjára és lábára is tettem szalagot, majd visszamehetett. Most már nevetek az egészen, de ott kellett 10 perc, hogy a szívem kalapálása valamennyire csillapodjon. Ma már 7 éves, de nincs olyan nagyobb rendezvény, ahol vagy rajta, vagy a zsebében ne lenne ott a telefonszámom.
Köszönöm, hogy elmeséltétek az elvesztéseket. Örülök, hogy mindegyik jól végződött :) Bizony, minden gyereknek kell hogy legyen őrangyala, aki ilyenkor is vigyáz rájuk. :)
Én már olyan sokszor éltem meg, hogy a legnagyobb körültekintés, és minden jó szándékom ellenére is sülhetnek el rosszul a dolgok, hogy nem tudok elítélni senkit, aki hasonlóképpen jár. Ha mégis ítélkezem, az Úristen azonnal az orromra koppint egy újabb esettel.Úgyhogy egy ideje inkább a gerendát próbálom keresni a magam szemében nem pedig a szálkát máséban.(Sokszor nem sikerül) Veszett már el gyerekem is, pedig nagyon figyeltem. Talán az ilyen esetek arra figyelmeztetnek, hogy figyeljünk jobban egymásra, mert nem csak fizikailag lehet elveszni. Én megpróbálom. Márta
Ismerősömék vesztették el a 4 évesüket egy rendezvényen /a gyerek átment egy forgalmas úton, be egy kávézóba, annak is a mosdójába (pisilnie kellett) és magára zárta az ajtót!/ :O
Anyukája készített a gyerekeknek (hárman vannak) olyan pólót, amin a gyerek neve és a szülők telefonszáma van, biztos, ami biztos azóta ebben járnak tömegrendezvényre ! :)
A Gyerekszigetes karkötő nekem jó és biztos ötletnek tűnt. Ezt továbbfejlesztve és a 3 gyerekem KARJÁRA írom a számunkat, ha tömeges helyre megyünk. Tudom, ez sem biztosítás, de még szükség sem volt rá szerencsére.
Mi pár éve külföldre olyan kis felntűnő ilyen célra való kulcstartót vettünk a gyerekeknek, amit a nadrágjukra tudtunk tenni és rá lehetett mondani akármilyen szöveget. Így az angolul nem beszélő gyereknél is volt valami olyan, ami egy kis biztonságot adott. (http://www.engadget.com/2005/08/24/philips-sbc-sc605-in-touch-address-recorder-for-jittery-parents/) De láttam már olyan rendszert is, ami meg akkor csipogott, ha a gyerek a szülő x méteres körzetéből kijebb ment...
Mi nagyon figyelünk, de ez nem is olyan könnyű, főleg ha a jó a program és százfelé szaladnának.
Kütyükkel az a bajom, hogy az ember úgy gondolja, biztonságban van, pedig ezek elveszhetnek, elromolhatnak...az biztos, hogy nagyon hasznosak, ha éppen semmi nem történik velük.
Persze, mindenképpen figyelni kell a gyerekekre, ez csak egy kis plusz. És inkább ne is legyen rá soha szükség. (Egyébként ez a kütyü a mai napig működik... :D )
Emlékszem, gyerekként többször "elvesztem". Azt hittem anyukám mellett sétálok, tartom a lépést, és felnézek, egy idegen nő mellett megyek... Pánik. Hol vagyok, és hol az anyukám! Szóval megértem, ha egy gyereket elveszítenek!
Egyszer a férjem kétségbeesetten kapkodta a fejét a strandon. Nem látta a harmadik kisfiúnkat, a kétéves Balázst. Döbbenten néztünk rá, nem értettük mi a baj. Balázs ott ült a nyakában. Tény, hogy a férjem nem láthatta. :)
mi egy iszony fatális véletlen során tanultuk meg, hogy ami másokkal megeshet az velünk is. Azóta sokkos állapotba kerülök, ha eltűnnek a szemem elől, rögtön a legrosszabb verzió pörög le a szemem előtt :( (((((((nekem rettenetesen morbid a karra írt telefonszám. Rossz emlékeket idéz))))))))))))))))))))))))))))))
Erről nekem a kedvenc sztorim idei.A kisfiamnak rendszerint a Tescoba veszünk pólókat,mert jó minőségűek és kvázi olcsók (3 darabos csomag pamut,sima egyszínű) .Idén sajnos összecsomagoltak egy hófehéret (ki vesz ilyet 5-7 évesnek???),egy türkizt,és egy elképesztő rusnya neonzöldet.Szóval,ez ott maradt a boltban...aztán jöttek a leértékelések,és azt hiszem,1200 forint lett a 3 darabos szett.Ekkor elgondolkodtam...a fehér jó lesz tesire,ott nem lehet lekajálni,a türkiz oké,a neonzöld meg tömegrendezvényekre,hogy ne vesszen el a gyerek,hát megvettem.Nemsokára mentünk egy repülős napra...mező,tömegrendezvény,gyerek persze elrohangál.Én nagyon megörültem,milyen kis okos vagyok,hogy neonzöld pólót adtam rá.Persze frizura szabvány géppel nyírt.Magabiztosan körbenéztem...és hirtelen legalább 10-15 géppel nyírt fejű,neonzöld pólós kiskölyköt láttam hátulról...erről ennyit :)
Pedig volt, hogy nagyon gyorsan futottam :-)))
VálaszTörlés:))
TörlésLehet, hogy az orromra koppint a sors a következő kijelentésem után: én nem tudom elképzelni, hogy elhagyjam Zs.-t. Gyakran ér egyébként az a vád, hogy túlaggódok mindent :).
VálaszTörlésMondjuk egy gyerekre nem nehéz vigyázni, és ha jól jutott el hozzám ez a hír ennek a családnak is csak egy gyerekre kellett vigyáznia. Mellesleg, ha olyan fáradt, hogy nincs energiája hátranézni se, akkor hogyan vezet? Mások életére tör...
Persze 6-10 gyerekem nincs, így olyan helyzetben nem tudom hogy vizsgáznék.
Bergamott, én már semmiben sem vagyok biztos. Azt gondolom, velem már minden megtörténhet. Persze miután leírtam e mondatot, még bennem van, hogy igen, minden, de ez meg az meg amaz mégsem....aztán elbizonytalanodok, hogy talán mégis. :)))
TörlésVéletlen volna csupán, hogy pont a nagycsaládok gyerekei tűnnek el a szüleik mellől?
VálaszTörlésAha, ennél már csak az helytállóbb magyarázat a jelenségre, hogy a nagycsaládot alapító szülők eleve bekalkulálják a gyerekek eltűnését, ezért vállalnak többet. :)
TörlésSzerintem azok a gyerekek tűnnek el, akik biztonságban érzik magukat. Tudják, hogy a szüleik biztosan megkeresik őket. Az én lányom egyszer szándékosan veszett el, mert szerette volna, ha bemondják a hangosbemondón....
VálaszTörlésNem igaz, hogy csak a nagycsaládoké veszik el. Én 2. gyermekemet vártam, a 9. hónap vége felé jártam, iszonyú hőség volt, ezért a gyerekek apja úgy döntött, hogy egy másik házaspárral és az ő két gyerekükkel együtt elmegy a Velencei tó partjára, fürödni a mi akkori kétévesünkkel. Hogyan történt, nem tudom, egyszer csak azt hallották a hangosbemondóból, hogy "2 éves szőke kisfiú keresi apukáját" (mert a miénk igen sokat beszélt már kétévesen), és akkor vette észre a 3 felnőtt, hogy 3 gyerekből 1 hiányzik.
VálaszTörlésA helyzet az, hogy a mi listánk sem teljes. Egyszer elmentünk strandra, hogy a gyerekek ilyet is lássanak, és István elhagyta mindet. Én Mesit szoptattam éppen, ő meg elvitte a többieket fürdeni. Felváltva vesztette el őket. Tehát mire egyet megtalált, másik tűnt el mellőle. :) Így járt néggyel. :)
TörlésNode ez nem igazi elvesztés, ez csak olyan eltűnik a szemem elől a gyerek. :)))
Tetszett nagyon a bejegyzés!
VálaszTörlésRégen sok dologról én sem tudtam volna elhinni, hogy velem, velünk megtörténhet. Nagyon nagy jelentőséget tulajdonítottam a szülői felelősségnek. Mert ha a szülő kellőképpen odafigyel, nem történhet semmi baj.
Aztán a gyerekeim számának növekedésével egyre inkább kezdtek olyan dolgok történni, amire korábban azt mondtam, hogy na, ilyen velem soha de soha nem fordulhat elő. Másfél hete pedig teljesen ledöbbentem, mert a tökéletesen megbízható és körültekintő gyerekem került olyan kalamajkába, amit ha kívülről látok, akkor biztos szidom a szülőt, hogy hát igazán megnevelhetné azt a gyereket, meg miért nem figyelt oda... És mégis velünk, vele történt... Vannak kiszámíthatatlan dolgok.
Elhagyni még nem hagytuk el őket, bár egyszer a nagyobb fiam kilógott a lakásból, mert mondtam neki, hogy apa már itt van, kint vár az autóban, mindjárt indulunk. Még szárítottam a hajamat, és mikor végeztem, akkor láttam, hogy nincs sehol. Kerestem a lakásban, az udvaron, a lépcsőházban, épp rohantam a telefonomért, mikor látom, hogy a férjem hozza kézenfogva be a lépcsőházba. Kiment egyedül, és még át is szaladt egy forgalmas úton. Még most is rosszul vagyok a gondolattól, hogy simán elgázolhatta volna egy autó. Mindezt 4 évesen...
Emma 3 éves volt, mikor egy esküvőn voltunk a Margit szigeten a szálloda teraszán. Annyi időre vesztettem szem elől, amíg odaléptem a kb 5m-re lévő büféasztalhoz egy falatért. Mire visszafordultam, már nem volt ott. Az egész násznép őt kereste egyre nagyobb körökben, a Dunához én sem mertem kimenni.
VálaszTörlésVégül hívtuk a rendőrséget is, és a járőr találta meg a strandnál. Nem értem, hogy senkinek nem tűnt fel az egész szigeten, hogy egy 3 éves kislány esküvői puccban egyedül sétál...
Életem leghosszabb háromnegyed órája volt. 6 év után voltam képes először kimenni a Margit szigetre...
Egy barátnőm kislánya azalatt lépett meg, amíg anyukája fizetett a Nyugatinál lévő supermarket-ben, ő egy induló vonatról szedte le az utolsó pillanatban.
Azt hiszem nem panaszkodhatom, a két éves az IKEA-ban lépett le az átjárón keresztül szekrényajtókat nyitni-csukni. Nem ment messze.
VálaszTörlésA nagyobbnak meg volt annyi esze, hat évesen, nem látott minket a strandon (játszótér részen) szépen visszament a sátorhoz. Igaz azt talán már sikerült belenevelni, ha elveszik sehova, álljon meg ahol van majd mi megkeressük.
Mondjuk ezt anyutól vettem át, kb 6-8 éves lehettem mikor Bp-en vettünk szövetanyagot az ülőgarnitúrára (ez csak azért fontos mert baromi nehéz volt), megindultam előre mert nem láttam anyut. Leült egy picit a padra míg én kirakatot néztem. Elkezdtem rohanni ő meg a csomaggal utánam.
Szerintem mindenkinek van egy-két ilyen története, még ha egy gyerekre is kell vigyáznia. Több gyerekkel egyébként is lazábbak a dolgok. Lehetetlen mindenki kezét fogni. (bár ilyenkor bejön, hogy figyelj a testvéredre! Soha nem akartam a gyerekemet a másikra bízni, de bizony előfordult, hogy megkértem figyeljen rá. Ez van.)
Ildikó
Nem kell sok gyerek az ilyesmihez. Nekem kettő van. Mégis sikerült. :-) A kétésfél évesem (Zsombor) veszett el egy kemény percre. Csak annyi kellett, hogy a nagyobbik gyerkőchöz, Somához odaforduljak. Egy rendezvényen csúzdáztak, közel a soksávos úthoz. Nagy lecsúsz, valami problémája akad. Addig a kicsi csúsz. Mire visszafordulok Zsomborhoz, az már sehol. Meglátta a szökőkutat és uzsgyi. Mikor megtaláltam épp úszni készült. :-) Mikor mondtam neki, mennyire megijesztett, hogy így elveszett, vigyorogva közölte hogy ő megvolt! Na persze, magához képest. :-)
VálaszTörlésKrisz
Egyszer én is elvesztem. 3 éves voltam és Bulgáriában nyaraltunk a tengerparton. Több családdal voltunk, mind rokon vagy barát. Hozzáteszem én egyke vagyok. Anyu úgy mesélte, hogy elfordult a naptejért és mire visszanézett nm voltam sehol. Pánikolt mindenki, kerestem mindenhol. Aztán apu észrevett a tömegben, hátrafordult h szóljon megvagyok, mire megint eltűntem. De végül apu újra megtalált. Semmit nem csináltam, csak sétáltam a tömegben. Anyu azt mondta, hogy sose gondolta volna h vele ez megesik.
VálaszTörlésDe slusszpoén, hogy unokatesóm, ő 6 éves volt, két napra rá ugyanígy eltűnt a parton :D De ő már okosabb volt, elment az étteremhez ahol előtte ettünk, és ott megtalálták.
Gondolom nem ez volt a család élete legjobb nyaralása...
A második történet a Csabai családról szól? A.
VálaszTörlésDe. :)
TörlésAz említett cikkben szereplő anyuka és apuka 2 külön autón utaztak. Mindkettő hallott ajtócsapódást és azt hitte, hogy a másiknál van a gyerek. Ezért nem vették észre oly sokáig.
VálaszTörlésAmúgy 1 gyereket is el lehet veszíteni. A kisfiam 2 és fél éves volt, mikor kimentünk a Gyerekszigetre. Nagyon meleg volt ezért én ááááá nem teszek rá karszalagot (névvel, telefonszámmal ellátva), mert úgyis mindig fogom a kezét. Az egyik részen kislabdákat kellett bedobálni egy lyukba. Mindet bedobtuk, majd a lyuk mögül együtt kiszedtük, hogy a következő is dobhasson. 1 kb. másfél méterrel odébb gurult, na azt mentem el felszedni. Mire visszafordultam, gyerek sehol. Kétségbeesve néztem körbe, de sehol nem találtam. Kb. 5 méterre volt egy ugrálóvár, ahová nagyon szeretett volna bemenni, de nem engedtem, mert persze nem a hagyományos ugráló volt, hanem labirintusszerű, egyik rekeszből a másikba lehetett átmenni, és több kijárata is volt. Én kétségbeesve az összes kijáraton benéztem, az ott felügyelő fiataloknak szóltam, de senki nem látta. Egyszer csak megjelenik a fiam épp a velem szemben lévő kijáratnál vigyorogva és édesen megkérdezi: anya maradhatok még?
A vége az lett, hogy karjára és lábára is tettem szalagot, majd visszamehetett.
Most már nevetek az egészen, de ott kellett 10 perc, hogy a szívem kalapálása valamennyire csillapodjon.
Ma már 7 éves, de nincs olyan nagyobb rendezvény, ahol vagy rajta, vagy a zsebében ne lenne ott a telefonszámom.
Köszönöm, hogy elmeséltétek az elvesztéseket. Örülök, hogy mindegyik jól végződött :)
VálaszTörlésBizony, minden gyereknek kell hogy legyen őrangyala, aki ilyenkor is vigyáz rájuk. :)
Én már olyan sokszor éltem meg, hogy a legnagyobb körültekintés, és minden jó szándékom ellenére is sülhetnek el rosszul a dolgok, hogy nem tudok elítélni senkit, aki hasonlóképpen jár. Ha mégis ítélkezem, az Úristen azonnal az orromra koppint egy újabb esettel.Úgyhogy egy ideje inkább a gerendát próbálom keresni a magam szemében nem pedig a szálkát máséban.(Sokszor nem sikerül) Veszett már el gyerekem is, pedig nagyon figyeltem. Talán az ilyen esetek arra figyelmeztetnek, hogy figyeljünk jobban egymásra, mert nem csak fizikailag lehet elveszni. Én megpróbálom. Márta
TörlésPontosan így gondolom én is. Köszönöm, hogy elmondtad. :)
TörlésIsmerősömék vesztették el a 4 évesüket egy rendezvényen /a gyerek átment egy forgalmas úton, be egy kávézóba, annak is a mosdójába (pisilnie kellett) és magára zárta az ajtót!/ :O
VálaszTörlésAnyukája készített a gyerekeknek (hárman vannak) olyan pólót, amin a gyerek neve és a szülők telefonszáma van, biztos, ami biztos azóta ebben járnak tömegrendezvényre ! :)
eddig csak karkötőt ismertem, de ez a póló!!! Na majd az unokáimnál kamatoztatom az ötletet! :)
TörlésA kis Jézus is elveszett. :) Egy nap után vették észre és harmadnapra találták meg. Biztos idegesek voltak...szegények.
VálaszTörlésKöszönöm, ez a párhuzam eszembe sem jutott eddig! Zseniális! :)
TörlésTetszik a bejegyzés! Együttérzés mindenkivl... és bízás a őrangyalban! Amúgy az inkább egy medúza volt, nem?
VálaszTörlésKriszti, biztos :) Azt hiszem, én azóta sem vagyok beszámítható, ha ezeket az emlékeket idézem fel. :))))
TörlésEzért köszi a javítást. :))))
A Gyerekszigetes karkötő nekem jó és biztos ötletnek tűnt. Ezt továbbfejlesztve és a 3 gyerekem KARJÁRA írom a számunkat, ha tömeges helyre megyünk. Tudom, ez sem biztosítás, de még szükség sem volt rá szerencsére.
VálaszTörlésEz a karra írás mekkora ötlet! Sosem jutott eszembe. :)
TörlésEltéve unokázós időkre:)))
Mi pár éve külföldre olyan kis felntűnő ilyen célra való kulcstartót vettünk a gyerekeknek, amit a nadrágjukra tudtunk tenni és rá lehetett mondani akármilyen szöveget. Így az angolul nem beszélő gyereknél is volt valami olyan, ami egy kis biztonságot adott.
VálaszTörlés(http://www.engadget.com/2005/08/24/philips-sbc-sc605-in-touch-address-recorder-for-jittery-parents/)
De láttam már olyan rendszert is, ami meg akkor csipogott, ha a gyerek a szülő x méteres körzetéből kijebb ment...
Mi nagyon figyelünk, de ez nem is olyan könnyű, főleg ha a jó a program és százfelé szaladnának.
Kütyükkel az a bajom, hogy az ember úgy gondolja, biztonságban van, pedig ezek elveszhetnek, elromolhatnak...az biztos, hogy nagyon hasznosak, ha éppen semmi nem történik velük.
TörlésPersze, mindenképpen figyelni kell a gyerekekre, ez csak egy kis plusz. És inkább ne is legyen rá soha szükség. (Egyébként ez a kütyü a mai napig működik... :D )
TörlésEmlékszem, gyerekként többször "elvesztem". Azt hittem anyukám mellett sétálok, tartom a lépést, és felnézek, egy idegen nő mellett megyek... Pánik. Hol vagyok, és hol az anyukám!
VálaszTörlésSzóval megértem, ha egy gyereket elveszítenek!
Egyszer a férjem kétségbeesetten kapkodta a fejét a strandon. Nem látta a harmadik kisfiúnkat, a kétéves Balázst. Döbbenten néztünk rá, nem értettük mi a baj. Balázs ott ült a nyakában. Tény, hogy a férjem nem láthatta. :)
Zsuzsa
Hát ezen jót nevetek itt nagy magányomban! :)
Törlésmi egy iszony fatális véletlen során tanultuk meg, hogy ami másokkal megeshet az velünk is. Azóta sokkos állapotba kerülök, ha eltűnnek a szemem elől, rögtön a legrosszabb verzió pörög le a szemem előtt :(
VálaszTörlés(((((((nekem rettenetesen morbid a karra írt telefonszám. Rossz emlékeket idéz))))))))))))))))))))))))))))))
Erről nekem a kedvenc sztorim idei.A kisfiamnak rendszerint a Tescoba veszünk pólókat,mert jó minőségűek és kvázi olcsók (3 darabos csomag pamut,sima egyszínű) .Idén sajnos összecsomagoltak egy hófehéret (ki vesz ilyet 5-7 évesnek???),egy türkizt,és egy elképesztő rusnya neonzöldet.Szóval,ez ott maradt a boltban...aztán jöttek a leértékelések,és azt hiszem,1200 forint lett a 3 darabos szett.Ekkor elgondolkodtam...a fehér jó lesz tesire,ott nem lehet lekajálni,a türkiz oké,a neonzöld meg tömegrendezvényekre,hogy ne vesszen el a gyerek,hát megvettem.Nemsokára mentünk egy repülős napra...mező,tömegrendezvény,gyerek persze elrohangál.Én nagyon megörültem,milyen kis okos vagyok,hogy neonzöld pólót adtam rá.Persze frizura szabvány géppel nyírt.Magabiztosan körbenéztem...és hirtelen legalább 10-15 géppel nyírt fejű,neonzöld pólós kiskölyköt láttam hátulról...erről ennyit :)
VálaszTörlés