2012. február 13., hétfő

Cantuccini a kamrából

Évekig kitartottam. Nem ittam soha egy korty kávét sem.
Aztán amikor nem kellett már azon aggódnom, hogy ha én iszom, más is issza, akkor vettünk egy kávéfőzőt.
Szombaton pedig nekiálltam, és megsütöttem életem első cantucciniját.
Ami nélkül ugye nem kávé a kávé...
Csak azt nem értem, miért vártam ennyi ideig.
A süti elfogy kávé nélkül is egyébként, és gyerekjáték elkészíteni.


Hozzávalók:

25 dkg liszt
5 dkg vaj
10 dkg barnacukor
2 tojás
10 dkg mandula, mogyoró, vagy fenyőmag (vagy a három vegyesen)
8 dkg aszalt gyümölcs (mazsola, áfonya, narancshéj)
1 csipet só
fél zacskó sütőpor

A recept címében azért szerepel a kamra, mert a cantuccini maximálisan igazodik a kamrában található nyersanyagokhoz.
Ami muszáj az a liszt, cukor, vaj, tojás.
A többi tetszés szerint variálható, sütőport pedig nem tartalmaz az autentikus cantuccini.


Elkészítése:

A lisztet összekeverem a sütőporral, sóval, és félreteszem.
A tojást, vajat, cukrot habosra keverem, majd hozzáadom a lisztet is.
Végül belekeverem a magokat és az aszalt gyümölcsöket.

Nagyon fontos, hogy előmelegített sütőbe toljuk, és 180°C-on 25 perc alatt pirosra sütjük.
Ekkor kivesszük a sütőből, és felszeleteljük 1-2 cm-es darabokra.
Ezeket a tepsire visszaültetjük, és újból betoljuk a sütőbe. 5-5 percig szárítjuk még mindkét oldalán.

KÉSZ! :)



4 megjegyzés:

  1. Áááá, mióta szeretnék egy nem túlbonyolított cantuccini receptet! Ez igazán egyszerű, köszi! :-)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Virág. Miben sütöd ki, őzgerinc formában?

    VálaszTörlés
  3. Nem, simán a sütőlemezre teszem, miután rudat formázok belőle.
    Amikor megsül, akkor szeletelem, és a szeleteket újra a sütőlemezre teszem.

    VálaszTörlés