2010. október 21., csütörtök

Szitakötő - ajánló

Hétvégén szüretelni megyünk, ha minden úgy sikerül, ahogyan terveztem.
Így aztán igazán aktuális volt, hogy egy kicsit utánannézzünk, milyen is egy szüret. Akár hiszitek, akár nem, még sosem voltunk a kicsikkel.
Este összeszedtem a könyveinket, internetes oldalakat kerestem, hogy minél színesebben tudjak mesélni arról, milyen is lesz majd.
Ekkor akadt a kezembe egyébként kedvenc, sokat forgatott folyóiratunk is. 

Igényes kivitelű, a képei - nem túlzás - művészi szépségűek. A cikkek általában 8-12 éves gyerekek számára íródtak, az enyémek nagyon szeretik, ha felolvasom nekik.
Egy-egy témát részletesen körüljárnak, például a madarak vándorlása címén Ikaroszt is bemutatja egy következő cikkben.



Ügyesen bevezeti a kisgyerekeket a kémia titkaiba is,


és nagyon tetszik, hogy minden számban bemutatnak egy-egy festőt híres képeivel együtt.


Ez - ugyanúgy, mint a komolyzene - nem kézenfekvő ismeret egy kisgyermek számára sem, hanem a felnőtteknek kell emészthetővé tenni számukra.
A magam részéről úgy nőttem fel, hogy a festők (is) kimaradtak az életemből, tehát spontán nem tudtam volna megoldani ezt a feladatot. Így azonban egyszerűbb dolgom van, valaki vezet, fogja a kezem közben. :)

Az őszi számban természetesen a szüret is téma volt.
  

A folyóirathoz egy szintén rendkívül igényes honlap is tartozik, ahol rengeteg értékes információra talál egy OO-ban utazó szülő és gyerkőc egyaránt.
A segédanyagok fülre kattintva óravázlatok, foglalkozástervek, tudományos és humán írásokat találunk, szerintem kész kincsesbánya.
A szüreti témához is találtam projekt-tervet, neki is látunk hamarosan.

14 megjegyzés:

  1. Szép időt a szürethez!A honlapot majd ha lehetőségem lesz átnézem.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Virág!

    Az oldaladért, a lelkesedért és azért, hogy ezt mind megosztod velünk, szeretnélek a kreatív blogger díjjal jutalmazni.

    http://zabtej.blogspot.com/2010/10/dijat-kaptam.html

    Üdv.:Móni

    VálaszTörlés
  3. Kedves Kreatíhit, reméljük, szép időnk lesz, a honlapot pedig mindneképpen érdemes átnézni! :)
    Mónika, köszönöm a díjat! Kedves tőled. :)

    VálaszTörlés
  4. Kösz Virág! Egy van nekem is, tavaly megvettem, és tényleg szupi, az iskolának mondtam,r endeljék meg, de nincs pénz. Az óravázlatok szupik, mentettem néhányat!
    Nellynéni

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon jó oldal. De mondok valamit. Én megtaláltam a mi városunk iskoláját is a programban résztvevők között, és bizton állítom, itt ugyan egy olyan tanárt sem ismerek, aki használná ezt, vagy mást, ami több a hétköznapinál. Nem véletlen, hogy innét mindenki menekíti kifelé a gyerekét. Mit is mondhatna erre az ember?

    VálaszTörlés
  6. Nellynéni, szívesen. Örülök, ha tudod használni.
    Doris, ez rémesen szomorú...:(((

    VálaszTörlés
  7. Ma voltam a kozmetikusnál. Mondom neki, hogy van ez a Szitakötő, és képzeld csak el, az itteni iskola is benne van a programban! Drága E.! Meséld már el, hogyan van itt a koncepció, hisz a te kislányod ide jár. Erre kiderült, hogy tényleg van Szitakötő, az alábbi módon: a tanító néni bevitt az osztályba 5 ilyen folyóiratot, de nem nagyon tudta, hogyan lenne igazságos kiosztani, hát odaadta a tavalyi kitűnőknek, többek közt az ő lányának is. Ők hazavitték, oszt ennyi. Nesze neked újfajta tanítási program! 3- 4 évente változik az iskolákban a pedagógiai program, a tanterv, közben a fiamat éppen olyan autokrata gonoszsággal nyírták ki, mint 30 évvel ezelőtt engem. Csak a koki múlt el.
    Olyan mérhetetlenül dühös vagyok mostanában!

    VálaszTörlés
  8. Ez elképesztő...
    :(((
    Nem is tudok, mit mondani, csak együttérezni. :(

    VálaszTörlés
  9. Ez azért elég felháborító. Mármint, hogy így kezelik a programot. Van öt újságom harminc gyerekre, akkor nem a legjobbaknak adom oda, bakker. Már bocsánat. Elég szegény suliban tanítottam régen, még tanítottam. Ott még a krétát is a tanárok vették, de hogyha volt egy valami, amit szét kellett osztani, akkor megoldották. Például berakták a könyvtárba, hogy mindenki hozzáférjen. Lefénymásolták , ami kell, hogy az anyag mindenkinek meg legyen, és színesben meg megláthatja a könyvtáraban. Ha órán kellett használni.. no lám.. csak nem erre találták fel a kooperatív oktatást, a csoportokba osztás, meg a projektmódszert??? De, de, de... hát ez igazán szomorú, hogy így működnek a nagy tervek. Sőt, inkább elkeserítő. Mert oké, hogy nagy a szegénység, de nyavalya, azért van a tanár, hogy kreatív legyen és megoldja... :(

    VálaszTörlés
  10. Virág, honnan lehet ilyen Szitakötőt szerezni?

    VálaszTörlés
  11. Szia Timi!
    http://szitakoto.com/elofizetes.php itt elő tudsz fizetni, de nagyobb újságosoknál is kapható. Én éppen most rendeltem meg a barátnőmnek, még a teljes évfolyam kapható volt. :)

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm, Virág! Elő is fizettem, valamint megrendeltem ma a Hogyan tanítsuk gyermekeinket gondolkodni játékokkal? és a ma ajánlott matekos könyvet is :) Köszönöm!

    VálaszTörlés
  13. Szia Timi! Remélem, nem fogsz csalódni egyikben sem...:)

    VálaszTörlés