Kezdhetném igen messziről kanyarintva a történetet, de nem teszem.
Egyetlen epizódot írok csak meg, szerintem mindenki érteni fogja.
1987 őszén indultam neki Amerikának, ezen belül is Boston mellett egy kisváros volt az utam célja.
50 dollár volt a zsebemben, több nem is lehetett az akkor szabályok, törvények szerint.
Volt biztos szállásom, biztos étkezésem, de egy hónap alatt elment a pénz bélyegre, szappanra, apróságokra...
És még hátra volt 11 hosszú hónap....
Egyik vasárnap a "Szegény asszony két fillérje" volt az Evangélium.
Így szól:
"Aztán föltekintett, és figyelte, hogyan dobják a gazdagok az alamizsnájukat a templom perselyébe. Észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be.
Erre megjegyezte: bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki a többiek közül. A többiek ugyanis abból adtak alamizsnát Istennek, amiben bővelkedtek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését." (LK. 21:1-4)
Mise végén az utolsó dolláromat dobtam a perselybe. Ott álltam egyedül a nagy Amerikában egymagam, pénz nélkül.
Ha otthon vagyok, biztosan elmegyek édesanyához, és kérek tőle. Vagy eleve nem is kerülök ilyen szélsőséges helyzetbe...
Akkoriban nem volt facebook, nem volt email, nem volt paypal.
Posta volt, sőt légiposta volt, és 10 nap alatt hazaért egy levelem.
Ott nekem kellett döntést hoznom, nem volt mögöttem pártfogó, ajánló, döntéshozó, segítő, senki...
Mise után becsöngettem a plébániára, és mondtam, hogy elfogyott a pénzem, munkát keresek.
Egy kedves atya azt mondta, pont keresnek valakit, aki átveszi az ír lány munkáját.
A plébánián főztem, takarítottam. Oda költözhettem, külön lakrészem volt, és heti 100 dollár fizetésem.
A bevásárlás is az én dolgom volt, mondták, a hipermarketben nyugodtan vegyek magamnak bármit, amire szükségem van.
Hát ez az utolsó 1 dollárom története.
Egész életre szóló történet ez.
Persze mindenkinek más története van.
De ezekért kell elmennünk messzire...olyan helyre, ahol nem működnek a megszokott, megtanult megoldások. Ahol nekünk kell ezeket felépítenünk.
Luca Skóciában...egy teljes évig....imádkozom, hogy neki is legyen története, amiért el kellett mennie.
Beleborzongtam a történeted olvasása közben, annyi ilyen pillanat van egy ember életében, pont akkor pont jó helyen voltál...
VálaszTörlésBiztos Lucának is meg lesz az a történet, szorítunk neki így ismeretlenül is!
Minden jót nektek!
Eszter'
És utána még hányszor voltam pont jókor, pont jó helyen...gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. :)
VálaszTörlésAnnyira jó látni Isten hatalmas kezét, ahogy összefonja a szálakat... :) És bár Lucától csak egy telefonra vagy egy emailre van az édesanyja, biztos nála is így lesz!
VálaszTörlésKöszönöm ezt a történetet, átsegített valamin, ami már napok óta foglalkoztat.
VálaszTörlésEmlékszem, néhány éve -Bori még aprócska baba volt- néhány váratlan nagyobb kiadás után hónap közepén teljesen üres volt a családi kassza. Éjszakákat törtem a fejem, hogy miből lesz majd pelenka, egyebek, mert kérni még anyukámtól sem szeretek. És akkor séta közben egy délután a turistaházból kilépő férfi megkérdezte, nem tudnék-e valakit a faluban, aki reggelivel, ebéddel, vacsorával ellátná kis biciklis csapatukat. Gondolkodás nélkül vállaltam el, és főztem egy hétig egy evangélikus gyülekezet fiataljaira. Minden nap hálát adtam értük Istennek, mert ki más küldte volna őket éppen akkor, éppen ide...
Biztos vagyok benne, hogy Luca is megéli majd a saját történetét, történeteit. Kívánok neki csodálatos és tanulságos egy évet Skóciában!
Köszönöm,hogy megosztottad velünk ezt a történetet. Nagyon tanulságos volt!
VálaszTörlésNagyon szép történet, összeszorult a szívem egy kicsit. Én is 19 évesen elmentem "világot látni", szüleimet kész tények elé állítva. Most anyaként előre félek, mit fogok átélni, ha az én lányom fog így hazajönni. Nagyon sokat ad így az élet, a Gondviselésben lehet csak bízni, senki másban, és olyan határokat mozgat meg az emberben, amit a "családi fészekben" nem tud az ember kipróbálni.
VálaszTörlésKívánom, hogy Luca is sokat kapjon ezen az úton.
Nagyon meghatott a történeted! Sokszor tapasztaltam meg én is még lányként, majd családommal is, hogy mindig bízhatunk!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy megosztottad velünk a történeted. Tényleg tanulságos volt, Én sikszor elámulok azon hogy Isten milyen kegyes, milyen jó hozzám. A Te történetedben is ezt látom.
VálaszTörlésKöszönöm! :-) Jó volt most ezt olvasni....
VálaszTörlésLucának pedig szívből kívánom, hogy megkapja, amiért elindult...
Mindannyitoknak köszönöm, hogy hozzá tettetek egy gondolatot a történethez. :)
VálaszTörlésKöszönjük Virág! Erőt adott a történeted...
VálaszTörlésNekem is tetszett. Ügyes voltál és talpraesett. Sokat használ az embernek, ha elmegy világot látni, remélem, az én gyerekeim is mennek majd,
VálaszTörlés