2011. december 29., csütörtök

Vacak


Ha még egyszer kiskutyánk lesz, nem szenteste fogjuk elhozni, az biztos. 
Szegénykém alaposan megsínylette a hatalmas vendégjárást. Azért túlélte, és rendkívül kedves volt mindenkivel, mint aki tudja, hogy a vendég az vendég. 

Nem tudom, elmeséljem-e, hogy ő is volt vendégségben. Szupertitkos akció volt ugyanis.
De azért elmesélem. :)

Az én kedves nagymamám már 92 éves, és az egyik fővárosi Arany Alkony Idősek Otthonának lakója. 
Ebben az otthonban van egy másfél szobás kis lakása. Mosnak rá, főznek rá, nagyjából jól is érzi magát.
Régebben mindig elhoztuk őt magunkhoz karácsonykor, de mostanra már túl hosszú neki az út, és jobban szereti, ha mi látogatjuk őt. Igen ám, de Vacakot nem hagyhattuk még egyedül, az meg egyszerűen vállalhatatlan lett volna, hogy valamelyik gyerek a kutya miatt nem jön velünk. Mert ugye a kutya nem lehet fontosabb a Dédinél.
Elég hamar megszületett a döntés, hogy magunkkal visszük. Az úton jól viselkedett, egyszer hányt egy picit, de hát még nem szokta az autóutat. 
A portásnak nagyot köszöntünk, meg sem említettük neki, hogy a kosárból nem plüss jegesmedve, hanem egy élő kiskutya kukucskál.
Abban állapodtunk meg, hogy a Dédinek sem említjük a kutyust, mert szeretnénk, ha még sokáig köztünk lenne, de legalábbis nem karácsonykor kapna szívbajt. 
A gyerekek sorban leültek a kanapéra, Soma ölében Vacak, egy pulcsiba tekerve. 
Vacak tudta, hogy sem morogni, sem horkolni, sem nyávogni nem szabad. 
Ilyen sikerélményben még sosem volt részünk, ugyanis a gyerekeinkkel hiába beszéltünk meg ilyesmit, egyszerűen elfelejtették két pillanat alatt.

Képzeljétek, Dédi semmit nem vette észre az egész akcióból!
Illetve valami azért feltűnhetett neki...ugyanis szóvá tette, hogy Soma máskor milyen kis sajtkukac, most meg szépen ül, csendben van, és mosolyog. :)
Ekkor megállapítottam magamban, hogy bizony, a kutya nevel. 

Szóval Vacakban sok örömünk telik azóta is. 

Elkészült a törzskönyve is. :)




A reggeleket beosztottuk, mikor ki kel fel hozzá. 
Éjszaka már nem pisil be, azóta, mióta megtalálta Mesit és Somát. Ott alszik ugyanis náluk. Nappal is bírná, de minden apró izgalomra bekapcsol a vesegombja, és annyi...:(((
Igyekszünk minél több időt a kertben tölteni vele, és már megtalálta a levenduláimat is. Az már most látszik, hogy nagy kertész lesz.
Mindenben a gyerekek gondoskodnak róla, takarítanak, etetik, tanítják.

Hallgat a nevére, és már tud ülni is. Igaz, még csak jutalomfalatért hajlandó ezt bemutatni.


Psszt! Azért, ha valaki nálam tapasztaltabb kutyatartó olvasómnak van tuti tippje a benti szobatisztaságra, ne fogja vissza magát a tanácsadásban. Írhattam volna azt is, hogy SOS segítsetek! :))))

11 megjegyzés:

  1. Nagyon édes! Nálunk bevált az egy helyre szoktatott "kutyapelenka"- mi tena lady-t vettünk a patikában., és ahogy láttuk, hogy pisilni készül, felemeltük és oda rohantunk vele. Dicséret, jutifalat, ha sikerült.
    Hamar beállt erre. Aztán kiszokott.

    VálaszTörlés
  2. Megtanulja magától, ha gyakran viszitek ki, csak egy kis türelem:))

    VálaszTörlés
  3. Amíg ilyen pici teljesen normális hogy örömében/ijedtében bepisil, ezt ő se tudja szabályozni.
    Jutalomfalattal meg vigyázni, mert egy nagyon hízékony fajtát választottatok :-/
    Miért pont golden retrivert?

    VálaszTörlés
  4. Család mellé nagyon jó választás a golden, nekünk berni pásztorunk van, ő úgy is tekint magára, mint a család egyenjogú tagjára. (Például anyukám karácsonyi ebédnél megkérdezte, ki kér még répát, mire a kutya felugrott, odarohant hozzá, és leült elé, várakozón.)
    Szobatisztaság: gyakran kivinni, kint dicsérni, bent egy erőteljesebb "pfuj, nem szabad"-dal nevelni. Nálunk bejött az is, hogy szagtalanítóval/légfrissítővel befújtuk azt a helyet, ahova már piszkított. (Persze előtte felmostuk, nem takarítás helyett... :D) Így nem érzi a szagingert, hogy újra odapisiljen.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Virág!
    Jöttem ide is beköszönni. Idén karácsonykor sem a saját blogomat nem tudtam "karban tartani", sem másokét elolvasni... Most "pótolok". Nagyon helyes az új családtagotok, és bizonyára remekül beilleszkedik majd. Nálatok mindig minden olyan egyszerűen és flottul megy! Szeretném megköszönni mindazt, amit a blogírással adsz nekünk - nekem sok ötletet, de türelmet, elfogadást és megértést is!
    További szép szünidőt nektek!
    üdvözlettel,
    Szilvi

    VálaszTörlés
  6. Andi, köszönöm. :) A kutyapelenka semmit sem jelent számára. :(
    Kat, reméljük. Már ma is sokkal jobban sikerült, mint tegnap. :)
    Joy, igen, tudjuk, hogy nagyon hízékony. :( Igyekszünk vigyázni az alakjára. Egyébként ő volt a legdagibb a tesók közül.
    Fruzsi, édes lehetett a répa-jelenet! :)
    Igen, végülis mi is csak ennyit teszünk, reméljük elégnek bizonyul.
    Szitya, köszönöm! :))))

    VálaszTörlés
  7. Szia Virág! Üdvözöllek a goldi gazdák klubjában!:D
    Remélem tudod, hogy ezzel a kiskutyussal egy "gyermekkel" több lett nálatok a családban.Egy kedves kis érzékeny élőlény, aki tudja,érzi ha jó kedved van, vagy ha ideges vagy..Imád futni és persze úszni!Láttátok az úszóhártyáit?:)Egy éves korig kölyök minden értelemben..."játék, játék totális kifáradásig"Ha bármi érdekel a neveléssel kapcsolatban Kormos Gábor:Neked ugatok c. könyvét feltétlenül szerezd be! Hajni

    VálaszTörlés
  8. Szia Hajni!
    Igen, ezért lett Vacak a neve is. (hetedik testvér)
    :)
    A goldi mellett szólt mindenképpen, hogy szeret úszni, mert mi is szeretünk. :)
    Köszönöm a könyvajánlót is!:)

    VálaszTörlés
  9. Szia Virág!

    Nálunk is szenteste érkezett Terka, a drótszőrű magyar vizsla, teljesen átérzem a problémádat. Egy nagy különbség van közöttünk, hogy mi csak a férjemmel ketten próbáljuk megoldani a kutyus körüli teendőket, nincs olyan sok gyerekkéz, ami bekapcsolódna a szórakoztatásba. A sokkoló benti pisi és kaki után egy hét után már ott tartunk, hogy nagyjából tudjuk, mikor érdemes kisétálni az udvarra: ébredés/szendergés után rögtön, evés után, játék után. Minden kinti pisi után nagy dícséret és simogatás. Ilyen óvintézkedések után, most már csak nagyon ritkán fordul elő benti kutyapisi. Ajtók közelében azért most is van kutyapelenka, mert az előfordul, hogy annyira eljártszuk az időt, hogy kifelé menet már nem bírja tartani...Kitartást és kívánom, legyen nagyon sok örömetek a kis Vacakban! Üdv,
    Orsi

    VálaszTörlés
  10. Orsi, nagyon köszönöm, hogy írtál!
    Az biztosan nagy megterhelés szegény Vacaknak, hogy folyamatosan szeretgeti valaki. De hát ez van...jönnek most a számára nyugisabb hétköznapok, azt hiszem, kettesben könnyebb lesz egy kicsit.
    Egyelőre nálunk egyre rosszabbul fest a helyzet, bár ha kinn van, mindig van valami produktum is, ilyenkor nagy a dicséret is.
    Éjjel simán kibírja a 8 órát, alszik, mint a bunda, de napközben mintha folyamatosan nyomnánk a veséit. :))))
    Alvás, szendergés napközben???? Na jó, persze előfordul az is...:))))
    Terka mennyi idős? Kint született, vagy benti kutyusként látott napvilágot?

    VálaszTörlés
  11. Borbély-Németh Orsolya2012. január 5. 10:47

    Szia Virág!

    Terka 11 hetes és karácsony óta már csak nagy ritkán pisil a lakásban, ehhez azonban figyelni kell minden apró jelet, ami arra utal, hogy pisilni készül. Napközben dolgozunk, úgyhogy a garázsban garázdálkodik, amíg nem jön a meleg tavasz. 6 körül érünk haza, akkor 1 órán keresztül ünkívületi állapotban örül nekünk, aztán vacsi és irány sétálni, ami most csak max. 800m, mert nem bír többet. Igyekszünk "sok" időt a szabadban tölteni, hogy inkább azt a közeget szokja és fedezze fel a kinti világ izgalmait. Aztán persze az est további részében bent van, játék szonyókálás, aztán megint játék. Amikor mi is megyünk aludni, akkor őt is beteszem a garázsba (van egy jó kis párnás helye). Tegnap már csak 10 percet sírt vagy inkább mérgeskedett, hogy nem lehet bent, egyre inkább megszokja ezeket a szabályokat.
    Azon gondolkodtam, hogy Vacak ugye fiú kuyta? Lehet, hogy amiatt pisil bent olyan gyakran, a fiú kutyák megjelölik a területüket... Ma fogom megvenni Cesar Millan: Hogyan neveljünk tökéletes kutyát c. könyvet, ami elég rosszul hangzik :), de elvileg egészen kis kutyák esetében is hasznos tanácsokkal szolgál. Megnézem és ha írok, ha tényleg használható a könyv.
    Várom a további beswzámolóidat, de remélem akkor már arról számolsz be, hogy Vacak leszokott a benti pisilésről :))))
    Üdv,
    Orsi

    VálaszTörlés