2011. július 15., péntek

Vége a civilizációnak?


Az Egyesült Államokban szinte mindenhol abbahagyták a folyóírás tanítását az általános iskolákban, arra hivatkozva, hogy a számítógép korában erre nincs szükség. A gyerekek harmadikos koruktól tanulják a gépelést, hatodikban pedig már minden házi feladatot számítógépen készítenek el. A folyóírás helyett az alapkövetelmény a tízujjas gépelés lett. Az írásoktatás átalakulásának hatására a gyerekek általában nem tudják elolvasni a folyóírást, és ők is csak nyomtatott betűkkel tudnak írni. És persze így nincs egyedi aláírásuk sem. Most, hogy Indiana is csatlakozott a trendhez, már 42 államban nincs folyóírás-tanítás. 



Michele Hanson, a Guardian újságírója szerint, ideje pánikolni, ugyanis a folyóírás tudatos kiszorítása a most ismert civilizáció végét jelentheti: „Búcsút mondunk a tökéletesített kéz-szem koordinációnak, az egyéniségnek, a személyes érintkezésnek, a naplóknak, a köszönő és a szerelmes leveleknek, a finommotorikus mozgásnak, a kommunikációnak azokkal, akik nincsenek odatapadva a monitorhoz, és a kimondottan szép dőlt betűs kézírásnak.” Helyette eljön az a kor, amikor X-szel írjuk alá a nevünket, amikor kizárólag elektronikus képeslapot fogunk küldeni, „amit nem tehetünk majd ki a kandallópárkányra”. És majd jól visszasírjuk azt az időszakot, amikor még kézzel írtunk. 

A teljes írás és a kép forrása ITT.

Szerintetek?

36 megjegyzés:

  1. hát ez siralmas....és nem fér a fejembe, hogy ekkora bunkók hogy hozhatnak országra szóló döntéseket...és még hallgatnak is rájuk...

    VálaszTörlés
  2. Szerintem az jó dolog, hogy a gyerekek megtanulnak gépelni, de az hülyeség, hogy nem lehet kézzel írni. A kézzel írott dolgoknak, van egy varázsa, egyénisége. Szerintem ez borzasztó, hogy "megtiltják", és nem tanítják a kézzel írást.
    Reméljük, ez a rendelet Magyarországra nem fog eljutni (akár 50 év múlva sem).

    VálaszTörlés
  3. ez BORZASZTÓ!!!!!!!!!! remélem kis Hazánk nem csatlakozik ehhez!!!

    VálaszTörlés
  4. Kiakadtam én is rendesen, ahogy ezt olvastam. Mi még írunk levelet, amit a postán adunk fel, meg képeslapokat. Sőt, én még naplót is írok. Kezdem úgy érezni, hogy ez egy tudatos rombolás akar lenni, de a miértre nem tudom a választ.

    VálaszTörlés
  5. Ez rettenetes. Az a baj, hoyg az efféle törvényalkotók azt gondolják, hogy az írás egyetlen funkciója, hogy lejegyezzünk dolgokat, holott korántsem, egyfajta művészet is, amit lehet gyakorolni, és nem csak azért, mert szép vagy nem szép, hanem fejleszti az agynak a különböző területeit. Ráadásul, akárhogy is van, de a kézzel írás még mindig praktikusabb, mert a gép elromolhat, lemerülhet, de ha van egy tollam, akár a kezemre is fölírom, amit fontos. Sokkal praktikusabb kézzel írni, mint géppel. Ráadásul, ami a cikkben is van, hogy egyedi azonosítóként is szolgál, a gépelés összemossa az embereket és elhülyít... de hát az ostoba tömegeket mindig könnyebb irányítani... mint tudjuk...

    VálaszTörlés
  6. Németországban sem olyan fontos már a folyóírás tanítása: elsöben csak nyomtatott betükkel tanulnak írni a gyerekek & csak másodiktól veszik a folyóírást. Amit észre vettem itt a fiatalabbak körében: a többségük csak nyomtatott betükkel tud írni, söt az én folyóírásomat el sem tudják olvasni sokszor. Valóban a kézírás szerepe, jelentösége a mai világban egyre csökken, de szerintem, ettöl még ugyanúgy el kell(ene) sajátítani gyerekkorban, mert tényleg fontos dolgokra tanítja az agyat. Viszont azt is fontosnak tartom, hogy a gyerekek megtanuljanak vakon gépelni. Ahelyett, hogy csak az egyiket tanítanák, mindkettöt tanítani kellene.

    VálaszTörlés
  7. Bocsánat: az elhülyít rossz szó: csak a gépelés kevesebb készséget fejleszt, mint az írás, és azok a készségek, amik a gépeléssel fejlődnek, azok más módon is kifejlődnek, a sima számítógép használattal is.

    VálaszTörlés
  8. Totál kiakadtam, azt hittem ez vicc. Bízom benne, hogy annyira nem amerikaiasodunk el, hogy ezt átvegyük.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon durva, eddig nem is hallottam róla. Az nagyon helyes, hogy gépírni megtanítják a gyerekeket, de az hogy nem tanulnak meg kézzel írni???? Mi jön ezután még? Matekot sem tanulnak majd, mert a gép mindent kiszámol helyettünk, és beszélni sem fogunk, mert minek?

    VálaszTörlés
  10. Ez így igaz. Az én barátnőm 18 éve él kint az Egyesült Államokban. Amikor itthon tanult - kéttannyelvűben - találkozhattam néhány amerikaival, akiknél szintén megdöbbentett ez a tény, pedig ez 20 éve volt!
    Azóta a barátnőm is mondja, hogy így van.

    De én azt gondolom, hogy nálunk is elveszett valami. Ugyan, ki levelezik ma már, mint régen, bélyeg, boríték? Ki várja már a postást, hogy levelet hozzon neki? Ki megy el a postára 80 Ft-tal, hogy feladjon egy levelet?
    Én egykor sokat leveleztem. Kézzel. Férjemmel is. Sokkal értékesebb és érzelmesebb.
    Ma már csak az Entert használjuk. Sajnos.

    Most megyek, és írok kézzel egy levelet :)

    VálaszTörlés
  11. Ez borzalmas! Már így is elsatnyult a személyes érintkezés, nincs képeslapküldés, levélküldés, jó esetben telefon van.
    De így a kultúra egy része,plusz a helyesírás megtanulása is elveszik.

    VálaszTörlés
  12. Tragédia. Az agy rengeteg funkciója csorbul, az emberek pedig szép lassan megszűnnek emberek lenni... :-(
    Jó dolog a tízujjas gépelés, én is így írok, de tíz ujjal gépelni mindössze egy év gépírás fakultációba került a gimiben, aki tehát tud rendesen írni, ismeri a betűket, annak nem nagy nehézség megtanulnia. A folyóírás ennél sokkalta több, egészebb - valóban civilizációs összeomláshoz vezet, ha elfelejtjük.

    VálaszTörlés
  13. Felháborító!!!!! Mi van akkor, ha áramkimaradás van, tegyük fel, napokig. Akkor nincs oktatás sem, mert nem tudnak írni??? Mi régen, ilyen esetben, vagy kimentünk a szabadba, és ott tanultunk, vagy az ablak fénye mellett írtunk. De, amit ezek akarnak az BUTASÁG!!!!

    Írni jó! Nem kell ahhoz számítógép! Elég egy kis papír és toll. A régi öregek írásáról nem is beszélve! Szeretnék úgy írni!

    VálaszTörlés
  14. Valóban fölháborító! Ezután mi következhet? ......... Már nem kell megtanulniuk járni sem a gyerekeknek, elég, ha odaül a gép elé????!!!!! A kézzel írott levélnek , szerintem is, sokkal másabb a hangulata! Édesanyámat sajnos már csak fényképen láthatom, s a receptes füzetembe beírt receptjeinek köszönhetően őrzöm a kézírását is! Ez számomra óriási kincs!! Nagyon szép írása volt! Remélem, hogy mi nem követjük az amerikaiak példáját, és a szépunokáink is tudnak majd kézzel írott emlékeket hátra hagyni maguk után!!

    VálaszTörlés
  15. Hát, ez nagyon meglepett. Az még megértem, hogy másodiktól írnak németo-ban, hogy egyáltalán nem írnak folyó írással. Én megtanultam gépelni is, vakon, de bele is halnék, ha nem tudnék írni, amikor eszembe jut. :)
    Erdna, azért küldenek még képeslapot is az emberek, pl. én is minden karácsonykor, és húsvétkor a családnak, sőt, még azt sem engedem meg a postán, hogy azt a ronda nyomtatott etikettet tegyék rá bélyeg helyett. A vita elkerülése végett, mindig betárazok bélyeggel, és már felbélyegezve viszem a postára. Egyébként 90 Ft már a díj. :)

    Az biztos, hogy az én gyerekem akkor is meg fog tanulni írni, és 10 ujjal gépelni is, egyikbe sem halt még bele senki! :)
    G.

    VálaszTörlés
  16. Most már értem, miért találni annyi sok handwriting programot az amerikai homeschooling oldalakon.
    Nagyon sokat veszítenek az amerikai gyerekek ezzel. Nem csupán a kultúra itt a kérdés, bár az is hatalmas kérdőjel, hanem az agy megfelelő fejlődése is....

    VálaszTörlés
  17. Van egy amerikai mozgalom talán az otthonoktatók k0z0tt elterjedt, hogy "cursive first" vagyis jobb, ha előbb kézírást tanul, és összekötni a betűket, mert úgy könnyebben elkerülhető a diszgráfia stb, gondoljunk a B D betűkre.

    VálaszTörlés
  18. éljen az oo!

    A napokban mutatta apósom a család régi leveleit, iratait, és valami szépséges írásképeket láttam! A 60-as évekből származtak, és a látvány külön élmény volt. A mai emberek firkálnak, nincs értéke a rendezett betűknek, soroknak.
    Apósom azt mondta, hogy ő úgy emlékszik vissza, hogy nem voltak jó magyar tankönyvek (Csehszlovákia), és szinte minden anyagot lediktáltak, és a füzetből kellett megtanulni. Ezen felül a füzeteket rendszeresen ellenőrizték, és osztályozták!!! Hogyan vezetik, hogy néz ki az írás, mennyire hanyag vagy igyekvő a nebuló...
    ...én meg úgy vagyok vele, hogy sosem szerettem írni, amikor megtehettem, már nem is voltak nagyon füzeteim, inkább mindent memorizáltam. ez a képességem 30-on felül megszűnt, megint mindent írnom kell :)

    pepita

    VálaszTörlés
  19. Igen, elég szomorú, hogy ez erre felé alakul- de én azt gondolom, legalább annyi múlik rajtunk, szülőkön is, mint a törvényalkotókon! Azt egy kormány sem tilthatja be számunkra, hogy példát mutassunk a gyerekeinknek, hogy karácsonyra, húsvétra, névnapra, születésnapra, üdvözletül a nyaralásból képeslapot írhassunk, küldhessünk a szeretteinknek, barátainknak, az osztálytársaiknak vagy tanároknak, hogy olvasónaplót vezettessünk velük a nyári olvasmányaikról...Szóval azt gondolom, hogy rajtunk (is) múlik!

    VálaszTörlés
  20. De örülök, hogy rátaláltam erre a sok értékes és támogató hozzászólásra. Szerintem a vakon gépírást meg lehet tanítani a felsősöknek, mert az csak a javukra válik, sőt szükséges. Olyan sokan a szívemből szóltatok, hogy kár is szaporítanom a szót. - még szoktam kézzel levelet írni, dacolva a korral, képeslapokat is és leosztályozom a füzet tetszetősségét. Nem csupán a gyöngybetűs írást (mert az nem mindenkinek megy), hanem a gondos füzetvezetést, az igényességét. Adja Isten, hogy ne majmoljunk másokat... Erika

    VálaszTörlés
  21. Én is vártam, hogy kiderüljön ez csak egy tréfa.

    Kezdek hinni annak az összeesküvés elméletnek, hogy a tömegek elbutítása a cél.

    A szülők meg miért egyeznek bele?

    Mi Zs.-vel is levelezünk. Elrejtünk üzeneteket oda, ahová tudjuk, hogy a másik biztosan nyúlni fog, és a válasz is valahová „elrejtve” érkezik.



    De, ha már felmerült nem tud valaki olyan helyett, ahol a magyar írott ábécé betűtípus elérhető? :-o

    VálaszTörlés
  22. Hm, én 1991-1994-ig jártam az Államokban iskolába, és már akkor is szinte mindenki nyomtatott betűkkel írt, 6-tól pedig kötelező volt a gépelés (azóta is áldom őket érte :)). Ehhez képest én nem érzek nagy változást.

    VálaszTörlés
  23. Biztos vagyok benne, hogy amit most leírok, általános felzúdulást fog kelteni, de mégis olvassátok végig és gondoljátok át.

    10 ezer évvel ezelőtt két sámán, vagy törzsfőnök beszélget. Képzeld, egyes törzsekben a történeteket, törzsük tudásanyagát, már nem szájról szájra adják tovább, nem kötelező a gyermekeknek megjegyezni, többször meghallgatni.
    E helyett agyagtáblákba vésve rögzítik. Micsoda lustaságot, szellemi hanyatlást idéz elő, hogy nem kell emlékezni, csak elővenni az agyagtáblát és minden erőfeszítés nélkül felidézhetik a történeteket, amit kívülről kellene tudni. Mindez ráadásul egy amerikai törzsben fordul elő, akiket mi tudvalévőleg nem tartunk barátainknak.
    Reméljük ez nálunk nem fog előfordulni, különben vége a civilizációnak...

    VálaszTörlés
  24. 17 koromtol nyomtatottal irok. Roszul.
    1. Diszgrafias vagyok.
    2. Nem Magyarorszagon elek.
    Az elott a sok bocsanat (buzi) tanár azt tudta hogy lenin orokke el es csak veletlenul jott rá valaki hogy nálam mi a baj. Most a sok b***i tanár azt szajkózza a PC orokké él. MI változott? Tud valaki válaszolni? Ezzel az erovel alithatom... dobjuk ki a digitális gépet mert nem papír nem ulunk le megnézni. Igen leulunk. tobszor is. Van belole pár ezer.

    A lányomnak van naplója kezzel irja de irt egy eddig 50 oldalas A5 formátumú regényt PC-n. Most volt 14 éves. Egy megfontolandó mondás... A utódaink látnak a mi multunkba de mi soha nem fogjuk látni az o jovojuket. Ugyhogy a vizionálást tesék befejezni. Ijezgetni máshol. Valamikor talán mindenki tudott írni? Es mindenki tudott szépen jól irni? Még sem dolt ossze a világ. Minden országban mindenki tud irni? Nem. Mégis létezik Kína India és az arab országok szoval a cikk nem tukrozi a valosagot... sajnos csak ijezgetés az egész. Esetleg erzelmi bububu amire sokan folultek a komentek szerint. Am legyen legyen vége. Mi az hogy vége? Mindennek van vége. Pont az iras nemtudása szuntetné meg az egesz civilizációt? Nem hinném.

    VálaszTörlés
  25. Jut még eszemmbe. Nem az írás hanem a villanyáram. Búghatod a írasodat ha nincs áram. :-) Se víz sem PC sem autó sem papír es toll sem lenne. Ugyanis ahoz hogy legyen áram kell, annelkul nem lehet legyártani. Irkálhatc aztán faszénnel a barlangban azt is csak kézzel. :-D

    VálaszTörlés
  26. Az indiános példa, mait valaki írt itt följebb valójában Platón egyik elmélkedésének az átvariált változata. Platón is foglalkozott az írás kérdésével, sőt ha jól tudom Arisztotelész is. (Sajnos, elfelejtettem, hogy melyik művében van.) Tényleg az volt a kérdés, hogy az írás az elvesz-e valamit az embertől (tkp. memóráját gyengíti) vagy sem. Csakhogy az írás megjelenése és széleskörű elterjedése az információk megsokasodásával egyenesen arányos. amikor fölmerülhetett az igény az emberben, hogy a megszerzett tudását valamiképp az utókorra hagyja, akkor terjedt el az adatrögzítés eme formája. De! ez nem jeletni azt, ogy a megjegyzésnek nem adunk terepet. Szépen is néznénk ki, ha mindenki csak egy kártyáról tudná leolvasni, hogy hol lakik vagy hogy hívják a szüleit, mert egéybként el van felejtve. Ezért kell a memoriter és a tanulás, hogy ugyanúgy karban tartsu az agyat. Most ugyanitt vagyunk. Kell a gépírás, mert nagoyn hasznos és funkcióját tekintve sok mindenre jobban használható, mint a kézírás, de kell a kézírás is! Nem tüntethetjük el, mint ahogy a tanulást sem törölhettük el az írás megjelenésével. Az írás fejleszti az agyat, és nehogy már visszabutuljunk. AKi meg csak nagy betűvel tud írni meg diszgráfiás, azt csak sajnálni tudom. A rendszer áldozata. Ki tudja. Mindenesetre én a gyerekeimet úgy fogom nevelni, hogy minél többet, minél szebben tudjanak folyóírással is írni, attól függetlenül, hogy az iskola mint akar. Sőt, az unokáimat is, ha megérem.

    VálaszTörlés
  27. AKi meg csak nagy betűvel tud írni meg diszgráfiás, azt csak sajnálni tudom. A rendszer áldozata. Ki tudja. Ebbol is látni hogy a diszgrafiarol semmit nem tudc. Semmi koze a redszerhez. Nezz utánna.

    VálaszTörlés
  28. Miután egy kis időt egy olyan iskolában tanítottam, ahol diszgráfiás és diszlexiás gyerekekkel foglalkoztunk, azért veszem magamnak a bátorságot, hogy kijelentsem, hogy igen is tudok annyit legalább a diszgráfiáról, mint te. És sajnos van köze a rendszerhez. Ha megnézed a diszgráfiások és diszlexiások aránya a teljes tanuló közösséghez képest bizonyos oktatási módszerek alkalmazásánál magasabb, még más olvasás-oktatási módszernél alacsonyabb. Mindig is voltak diszlexiások, diszgráfiások, nyilván nem azokról van most szó, akiknek valamilyen szervi vagy fizikai bajuk van, és ettől van ez a hátrányuk, de vannak olyan olvasás oktatási módszerek pl. a képolvasás, szótagolvasás (ha jól tudom, bár nem vagyok tanító, sem gyógypedagógus, így lehet, hogy most rossz módszereket soroltam föl, hozzáértőktől elnézést), amik bár hatékonynak tűnnek kis korban, később nagy fokú szövegértelmezési problémákat, betűtévesztést, hangtévesztést hagynak maguk után, ami csak jóval később derül ki. Ellenben azok a gyerekek, akikkel a szülők otthon foglalkoznak, vagy több időt kapnak arra, hogy megtanuljanak írni és olvasni, mint félév az iskolában, esetleg olyan módszert alkalmaz a tanító,a mi bár kevéssé tűnik hatékonynak, mégis hosszútávon eredményesebb, gyakran kevéssé "hajlamosak" a diszgráfiára és diszlexiára. Azért mondom, hogy a rossz oktatási rendszer áldozata sok diszlexiás gyerek, akiket vagy nem a megfelelő módszerrel tanítottak írni és olvasni, vagy egyáltalán nem is tanítottak, csak elvárták, hogy "tudja". (Mert ilyen is van.) Akikkel meg nem is foglalkoznak se a szülők, se a tanítók, annak nagyon nehéz utána jól megtanulnia bármit is. Ezt tanító ismerőseimtől tudom, nem magam találtam ki, igaz tanulmányokat most nem tudok neked prezentálni a témában, ami pontosan mutatná a százalékokat. De tudod mit? Nézz utána!

    VálaszTörlés
  29. Azt gondolom, hogy a ma Magyarországon valóban túl nagy feneket kerítenek az írástanításnak. A legtöbb 7 éves gyerek ujjainak izmai még nem érettek a folyóírásra. Ahelyett, hogy egy kis időt kapnának ezek a gyerkőcök, folyamatos kudarcra vannak ítélve. Pedig sokszor csak idő, és türelem kellene több, nem pedig a gyakorlásgyakorlásgyakorlás.
    Sajnos a diszgráfiás gyerekek sok esetben csak papíron kapnak könnyítést, ezt a tanítók/tanárok ritkán tudják jól, okosan, bölcsen, stb érvényesíteni.
    Ezeknek a gyerekeknek egy áldás volna, ha dolgozhatnának számítógépen. Mint ahogy egy-két iskola létezik már itthon is, ahol ez nem csak egy álom a sok közül, hanem a valóság része.
    A folyóírás oktatását viszont semmiképpen nem törölném el, viszont elkerülhetetlennek látszik, hogy minden nebuló megtanuljon gépelni is.

    VálaszTörlés
  30. Azért mondom, hogy a rossz oktatási rendszer áldozata sok diszlexiás gyerek, akiket vagy nem a megfelelő módszerrel tanítottak írni és olvasni, vagy egyáltalán nem is tanítottak, csak elvárták, hogy "tudja". (Mert ilyen is van.) En a rendszert a politikai ideológiára ertettem. Igy termeszetesen egyetertek. Es ezzel is... Akikkel meg nem is foglalkoznak se a szülők, se a tanítók, annak nagyon nehéz utána jól megtanulnia bármit is.

    VálaszTörlés
  31. Nem olvastam végig az összes kommentet, bocsánat, ha valakit ismételnék.

    Hasonló témában kellett írnom egy kisebb dolgozatot a szemeszterben és csináltam hozzá egy felmérést. Mindenféle korosztály, bár háromnegyedében nők töltötték ki. Az adandó alkalmak felében még kézzel írunk, rajzolunk, de szinte mindenki egyformán, vagy jobban, kényelmesebben és gyorsabban gépelt, mint írt kézzel. Naplóírásban a válaszolók egynegyede használt csak kézírást.
    A válaszok alapján hétköznapokban még sokáig megmarad majd a kézírás, sokan lesznek, akik nem "állnak át" a gépelésre.

    Amikor valami elmúlón háborgunk, akkor bennem felmerül, hogy a középkori díszes betűtípusokért ki hullajt könnyeket? :) Vannak változások, de ezek szerintem maguktól is szelektálódnak, ha valami nem előre mutat, akkor ki fog kopni.

    Másrészt a kézírás "kiveszése" jelentheti egy olyan kor kezdetét, amikor bárki hozzáférhet, elolvashat minden lejegyzett anyagot a világon... :)

    VálaszTörlés
  32. (amúgy sztem komolyabb probléma, hogy hányan egyáltalán, semmilyen betűkkel nem tudnak írni ma Mon. nem csak a jelentős mélyszegény-rétegre gondolok,de rengetek hétköznapi emberrel találkozom, akik zavarba jönnek, ha tollat kell fogni egy-két mondatért. Nem, hogy helyesírás szerint, de sokszor kiejtés szerint sem megy az írás.)

    VálaszTörlés
  33. Száva, jelentkezem, én hullajtom a könnyeimet a középkor betűtípusaiért, de komolyan.
    Egyébként tény, és ebben (is) igazad van, hogy nagyrészt géppel írunk, ezt kár tagadni. Sőt, rendkívül fontos lenne, hogy a magyar iskolák is elkezdjék a gépírás oktatását a közeljövőben.
    A könyveket is sirattuk, emlékszem, amikor megjelentek az első e-book-ok, de minden jel arra mutat, hogy nem haltak ki, sőt!
    Szerintem ugyanez marad az írással is.

    VálaszTörlés
  34. Egy kis pontositas: (ekezetek nelkul, bocsanat). Nem arrol van szo, hogy megtiltottak a folyoirast ezekben az allamokban, hanem arrol, hogy mostantol nem kotelezo. (csak mert a kommentekben mar ugy irtak paran, hogy be van tiltva. Ez nem igaz)

    Udv
    Zala Zsuzsa

    VálaszTörlés
  35. Ha nem kötelező, akkor nyilván nem is fogják használni, hiszen módjukban sem fog állni, hogy megtanulhassák. És ez így is épp elég szomorú.

    VálaszTörlés