2011. július 9., szombat

Lovak - lapbook 5.rész

Kronológiai sorrendben a gyíkvadászattal kell kezdenem. Még reggel történt, hogy egy kedves gyíkpapát becserkésztek odakinn, aki ijedtében befelé menekült. Tulajdonképpen egyenest a könyvespolc mögé surrant. Úgy festett a dolog, hogy a mai napot olvasással fogja tölteni.


Arra nem számított, hogy a gyerekek oda is követni fogják...így aztán kénytelen volt más alkalmi szálláshelyet keresni.


Szegénykének nem volt szerencséje, vagy ki tudja, éppenhogy nagy mázlija volt...egy sötét ikeás tárolódobozban végezte.
Aztán pedig odakinn a napos teraszon sütkérezhetett tovább.


Ma is volt vizipisztolyparti...így volt száradási idő is. Mára felkészültem, és míg csepegett belőlük a víz, jégfestékkel festettünk.
Íme, a jégfesték. (ÖTLET INNEN)
Elkészítése pofonegyszerű.
Jégkockatartókat 3/4 részben feltöltöm vízzel, majd mindegyikbe temperát keverek. Ezt egy kisvillával összekeverem, majd irány a fagyasztó!


És íme a száradó csapat.


És a kész munkák.




S ha már festék, ma is nyihogó lovak lettek egyesek. Mesi viszont másra vágyott, ő 
FANTOMIM -má változott. :)))


A lapbook utolsó részéhez érkeztünk, íme a belevalók. Egész nap igyekeztem használni a szólásokat, volt aki észrevette, és megkérdezt, miért beszélek "ilyen lovasul?" :)))

8 megjegyzés:

  1. Kedves Virag!
    Fantasztikus dolgokat csinalsz a gyerekekkel!!! :-)
    Egyre inkabb meggyozodesem, h reszt kellene venned a pedagogusok kepzeseben!
    Szivbol gratulalok a munkadhoz!
    Megkerhetlek, h ird le, hogyan keszul a jegfestek?
    Legyen szep hetvegetek!
    Erzsi

    VálaszTörlés
  2. Erzsi, pótoltam a jégfesték elkészítését. Annyira egyszerű, hogy ki is felejtettem a leírásból. Bocsi. :)

    VálaszTörlés
  3. Szép jó reggelt Virág!
    Nagyon klassz a lovas lapbook. Az alapötletet viszem, hiszen sok kis lovasom van a csoportomban.

    Nekem tegnap ért véget az állat-projekt-es (jaj, de nem szeretem ezt a szót!) táborom, aminek 2/5 részében farkas-lapbook-ot készítettünk (egy farkasról tartott előadás is rásegített nekik).

    VálaszTörlés
  4. Jaj! Már én is írtam ide, Hozzád párszor, de most másképp nem ment el a hozzászólásom, csak Névtelen néven.:(( Gizus vagyok

    VálaszTörlés
  5. Kedves Virag!
    2 gyermekem is reszt vett nalad a lovas heten es nagyon sok elmennyel gazdagodtak es hihetetlenul jol ereztek magukat, feszt arrol meselnek a barataiknak a tavalyihoz hasonloan.Így ezuttal is szeretnek koszonetet mondani es tovabbi hetekre is sok sikert es lelkes arcot kivanni!
    Zsofi

    VálaszTörlés
  6. Gizus, manapság egyre több kis lovassal találkozni- és ez jó.
    A farkasos lapbook is biztos jól sikerült. Ha esetleg van képed-anyagod, szívesen venném, feltenném a lapbook blogba.

    VálaszTörlés
  7. Zsófi, köszönöm, hogy megírtad. :)
    Remélem, két hét múlva is jól fogják magukat érezni!
    Nekem is élmény volt velük!

    VálaszTörlés
  8. Szia Virág, ha tehetitek, ne hagyjátok ki a Mezőgazdasági Múzeum új lovas kiállítását, mi tegnap voltunk, nagyon jó, vágtázni is lehet egy "műlovon", az én lovas fiaim élvezték! Érdemes a honlapját is átböngészni, kvíz, fotók, jól összeszedett infók pl. a Lóiskola link alatt.
    http://www.mezogazdasagimuzeum.hu/A-Lo-Nemzeti-Lokiallitas/index.php
    Aug. 20-án megint ingyenes családi nap lesz!

    VálaszTörlés