Életem legnagyobb megpróbáltatása volt.
Meg voltam győződve róla, hogy megbukok. Mondhatott nekem bárki bármit, én előre tudtam, hogy nem megyek át.
A nagy nap előtti éjszakán semmit nem aludtam, tervezgettem a jövőt, természetesen az érettségi nélküli sötét jövőt.
Takarítónők, szövőnők, éttermi mosogatók mosolyogtak rám, és vigasztaltak, hogy így is lehetek boldog.
(végül tényleg takarítok, varrok, mosogatok szinte egész nap, és még boldog vagyok)
:)
Másnap az első 10 percben megoldottam azt a két legkönnyebb feladatot, ami garantálta a kettest.
Utána, ha hiszitek ha nem, annyira megkönnyebbültem, hogy lehajtottam a fejem a padra, és aludtam egyet.
Valamikor fél órával a vizsga vége előtt egy kedves felügyelő tanár odajött hozzám, felébresztett, és megkérdezte, nem akarok-e esetleg a példákkal foglalkozni.
S ha már így felébresztettek az édes álmomból, hát legyen, nekiláttam a többi példának is.
Végül pár pont azért hiányzott a négyeshez, így lett csak hármas a matek érettségim.
Aztán bizony évekig voltak rémálmaim, melyekben rendszeresen megbuktam matekból.
Hamarosan hozzámentem a gépészmérnök-matematikus férjemhez, aki türelmesen pótolgatta a matematika terén megmaradt hiányosságaimat. Emlékszem, nyáron kettesben a Balaton parton nyaraltunk, és sikerült megértetnie velem, hogy 13X13, az nem 10X10+3X3, hanem 13X10+13X3.
Pironkodom, na, de innen indultam.
Aztán ahogy iskolába mentek a gyerekek, és velük együtt újra meg újra tanultam mindent, ami matematika, már egészen világos lett néhány összefüggés.
A mostani érettségi első részét simán bevállalnám, és szerintem hibátlan lenne.
Na a második rész előtt azért ma is aludnék egyet.....
