A történet még vasárnapi, de azt hiszem, mindig emlékezni fogok rá.
Gyereknap lévén mindenképpen szerettük volna, ha együtt van a család. Zsombornak azonban Győrben volt versenye. Országos maraton, 15 km evezés.
A maraton az ő erőssége, mert hihetetlenül kitartó, akaratereje mint a vas.
Jó esélyekkel indult, az edzője még az éremmel is biztatta.
Így hát csekélyke programváltozás: szokásos balatoni mártózást megelőzte a győri verseny.
Hajnalban keltem, mert mire összekészítem az ennivalót 8 emberre, azzal megy ám az idő, és hét előtt indulnunk kellett.
Az úton egészen Győrig kiselőadással készültünk.
Gyereknap lévén a gyerekkorunkról meséltünk, a gyerekeknek az volt a feladatuk, hogy nagyon figyeljenek, mert este témazárót írnak belőle.
(edzünk a jövő évi dolgozatokra!)
Hát ilyen kedélyesen telt a közel két óra autóút.
Amikor leértünk, Zsombor elkezdte a bemelegítést, és szép komótosan készült lelkiekben is a versenyre.
Egyszer csak az edzője idegesen kapkodni kezdte a fejét, hogy azonnal szálljon vízre, mert ő következik. (Vagy az edző órája késett, vagy a szervezőké sietett, de mindegy is, menni kellett)
Zsombor vízre szállt, elrajtolt. Néztük is, hogy a rajt ismét nem sikerült valami fényesen, de így szokott ez lenni, az elsők kifáradnak, megelőzik őket.
Mintegy fél óra múlva érkezik vissza az élboly, Zsombor sehol...jön a középmezőny, Zsombor nélkül.... a vége is megjelent, de Zsombor hol van?
Aztán egy magányos kajakos...hát ez volt Zsombor.
Nem tudom leírni, mit éreztem.
Azt hittem, kievez a partra, és feladja, hiszen már küzdenie sem érdemes, utolsó lett.
De nézem az arcát, és látom, hogy hajt, feszülnek az izmai, hihetetlenül elszánt.
Mi csak találgatunk a parton: beborult volna? Valami biztosan történt, hogy ennyire lemaradt.
Zsombor végigvitte a távot, utolsóként ért célba, mintegy 100 méterrel lekésve az előtte haladót.
Pár perccel ezelőtt még legalább 2 km hátránya volt.
Kiderült, a lábtámasza nem volt jól beállítva, nem tudott taposni. Ezért partra szállt egyszer, de akkor túlságosan előre tolta, és a lába nem fért el. Aztán partra szállt másodszor, így végre sikerült jól beállítani a lábtámaszt. De a két kiszállás-beszállás során annyi víz került a kajakba, hogy harmadszorra is ki kellett eveznie, hogy kiöntse a hajóból a vizet.
Mindezek ellenére ő még versenyben maradt, és küzdött. Azt mondta magának, hogy nem adja fel.
Úgy indult, hogy élmezőnyben végez, és 40 perc alatt ez a cél szertefoszlott. Ő ezt pontosan tudta, mégis végig csinálta....
Tudjátok, én hányszor feladtam?
