2012. október 9., kedd

Őszi levelek és almák - recycling

Egy kedves olvasómtól, Krisztitől kaptam ajándékba egy honlapajánló linket.
Hát mit ne mondjak, fantasztikus!

Addig nem szoktam tovább ajánlani, amíg ki nem állja a próbát nálam.
Hát most kiállta illetve majdnem kiállta.
Nem tudom, mi voltunk-e bénácskák, de azért megszenvedtük :)



Először is WC papírgurigákat kellett felszeletelni.
Feladat kipipálva, gyerekek csak úgy csattogtatták az ollót.
Szükség volt vékonyabb és vastagabb szeletekre.


Különféle alakzatokat kell formálni belőlük. Ez is ment. Lettek almáink, leveleink.


Remélem, látszik, hogyan készül a  levél nyele, illetve főerezete. Nem valami természethű, de ez most nem is szempont.


Amikor elkészül egy adagnyi, akkor sütőpapírra kell tenni. Szerintem lehet fólia is, de megfogadtuk a tanácsot, és szilikonos sütőpapírra fektettük őket.



Utána ragasztót kellett belenyomni. Folyékonyat, ami átlátszóra szárad.
Hát ezt bánom. 


Egyrészt azért, mert napokba tellett, mire megszáradt, és átlátszó lett, másrészt azért, mert hiába lett átlátszó, amikor kifestettük, már nem ragyogott át rajta a nap fénye, ami a lényeg ebben a munkában.


Ráadásul a ragasztó pont akkorra zsugorodott össze, amikor már tűkön ültünk, hogy kifessük. :)
Hát tegye fel a kezét az a türelembajnok, aki ekkor belenyom még egy adaggal, és vár újabb 3  napot?
Hát mi nem vártunk, így aztán az eredmény korántsem olyan impozáns, mint az eredeti oldalon.


Ekkor támadt egy ötletem: fogtam egy tubus üvegfestéket, és ragasztó helyett azt nyomtam bele.
Na. Egy éjjel alatt megszáradt, sütőpapírról szépen fel lehetett emelni, és magától ragad az üvegre, nem kell cellux-szal ügyeskedni.


A gurigát lehet festeni, de ahogy elnézem a tempónkat, mire hozzájutunk ismét, addigra már a hópelyhek lesznek aktuálisak.
Ja, el ne feledjem megosztani veletek a kézműves oldalt, mert tényleg szuper!



6 megjegyzés:

  1. Nekem az egyik kedvenc oldalam a krokotak, a gyerekek szerint a kreatív krokodil:))))

    Én a tavasszal virágokat kreáltam függődísznek az ablak elé, én nem ragasztót nyomtam bele, nem is üvegfestéket (bár ez nagyon jó ötlet), hanem színes áttetsző papírra tettem a virágot, vékonyan beragasztózva az alját, sima folyékony papírragasztóval kicsit rányomtam, megvártam, hogy megszáradjon (10 perc) és körbevágtam, mivel én a tetejébe damilt fűztem és lógattam, így nem volt gond. Ebbe a papírba a gyerekek be is rajzoltak filccel, először a legkisebb, persze cseppet sem dekor céllal, de jó ötlet lett, utána tudatosan filceztük, ill, volt amelyikbe kicsi ragasztót nyomtunk még és szórtunk bele csillámport. Akkor kitaláltuk, hogy karácsonyra csinálunk így csillagokat is, fehér sütőpapírral vagy világoskék ilyen papírunkkal. A világoskék áttetsző papírunkat egy sárga társaságában anno elég nagy ívben vettem sárkányhoz és ez már csak a maradék, de még tart:)))Ja és azóta gyűjtjük a wcpapír gurigákat, a wc-ben külön szemetest tettünk be erre a célra:))))Már egy egész zacskónyi van, pedig közben egyéb célra is használtunk el tetemes mennyiséget:))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon remek oldal, örülök neki, köszönöm a megosztását! Ági

    VálaszTörlés
  3. Én hasonlót csináltam. Drótból formáltam virágszirmokat és üvegmatricával töltöttem fel. Azért is nagyon jó, mert így a drót még formázható. Jobban érthető legyen itt egy link: http://otletes.blogspot.hu/2012/10/3d-uvegmatrica-viragok.html

    VálaszTörlés
  4. Én hasonlót csináltam. Drótból formáltam virágszirmokat és üvegmatricával töltöttem fel. Azért is nagyon jó, mert így a drót még formázható. Jobban érthető legyen itt egy link: http://otletes.blogspot.hu/2012/10/3d-uvegmatrica-viragok.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépek lettek a virágok! :) Köszönöm, hogy megmutattad!

      Törlés