2012. augusztus 23., csütörtök

Egri csillagok - lapbook

Egyre több kritika éri manapság a kötelező olvasmányok rendszerét.
Már nem csak a gyerekek, a szülők, hanem a szakemberek szerint is újra kellene értékelni, mely korosztálynak, mely regényt legyen  kötelező elolvasnia.
Legtöbbjükhöz ugyanis nem érdemes hozzákezdeni értelmező kéziszótár, idegen szavak szótára, esetleg latin-magyar szótár nélkül.
Mindezek ellenére van egy, mely töretlen népszerűségnek örvend:
Gárdonyi Géza: Egri csillagok című művéről van szó.

A 2005-ös Nagy Könyv szavazáson Gárdonyi műve első helyezett lett.
( A többi helyezést itt nézhetitek meg.)

Mielőtt saját tapasztalataimat megosztom, álljon itt egy rövid beszámoló, vitaindító, avagy vitaösszegző, kinek mi :)

(A teljes anyag elolvasható ITT)

"A délelőtti két nagyon érdekes és termékeny szekció után a program az Egri csillagokról szóló beszélgetéssel érte el a csúcspontját. Gárdonyi művéről Márton László író, Szűcs Teri irodalmár és Arató László, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának vezetőtanára tartott vitaindítót.
Márton László abból indult ki, hogy a kötelező olvasmánynak kötelessége lenne, hogy minőséget képviseljen. És vitaindítójában azt igyekezett alátámasztani, hogy az Egri csillagok csúfosan elbukik ezen a követelményen. Fő kérdésfelvetése az volt, hogy hasznos-e a társadalomnak, előmozdítja-e a nemzeti önismeret kialakulását egy olyan mű, mint Gárdonyié. A nem is annyira burkolt válasza az volt, hogy nem. Méghozzá azért, mert Gárdonyi sem a történelmi regény konvenciójának (valójában nem történelmi, hanem áltörténelmi regény), sem általában a regény konvencióinak (pl. annak, hogy a szereplők személyisége valamelyest egységes és követhető legyen) nem felel meg. Ehelyett viszont középpontba állítja a hősies, megkérdőjelezhetetlen helytállást, és a más kultúrák, más népek megismerésének elutasítását és azok megvetését.
Szűcs Teri folytatta a Márton által felvetett igen komoly problémák sorát. Kiegészítve a kritikákat azzal, hogy Gárdonyi, aki maga néptanító volt, teljesen biztosan, tudatosan szerkesztette meg a művét úgy, hogy az hasson a gyerekolvasókra. És ez - látva a könyv 21. századi sikerét: a 2005-ös Nagy Könyv szavazáson ez a mű lett az első helyzett - sikerült is neki. Szűcs Teri is a kirekesztő, sokszor xenofób, idegengyűlölő retorikát említette a műből (a törökök bemutatása, az „árulók" leírása) mint olyasmit, ami mellett a 21. század olvasója (legyen akár gyerek, akár felnőtt) nem mehet el szó nélkül.
A Szűcs Teri által felvetett súlyos dilemmára Arató László válaszolt: nem kell elmennie a magyartanításnak ezek mellett a kérdések mellett. Sőt, beszélnie kell róla. Arató ugyanis a már-már megsemmisítőnek tűnő Egri csillagok-ellenes érvek ellenére kitartott amellet, hogy a könyv jó, hogy tanítandó, mert sok érdekes dolgot lehet rajta megtanítani. Például a regénytípusokat. Jól megvitatható kérdés, hogy milyen regény Gárdonyi műve: történelmi regény, kalandregény, szerelmi regény vagy fejlődésregény? Mindegyik műfaj mellett hozhatók érvek, sőt, az egyes műfajokat kiemelve más-más regényindítás képzelhető el hozzájuk - az eredeti sorrendet átvariálva. Arató a regény erényei közt sorolta fel, hogy az olvasó „otthon érzi magát benne": izgalmas, fordulatos, pörgős, ugyanakkor közel hozza a távoli, letűnt világot, könnyen olvasható, a jelenből magyarázza el, teszi szemléletessé a múltat. Arató szerint a mű kiválóan alkalmas a vitatkozás gyakorlására is: lehet vitázni a szerkezetéről (mivel kezdődhetne, mi hagyható ki belőle) és a tartalmáról (például a megjelenő etnikai sztereotípiákról) is.
A közönséget felcsigázta a beszélgetés, hallottunk érveket, tapasztalatokat pró és kontra is. Egy hozzászóló például azt a szempontot vetette fel, hogy ez az első olyan szöveg az általános iskolai anyagban, amelyben hús-vér nőalakok is szerepelnek (szemben pl. A Pál utcai fiúkkal), és ez fontos a lányok számára, ezért is fontos ez a mű. Máskülönben: „több nőt a tananyagba". Egy másik érdekes felvetés egy félelem megfogalmazása volt: „Elképzeltem, hogy tanítanom kell az Egri csillagokat egy olyan osztályban, ahol ott ül egy török gyerek. - Remélem, sosem fog ez a valóságban megtörténni."

Nos, mi elolvastuk. Illetve pontosítok: felolvastam.
Meggyőződésem ugyanis, hogy nélkülem Mesi csak a regénynek egy szeletét értette volna meg. Beszélgettünk a török szokásokról, a mai Törökországról is.


 Nem szeretnék a Mindenható Szülő képében tetszelegni, de honnan is tudná egy alig 12 éves gyerek, hogy kiket nevezünk újhitűnek, és kik a pápisták. Vagy honnan lenne fogalma Szapolyai János és Ferdinánd király eltérő politikájáról? 


És persze a regény szerelmes történetet szövő szálai értetőek enélkül is, de ha már elolvas egy közel 500 oldalas könyvet, hadd értse meg minél tökéletesebben.
Mindezeket a célokat szolgálja a hozzá készült lapbookon kívül a tény, 



hogy együtt olvastuk. Eközben Soma is mellénk kuporodott, és hallgatta, hallgatta...
Természetesen elmentünk az Egri várba is, immár ötödszörre. 
Kézműveskedtünk is, elkészült Jumurdzsák gyűrűje, de sajnos Istvánnál maradt az sd kártya, így a képet majd később mutatom. 



Ha szeretnéd megkapni a lapbook-ot, nincs más dolgod, mint feliratkozni rendszeres olvasónak,(jobb oldalon lévő dobozban teheted meg) és egy hozzászólásban megírni az emailcímedet, ahová küldhetem.

A lapbook 2012.szeptember 24-től 1790 Ft-ért megvásárolató PDF formátumban.
Ha nyomtatva szeretnéd megkapni, akkor 3990 Ft az ára, lézernyomtatóval nyomtatva, színesben. Ez az ár a futárszolgálat díját is tartalmazza.

A lapbook 50 oldalas.


A lapbook árát a 11742568-20002028-00000000-as számú folyószámlára tudod átutalni.

A közleménybe ne felejtsd el beírni az emailcímedet, és azt, hogy EGRI CSILLAGOK.

A lapbook megvásárlása csak családi használatra jogosít fel!

Amennyiben iskolai vagy csoportos használatra szeretnéd megvásárolni, hívj a 06/30 68 24 159-es telefonszámon!

99 megjegyzés:

  1. Kedves Virág! Én nagyon szeretném ezt a lapbookot.
    kreativsag@gmail.com

    VálaszTörlés
  2. Én is úgy tervezem,hogy együtt olvassuk-felolvassuk a gyerekeknek.Megnyugtató,hogy ezt írtad te is.Kérném szépen!

    kojudi kukac gmail pont com

    VálaszTörlés
  3. Nálunk is ez a kötelező a nyáron....
    Szeretnénk.
    falusisanzon@freemail.hu

    Egyébként a nagykönyves listát itt őrzöm az íróasztalfiókban,hogy egyszer végigolvassam az összes könyvet..

    VálaszTörlés
  4. KEdves Virág!

    Én szeretem ezt a könyvet, sokszor jártam már a várban is. A könyv feldolgozásához minden segítséget megragadok. Tenném ezt most is. Előre is köszönöm, ha elküldöd!
    Jutha
    andraska.judit@gmail.com

    VálaszTörlés
  5. Kedves Virág!
    Nagyon tetszik, ahogy és amennyit a gyermekeiddel foglalkozol. Remélem, belőlem is lehet majd ilyen jó szülő, mint Belőled:) Mivel még csak most várom első utódunkat, nem kérem még a lapbookot, az elég messze van (bár nálunk Szlovákiában is kötelező a magyar iskolákban az Egri csillagok), csak muszáj volt már megírnom, mennyire tetszik, amit csinálsz! Sok blogbejegyzést kívánok még magunknak:)

    VálaszTörlés
  6. Kedves Virág!
    Nagyon kíváncsi lennék rá én is! Előre is köszönöm: gatokgetek@gmail.com

    VálaszTörlés
  7. kérném szépen én is! augusztakukacfreemailponthu köszönöm!

    VálaszTörlés
  8. Kedves Virág! 3 gyermekemnek nagy segítség ez a lapbook. Szerencsére a legnagyobbnak nem ez lett a kötelező idén, előre rettegek tőle, szerintem nehezen érthető olvasmány főleg a mai kor gyermekeinek. Nagyon köszönjük! zsozsister@gmail.com

    VálaszTörlés
  9. Igaz, jó pár év múlva lesz csak aktuális nálunk, de előre gyűjtögetek:). mamivonat@yahoo.com Köszönöm a lehetőságet!

    VálaszTörlés
  10. Kedves Virág! Nagyon örülnénk mi is a lapbooknak. Jövőre lesz aktuális. Köszönjük szépen: Hanka (hanka01kukact-onlineponthu)

    VálaszTörlés
  11. Mi is elkezdtük olvasni tavaly, de még talán kicsik voltak hozz- vagy én voltam türelmetlen minden félbeszakított mondat és kérdés miatt... de hamarosan újra elővesszük.

    gerszabi kukac yahoo pont com

    VálaszTörlés
  12. Kedves Virág!
    Én is csatlakoznék a többiekhez a kéréssel. Előre is köszönöm munkád! Detti ( dettisti@chello.hu

    VálaszTörlés
  13. Kedves Virág !

    Èn is nagyon szeretném ezt a lapbook-ot. Munkádat, energiádat, idödet,amit erre a lapbookra töltöttél nagyon köszönöm.
    Zita
    szantozita@aol.com

    VálaszTörlés
  14. régi rendszeres olvasódként én is szeretettel várom a lapbookot, nagyon köszönöm!
    nikineni@gmail.com

    VálaszTörlés
  15. Kedves Virág!
    A kötelezőkkel kapcsolatos viták, témák engem is foglalkoztatnak, de azt is be kellett látnom, hogy magának a "kötelező" szónak is nagyon nagy visszataszító ereje van, legalábbis nálunk itthon. Mi, most 5. osztály előtt a Tüskevárral birkózunk, közös olvasással is besegítek, a Pál utcai fiúk ellenben nagyon elnyerte a kislányom tetszését.
    Jövőre következik az Egri csillagok Szívesen felhasználnám a lapbook-ot.
    Köszönjük,
    f-andi
    fronus75@gmail.com

    VálaszTörlés
  16. Regisztráltam, remélem sikerült. Megköszönném, ha erre a címre küldenéd:
    kriszta.tkovacs@freemail.hu

    VálaszTörlés
  17. Szerintem azért sem szeretik a kötelezőket a gyerekek (a kötelezőségén kívül), mert nem hagynak nekik időt megtanulni olvasni, és nagyon hamar számon kérik rajtuk. Még az elmúlt tanév elején mondta egy másodikos kislány, hogy neki van 3-asa belőle...

    Én is szeretném megkapni bergamott@gmail.hu

    VálaszTörlés
  18. Nagyon régen követlek, így első feltétel megvan. :)
    Nagyon szeretném a lapbookot, a férjem egriként különösen szereti ezt a könyvet, ami szerintem elég nehezen emészthető, így mindenképp elolvassuk és feldolgozzuk együtt a gyerekekkel.
    E-mail: vizicickany@gmail.com

    VálaszTörlés
  19. Nagyon régen követlek, így első feltétel megvan. :)
    Nagyon szeretném a lapbookot, a férjem egriként különösen szereti ezt a könyvet, ami szerintem elég nehezen emészthető, így mindenképp elolvassuk és feldolgozzuk együtt a gyerekekkel.
    E-mail: vizicickany@gmail.com

    VálaszTörlés
  20. Nagyon régen követlek, így első feltétel megvan. :)
    Nagyon szeretném a lapbookot, a férjem egriként különösen szereti ezt a könyvet, ami szerintem elég nehezen emészthető, így mindenképp elolvassuk és feldolgozzuk együtt a gyerekekkel.
    E-mail: vizicickany@gmail.com

    VálaszTörlés
  21. Legalább egy éve olvaslak, de eddig még inkognitóban. Most feliratkoztam és szívesen megkapnám én is a lapbookot.
    kissj kukac tenet pont hu

    VálaszTörlés
  22. hú, ez a lapbook fantasztikus! Könyvtárosként is hasznát venném! ;) gardonyi.edina kukac gmail.com

    VálaszTörlés
  23. Kedves Virág!

    Én is szeretném ha elküldenéd nekem ezt a lapbookot. Köszönöm

    VálaszTörlés
  24. Kedves Virág!

    Nagyon hasznos lenne számomra is a lapbook.
    Előre is köszönöm szépen a kedvességed.

    VálaszTörlés
  25. Kedves Virág!

    Juj, de megörültem ennek az újabb kincsnek. Szeretnénk mi is megkapni. (úgy megfertőztél a lapbookokkal, hogy nagyfiam már saját maga készít a tesójának:) )
    Köszönöm Rita

    VálaszTörlés
  26. Nagyon örülök felajánlásodnak és köszönjük!
    jedlicsek@gmail.com

    VálaszTörlés
  27. Drága Virág, a könyvet nem szeretem - de tény, hogy ma már a magyar kultúra része és ismerni kell. Szóval vesszük majd mi is, és köszönöm neked, hogy megosztod velünk, olvasóiddal!
    mariacov6@yahoo.co.uk

    VálaszTörlés
  28. Ma megcsináltuk a katicás lapbookot. Azt hiszem, egyszer ennek is hasznát fogjuk venni!
    Köszönjük!

    agnesszb@yahoo.com

    VálaszTörlés
  29. Szeretném én is megkapni a lapbookot. Előre is köszönöm:
    Ági
    agi.korosi@freemail.hu

    VálaszTörlés
  30. Ez szuper ajánlat. Én is épp ezen törtem a fejen, ezért nagyon jól jött a felajánlásod. Kérem én is! Köszönöm!
    Kriszta
    christa12@freemail.hu

    VálaszTörlés
  31. Kedves Virág!
    Szeretném én is a lapbookot. Annak idején nekem tetszett a könyv, szívesen olvastam. Édesapám annyira szerette, biztosan elolvasta vagy hússzor, ha nem többször. Valami csak van benne, ha ez lett a Nagy könyv szavazáson is az első, nem?

    VálaszTörlés
  32. Szia!

    Szeretném én is megkapni a lapbookot. Szerintem jó könyv, de valóban elkél(ne) minden gyerek mellé aki olvassa egy segítő.

    Az emailem: zsuzsannahernadi@freemail.hu

    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  33. Kedves Virág!

    Én is szeretném megkapni a lapbookot. Nagyon köszönöm!

    Zsuzsi
    morchellae@gmail.com

    VálaszTörlés
  34. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  35. Köszönöm, ha nekem is elküldenéd!
    Minden jót kívánok!
    farcialkot@gmail.com

    VálaszTörlés
  36. Kedves Virág!
    Én is szeretném alkérni a lapbookot.
    Köszi,
    Szilvi
    pelyva@freemail.hu

    VálaszTörlés
  37. Kedves Virág!
    én is szeretnék élni ezzel a lehetőséggel. Hajni


    hajnalka.major72@gmail.com

    VálaszTörlés
  38. ja és nagyon tetszik a hozzáállásod!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  39. Szia Virág!
    Örülnék, ha én is megkaphatnám - bár nekem nincs gyerekem, de egy kedves kollégám 12 éves kisfia szerintem nagyon örülne neki
    Köszönöm
    Hédi

    VálaszTörlés
  40. Elküldtem. Ha valakinek nem érkezett meg, mert pl. nem írt emailcímet :), az szóljon. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Virág!
      Nem tudom miért, de nekem nem érkezett meg...
      Segítesz, hogy mit csináltam rosszul?
      Köszönöm!

      Törlés
    2. Kedves Ági, ne haragudj, de fuss neki újra!
      Gondold végig, mit csináltál rosszul. Remélem, megtalálod a hibát. Sok sikert, Virág.

      Törlés
  41. Nagyon szépen köszönjük!
    Kriszta

    VálaszTörlés
  42. Éppen erről beszélgettünk ma. Pont erről.
    Én is szeretném. És köszönöm, hogy vagy nekünk! Gondolsz azokra a leendő anyukákra, akik még nincsenek ott, de egyszer...
    kanyaandi@gmail.com

    VálaszTörlés
  43. köszönöm szépen hogy elküldöd:
    boggay@citromail.hu

    VálaszTörlés
  44. Nagyon-nagyon szeretnénk mi is (csajszim most olvassa, de neki is sokmindent el kell magyarázni). Hihetetlenül aktuális, előre is köszönöm.Cím: brkity@freemail.hu

    VálaszTörlés
  45. Én is nagyon szeretném és előre is köszönöm :)
    gabi102@citromail.hu

    VálaszTörlés
  46. Kedves Virág!
    Újfent megköszönve a munkádat, mi is szeretnénk kérni a lapbookot!
    Szeretettel: agnes.kerekes@vasarhely.hu

    VálaszTörlés
  47. Kedves Virág, én is szeretnék kérni a lapbookot. Nagyon köszönöm, Ildi
    ildiko.szarvas@yahoo.de

    VálaszTörlés
  48. Kedves Virág, kérlek küldd el nekem is a lapbookot. kiss.rita36@freemail.hu (A rendszeres olvasók listádra nem tudtam feliratkozni, mert csak egy nagy fehérséget látok az oldalon.)

    VálaszTörlés
  49. Kedves Virág!
    Én is kérem szépen a lapbookot. Nálunk egyelőre a Kincskereső a kötelező. Ha emlékeztek az, ahol rögtön az első novellában meghal a főhős kishúga torokgyíkban...
    Köszönöm!
    Zsuzsa
    sule.zsuzsakukacjacsanet.hu

    VálaszTörlés
  50. Kedves Virág, kérlek küldd el nekem is a lapbookot. gyozmat@gmail.com

    VálaszTörlés
  51. Nekem egyik kedvenc könyvem volt gyerekkoromban, ötször olvastam el! :) és nagyon szeretném ezt a lapbookot, köszönöm!!! bolondbodza@gmail.com

    VálaszTörlés
  52. Kedves Virág, kérlek nekem is küld el a lapbook-ot. fulescsicsi@gmail.com

    VálaszTörlés
  53. Kedves Virág, én is kérek szépen lapbook-ot, mert a lányom 2 éven belül ezt a könyvet olvassa, amit minimum egy év múlva tennék kötelezővé, amikor már történelemből is tanulják ezt a kort: milford@vipmail.hu Szép vasárnapot: Detti (dodollekonyhaja)

    VálaszTörlés
  54. Kedves Virág! Mi is ezt olvassuk, nagyon nagy ötlet a lapbook! Kérünk szépen mi is, ha lehet. Köszönöm előre is
    Noémi
    fnoemi1@gmail.com

    VálaszTörlés
  55. Szia Virág!
    Én is kérem! A keresztlányomnak szerintem mostanában lesz kötelező, biztosan hasznát vesszük.
    Köszi!
    krimo
    krimoka@freemail.hu

    VálaszTörlés
  56. Szia!
    Én is nagyon szeretném! Előre is köszönöm!
    jeneikata@citromail.hu

    VálaszTörlés
  57. Kedves Virág!

    Teljesen egyetértek veled abban, hogy a kötelezőket együtt kell olvasni a gyerekekkel. Mi még csak a Vuknál járunk, ezt én olvastam fel Beninek, és "lapozgatót" is készítettünk hozzá. Nagy élmény volt neki.
    Nagyon szeretném az Egri csillagok Lapbookot és nagyon becsüllek, amiért közkinccsé teszed a munkádat, ráadásul ingyen, holott, az érdeklődést tekintve jó nagyot "kaszálhatnál" rajta!
    Isten áldja meg a munkádat!

    Hajni (hajni@anka.hu)

    VálaszTörlés
  58. Kedves Virág! Kérlek kuld el a lapbookot nekem is! Köszönjük, hogy közkinccsé teszed a munkadat!
    agi.doma@freemail.hu

    VálaszTörlés
  59. Kedves Virág!
    Örülnék a lapbooknak! Köszönöm a munkádat!
    Üdv Tünde
    toth.tundevmail.datanet.hu

    VálaszTörlés
  60. Kedves Virág!
    Kérlek küld el nekem is a lapbookot!
    Köszönöm!
    Viktória
    vmarczell@gmail.com

    VálaszTörlés
  61. Kedves Virág!
    Nagyon megköszönöm, ha nekem is elküldöd a lapbookot: kissgyorgylaszlone@gmail.com
    Köszönettel: Ildi

    VálaszTörlés
  62. Én is kérném a lapbookot. Köszönöm.
    motoflo@gmail.com

    VálaszTörlés
  63. Kedves Virág!
    Nagyon kedves tőled, hogy megosztod velünk ezt az igen hasznos lapbook-ot. Ha lehet, nekem is küldd el kérlek. Köszönöm!
    noemierdei(kukac)gmail.com

    VálaszTörlés
  64. Szia Virág!
    Nagyon örülnék neki, ha mi is kaphatnánk belőle. (Én örülnék. Most legalábbis még csak én.) És nagyon gavallér dolog, hogy megosztod velünk. És felvidítod a nyárvégénket. Megint.
    Vidám napokat kívánva, üdvözlettel:
    Vágó Barbara

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emilcímet meg jól nem írtam. Persze, mindig a legfontosabb marad le (még jó, hogy idén -még- nem készülünk iskolába..). barbrav@gmail.com
      Szija
      B.

      Törlés
  65. Köszönöm Virág! hermina.sclachter@gmail.com

    Hermina

    VálaszTörlés
  66. Szia Virág!
    Ez a kötelező nálunk is!!! Kérjük szépen: bobicsek.bernat@gmail.com
    Kösztönettel:
    Bori

    VálaszTörlés
  67. A következő posta is elment. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönjük , megjött. Rögtön bele is mélyedünk.

      Törlés
    2. Nagyon szépen köszönöm, megjött nekünk is :) Ha esetleg olvassa olyan akinek nem érkezett meg, nekem citromail-es címem van és a spam-ek között találtam rá szerencsére mert egyébként azokat meg sem szoktam nézni :)

      Törlés
  68. Szia!
    Szeretném kérni én is a lapblookot.
    Köszönöm: szepy@oroscom.hu

    VálaszTörlés
  69. Kedves Virág!
    Ugyan Hannám még csak harmadikba megy, szívesen venném már most a lapbookot az Egri Csillagokról.
    Egyébként pedig hálásan köszönöm az Esztergomi Bazilikáról szólót. Igazán nagy hasznát vettük a júliusi esztergomi kiruccanásunk idején. Nemcsak a lányaim, hanem mi szülők is sokat tanultunk általa.
    email címem: frankoagnes@gmail.com

    Köszönöm

    VálaszTörlés
  70. Jut eszembe. Igen jól olvasó lányomnak szégyen nem szégyen bizony én olvastam fel a Két Lottit. Tele volt ugyanis egy csomó bonyolult szófordulattal, kifejezéssel. Majd a suliban úgyis szétszedik mondatról mondatra, így legalább élvezte a történetet.
    Ágnes

    VálaszTörlés
  71. Nálunk is ez a kötelező,így mi is szeretnénk kapni egyet.Köszönjük.marinaedina@t-online.hu

    VálaszTörlés
  72. Kedves Virág!

    Nagyon örülnék, ha elküldenéd nekem is a lapbookot. bigaieszter@gmail.com
    Előre is köszönöm!
    e.

    VálaszTörlés
  73. Szia Virág! Lehet, hogy én írtam rosszul valamit, vagy félsasszem vagyok, és nem találtam a postaládámban lapbook-ot vagy levelet Tőled, de -kissé tán próbára téve türelmed- ismét megkérnélek, hogy küldj nekem is légy szíves egricsillagos lapbookot a barbrav@gmail.com -ra. Nagyon köszönöm. Szép napot! Barbara

    VálaszTörlés
  74. Szia Virág!

    Én is nagyon szeretnék agy Egri csillagok Lapbook-ot.
    A agyobbik fiam idén fogja venni, így külön örülök a lehetőségnek!
    Már írtam egy e-mailt, de lehet hoyg rossz helye ment?

    Küldöm a címemet, előr is köszönöm! Brigitta

    janosibrigi@freemail.hu

    VálaszTörlés
  75. szia. tudsz számlát adni? könyvtári használatra kellene, azért kérdezem, és csak számla ellenében fizetik ki nekem. köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen tudok számlát adni. :)
      De ezt hogyan használná egy könyvtár?

      Törlés
  76. a könyvtárunk a művelődési központ része. kötelező olvasmányok megbeszélése foglalkozást szoktam tartani, a pál utcai fiúk, az egri csillagok fut most. az előbbi még emészthetőbb a gyerkőcöknek, de az utóbbihoz csak elvétve fűlik a foga a legtöbbnek. Sokszor lapbookolok velük, és nagyon örülök, ha most nem nekem kell legyártanom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, rendben. :)
      A címem, ahová írni tudsz: sarosdi_virag@yahoo.com
      Elküldök minden tudnivalót. :)

      Törlés
  77. Kedves Virág!

    Nagyon szeretném megvásárolni az Egri Csillagok lapbookot.
    Van még rá lehetőség?
    nici@hunitech.hu
    Köszönettel, Knapp Nicolette

    VálaszTörlés
  78. Kedves Virág! én is szeretnék lapbook-ot! zsozsister@gmail.com
    Köszönöm, Zsófi

    VálaszTörlés
  79. Kedves Virág,

    Ha még van rá lehetőség, én is szeretnék Egri csillagok lapbook-ot, pdf formátumban, természetesen a jelzett ár ellenében.
    e-mail címem: yavannilde@gmail.com
    Köszönettel:
    Ullrich Bea

    VálaszTörlés
  80. Én is szeretném megkapni a lapbookot, ámulok egyfolytában az igényesm munkáidon.
    solvejg68@gmail.com

    VálaszTörlés
  81. Hajdu Jánosné Vidovszky Katalin2013. január 16. 18:31

    Kedves Virág!
    Nagyon régóta kísérlek figyelemmel benneteket. Csak gratulálni tudok a türelmedhez, az ötleteidhez, na meg nem utolsó sorban a gyermekeidhez. Nagyon remek emberkék.
    Én is szeretném megkapni a lapbookot. Gyógypedagógus vagyok, s úgy gondolom nagyon jó hasznát tudjuk majd venni a gyerekekkel.
    Tisztelettel: Kati
    vidikiti@vipmail.hu

    VálaszTörlés
  82. Hajdu Jánosné Vidovszky Katalin2013. január 16. 18:36

    Kedves Virág!
    Már nagyon régóta olvaslak benneteket. Csak gratulálni tudok a rengeteg ötletedhez, a kitartásodhoz, na és nem utolsó sorban a gyermekeidhez. Nagyon remek emberkék. Én is szeretném megkapni a lapbookot.
    Gyógypedagógus vagyok, s véleményem szerint nagyon jó hasznát fogjuk venni a gyerekekkel. Köszönjük a sok türelmedet, s munkátokat.
    Tisztelettel: Kati
    vidikiti@vipmail.hu

    VálaszTörlés
  83. Kedves Virág!

    Másodikos koromban (igen, 8 évesen) olvastam el először ezt a regényt. Teljesen egyedül. A mai napig nagy kedvencem, már németül is 2x a végére értem.

    Amint aktuális lesz számunkra, lehet rendelni még belőle?

    Köszönöm! Gizus

    VálaszTörlés
  84. De ügyes vagy! :)
    Persze, rendelhető :)

    VálaszTörlés
  85. Kedves Virág!

    Lehet még rendelni Egri Csillagok lapbookot? Köszönettel vennénk! Mónika

    VálaszTörlés
  86. Kedves Virág!
    Szeretnék egy Egri csillagok lapbookot nyomtatott formában, ha lehetséges így a nyár közepén. : ) Kislányommal elkezdtük olvasni a regényt, és szeretnénk augusztusban elkészíteni. Megrendelhetem? Köszi: Edit

    VálaszTörlés
  87. Kedves Edit!
    Természetesen, megrendelheted.:)
    A bejegyzésben találod a számlaszámot, és ne felejtsd a közleménybe beírni, hogy Egri csillagok, illetve az emailcímed.
    Köszönöm az érdeklődést, Virág.

    VálaszTörlés
  88. Kedves Virág!

    Megkaptam, köszönöm!

    Nekem ez volt az első lapbookom, így nehézséget okozott első látásra, hogy mit is kezdjek vele. Majd rájöttem, hogy nincs megkötve semmi, magam választhatom meg, mekkora kartonra helyezem el és hogyan. Akár szelektálhatok is vagy hozzá is tehetek valamit, ami számunkra fontos volt.

    A legfontosabb a kötelező olvasmányokban, hogy olyat is el kell olvasnunk, amit önszántunkból sosem, így olyan kincsekhez is eljuthatunk, amely rejtett volt számunkra.

    A fiaim nem szeretnek olvasni, olvasási zavaruk is van, viszont olyan volt, mint régen, amikor még kicsik voltak 1-1 mese olvasásakor. Igaz, már nem az ölembe kuporodtak, hanem körém, a kanapéra - az egész család. Voltak részek, melyeket közösen tudtunk nevetni vagy esetleg megkönnyezni.

    VálaszTörlés