2012. augusztus 18., szombat

Hazaérkeztünk

Azért még kiélveztük az utolsó napot.
Marci nevű testvéremmel és családjával találkoztunk, akik a Szent György hegyen töltöttek pár napot.
Ott náluk minden szombaton minipiac van a Killer pince  lélegzetelállítóan szép déli  lejtőjén. 
Ma éppen bográcsgulyást főztek, medveagymás pogácsával. A desszert házi szedres pite és répatorta volt.
Hangulatosan berendezett pincében fogyasztottuk el.



Aztán bevásároltunk borokból, szőlőléből, borzseléből, és verjusból.


Ez utóbbiról életemben nem hallottam még.
Mikor itthon utánanéztem, rádöbbentem, milyen kincs birtokába jutottunk!
Alig várom, hogy kibontassam!

A csomagolás sokkoló élménye következett. 
3 hét után hazajönni, pakolni, takarítani Nemesvitán, majd ugyanez még egyszer itthon.
Nem, úgy döntöttem, ezt nem részletezem.
Tudomást sem veszek az egészről, helyette blogot írok.
Jól tettem, István lányos zavarában porszívózni kezdett.

Soma is összepakolt egyedül:)


Az autó az első fordulóval...


Autó belül...


Mikor kijelentettük, hogy más pakk már nem fér be, kiderült, kreatívak:
a sakknak mégis találtak helyet:)


Holnap készülődés a sulira, avagy kiolvastuk az Egri csillagokat!


2 megjegyzés:

  1. Még mi is nemrég az Egri Csillagokat olvastuk,ugye Virág?:)Mintha most lett volna...
    Sok-sok finomságot vásároltatok,és a fotók is jók lettek..imádom a pincéket,azok mindig kincseket rejtenek!
    A pakolást jobb elfelejteni ;)
    Soma hátizsákja nagyon édes,a kis Mazsolával:)))..na és az autó..?Remélem jól gurult ennyi mindennel:))) Ildikó.

    VálaszTörlés
  2. Szia Ildi!
    Bizony, nem is volt olyan régen. :)
    Soma egy lépést sem tesz Mazsola és társai nélkül. :)

    VálaszTörlés