2011. március 9., szerda

Emlékezzél, ember...hamvazószedra

A nagyböjti időszakot nekem nagyon nehéz "gyerek közelbe" hozni. 
A bűn, a vezeklés, a böjt mind mind olyan fogalmak, amelyekkel nem találkozik egy gyerek nap, mint nap. Hogy őszinte legyek, mi, felnőttek is hajlamosak vagyunk menekülőre fogni.
Pedig kell a szembesülés, a gyerekeknek is szükségük van erre.
Különben nem tud igazán ünneppé válni, és nem tud egészen valóságos lenni a Feltámadás sem.
Ezért igyekszünk a gyerekeket is bevonni a nagyböjti tevékenységekbe.
Nem, éhezni nem éheznek egy napot sem, de nem esek kétségbe attól, ha nem esznek húst, vagy édességet néhány napig.

Egy üvegbe hamut tettünk... ugyan ez nem a szentelt barka hamuja, de jelképnek ez is tökéletes a nagyböjti asztalunkra.




Készítettünk egy dobozt is, melybe minden nap belekerül, ki, miről mondott le aznap. Minden hétre van egy közös, családi célunk, de persze a gyerekek maguknak is kitalálhatnak bármit, amitől fejlődnek.


A kis cédulákat elolvasni nem fogjuk, mert ez nem verseny, nem arról szól, hogy ki tud több, és nehezebb dologról lemondani. Ez csak Istenre és a lelkünkre tartozik. 
Azt azért jó lesz majd látni, amikor tele lesz a doboz. :)
Mindannyian biztosak lehetünk benne, hogy amit ide, a dobozba beletettünk jelképesen, azt a Mennyei Atyánk a szívében megőrzi.

8 megjegyzés:

  1. Őszinte leszek: én nem böjtöltetném a gyerekemet. SOHA.
    De ettől még nagyon imádom a blogodat!
    Adri.

    VálaszTörlés
  2. Mit mondhatnék?
    Köszönöm!
    A dobozka ötletre lecsaptam... és arra is, hogy nem olvassátok el!
    Erika

    VálaszTörlés
  3. Adri, szerintem nem baj az, ha egy gyerek is megtapasztalja, mit jelent az a szó, hogy "éhes". Mondjuk az év 365 napjából 5 napon. Ettől nem lesz semmi baja, legfeljebb gazdagodik.
    Erika, suliba viszed a dobozt?
    Mazsianyu, nem akarok ám senkit megríkatni. :)

    VálaszTörlés
  4. Igen! Az osztályomba!
    Nálunk a böjt szó nem csupán az ételről való lemondást jelenti, hanem azt is, hogy lemondunk valami jóról, valamilyen céllal. Ezeket a lemondásainkat gyűjteném a dobozba. Pusztán a mennyiséget meglátni is elégedettséget adhat a gyerekeknek, hogy mennyi mindenről tudtunk lemondani. Erika

    VálaszTörlés
  5. Szia Virág!

    Az idén először én is belekezdtem a böjtbe.

    A bejegyzésed alapján március 9-én.
    Most számoltam utána, március 9 és április 24 között 50 nap van.
    Most akkor ez hogy is van?
    Persze nem te vagy az egyetlen, egy csomóan március 9-én kezdtek böjtölni.

    Szamira

    VálaszTörlés
  6. Szamira, ha megnézed a nagyböjti naptárt, láthatod pontosan a böjti napokat. A nagyböjti időszak pontosan 40 nap, mert az öt vasárnap nem böjti nap. A vasárnapok mind ünnepnapok, ilyenkor nincs böjt.
    A Virágvasárnap kifejezetten nagy ünnep, ezzel azt akarja mondani az Egyház (illetve jelképesen az Egyház, igazából Jézus üzeni), hogy a böjti időszakban sem vagyunk egyedül, ő akkor is örömforrás számunkra.
    Ezen kívül a nagycsütörtök-nagypéntek nem számolódik bele a böjti időszakba, ezek is ünnepek. Ezzel együtt viszont böjti napok. Remélem, nem túl bonyolult.
    A böjti naptárt itt is megtalálod:
    https://lh4.googleusercontent.com/-r7TZnairYnk/TXqZ6_lqC0I/AAAAAAAAHXs/J9SPpz9elzU/s1600/husv%25C3%25A9tnapt%25C3%25A1r.jpg

    VálaszTörlés
  7. Értem.
    Köszönöm a felvilágosítást!
    Mondjuk így, hogy megtörik a vasárnapok a böjtöt, akkor egészségi szempontból nem túl szerencsés, mert a szervezet hosszabb távon tudna tisztulni.
    Én maradok akkor a folyamatos húsmentességnél, legfeljebb 50 napos böjtöm lesz:-)))

    VálaszTörlés