2010. szeptember 19., vasárnap

Így tanulunk mi...rendhagyó bejegyzés

Szeretem, ha vasárnap koraeste már nincs programunk, csak itthon ücsörgünk.
Vasárnap este ugyanis mindig van valakinek valami sürgős házija, lehetőleg többnapos gyűjtőmunka, bonyolult matekpélda, vagy valami hasonló.
Ma is az történt, hogy reggel mentünk misére, kedves barátaink 9. gyermekének keresztelője volt.
A lányok megdajkálták, utána eszemiszom, beszélgetés a régnemlátott barátokkal.



Aztán Istvánnak be kellett mennie a munkahelyére, mert hetek óta otthonról dolgozott. Bölcsen intéztük, mert a gyerekek mind hozták a tanulni valót, és az ebédlőben elkészültek a leckékkel. Közben természetesen korlátlan volt forrócsoki fogyasztás :)













A legnagyobb lelki nyugalomban értünk haza, és nekiláttunk az előzőekben bemutatott sütit elkészíteni. Móka, vidámság, kacagás...
Ekkor somfordált mellém Csincsi, hogy ugye neki még van ám egy csöppnyi leckéje. Angolból.
Ráadásul nem is egy...
Az első számút hamar megoldotta, örök hálám azoknak a szorgalmas amerikai embereknek, akik összegyűjtik egy-egy hanghoz tartozó állatok neveit. Nem hittem volna, hogy van ilyen oldal. Már-már agyizomlázat kaptunk, hogy "I"-vel állatot találjunk, amikor beütöttem a googliba, hogy "animal as letter I", és szembejött velem az egész ábécé...állatokkal. Szóval ez elég gyorsan ment.
A következő kicsit nehezebb dió volt, ugyanis lovakról keleltt angolul tablót készíteni. 
Ez ilyen lett, dolgoztam vele egy csöppet, de szerencsére találtam pár lapbook-os anyagot hozzá. 



Ha attól tartasz, hogy nálatok is lehet ez a házi, töltsd le innen a lovak minilapbook-ját.

Az anyagot különböző oldalakról vadásztam össze, siettem is, a forrás ezért nincs megjelölve.

7 megjegyzés:

  1. Nem értek eggyet azzal, hogy a gyerek helyett csinálod meg a leckét. Az az ő feladata, ha nem készül el vele, viselje a következményeit. Én soha nem csinálnám meg a gyerekem helyett.

    VálaszTörlés
  2. már megint a rosszindulat komolyan mondom...

    biztos vagyok benne,hogy nem csinálta meg helyette csupán segített neki....

    VálaszTörlés
  3. Szia, nem tudom, ismered-e ezt a blogot, tinkmara nagyon kalssz cikket írt az OO-ról! Itt olvasható:
    http://tinkmara.freeblog.hu/archives/2010/09/17/Homeschooling/

    VálaszTörlés
  4. Névtelen, naná, hogy névtelen:))
    Igazad van, nem jó dolog agyerek helyett megcsinálni a leckét.
    Ilgya... azt hiszem, egy kicsit dolgoztam helyette is. Végülis ezt az egészet meg tudta volna csinálni egészen egyedül is. Ennek ellenére leültem a gép elé, és pár kattintással elintéztem azt, ami neki nagy falat lett volna. Azért a nagyját ő végezte...
    Mégis azt hiszem, hogy nem tehettem mást.
    Ha megtapasztalja, hogy bátran szólhat az utolsó utáni percen is, mert mellette állunk, akkor máskor is szólni fog. És inkább készüljön el hathatós segítséggel, minthogy ne merjen szólni, és lecke nélkül menjen el iskolába.
    Természetesen a legjobb az a megoldás, amikor nem felejti el...ezen dolgozunk, dolgoznak ők is, de még gyerekek, és még elfelejtik.
    Mindig arra gondolok, hogy az egyszem gyerekek is elfelejtik, csak ott a szülőknek nem annyira feltűnő a dolog. Mert ha minden hatodik héten fordul elő egy ilyen eset, az elmegy-kategória...nálunk ha minden héten előfordul, az csak azt jelenti, hogy egy-egy gyerekünk hathetente hibázik egyet...
    Persze most a két kicsinek eszébe tudom juttatni időben.
    KAnya, nagyon hálás vagyok a linkért, köszönöm, elolvastam!

    VálaszTörlés
  5. Virág, ezt a helyzetet olyan szépen és bölcsen oldottad meg!
    Tetszik, ahogy nevelsz - még engem is. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Névtelen,

    nekem nagyon lelkiismeretes lányom van, és bizony néha ritkán előfordul, hogy vasárnap este alvás előtt átgondolja a másnapját, és eszébe jut egy elfelejtett lecke. Ilyenkor hozzám jön, hiszen kihez menjen segítségért????És persze, hogy segítek. Nem helyette dolgozok, hanem együtt küzdünk, fáradtan, nyűgösen, bepánikolva. Van, hogy helyette diktálom a megoldást.
    Eredmény: Minden helyzetben hozzám fordul, mindig számíthat rám, és tudja, mindent megoszthat velem.
    Bocs, egy kicsit hosszú lett, de úgy érzem, Névtelen még nem élt át ilyen helyzetet.
    Virág, nagyon szépet készítettél.
    anna

    VálaszTörlés