Klikk...!

...és Vacak már farkcsóválva várja a jutalomfalatot. :)

Tudja, hogy minden klikk után jár neki.

De mi is ez a klikk? Egy hónappal ezelőtt nekem sem volt róla semmilyen fogalmam, ma pedig egy csodálatosan hatékony módszernek tartom.

A módszerről rengeteg internetes oldalon olvashattok, például ITT. 

Én most inkább a személyes tapasztalataimról írnék.

A klikk egy hang, mely jól elkülönül a környezet hangjaitól, egy kattintáshoz tudom legjobban hasonlítani.

Egy kis szerkezet, amivel klikkelünk, abban az esetben, ha a kutyánk valamit jól csinált.

Az okos könyvek úgy fogalmaznak, hogy lefényképezzük a pillanatot, amikor a kutya azt csinálta, amit várunk tőle.

Egyetlen szabály: klikk után jutalomfalat jár. Így aztán a kutyus rendkívül hamar megtanulja, mit is szeretnénk tőle. :)

Az egész tanulási folyamat rendkívül szórakoztató, és azt kell mondjam, addiktív. Már ami engem illet.:)

Mindig azt gondoltam, egy kutyát valamire megtanítani fáradtságos, izzasztó folyamat.

És most látom, hogy egyáltalán nem az. Mivel a kutyának rendkívül sok sikerélményt jelent, nincs ez másként velem sem, hiszen percről percre azt élem meg, hogy ügyes gazdi vagyok. 

A kilikkerrel bő két hete kezdtünk dolgozni.

Az első héten Vacak megtanulta, hogy ha klikkelek, jutalomfalatot kap. Én megtanultam, hogyan tudok egy adott pillanatot leghatékonyabban elkapni. 

Egyébiránt pedig az egész család azt a kis bigyót nyomkodta, és nyomtalanul tűntek el a lecsókolbászkarikák. :)

(természetesen ezt az ételadagot levontuk a vacsorából, reggeliből)

Aztán elérkezett a nap, amikor elég volt megnyomni a klikkert, és Vacak mindent hátrahagyva rohant hozzánk.

A tanítást ekkor kezdtük el. 

EBBEN a könyvben részletesen le vagyon írva, mit hogyan tanítunk meg a klikker segítségével, de nekem nagy segítség volt, hogy Bori meg is mutatta élőben.

Elmondhatom, hogy Vacak már mindent tud, amit egy kiskutyának tudnia kell:

ülni

feküdni

maradni ( természesen ez még csak fél percig megy, az idő fokozatosan növelendő)

láb mellett sétálni az utcán (tegnap mindig azt hittem, elveszett, annyira szépen, laza pórázon jött mellettem)

helyére menni (ott maradni ritkán szokott, az újabb feladat reményében jön utánunk)

és természetesen ha meghallja a nevét, egy pillanat alatt előttünk terem. (ezt behívásnak mondják szaknyelven.)

A klikker segítségével az állatorvosi rendelőbe is sikerült saját lábán bemennie, pedig tudta szegénykém, hogy ami ott következik, az fájni fog. :(

Ezt a videót ma készítettem, éppen kint játszott a kertben, én pedig bentről szóltam neki. 

Itt most nem klikkeltem, mert sajnos a gép és a jutifalat lefoglalta a kezeimet. :)

Amit most tanulunk: szemkontaktus felvétele séta közben.
Valahányszor rámnéz a séta során, megnyomom a klikkert, és dicséret, jutalomfalat. :) Hazafelé szinte le sem vette rólam a szemét. :)