2011. május 17., kedd

Szombat Keszthelyen

Mónival lassan egy évtizede ismerjük egymást. Még az NLC fórumán ismerkedtünk meg, aztán itt a blogvilágban ismét összetalálkoztunk. Igazán megérett már a kapcsolat arra, hogy végre személyesen is lássuk egymást. Ezért is örültem meg, amikor megnyertük a szombati bográcsozós alkalmat.
Szombaton felpakoltunk, megvártuk, míg a horgászaink hazaérkeznek, és elindultunk.

Ja, hogy volt-e kapás? Én is ezt kérdeztem Somától. Ő nagy büszkén sorolta, hány kárász milyen körülmények közepette harapott rá a horogra. Mire én, hogy hol vannak? 
- Visszaeresztetem őket.
-Miért is?
-Hát, anya, akkor holnap mit fogok majd ki?
És milyen igaza van...talán ez a módszer segít megelőzni, hogy élő pontyokat legyek kénytelen a boltban vásárolni, és azokat telepítsük a horgásztóba.

Szóval 10 óra helyett 11-kor indultunk el.
Sajnos a két nagyobbunkat itthon hagytuk, mert ugye az év végi hajrá alaposan rányomja a bélyegét a hétvégéikre.
Sebaj, így aztán egyenlő pályák, egyenlő esélyek voltak a focinál. :)

Móni valami fantasztikusan finom lepénnyel várt bennünket, amit azóta meg is sütöttem itthon, lássák csak a nagyok, miről maradtak le.
Az ilyen pizza-lepény-és egyéb nevű finomságokat mindig csak paradicsomos, vagy besameles alappal tudtam elképzelni, fel sem merült bennem, hogy pestot kenjek rá. Most megtettem, és senki sem bánta.


Aztán megfőtt a pörkölt is a bográcsban, vaddisznót és borjút kevertünk...hmm...szóval finomra sikeredett.
A gyerekek eközben fociztak, csocsóztak, és úgy feltalálták magukat egymás társaságában, mintha már évek óta ismerték volna egymást.
Na meg persze ettek...:)))


Mi a sütit vittük, gondoltam, ahol ennyi gyerek összegyűlik, biztosan akad valaki, aki szívesen veszi. Hát ilyenek a megérzéseim...akadt. :)

Hogyan készül?

25 dkg vajat megolvasztok, bele keverek egy bögre porcukrot, 5 evőkanál cukrozatlan kakaót, és két tojást.
Ezt a masszát addig főzöm, amíg be nem sűrűsödik. 
Utána hozzátörök 20 dkg bármilyen édes, de legalábbis sótlan kekszet, és kb 15 dkg darált diót, vagy mogyorót.
Nem tudom, már nem először készítem, eddig még nem sikerült ugyanannyi vajhoz ugyanannyi kekszet adnom. Szóval azt tanácsolom, legyen még kéznél keksz, ha esetleg hígabbra sikerül a massza, tudjátok még sűríteni. 
Én zabkekszet, és csokis Győri édest szoktam használni, mikor miből van itthon nagyobb mennyiség.
Ez a tészta lesz az alapja, amit rögtön bele is nyomkodok egy tepsibe. A hűtőben pihentetem.

Ezt követően készítjük el a krémet.
Ebből is két fajtát próbáltam már ki, az egyik, amit Móniékhoz vittünk így nézett ki:
25 dkg vaj (margarin nem jó!)
1 dl tejszín
1 csomag vaníliás pudingpor
1 pohár porcukor (szerintem alig kell bele cukor, így is nagyon tömény süti)

Az eredeti recept szerint hidegen kell robotgépben habossá keverni, de én a tejszínt összefőztem a pudingporral. Már amennyire lehetett a sűrűsége miatt. A krémet rákentem a kekszes alapra, és ismét hűtőbe tettem.

Amikor már hideg a krém, a tetejét bevontam vízfürdőben olvasztott étcsokival. 
Legjobb, ha ilyenkor van egy éjszakája összeérni.
Hát ismét nem volt.
A csoki repedezett a tetején, mert alig tettem hozzá olajat, ami kicsit lágyítson rajta.
Sebaj, mi ezt elintézzük azzal, hogy így legalább rusztikus. :)



Végül, nézzétek, itt a csapat, akik lelkesen megettek mindent. :)


Persze az eszem-iszom csak egy aspektusa volt a szombati együttlétünknek, bár kétségkívül nagyon hatásosan meghangolta. :)
A gyerekeim hazafelé már szervezték a következő találkozást, ahogyan az lenni szokott. Abban tehát biztos vagyok, hogy lesz folytatás hamarosan. :)
Móni, innen is üzenjük: köszönjük a vendéglátást, igazán jól éreztük magunkat!

2011. május 12., csütörtök

Kedvcsináló-lapbook ízelítő :)

Ha már annyi mindent tanultunk a LEGO-ról, rengeteget matekoztunk vele, fogalmazást és levelet írtunk, és egy zokszó nem hagyta el ajkukat, igazán megérdemlik, hogy egy kicsit vidámkodjunk is.
Tegnap LEGO fejek készültek.

Miből, és hogyan?


Meglepi, és mint ilyen, előbb-utóbb kiderül. :)

Annyit megsúgok, hogy az eredeti márkahű változat kevésbé aratott sikert ízében, állagában, mint az egyszerűbb testvérei. De hát ez már csak így van, mióta világ a világ, nem?


Ha minden érdekel, amit ki lehet hozni egy doboz LEGO-ból, akkor gyere játszani!
Jelentkezés: ITT

2011. május 11., szerda

LEGO lapbook

Kerek számhoz közeledünk, ami a rendszeres olvasóimat illeti.
Ebből az alkalomból ismét játékot hirdetek. :)

Egy hétig lehet jelentkezni, öt darab  
LEGO LAPBOOK -ot 
fogok kisosrsolni. :)



A lapbook 35 oldalas, benne tanulás, játék, kreatív tevékenységek, sütés-főzés.
Elsősorban alsó tagozatos fiúkhoz szól, de ügyes nagycsoportosoknak, és belevaló lányoknak is tetszeni fog.
Teszteltem! :)
Eredetileg Somának készült, mert év végre egy kedvenc játékáról kellett fogalmazást írnia. Kicsit belemerültünk a fogalmazásba. :)))

Játékszabályok:


Most is a rendszeres olvasók játszhatnak.
Elég, ha feliratkozol a jobb oldali oldalsávban.

 Ha a facebook oldalt követed, szintén várlak a játékban!
Tedd ki az oldaladon a játék-lehetőséget, vagy nyomj egy LIKE-ot a facebook-on.

Hagyj egy megjegyzést itt a blogban, hogy tudjam, szeretnél játszani!

2011. május 10., kedd

Tavirózsa

Még mindig egy kis természetismeret. :)
Azon igyekszem, hogy minden egyes növény, illetve állatfajhoz kapcsolódjon valamilyen formában kézműves tevékenység is. 
A tavirózsával kapcsolatban sokáig nem volt ötletem.


Mígnem ITT leltem egyet. :)

2011. május 6., péntek

Természetismeret

Azt hiszem, az egyik legnagyobb élményt a természetismeret tantárgynak köszönhetjük.
Rengeteget kirándultunk itt a környékünkön, sokszor elég volt a kiserdőbe, vagy a közvetlen mellettünk található "mezőre" kiszaladnunk, máris megtaláltunk sok mindent, ami a tananyagban szerepelt. 
Sokat gondolkoztam, milyen formában tegyem maradandóvá ezt a tudást...a hagyományos füzet megoldással indultunk, aztán szép lassan körvonalazódott bennem, hogy minden mindennel összefügg, és a füzet igencsak szétdarabolja ezt a kerek egészet.
Így született meg a lefűzhető lapok ötlete. Félig-meddig lapbook, de mégsem az. 


A negyedikes tananyag Magyarország állat-és növényvilágába enged betekintést.
Az erdő, mező, vízpartok élővilágával ismerkedünk meg, majd Magyarország tájegységeit vesszük sorra.
Egy-egy életközösséget bemutatva tananyag lesz egy-egy madárfaj, egy-egy emlős állat, egy-egy rovar, hüllő, és egy-egy növény, pl. fa, vagy virág.

Későbbiekben azonban szükség lehet majd arra is, hogy más szempontok alapján tudjuk felidézni a tanultakat, ekkor jó szolgálatot tesz, hogy az általunk készített lapok kivehetők, és más szempont szerint lefűzhetők, és természetesen bővíthetők.
Pl., amikor újra növényekről tanulunk majd, ezt a lapot is fel tudjuk használni, amelyen egy virág részeiről tanultunk. (pont nem látszik a képen...na, ilyen az én formám)
Most még csak felsoroltuk a részeit, de nemsokára pontosabban is kell ismerni, melyik résznek mi a feladata, jelentősége.


Ha az évelő növényekről tanulnak majd, akkor csak előkapjuk a pitypangos lapot, és egy növényünk kipipálva.


Ha a hüllőkről lesz szó, majd kibővíthetjük a gyíkról tanultakat is. Néhány új elemet kell csak nyomtatni hozzá.


Minden nyomtatott, leírt információnál többet ér azonban a tapasztalat. Amikor a gyíkok érzékeléséről beszélgettünk, Soma rögtön mondta, hogy csak a mozgó dolgokat veszi észre a gyík. Egyszer (kétszer, százszor) amikor gyíkot nevelt itthon, próbálta etetni. Hát az élő rovarokat nem annyira merte megfogdosni (néhányszor megcsípték már akció közben), így inkább az elpusztult egyedekkel próbálkozott. Az viszont nem kellett a gyíknak. Ekkor cérnára kötötte az apró legyeket (saját ötlete!), és cérnán mozgatta a gyík előtt. 
Aha, hamar ráharapott a féltett-gondozott gyíkocska, Soma meg sírva fakadt a cérna másik végével a kezében. Viszont eme véletlen folytán feltalálta a gyíkpórázt. :)))

Mi A4-es kartonokra ragasztgattunk, így egy kicsit vastag lett a füzetünk, de sajnos a sima fénymásolólap nem bírja olyan jól a ragasztást. 

2011. május 4., szerda

Bla Bla Bla- Ajándékok a boltból 3. rész

Szeretem a jó játékokat, és szeretem a szép játékokat. 
És a Bla Bla Bla ilyen. 
Tulajdonképpen házilag is elkészíthető.
Van nekem is több házi példányom, azzal didaktikus játékokat szoktunk játszani. 
Például a helyesírást gyakoroljuk: j-ly-s szavak, összetett szavak, stb
Alkalmas logopédiai játékra is, pl. csak "L" és "J" hangot tartalmazó képekkel, vagy a térbeli helyzetek észlelését lehet finomítani, stb.


Ennek ellenére megvásároltam az eredetit, és nem csalódtam. Igényes, kedves, humoros rajzok a kártyákon, és persze a 240 db kártyalap bőséges történetszövésre ad lehetőséget.
A játékszabályt letölthetitek INNEN.


A játékot háromféleképpen lehet játszani, az egyik, amit Mesi- Soma legjobban szeret, így néz ki: mindenkinek osztunk 5-5 lapot, majd egyet felcsapok, és középre teszek. 
Mind a két gyerek lázasan gondolkodni kezd, és egy kis történetet gondolnak ki magukban. 
Amikor elkészültek, letesznek még 2-2 lapot, és elmesélik a kitalált történetet. Elvileg csak az kap pontot, aki frappánsabbat ír, de mi nem pontra játszuk.


Ha éppen olyan kedvünk van, le is írjuk a történetet.
Mesi ugye már komoly fogalmazásokat ír, Somának jövőre lesz új tantárgy, azt kiválóan előkészíti a játék.
Iskolába járó gyerekeknek szerintem kifejezetten jó, hogy beszéltet. Legtöbb iskolában nagyon kevés idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy egy gyerek beszélhessen, és valaki komolyan meghallgassa, végighallgassa.

ITT megvásárolhatod.

Katetéka - A hittanos lap


Ha a címre kattintasz, egy nagyszerű oldalra jutsz. :)

Az én kedvenc linkem a honlapon belül EZ.
Húsvét előtt nem sokkal kezdtünk el innen tanulni. Minden napra kiválasztok egy-egy történetet a Szentírásból, és az itt található feladatok segítségével dolgozzuk fel őket. Leginkább a napi evangéliumhoz kapcsolódó részeket keresem meg. Sokszor előfordul azonban, hogy a napi evangélium éppen nincs a feldolgozott újszövetségi történetek között. Ilyenkor sorban haladunk az Ószövetségből. 
A gyerekeknek szóló feladatok nagyon találóak, érdekesek, sokrétűek. Leginkább csapatmunkára épít, így Mesi és Soma kénytelenek összedolgozni. A képen éppen icipici szótagokból állítanak össze egy evangéliumi mondatot. 


Érdemes akkor is böngészned, ha még kicsik a gyerekeid, ugyanis minden rész két életkornak megfelelően van kidolgozva. Egy ovis korosztálynak, egy pedig nagyobbaknak.

Remélem, sikerül eligazodnotok az oldalon, nekem azért kellett két nap, mire mindig oda jutottam, ahová szerettem volna. De hát ez én vagyok...:))))
Ha kérdésed van, kérdezz nyugodtan, remélem, már tudok válaszolni. 

2011. május 3., kedd

Ceruzahegyezés világnapján

Ma ünnepeltük a ceruzahegyező világnapot, ennek örömére kihegyeztük az összes cerkát.


Sajnáltam kidobni a sok szép forgácsot. :)
És még mi mindent lehetett volna alkotni! Munka közben jöttek a jobbnál jobb ötletek!


Senki ne vegye ám komolyan, semmiféle ceruzahegyezés világnapja nem létezik! :)

Felfordulás és tanulás

Húsvét előtt úgy gondoltam, pár nap, és készen leszünk. 
Eredetileg ugyanis csak a lányok akarták kifesteni a szobájukat. 
Aztán ahogy az lenni szokott, alakultak az elképzelések, átrendeztük, nagylányosítottuk. Mire a kicsik is észbekaptak, hogy ők is, ők is!
A lányoknál már a végső fázisban járunk (remélem), és a dekorációk kerülnek ki a falra.
Ezeket a képeket Luca festette a Dixit játék kártyái alapján. Az Ikeában kereteket vettünk, de a paszpartu  az ő kezeit dicséri.


(most látom, milyen rémesen homályos a fotó...ezt ki kell majd cserélnem)

Közben persze a két kicsivel tanulunk. Somával a madarakról...tavaszi életkép egy hatodik-ként  felnőtt  gyerek kezeiből. Nem tudom, látjátok-e, micsoda töminyomi van a fészekben! :)


Hát igen...a festegetés-rajzolgatás nem Soma esete. Ő ennél sokkal életrevalóbb kölök.
Leendő íróasztalát megpillantván, fölvetette, mi lenne, ha ő ezt most rögtön összeszerelné. Ajánlgattam, hogy inkább majd este, apával. 
Hát nem. Ment a szerszámokért, és megcsinálta. Komolyan azt se tudtam, hol tartja a férjem a csavarozógépet. Azt meg főleg nem, hogy hol kell bekapcsolni.
Ez a kis Hatodikom meg simán összeszerelte az asztalát. Azóta persze a polcokat is.


Így történt, hogy lassan sikerül (majdnem) mindent a helyére pakolnunk. :)

2011. május 1., vasárnap

Hétvége-ajánló a végén

Ismét egy hétvége, ami nagyon sűrűre sikeredett.
Volt kajakverseny, lovasverseny. Sajnos a kajakosra el sem jutottam. Furdal is mindig a lelkiismeret, ha nem látom valamelyiküket. :(
De nem csak ezzel nem dicsekednék senkinek szívesen, hanem a kertünkkel sem. Véletlenül kicsit nagyobb telket vásároltunk, mint amekkorát rendben tudunk tartani. Így aztán Soma botgyűjteménye és a kifocizott fű (gaz) miatt kb úgy néz ki, mint ha kiskutyákat tenyésztenénk. Pedig csak 6 gyereket nevelünk. :)
El is határozom minden tavasszal, hogy na most majd minden másként lesz. Virágok virítanak, az üde zöld pázsitra senki sem lép rá, és a botok majd valahol máshol kapnak helyet.
Ennek jegyében Emesével virágmagokkal szórtuk tele a kertet, és még a barátnőinek is maradt belőle.


Ha szeretnéd, töltsd le a sablont, biztosan minden kislány örülni fog neki.


A két kicsi saját virágoskertet is kapott, itt az alkalom botanikai megfigyeléseket végezni. :)


Megemlékeztünk II. János Pál pápa boldoggá avatásáról is, üveget festettünk. Eredeti sablon ITT. 
Nekünk elég vattacukor színűre sikeredett, de hát nem klasszikus üvegfestékkel dolgoztunk, hanem matricással.


A lényeget a végére hagytam - szándékosan.
Este megnéztük az Urániában a Vad Magyarország című filmet. 


Ha csak tehetitek, menjetek, és nézzétek meg. Szerintem már nagycsoportos óvodás gyerekek is élvezni fogják, de a kisiskolások biztosan. Nálunk hatalmas sikert aratott! Reméljük, lesz folytatása is, hiszen ez a rész a vízi világot mutatta be.
ITT olvashattok egy rövid ismertetőt, illetve egy riportot Török Zoltánnal, a film rendezőjével.
További részleteket ITT nézhettek meg a filmből.
Török Zoltán blogját pedig ITT találjátok.