2011. január 20., csütörtök

Hókukac és horgolt pónisapka


 Nálunk ismét esett a hó! 
Hóembernek ugyan kevés, de egy hókukac éppen kitellett belőle. :)
Mivel ma angolos napunk volt, és jelenleg a "Very hungry caterpillar"-t tanuljuk, szervesen illeszkedett a tantervbe. :)

Az első négy oldalt már megtanultuk kívülről. Azt tervezem, az év végén műsort adunk a családnak, és ott fogjuk előadni. :) Papírból bábokat is készítünk hozzá.

Délután elkezdtük tanulni a horgolást. Mesi három pónisapit horgolt.



Soma egyelőre még csak hosszú láncot készített, de azt kereken egy óráig horgolta szorgalmasan.


Egy óra elteltével megkérdezte:

"Anya, ezt hogy kell befejezni? Már régóta abba akarom hagyni, de sehogysem lett vége..."

Megsajnáltam, és megmutattam neki. Pedig olyan jó volt a csend. :) 

2011. január 17., hétfő

Megajándékozottan...

...így vagyok mostanában. 
Számolni sem tudom, mennyi mindenért tudok hálát adni.

Hálát adok azért, mert sokan vagytok, akik adtok nekem. 
Nem mindig tárgyakat, hanem biztató szavakat, ötleteket, megértést, bátorítást. 
Aztán vannak, akik megtömnek egy borítékot a kezük munkájával, elmennek a postára, és feladják nekem. 
Amikor megérkezett ma egy hatalmas boríték tele filcből varrt zöldséggel-gyümölccsel, elámultam. 
Tudom, mennyi munka van benne. Tudom, mennyi idő, görnyedés a varrótűvel, sz ollóval, az apró gyöngyökkel. 
A játékok mögött megláttam a kedvességet, a sok időt, és az odafordulást. Csak annyit írtam, nem szeretik a kölkök a zöldséget, és Éva máris munkához látott. 

Nagyon köszönöm ezt a sok kedves varrományt, Éva!
És hadd tegyem hozzá, ez nem kézügyesség dolga. Ez a szív dolga. 
:)




A másik történet régebbi. Az a helyzet, hogy rádöbbentett, milyen kicsiny is a hitem. Ezért aztán nehezen írok róla. Mert a fájdalom nehéz. 

A történet régen kezdődött. A sütikkel, amik segítenek koraszülött babákon.
Ica is segített. Segített, mert tudta, milyen a helyzet a koraszülött osztályokon: igen, sokszor kilátástalan. És bár nagy gyerekei vannak, ő úgy érezte, tennie kell valamit.
Tett is, a licit másnapján elutalta a licitösszeget. Sajnos nem írta be a közlemény rovatba, hogy pontosan ki is ő, és milyen célból utal, így az utalása nem lett "nevesítve", bekerült a nagy kalapba. 
Aztán kerestük, én is, és a szervezők is, de nem reagált semelyikünk levelére.
Nem tudtuk, mi történt, ilyen még nem fordult elő a segítsüti történetében.
Ekkor lett újra meghirdetve a licit, és Grétinek át is adtuk a sütit.
Közben aztán előkerült Ica, kiderült, hogy rendben átutalta a licitösszeget is, szóval két sütit süssek. Szíves örömest megtettem.

Amikor elvittük a sütit Icához, kiderült, mi történt. 

Ica tragikus hirtelenséggel elvesztette a férjét. 

Ez így, leírva egy egyszerű kijelentő mondat. 
De hogy mit jelent ezzel nap mint nap szembesülni, azt csak ők tudják. 



Kérlek, akik olvassátok ezt a történetet, hordozzátok imáitokban a családot: Icát és gyerekeit, hogy végig tudják vinni azt a küzdelmet, amit most jelent nekik az élet. 

Hogy Ica talpra fog állni, és békét talál, ebben biztos vagyok. 
Mert akinek ennyire lételeme az "adás", azzal nem történhet másként. 
Búcsúzóul egy kedves goblein-t is kaptam tőle, mert Ica egyszerűen csak ad, ad, és ad.

Ismertek még ilyen embereket? Számomra megtestesült csodák ők.


Aztán nem sokkal karácsony után Adina is küldött nekem egy kedves csomagot. Sok szívet melengető apróság volt benne, mindnek külön-külön örültem.
De ez a folyóirat ( ugye az?) teljesen elbűvölt. Sok ehhez hasonló léleképítő olvasmányra lenne szüksége a mai nőknek, feleségeknek, édesanyáknak.
Nagyon tetszik a Bruno Bettelheim-i gondolat, miszerint nem kell tökéletes feleséggé válnunk, mert ez úgyis lehetetlen. Istennek tervében "elég jó feleségnek" vagyunk megírva. 


Miután ezeket a vallomásokat elolvastam, éppen Eszti is írt a házasságról. 

Ez a négy élmény együtt azt hiszem, felér egy lelkigyakorlattal.

2011. január 15., szombat

A vizsga


A magántanulóknak törvény szerint évente egy alkalommal, év végén kell számot adniuk a tudásukról. Ennek ellenére igazgatónővel azt beszéltük meg, hogy mindannyiunknak egy jó tapasztalat lesz az, ha félévkor is vizsgáznak a gyerekek.
Hát ez tényleg így volt. Jó tapasztalat volt.

Először is halálosan izgultam, milyen lesz. Mint az államvizsgán annak idején.
Egyedül az nyugtatott meg, hogy tudtam, különösebb tétje nincs a dolognak. Egyrészt jegyet nem kapnak, másrészt, ha kapnának, az sem befolyásolna szinte semmit a dolgok menetén. 
Mert belül érzem, hogy amit csinálunk, az jó. 
Nem nagyképűségből gondolom ezt, hanem mert van négy nagyobb gyerekem, és megtapasztaltam, mi volt igazán fontos abból, amit kisebb korukban kaptak, vagy nem kaptak.

Szóval reggel felkeltünk, megreggeliztünk, és bepakoltuk a tavalyi hátizsákba az összes könyvet, munkafüzetet, mappát, tolltartót. (Mesi itthon felejtette a sajátját)

Igazgatónő azzal fogadott minket, hogy ez egy kicsit így sok lesz a gyerekeknek, de majd év végén okosabbak leszünk. Hát erre csak bólogatni tudtam, szerintem is. :)
A két gyerkőc beült a tanáriba, és egy kedves tanító néni felügyelte őket, aki naplót írt, vagy dolgozatot javított közben. Én elláttam útravalóval a kicsiket, gyors puszi, és mennem kellett. Furcsa érzés volt otthagyni őket, mert bár tudtam, hogy egyedül is boldogulnak, azért az elmúlt fél évben egész nap együtt voltunk, és maximum apjukra, vagy a nagyobb tesókra hagytam őket, szóval mindig nyugodt lehettem. 
Hazajöttem, és az első negyed órában nem tudtam, mihez fogjak. Leültem Szentírást olvasni. Amikor végre magamhoz tértem, és megnyugodtam, akkor már képes voltam takarítani és főzni is. :)

Eközben a gyerekek megírták az írásbeli szövegértést, nyelvtant, matekot. Aztán következtek a szóbelik. Ezek végére értem vissza, már jócskán elmúlt egy óra, mikor Soma még énekvizsgázott. 
A szóbeli után megdicsérték Mesit is, meg Somát is. Igazgató néni azt mondta, Emese izgult egy kicsit, de Somán nem látszott ennek jele. Azért annyira egyiküket sem viselte meg a dolog, mert nagyon jó hangulatban zajlott minden vizsga, a tanító nénik inkább arra voltak kíváncsiak, mit tudnak, mint arra, hogy mit nem.

Mégis, bennem azért elindított sokféle gondolatot ez az egész dolog.

 Mint ahogy az iskolai tanulásnak sajátos formái, illetve sajátos stílusa van, igaz ez az otthonoktatásra is.
Itthon csak hárman vagyunk, míg az iskolában 25 gyerek csücsül a padokban.
Az iskolában elkülönül az osztálytól a tantó néni, én itthon szervesen benne vagyok a közösségünkben.
Itthon nincs tábla, nincs csoportos játék, nincs csengő...egészen más módszerek alakulnak ki a fegyelmezésre, a tanulásra, mint az iskolában. Mégis, a vizsgán iskolai módszerekkel mérik majd azokat a gyerekeket is, akik nem iskolai módszerekkel tanulnak.
Érzek ebben némi prekoncepciót, miszerint az igazi tudást csak az iskolában lehet megszerezni, ezért ez az etalon, ehhez mérik az OO-s gyerekeket is.

A másik gondolatomat a napi rutinunk szülte. Általános iskola alsó tagozatán a tanító néni hatáskörébe tartozik, hogy a törzsanyagon kívül mit, milyen súllyal tanít meg a gyerekeknek.
Kérdés, hogy engem elismer-e a rendszer a gyermekeim tanító nénijének, avagy nem.
Elképzelhető-e, hogy megkérdezik tőlem, mégis mit csináltunk egy félév során, és ennek megfelelően állítják-e össze a vizsga anyagát?
A kérdés persze költői. :)))
Mindez azért érdekes, mert az elmúlt fél év során a szemléletem, a módszereim egyre távolabb kerültek az iskolától.
Hogy csak néhány példát említsek, szeptemberben még órarend szerint tanultunk. Aztán kiderült, ennek nem sok értelme van az OO során, ugyanis egyszerűen volt olyan nap, amikor annyira belejöttek az olvasásba, hogy egész délelőtt ezzel foglalatoskodtak. Olvastak,  rajzoltak, megfogalmazták az olvasottakkal kapcsolatos gondolataikat, stb. Az iskolában mindez darabolva történik, mi itthon egész délelőtt ezzel foglalkoztunk. Aztán másnap a matematika rejtelmeiben merültünk el, és ezt sem hagytuk abba 45 perc múlva. Ha a mértékegységek volt a témakör, akkor lemértük a szobákat, ágyakat, területet, kerületet számoltunk, vagy éppen a főzésnél segédkeztek; hozták a kiló lisztet, a mérték, hány dkg a tojás, és hány dekagramm a 20 dkg vaj. Meglepődve tapasztalták, hogy 20 dkg volt. :)

A következő, előbbinél fajsúlyosabb kérdés a munkafüzetezés. Ha jól sejtem, azért alakult ki a munkafüzet-forma, hogy jól lehessen egyszerre 25 gyerekkel dolgozni, ne kelljen a tanító néninek törnie a fejét okos kérdéseken, sőt, ha nem érnek az olvasmány végére, akkor egyszerűen ki lehessen jelölni a házi feladatot. Nem gondolom, hogy ezzel bármilyen problémám is lenne, de itthon erre nincs szükségünk.
Itthon egy mese vagy történet feldolgozása tökéletesen megvalósulhat főleg verbális formában. Hiszen itt ülünk egymással szemben, miért írnánk mindent, amikor beszélgethetünk is? Ráadásul a két gyerek között 13 hónap a korkülönbség, ami egyszerre sok, és egyszerre kevés.
Kevés, mert nem szükséges kétféle irodalmi művet olvasni, tökéletesen elég egyet.Ugyanazt megértik mind a ketten, legföljebb Emese árnyaltabb, és érettebb véleményt tud megfogalmazni, a történetet teljesebben átfogó kérdésekre is tud válaszolni, mint Soma.
"Munkafüzetezni" egyedül a vizsgákra való készülődés miatt szoktunk, mert azt gondolom, az egy külön műfaj. Rutint kell szerezniük abban, hogy van a.) és b.) kérdés, itt zölddel kell aláhúzni, amott pirossal karikázni, itt egy szóval válaszolni, a másik esetben három mondatot kivadászni a szövegből, stb.
Természetesen ennek is van helye, és értelme, mert a későbbi tanulási technikákhoz elengedhetetlen, hogy képes legyen egy szövegben visszakeresni, szó szerint, vagy éppen saját szavaival válaszolni, más szavakkal ugyanazt kifejezni, stb, stb.
De ne feledjük el, hogy ez mind írásbeli feladat...és sajnos a mai iskolákban nagyon kevés idő van szóban felelni, egyáltalán megnyilatkozni. De itthon egészen más a helyzet. Itthon van erre is idő.

Matematikából Soma nagyon erős, most éppen az írásbeli összeadásnál tartunk. Mondom neki, milyen jó lesz, ha nagy számokat is gyorsan össze tud adni fejben. Látom rajta, nem érti mire gondolok...sebaj, leírtam egy lapra, hogy 2768+3416. Na, - kérdem diadalittasan - ez mennyi?



Vártam, hogy azt mondja, nem tudom, ezt még nem tanultuk, vagy valami hasonló...de nem...összeadta fejben. Rögtön megértettem, hogy nemigen tudom őt az írásbeli összeadásra a gyorsaság ígéretével motiválni.
Szinte egy szinten vannak Emesével. A különbség a két gyerek között mindössze annyi, hogy Emese kitartóan képes szöszölni másfél órát is, míg Soma tizenöt perc után lenullázódik, és akkor már a 2+2-t sem képes elvégezni.
Folytathatnám a sort, de a lényeg annyi, hogy a két gyerekkel ugyanazt tanuljuk, csak eltérő intenzitással, eltérő mélységben.
Éppen ezért  a hagyományos életkori felosztással, miszerint Soma a másodikos, Emese a negyedikes anyaggal halad előre, már nem tudok azonosulni, és nem látom értelmét a gyerekeket ebbe a sablonba belesimítani.
De akkor hogyan lesz ebből vizsga év végén, ha elfelejtem az osztályfokokat, alig használunk majd munkafüzetet és búcsút intünk az órarendnek?

Én már tudom! Nemsokára megosztom veletek is!


2011. január 14., péntek

Gombahét válogatós gyerekeknek - Péntek

A mai nap minden szempontból a pihenés és a nevetés napja lett.
A gyerekek levizsgáztak, és a gombahetet is befejeztük.
Mindkettőt meg kell ünnepelni, így délelőtt egy gombatortát készítettünk.
Amikor reggel előálltam a fantasztikus ötletemmel, majdnem elsírták magukat. 
Az rendben, hogy egész héten gombásztunk, meg vizsgáztunk, de most az ünneplés napja következik, nem?

Hát én is így gondoltam. :)

Így előpakoltam a tejszínt, az epret, banánt, kivit...



Tejszínes túrótorta
(gombatorta)

Hozzávalók:
kerek piskótalap (piskóta 3 tojásból)
fél kg túró
fél liter habtejszín
10 dkg cukor
6 lap zselatin
eper, banán, kivi
tortazselé piros és átlátszó
fűszerek: narancshéj, citromhéj, mazsola, vanília

Megsütöm a piskótát, vagy kibélelek egy kerek tortaformát babapiskótával.
A túrót áttöröm, a tejszínt felverem a cukorral kemény habbá.
Ízesítem a túrót citrom-és narancshéjjal, mazsolával, vaníliarúd kikapart belsejével.
A zselatint beáztatom, majd a zacskón leírt útmutató alapján elkészítem, és a tejszínhabhoz keverem. 
A túrót is lazán beleforgatom a habba, majd ráöntöm a tejszínhabbal elkevert túrót a piskótára.
Pár órára a hideg hűtőbe teszem.

Amikor megdermedt a túrós krém, rátettem a gyümölcsöket. A fehér pöttyök félbevágott mályvacukrok a hóember-projektből maradtak. 
Tetejére tortazselé került.

Ráadásnak két gombás vicc, amit Edit küldött emailben:



Hogyan lehet felismerni a mérges gombát?
- Földhöz verdesi a kalapját!



Két csiga találkozik, az egyik tele van horzsolásokkal. Erre megkérdezi a másik:
- Hát veled meg mi történt?
- Jaj, ne is mondd... Rohanok az erdőben, és hát egyszer csak nem kinőtt elém egy gomba...!



2011. január 13., csütörtök

Sikerült!

Ez most csak egy gyors bejelentkezés:)

Emese és Soma ügyesen levizsgáztak minden tantárgyból. 
Az írásbeli eredményeit még nem tudjuk, de a szóbelik után nagy dicséretet kaptak mind a ketten a tanító néniktől.
Soma aranyosan kommentálta a matematika szóbelit:

"-Anya, Bogi néni szerinted tudja, hogy én már másodikos vagyok?
-Persze, tudja. Miből gondolod, hogy nem tudja?
-Olyanokat kérdezett, hogy mennyi 89+25, meg 76-19...."

Köszönjük, hogy gondoltatok ránk.
:)

2011. január 12., szerda

Gombahét válogatós gyerekeknek - Szerda


Mivel tegnap nem ettünk gombát, ezért ma ebédre pizzát sütöttünk, természetesen gombásat. 
Szándékosan olyan ételt tettem az asztalra, amit egyébként nagyon szeretnek, és lássatok csodát, mind elfogyott.
Igaz, a kicsik nem sokat ettek a gombásból, de mivel ezt sütöttem ki először, (a sonkás és kukoricás utána lett csak kész), hát a nagyja éhüket ezzel csillapították.
Aztán megnéztünk egy nagyon érdekes videót arról, hogyan nőnek a gombák.
Itt találjátok. A linkért köszönet Editnek. :)

Mivel holnap vizsgázni mennek, egy utolsó simítást végeztünk még a dolgainkon, Emese termi füzetét is befejeztük.

Külön köszönet Angélának, aki segített érdekessé tenni a sok erdei állatka adatainak megtanulását, valamint a madarak etetéséről készült anyagait is felhasználtuk. :)









Kérlek, szorítsatok nekünk holnap! :)

Írásbeli és szóbeli egy napon, Somának 4, Emesének 5 tantárgyból. :)


Egy régmúlt gyerekkor emlékei

Elment ő is...80 évet élt, és utolsó napjaiban is megnevettetett bennünket. Hihetetlen, milyen humorral élte végig az életét. A betegségét is. 
Aztán már úgy teltek a napok, hogy nem válaszolt, csak feküdt. Erő nem volt a kezeiben, szeme nem nyílt ki. Utolsó nap Zsombor gitáron eljátszotta neki a Holdfény-szonátát. 
Megremegtek a kezei, mondani akart valamit, és próbálta kinyitni a szemét. 
De ereje elhagyta...elaludt örökre. 
Feleségének távoli ismerőse, aki sosem látta őt, furcsát álmodott. Egy őszes öregember azt mondta neki, "Zenében éltem, zenében mentem el". Felesége megmutatta neki a fényképét, és ő megismerte. Igen, ő volt az álombeli ember.
Hogy ez valóság-e, nem tudjuk. De igaz, és ez a lényeg.

Most pakolgatjuk a dolgait, előkerülnek a gyerekeink fényképei, régesrégi fűszerbolt főkönyve (1887-ből), ólomkatonák, ólomtankokkal és persze irkák minden mennyiségben...merengőre fogtam az estét...milyen fekete-fehér világ volt ez...
Kinyitom az egyik irkát...első osztályos...






Mellétettem Soma füzeteit, legó katonáit...képzeletben tegyétek oda ti is a gyerkőcök füzetét, játékait.

Más világ, pedig a gyerekkor ugyanaz.

2011. január 11., kedd

Gombahét válogatós gyerekeknek - Kedd

Ma sólisztgyurmából készítettünk gombát. Persze a legjobban a klasszikus piros kalapos mutat az eredeti zöld mohánkban.


Szépen megrajzolták a lemezeket is.


Mesi gallért, és bocskort is csipkedett rá.


S ha már éppen egy kedves kis légyölő galócát készítettünk, akkor kézenfekvő volt arról is beszélnünk, melyik gomba ehető, és melyik mérgező.
Ehhez itt találtam nagyon jó kis anyagot.



Edit emailben megosztott velem pár gombás ötletet, így szólásokat, közmondásokat gyűjtöttünk.
Vannak könyveink, pl. Mi fán terem, Szólások, közmondások kifestője, de gombás témában egyet sem találtunk. (Bolondgombát evett, nő mint a bolondgomba - ennyi jutott hirtelen eszembe)




A fenti link azonban egy kincsesbányának bizonyult. CTRL F benyomásával kulcsszavakkal is tudsz keresni az oldalon. :)


2011. január 10., hétfő

Gombahét válogatós gyerekeknek-Hétfő

Természetesen megtanultuk, hogy a gomba se nem növény, se nem állat, hanem önálló élőlénycsoport, mégis a tematikus zöldségheteket velük kezdjük.
Az eseménysorozat ihletője Bjelke, egyik kedves olvasóm volt. 

Ő javasolta, hogy irányítsam a gyerekek figyelmét egy-egy zöldségre, beszélgessünk, tanuljunk róla, dolgozzunk vele, főzőcskézzünk együtt, hátha akkor nagyobb kedvük lesz elfogyasztani is.

Gombánk rengeteg volt itthon, és éppen alakult valami áttörés az ízlelgetésével kapcsolatban is. Édesanyám ugyanis karácsonykor rántott gombával várt bennünket, s bár a kicsik még addig nem voltak hajlandók megkóstolni, ott és akkor ezt megtették. Ráadásul ízlett is nekik.
Azt gondoltam, éppen minden összeállt, hogy nekilássunk a gombás hétnek.

Még szombaton készítettünk spóralenyomatot, ami hétfő reggelre egész jól kilapult.
Ha profi nyomatot szeretnél készíteni, akkor előtte tanulmányozd ezt az oldalt, és ne a termitankönyvet. :)
Mi egy fej barna csiperkét lapítottunk ki a radiátoron, nehezék segítségével. Meg fogjuk ismételni az említett oldal útmutatásai alapján.



Ilyen lett:


Nyomtattam hozzá kis tasakokat is, ebbe tettük, és belekerül majd a természetismeret albumunkba.
A tasakokat letöltheted innen.


Természetesen nagyon profi módon ráírjuk a gyűjtés adatait is. :)


A reggeli ma gombás melegszendvics volt. 

Ehhez egy fél kg gombát vágtunk apróra, majd olajon megpároltuk. Amikor levet eresztett, hozzákevertünk két evőkanál lisztet, és felöntöttük pici tejjel. (tejszínnel az igazi, de nem volt itthon.)
Ezt kentük a kenyérre, reszelt sajt a tetejére, és be a grillsütőbe. :)


Először nem merte megkóstolni, aztán nézzétek csak! :) 
...Mesi megette a felét, Soma az egészet! :)



2011. január 8., szombat

Sonka, zöldség, kísérlet, mozaik...mindez egy napon :)


István elment a piacra. Előtte persze megkérdezte, mit hozzon...kértem, vásároljon egy icipici házi füstölt kolbászt, sonkát, szalonnát. De tényleg csak egy kicsit...
A tényleg icipici sonkadarabka mindössze másfél kg. :)


Mindeközben azon küzdök, hogy a gyerekek megszeressék a zöldségeket. A nagyobbakkal már nincs is baj, de a két kicsi...kész cirkuszi mutatvány beléjük imádkozni.
Ma például kísérleteztünk.
Ti tudjátok, hogy az ízlelésben nem is annyira a nyelv ízlelőbimbóinak van szerepe, hanem az illatoknak, és a látványnak?
Ha ránézek erre a fotóra, már összeszalad a nyál a számban, én nagyon szeretem a párolt vagy grillezett zöldségeket. :)


Gondoltam, kipróbáljuk a kicsikkel is. Szem beköt, orr befog, vajon felismerik-e az ízeket?
Egy szem karfiol, bébirépa, kelbimbó, póréhagyma, zöldbab és cukkini volt a tányéron... 


A száj kitátása igen nehezen ment, de végül sikerült. :)


Az ízeket pedig tényleg nem érezték, állítólag egyformán rossz volt minden. 
Soma alkotásba menekült nyomban a további szenvedések elkerülése reményében. 
Sebaj, nagy szívem van énnekem, megengedtem, hogy végre elkészítse a közelgő vizsgára a mozaik-képet. :)


Hajlandó vagyok bármilyen praktikát kipróbálni, kísérletet elvégezni, hogy a jövő héten is egy-egy szem zöldséget elfogyasszanak. Akinek van ötlete, ne fogja vissza magát a megosztásban! :)))