2013. július 9., kedd

Kísérletezős tábor - 2.nap

Ma a kövekkel kísérleteztünk.
Először is gyűjtöttünk belőlük egy adagot, majd szemügyre vettük őket: voltak közöttük kicsik-nagyok, simák, érdesek, egyszínűek és színesek, élesek és tompák.


Aztán 3 tálban áztattuk egy-egy példányukat:
vízben, ecetben, és hígított sósavban.
Amelyikek a vízbe kerültek, azokon semmi változást nem észleltünk. Az ecetben volt olyan, amelyik semmilyen szemmel látható változást nem mutatott, és volt amelyik pezsgett jó sokáig. Ez utóbbiak a meszet tartalmazó kövek voltak.
A sósav viszont szétmarta a benne áztatott követ, kb fél óra alatt.



Aztán felosztottuk a köveket, kialakulásuk szerint három csoportra:
magmás, metamorf és üledékes kőzetekre.
Leírtuk a kialakulásukat, és modelleztük is azt.

Zsírkrétát használtunk, melyet forró víz felett olvasztottunk fel alufóliában.


Hasonló ez a folyamat ahhoz, mint amikor egy vulkánkitörés alkalmával a forró láva ráolvadt a kőzetekre.


Más kőzeteket úgy modelleztünk, hogy ceruzahegyezővel apró forgácsokat készítettünk, és összenyomkodtuk, mint amikor magas nyomás alatt alakultak a kőzetek.


Gyurmából a föld rétegeit nyújtottuk ki.


Aztán eljátszottuk, hogyan ütköztek ezek össze, hogyan gyűrődtek egymáson.


Hegyek is keletkeztek az asztalon:)


A kémiás részben megismerkedtünk az atom szerkezetével, elkészítettük a modelljét.


Megbeszéltük, hogy ez csupán egy modell, a valóságban ha az atommag egy citrom nagyságú, akkor a hozzá tartozó elektronfelhő bizony egy focipályát terít be.
A mai naphoz tartozó letölthető anyagokat ITT találod meg.

4 megjegyzés:

  1. Köszönöm!!! A kövek kísérletek nagyon tetszettek, no és az az atommodell!!! <3

    VálaszTörlés
  2. a mai ötleteidet is nagyon köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. naagyon jo:)))))))))))! koszonom az otleteket!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm én is! Nagyfiam most éppen kőmániás, jól jöttek a feladatok.

    VálaszTörlés