2012. december 28., péntek

Kémiai kísérlet és gyerekszappanok

Lassan megnyithatjuk a sufnilabort itthon. :)

Soma újabb kísérletező felszereléssel lett gazdagabb, komoly vegyianyag bázist is kezelünk már.
Ennek ellenére ma csak egy egyszerű, könnyen beszerezhető alapanyagokra volt szükségünk,
mégis kedves ajándékok születhetnek belőle: gyerekkézbe való színes-illatos kis szappanok.


Nem kell hozzá más, mint egy babaszappan, és élelmiszerfesték.
A babaszappant tegyük be a mikróba.
Hogy kinek jutott ez először eszébe, nem tudom,  mindenesetre áldom a nevét.
Nekem csak egy kis darabka szappanom volt itthon, gondoltam, próbának ez is jó lesz.
Egy perc alatt kb tízszeresére nőtt. 


De láthattok sokkal szebb szappanfelhőket is IDE kattintva.
Most indulok vásárolni, már fel is írtam a bevásárlólistára a babaszappant.
Miután a szappanfelhő szépségével beteltünk, aprítógépbe tettem a felfújódott szappant.

Ledaráltam, ebből  kaptuk a szappanport.
A porhoz ételfestéket adtunk.


Összegyúrtuk a port és a festéket, majd a sütiszaggatókat megtömködtük velük.


Egy fél óra pihenés után egyszerűen kinyomtuk a sütiszaggatókból a szappanokat.


Sajnos a szappanpor-ételfesték arányról nemigen tudok mit mondani, csak érzésre készült. Egy-egy ilyen kis formához tényleg csak pár csepp kell, hogy gyúrható masszát kapjunk.


Jó hír, hogy elronthatatlan, hiszen ha kevés festéket csepegtettünk bele, és poranyós maradt, további festék hozzáadásával tökéletesíthetjük. Ha pedig a festék lett sok, szappanporból szórunk még bele.

8 megjegyzés:

  1. Hát ez mekkora! Köszi érte! Már kicsit herótom van a sok társastól, ma vetem ezt!
    Réka voltam.

    VálaszTörlés
  2. Vittem az ötletet! Termi órán megcsináljuk, amikor a tisztálkodást vesszük! Ezer köszönet érte!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit! :) Jó ötlet suliban is elkészíteni!

      Törlés
  3. Most először vágyom mikróra:).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Potom pár 10 ezerért lehet neked is szappanfelhőd! :)

      Törlés
  4. Lehet, hogy a mikró visszakerül a lakásba? Áááá, annyira mégse, de azért kezdek örülni, hogy a férjem nem engedte kidobni, mondván, lehet még olyan, hogy jól jön.... Majd kinn a garázsban szappanfelhőzünk! :-)

    VálaszTörlés
  5. Jelentem, szállodai miniszappannal is működik! :)
    "Mellékhatásként" csodálatosan illatosította a mikrót. Rá is fért, a múlt héten szénné égett pattogatott kukorica után...

    Zsuzsa

    VálaszTörlés