2010. augusztus 26., csütörtök

Miért pont otthonoktatás?

Régi adósságom ez a poszt. Sokan kérdeztétek email-ben, hogy miért döntöttünk az otthonoktatás mellett. Miért tanítom majd otthon a két kisebb gyerekemet, miért nem járnak iskolába, mint mindenki más.

Olyan jó lenne, ha tudnék írni nektek néhány szép magasztos érvet az otthonoktatás mellett, és mindenki belátná, hogy bizony, ez az egyedül üdvözítő helyes út. De nincsenek ilyen érveim. Sőt, azt sem gondolom, hogy ez az egyetlen helyes út.

A kérdéseitek miértjére a válaszom nagyon egyszerű, és talán elsőre igen nevetségesen egyszerű. Egyszerűen azért döntöttünk az otthonoktatás mellett, mert úgy éreztük, hogy ez a mi utunk. 
Észérveim is vannak persze, de ezek majdnem mind a belső döntésem után születtek meg bennem, vagy akkor olvastam őket, és bólogattam magamban nagy helyeslően, amikor én már régesrég tudtam, hogy ezt szeretném csinálni. Így észérvek helyett inkább azt írom le, hogyan jutottunk el idáig, mi zajlott le bennünk, ami segített meghozni ezt a döntést.

Talán pont egy éve annak, hogy szembejött velem egy blog, ahol először olvastam az otthonoktatásról. Akkor, öt percen belül úgy éreztem, hogy ezt szeretném csinálni. Azonban negyven éves vagyok, és tudtam, hogy ez így még kevés...először is, nem biztos, hogy ami nekem jó, az a gyerekeimnek, és a családomnak is jó...márpedig ez a döntés őket is nagyban befolyásolja majd. Másodszor pont akkor ígértem meg az iskolánk igazgatónőjének, hogy szeptembertől félállásban dolgozom majd az iskolában, és éppen tavaly kezdtek ott új iskolát a kisebbjeim. Szóval látszólag minden ellenük dolgozott éppen.

Így hordoztam magamban ezt az álmot, benne volt az imáimban, és a férjemmel egyre többször beszélgettünk róla. Aztán szép lassan próbáltam a gyerekekkel is úgy foglalkozni, mintha itthon tanulnának. Persze egy szót sem szóltam még nekik a tervemről, csak figyeltem őket, magamat, vajon tudunk-e majd együtt dolgozni.

Számomra kiderült, hogy igen, tudunk. Sőt, a gyerekeim kifejezetten kérték, és várták ezeket az alkalmakat. Végül május egyik hetében  úgy alakult, hogy sokat köhögtek, nem szívesen vittem volna iskolába őket, de a köhögésen kívül más bajuk nem volt. Azt gondoltam, ideje őket is beavatnom a tervünkbe. Elmondtam hát nekik, hogy ha ők is szeretnének itthon tanulni, akkor tarthatnánk egy "próbahetet".

Mit is mondhatnék...úgy tanultak, mint a kisangyalok, és nagyon boldogok voltak.
De persze, mint már írtam, negyvenedik évemet betöltöttem, és tudom, egy hét nem a világ. Így aztán tanulás jegyében tellt a nyarunk is. És bizony, a nyár sem tántorított el bennünket. Sőt! Kifejezetten megerősített.
A tanulás nem mindig könnyű dolog. Erőfeszítést kíván tőlünk, és mint tudjuk, az ember hajlamos ezt az erőfeszítést kikerülni. Sokszor tettem fel magamnak azt a kérdést, vajon képes leszek-e arra, hogy megmásszuk a tanulás hegyeit a gyerekeimmel?

Aztán az egyik júliusi hajnalon halk neszezésre ébredtem. El nem tudtam képzelni, ki kelhetett fel nálunk 6 órakor. Felkeltem hát, és halkan kilopakodtam a nappaliba. Legnagyobb meglepetésemre Soma ült az asztalnál, előtte az aznapi matematika gyakorlólapja. Mivel horgászni mentek volna Marcival, szerette volna elvégezni még reggel, hogy a napja teljesen szabad legyen.

Úgy éreztem, sikerült megértetnem velük, hogy itthon ugyanúgy meg kell tanulniuk a tananyagot, mint az iskolában, sőt!

Természetesen az otthonoktatás nagyon sok területen írja át az életünket, és nagyon szerteágazó hatása van, mind a gyerekeim személyiségfejlődésére, mind a családunk életére, s akár a nyugdíjas éveimet is ide sorolhatom.
Ennyi mindent nem is tudok most átlátni, biztosan akadnak majd problémák, váratlan helyzetek. Csak abban az egyben vagyok biztos, hogy nekünk ezen az úton kell járnunk, és az előttünk lévő akadályokat majd valahogyan megoldjuk.
Ígérem, ezeket is megosztom majd veletek:)




31 megjegyzés:

  1. nagyon szep, batorito:) sok erot kivanok nektek, sikert es aldast!

    VálaszTörlés
  2. Csak csodállak téged is, és mindazokat, akik ezt az utat választották. Tudom, hogy bennem nem lett volna meg soha az az elszántság, következetesség, hogy egy ekkora feladatot végigvigyek. Figyelemmel kísértem eddig a tanulós blogodat, csak a kíváncsiság hajtott, semmi más, az én gyerekeim már nagyok, és minden elismerésem a tied. Nem hiszem, hogy iskolai keretek között ennyi mindent megtanulnának. Sok sikert kívánok neked és a gyerekeknek is!

    VálaszTörlés
  3. Olvastam akkoriban azt az otthonoktató blogot, ami linkeltél. Emlékszem is a rácsodálkozó bejegyzésedre. "Ha én ezt tudtam volna!" Szóval belevágtál! A blogjaid alapján teljesen okés, hogy így döntöttél. Rátermett, ügyes pedagógus vagy. Sok sikert!
    Várom a beszámolókat...

    VálaszTörlés
  4. Kedves Tatin, köszönöm neked is.:)

    VálaszTörlés
  5. Jehudit, bizony, belevágtunk! Biztosan nem lesz mindig könnyű, de nagy örömmel csináljuk majd!

    VálaszTörlés
  6. Ezen az otthontanulós témán rágódom Rékám születése óta... Bennm még nincs semmi kiforrva, még nem érzem, hogy ez a mi utunk, bár az otthonszülésben sem voltam százszázalékosan biztos sokáig, aztán egyszer csak belémvágott, hogy igen, ez kell, s egy pillanatig sem inogtam meg többé döntésem helyességében. Azt hiszem, ha eljön az ideje, minden kérdésr megkapom a választ - erre is. Addig meg csodállak titeket, otthonoktatókat azért, amit és ahogyan tesztek.
    Sok sikert nektek!

    VálaszTörlés
  7. Bocsánat a hibákért - rossz a bill., az e betűt nem mindig írja.

    VálaszTörlés
  8. Gabka, szerintem is akkor kapja meg az ember a válaszokat, amikor szüksége van rájuk. Engem mindig is érdekeltek az alternatív tanítási módszerek, de sosem hallottam az OO-ról. Ha 5 évvel ezelőtt hallok róla, nem hiszem, hogy belevágtunk volna. Mi most értünk meg az OO-ra, és a hívást is most kaptuk rá. :)
    Azért a csodálattól mindenkit óvnék...emberek vagyunk, bűneinkkel, hibáinkkal, gyarlóságainkkal...:)
    De a biztatás persze mindenkinek jól esik. :)

    VálaszTörlés
  9. Kedves Virág,

    nagyon vártam már ezt a bejegyzést. Régóta olvasom és csodálom a blogodat. Mint tanító (ebben az évben napközizek) és kétgyerekes anyuka annyit gondolkodtam ezen a témán. Így nagyon szépen hangzik, de tudom, micsoda munka, önfegyelem, kitartás kell ehhez egy családban, erre nem mindenki képes.
    Én nem tudnám ezt végigcsinálni, de az igaz, hogy a nyáron az én gyerekeim is a foglalkozós napokat várták (lapbook készítés, nyaraláshoz kapcsolódó feladatok) és ez nagyon jó érzés. Egy kicsit itthon is tanító néni voltam, még a vendéggyerekek is élvezték.
    Minden elismerésem nektek.

    VálaszTörlés
  10. Előre elnézést mindenkitől, de én nem csápolok itt, mert szerintem nagy felelőtlenség amit csinálsz. Egy tanító néni írja ezt neked.

    VálaszTörlés
  11. Ha magam is tanár végzettségű lennék, az iskolához csak röhögni járnánk. :o)

    Ennyi rossz tapasztalat után, viszont csak annyit mondhatok, hogy hajrá és mutassátok meg a kétkedőknek! :o)

    VálaszTörlés
  12. Anna, nem csodálom, hogy várták a gyerekeid a foglalkozós napjaitokat. Azt hiszem, nagyon fontos, hogy ilyenkor IS megérzik, hogy fontosak számunkra, hogy csak rájuk figyelünk.
    Altair, bizony, a magyar iskola rendszeren lenne mit változtatni. :(
    Névtelen, ha kifejted, mi ebben a felelőtlenség, akkor még válaszolni is tudok neked. :)

    VálaszTörlés
  13. Kedves Virág! Nagyon szeretem olvasni a blogod. Mi is nehezen jutottunk el erre a döntésre. De örülök, hogy eljutottunk.

    VálaszTörlés
  14. Én egy dolgot látok negatívnak az otthonoktatásban: a kortárs csoport hiányát. Vajon ez nincs rájuk rossz hatással? Persze attól találkoznak gyerekekkel, rendben, de azért ez nem ugyanaz...

    VálaszTörlés
  15. Kedves Virág!

    Szerintem egyáltalán nem vagy felelőtlen, sőt!!!
    Ha minden szülő így foglalkozna a gyerekeivel, nem lenne szükség iskolára, ha minden pedagógus ilyen lenne, akkor meg az oo-ra:)

    VálaszTörlés
  16. Névtelen tanító néni, azért én figyelmedbe ajánlanám, hogy Virágnak minden kompetenciája megvan az OO.-hoz. Nem úgy látom, hogy gerillaakció lenne ez részéről. Elolvasva a blogjait sztem Te is rá foksz erre jönni.

    VálaszTörlés
  17. Kedves Virág!

    Látom, hogy az otthonoktatásnak is sok előnye van. De lenne egy kérdésem, ami nem hagy nyugodni. A gyerekek közösségigénye. Tudom, otthon veletek közösségben lesznek. És bizonyára vannak már barátaik is. Nem fog nekik hiányozni az iskolai közösség? Egy csomó mindent szerintem abból tanul meg az ember, hogy egy nagyobb közösség része. Énnekem sem voltak ezek a legkellemesebb tapasztalatok, de nincs ezekre szükség? A véleményedre vagyok kíváncsi.

    Köszönettel:
    Zsófi :-)

    VálaszTörlés
  18. Le a kalappal, nagyon bátor vagy! Az én kisfiam csak jövőre megy suliba, de már most gyomoridegem van - gondomlom a sok rossz saját élmány hatására -, ha rágondolok.
    Sok sikert!

    VálaszTörlés
  19. Az előbb egy szép, hosszú kommentem szállt el. Brühühü
    Naszóval a komment arról szólt, hogy Eszti egyik posztját ajánlottam elolvasásra. Ezt:
    http://matrozkepzo.blogspot.com/2009/11/anyamasszony-katonaja.html
    Eszti olyan szépen összeszedte a gondolataimat. :)
    A gyerekek nagy többsége éretlen az iskolai konfliktusok megfelelő kezelésére, és nem attól lesz érett, ha folyamatosan éretlenül kezeli ezeket. Sőt...csupán rögzül bennük az éretlen konfliktus kezelés. Elvileg ezt az érett mintát kellene a tanítóknak/tanároknak "szolgáltatniuk", de sajnos tapasztalatom szerint ők is sokszor előidéznek reménytelen helyzeteket. Erre egyik kedvenc példám, melybe több gyerekem is többször került az, amikor tanító néni valamiért kimegy ateremből, és hogy erre fény ne derüljön az igazgatóság előtt, kijelöl valakit az osztályból, hogy írja fel a rendetlenkedők nevét a táblára. Nem szívesen lennék ennek a gyereknek a helyében...talán nem kell részleteznem, miért...

    VálaszTörlés
  20. A mondat helyesen: Erre a helyzetre egyik kedvenc példám az a szituáció, melybe több alkalommal, több gyerekem is belekerült....

    VálaszTörlés
  21. Nem akarja megjelenítani a hozzászólásomat :(

    VálaszTörlés
  22. Az én véleményem az, hogy nem az egyetlen út az otthonoktatás. Nem hiszem, hogy mindenkinek otthon kellene tanulnia. Tényleg nagyon nagy felelőséggel jár otthon tanítani egy gyereket. Sokan azt gondolják, hogy tanítani mindenki tud, mert az jön érzésből, vagy hogy akinek gyereke van, az tanítani is tud. Sajnos, nem így van. Nagyon sok szülőben nincs meg a képesség a jó pedagógiához. Ha otthon akarom tanítani a saját gyerekemet akkor meg kell találni az egyensúlyt a tanári szerepkör és a szülői szerepkör között. Nem lehet elodázni a feladatot, megbocsátani minden rosszat, mert itthon vagyunk. Ugyanakkor nem lehet kemény tanító néni szerepbe esni, hogy kisfiam most tanulás van, meg munka, nem lehet lébecolni. A kettő között kell megtalálni az egyensúlyt, hogy a gyerek ne csak a tanárt vagy a szülőt lássa az othonoktatóban, hanem az otthon szeretettel tanító szülőt. Ez nagyon nehéz és a pedagógiát tanulni kell. Nem születik senki úgy, hogy az anyja hasában tanulta, meg ösztönből majd a legjobb lesz. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Ebben az esetben a jó szándék kevés. Komoly szakmai képzettség kell hozzá, és nem kevés pedagógiai érzék. Én azt látom, hogy Virág pedagógiai érzéke megvan és mivel, ha jól emlékszem eredetileg gyógypedagógus, valamiféle szakmai felkészültsége is kell legyen. Ettől függetlenül javaslatom Virág neked, hogy azért a sok tanítás mellett szakmailag is próbáld képezni magadat, ahogy azt a lapbook megismerésével is tetted, csak akár kicsit komolyabb formában is.

    VálaszTörlés
  23. A másik, ami miatt nekem most még nem tetszik az otthonoktatás, hogy az egy dolog, hogy a gyerekek nem tudnak megküzdeni bizonyos szituációkkal, meg hogy ilyen vagy olyan a magyar oktatás. Ismerjük mind. De azért vannak a szülők, hogy az iskola mellett foglalkozzanak a gyerekekkel. Segítsenek nekik konfliktusokat föloldani, amiket átéltek az iskolában, tanítsák őket otthon, mint a szülő a gyerekét. Főzzenek együtt, tanuljanak, játszanak együtt, gyakorolják a házi feladatot, ez kiegészítheti az iskolai hiányosságokat, ahol sokszor tényleg "nagyüzemi" az oktatás. Amikor én gyerek voltam én is otthon tanultam és nem csak házit írtunk anyukámmal, hanem ő tanított olvasni, írni, stb. de mellette jártam óvodába, iskolába is. Biztos vagyok benne, hogy e nélkül az iskolai tapasztalatok nélkül ma nem lennék az, aki. Az általános iskola hatására lett rendszeres az életem, tanultam meg kezelni a saját konfliktusaimat, és nem utolsó sorban az iskolai keretek között tartott hittan segített elmélyíteni a hitemet. A gimnáziumban megismert barátaimnak a mai napig sokat köszönhetek. Örülök neki, hogy ők sokfélék és különbözőek. Persze, jó tanáraim voltak általában, de akit a szülei otthon nevelnek és akivel foglalkoznak annak érdekes mód, mindig jó tanárok jutnak, aki meg lusta és nem is törődnek vele otthon, annak meg mindig baja van a tanítóval.
    A harmadik ellenvetésem az otthontanulás ellen, hogy nem tartható a végtelenségig. Gimnáziumban is otthon tanulnak majd? vagy magántanár lesz mellettük? És ki fogja biztosítani hozzá a felszerelést? A veszélyes anyagokat az izgalmas kémiai kísérletekhez? A formalinban úszkáló állati csontokat a biológiához? Az ampermérőt a fizikai feladatokhoz? A könyvtári felszerelést az irodalomórákhoz? A térképeket, földgömböket, ásványokat, foszíliákat, stb. a történelemhez és a földrajzhoz? Ki fogja rajzra, énekre, táncra, festészetre tanítani a gyerekeket az általános iskolánál magasabb szinten? Persze van zeneiskola, igen, az jó, és a többi művészeti ág?) stb. Én azt látom, hogy az otthonoktatás kisiskoláskorban véghez vihető, de hetedik osztálytól fölfelé inkább csak árt. Szerintem. Persze, lehet hogy tévedek és ez lesz a jövő. Nem tudom. Én majd szeretném a gyerekeimet iskolába járatni és mellette otthon tanítani őket. Pedig tanár vagyok, mégis azt gondolom, hogy ez így jó. Ez csak az én véleményem.
    Ettől függetlenül örülök, hogy vannak alternatívok, mint te is vagy, Virág. Legalább kitapossátok az utat nekünk konzervatívoknak, hogy a már bejáratott úton könnyebben elinduljunk. :) Csak hajrá!

    VálaszTörlés
  24. Kinga, nagyon sok érdekes dolgot írtál, rögtön válaszolok is. :)
    1. Abban tökéletesen igazad van, hogy nem az egyetlen helyes út az OO.
    Valóban nem árt a pedagógia ismerete, de...azért saját tapasztalatom, hogy egyik szülőm tanárember (is), a másiknak meg köze nincs hozzá, és mit gondolsz ki tudta jobban elmagyarázni nekem a tananyagot? :)))
    És még csak nem is minősítem ezzel édesapámat, aki ma is több egyetemen oktat, meg persze orvos, és pszichológus diplomája is van. Na meg egy jogi, ezt ne feledjem. :)Anyukám egyszerű orvos, és a matekot úgy elmagyarázta nekem anno, hogy bizony megértettem. Mindig az volt a jelszava, hogy "józan paraszti ész" meg itt a könyv.
    :)
    A szerepkör bizony nagyon foglakoztat, mert ez nagyon kényes kérdés. Én egyszerűen átvedlek egyikből a másikba. Nekem bevált, hogy szigorú napirendünk van, és amikor "órát tartok", akkor tanár vagyok. Ennek működnie kell az élet egyéb területein is, hiszen szinte akkorák a nagyobb gyermekeink, hogy néha ők tanítanak engem. Amikor a fiaimtól számtech. dolgot kérdezek, akkor nem az anyjuk vagyok éppen, hanem egy szerencsétlen asszony, aki nem tudja megnyitni, elmenteni, táblázatba írni, stb...olyankor úgy figyelek, és nézek fel rájuk, mint ők az iskolai tanárukra.
    Egyszer a fősikolán mondta a pszichológiát tanító oktatónk, hogy ne féljünk többféle szerepbe bújni, mert ez gazdagítja a személyiségünket. Ezzel mélységesen egyet értek.
    Tanárokról: nem volt a tanárokkal semmi bajunk. Aranyosak, kedvesek, szerették a gyerekeimet.
    Azaz egy kisebb incidens azért elgondolkoztatott...egyik gyerekem egyik tantárgyból tizenakárhány ötös mellé szerzett egy darab négyest. Egy darabot! A tanárnéni megkérdezte tőlem év végén, nem baj-e, ha négyesre zárja le év végén. Hidd el, köpni-nyelni nem tudtam...
    Lehet-e gimnáziumban, felsőben OO-t folytatni?
    Felszerelés a kémia laborban??? Viccelsz? Fiaim egy jó hírű 8 osztályos gimnáziumban EGYETLEN KÍSÉRLETET nem végeztek a 2009/2010-es tanévben, pénzhiány miatt. Ezt így mondta a kémiatanár. Szomorú magyar valóság. Lassan úgy érzem, itthon nagyobb eséllyel fogunk kísérletezni, mint az iskolákban. Földgömb, térkép van itthon, fosszíliákhoz ott a múzeum, könyvtár van a városban, de egy dolgora sosem sajnáltuk a pénzt: könyvekre. A klasszikus irodalom nagy többsége ott van a MEK-ben, meg itthon a polcokon.
    Rajzra sokáig nem kell tanítani, hanem sokat kell rajzolni, kiállításokra járni, megismerkedni különböző technikákkal. Az sikolában a félfamentes papíron, zsírkrétán és vízfestéken kívül nemigen találkozik semmivel az iskolába járó nebuló.És ha valóban tehetséges, akkor ott vannak az alapfokú művészeti intézmények, nekem két gyerekem is járt oda rajzolni. A zenét vállaljuk, bár hihetetlenül sokat köszönhetünk egy énaktanárnőnek, meg is említem név szerint, Kovács Katalinról van szó. Őt biztosan nem tudjuk itthon pótolni, de sajnos az sem garancia, hogy az iskolában éppen ő tanítaná a gyerekeinket.
    Én egyelőre az alsó tagozatig tervezek, utána újra átgondoljuk, hogyan tovább. Vagy 8 osztályos gimi, vagy maradnak itthon továbbra is.

    VálaszTörlés
  25. Szia Virág!
    Itt is írok mert továbbra sem tudok követőnek jelentkezni, azt írja ki hogy az oldal elavult. Így nem lesz katicás lapbookom :( Zsuzsi

    VálaszTörlés
  26. Szia Zsuzsi!
    Explorer-rel nekem sem sikerült, de Firefox-szal már igen. Esetleg próbáld meg azzal megnyitni a webet. Réka

    VálaszTörlés
  27. Kedves Virág!

    Úgy látszik átlagon fölüli sulikba jártam, mert nálunk elég sok kisérlet volt. :) Ennek ellenére a szakmai felkészültsége – szerintem– egy otthonoktatónak nem lehet olyan jó, mint egy szaktanárnak. Magyarul hiába a lelkesedés, meg az érzék, az nem ugyanaz, mint szakból fölkészülni. Persze, ez csak az én véleményem. :) Lehet, hogy vannak még rejtett polihisztorok. :)

    VálaszTörlés
  28. Kedves Kinga!
    Újraolvasva, amit írtam, kicsit nagyképűnek tűnök. Mert nem igaz, hogy a kisujjamból kirázom majd a fizikát, vagy a kémiát, de még a matekot sem. Viszont abban biztos vagyok, hogy ha OO mellett döntünk majd felsőben is, akkor meg fogjuk oldani az általad említett problémákat is. Még nem tudom, hogyan, mert most csak az alsó tagozatra koncentrálok. Azért vannak forgatókönyv-terveim, de még ezek nem tiszták, így inkább nem vágnék bele a részletezésükbe.
    Magyarul: egyáltalán nem vonom kétségbe a tanárok szakmai felkészültségét, nehogy félreérts! Polihisztor sem vagyok, az biztos.
    Suli és suli között biztosan vannak különbségek, de én nagyon elcsodálkoztam, hogy egy fővárosi 8 osztályos gimnázium ennyire pénzhiánnyal küzd. És elszomorít...

    VálaszTörlés
  29. Tudod Virag, en eddig nem olvastam olyan otthon oktatos blogot ami igazan tetszene es az ok pontosan a szakmai hozzaertes lebecsulese volt. Ugy tunt, mintha az OO-k a gyerekeiket gyengebb kepessegunek gondolnak, mint en az enyemeket. Amikor az kerul szoba, hogy muveszeti neveles vagy komolyabb szakmai kerdesek, akkor legyintenek, hogy a gyereknek nem az a fontos. Szerintem mar egeszen koran (5-6eves) vannak teruletek, ahol en szakmailag nem vagyok eleg jo, hogy tanitsam oket. (Itt nem arrol van szo, hogy eroszakoljam a gyerekbe a sok informaciot!!) Erre persze lehet mondani, hogy akkor az nem is kell a gyerkenek, csak a boldog csaladi egyuttlet, meg a szeretet, de ez nem igy van szerintem! Mi van ha egy gyerek tehetseges? Eszre fogja valaki egyaltalan venni? Vagy ez nem is fontos?
    A fiam zeneileg tehetseges es en ugyan tudok zenelni, de nem tudom, hogy kell zenet TANITANI, es ha nem ment volna 5 evesen zongorazni, akkor persze nem lett volna `semmi`, de igy hogy ment egy olyan elmennyel gazdagodott, ami a szemlyisegfejlodeseben alap.
    Amiert szamomra szimpatikus, amit csinalsz az pont az alazat. Tudod, hogy meddig adsz tobbet a gyerekeidnek es hol kevesebbet, mint az iskolai oktatas. En nagyon drukkolok nektek!!

    VálaszTörlés
  30. Kedves Virág!

    Gratulálok, hogy ilyen bátor vagy!

    Én sajnos nem rendelkezem olyan magabiztos tudással, hogy merjek ilyenre vállalkozni.
    De aki ilyen erős és céltudatos és meg van a hozzá való önbizalma, annak mindenképpen megfontolandó.
    Széles körben azért nem ajánlanám, csak olyanoknak akik az életüket hivatásszerűen élik, mint te is.
    Sok sikert és nagyon sok örömöt a gyerekek fejlődéséhez! Annál nincsen nagyobb boldogság.

    VálaszTörlés