2012. július 24., kedd

Vacak táborozik :)

Bizony, van ám igazi Kutyatábor. 

Az a helyzet, hogy amíg nem volt kutyánk, addig csak azt tudtam, vannak emberek, akik nevetségesen sokat költenek a kutyájukra. Amikor nekünk is kutyánk lett, megfogadtam, hogy nem veszek neki csini rózsaszín rucit, és nem veszek neki több játékot, mint a gyerekeimnek vettem anno.
Hát ebből is látszik, hogy tökéletesen ismerem magam, csupa olyan dolgot fogadok meg, amit be is tudok tartani.
Mert tényleg nincs kutyaruci, és játék is csak módjával. Főleg, mióta kiderült, hogy a faháncs Vacak számára olyan extázist okoz, mint Somának egy nagy doboz legó. Azóta játék sincs.

Eleinte kutyafekhelye sem volt, végül győzött a praktikum, mert a szőnyeget mindig maga alá gyűrte. Pont a beruházással egyidőben viszont mindig oda fekszik, ahol mi vagyunk, így ez az innováció tulajdonképpen feleslegesnek bizonyult.
Az anyagi javak hiányát ellensúlyozandó igyekszünk nagyon sokat foglalkozni vele. 
Kijár a napi három séta, a tanulás, játék, kutyasuli.

Aztán amikor valaki a nyári időszakban elutazott a falkából, mindig olyan bús szemekkel nézett rám, mint aki szintén be szeretné utazni a nagyvilágot, és milyen kitolás, hogy ennek ellenére neki csak kis városunk marad.

Így aztán őt is befizettük egy táborba, utazzon hát, ha erre vágyik. 
Gardedámot is adtunk melléje, Csincsi személyében.


Itt aztán van agility pálya, fürdőzés a tóban, sok játék a gazdival,


egyszóval olyasmi ez, mint egy becsületes kutya-wellness.


Ráadásul egy egész hét!


És persze, mindezek mögött egy jó csapat is, sok kutyával. :)


4 megjegyzés:

  1. Kedves Virág!

    Örömmel olvasom mindig az írásaidat. Szeretnék egy díjat továbbítani Neked.

    http://sutacica.blogspot.hu/2012/07/dijat-kaptam-erikatol.html

    Remélem elfogadod.

    Üdv: Anita

    VálaszTörlés
  2. boldog goldi :) Hajni

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű kutya lett a cukorfalat kölyökből! Sok örömet együtt!
    Gesztenye

    VálaszTörlés
  4. Szuper ez a kutyatábor! :-)) Milyen jó, hogy nálatok a kutya is nyaral! :-))

    VálaszTörlés