2012. április 20., péntek

Villanások 1

Amióta blogot írok, szinte nap mint nap megszűröm a mindennapokat, mi lehet blogtéma, és mi marad továbbra is csak az én saját életem.

Rengeteg dolog, csak egy villanás, mégis nagy hatással van/volt rám. A blogon  mégsem tudom megírni, mert egy mondattal el lehetne intézni, az meg kit érdekel.

Most viszont összegyűjtöttem egy csokor apróságot, ami nekem mégis sokat jelent, és akkor kapaszkodjatok, mert bizony megírom, akár érdekes, akár nem.
A sorrend nem lényeg, de azért fontos.

1.
Van egy blog, amit egy olyan valaki ír, aki számomra nagyon meghatározó.
Valamikor tizenegynéhány éve szomszédok voltunk egy rövid ideig.
Talán egy évig, vagy kettőig? Nem tudom, és nem is lényeges, mert azóta is bennem él sok minden, amit tőle tanultam.


2.
Megtanultam beszélni valamiről, közben pedig egészen mást írni. 
Próbáld ki, neked sikerül-e! 
Nálam az A4-es méret a rekord. 
Folyamatosan beszélek mondjuk a napomról, közben pedig egészen más témában írok szintén folyamatosan.
Mielőtt azt hinnétek, meghibbantam, el kell mondjam, hogy ez bizony nem egy l'art pur l'art dolog, hanem rá voltam kényszerülve. 

3.
Nem szeretem az Anyák Napi ünnepségeket. Sem az óvodában, sem az iskolában. Ha lehet, akkor valahogy megúszom. Ha valamilyen oknál fogva nem lettek betegek a gyerekeim, akkor általában István ment el helyettem. Ebből is világosan látszik, hogy Ő egy hős.
A szülőin már mondták, mikor lesz az idei ünnepség...

4.
Na ezt inkább nem írom le. Talán majd máskor.


27 megjegyzés:

  1. Az írást kipróbáltam, nekem nem ment. De téged mi kényszerített?
    A mákostündért megnéztem, tényleg jó blog, köszi! Az anyáknapjával nekem nincs bajom, imádtam a kis krikszkrakszokat, amiket nekem rajzoltak.
    Nellynéni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kényszer mindössze annyi volt, hogy nehezen tudtam megoldani, hogy a gyerekek füzetébe beírjam a gyakorolni való házi feladatot, de közben továbbra is lefoglaljam őket. Szép lassan eljutottam odáig, hogy miközben írom, versikét mondunk, és figyelem, közben jól tapsolnak-e hozzá, vagy ilyesmi. :)
      A rajzokat én is szeretem, nekem kifejezetten a műsorral van bajom. :)

      Törlés
  2. Engem a 4. pont izgat nagyon, de az meglepett, hogy nem szereted az Anyák Napi műsort.
    Nagyon szép hétvégét Neked Virág!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anikó, majd kiderül a negyedik pont is. :)
      Néhány év után jöttem rá, hogy kifejezetten kínokat élek át minden anyák napi műsoron. Hozzáteszem, az ünnepet magát szeretem, csak a forma zavar. :)

      Törlés
    2. A hétvégi jókívánságot is nagyon köszönöm, elég mozgalmas lesz, pedig jó volna megállni egy kicsit.

      Törlés
  3. Jé, én is tudok valamiről mesélni, és közben egészen mást írni. Kényszerből, szintén, de akár több oldalt is.:-)
    Ugyan még sosem voltam Anyák Napi ünnepségen, de azt hiszem, én sem fogom szeretni. Valahogy nekem nem való rá a műsor, a közönség...
    És az a 4. pont...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez izgalmas! És te hogyan jöttél rá erre a képességedre? Nálad mi volt a kényszer? :)

      Törlés
    2. Mindig olyan helyen dolgoztam, ahol volt néhány pletykás kedvű, dologtalan kolléganőm. És mivel nekem mindig gondolkodós, leírós feladataim voltak, egy idő után rájöttem, hogy ha nem akarok az utálatos stréber lenni a sok-sok női munkaerő között, meg kell tanulnom egyszerre írni, és egészen más dolgokat hallgatni, másról beszélgetni. Így nem volt sértődés, hogy nem hallgatom meg az aktuális problémákat, és a munkámmal is (szinte) mindig időben elkészültem...

      Törlés
    3. Ez aztán a problémamegoldás! :))))

      Törlés
  4. Mákostündért mindjárt nézem.
    Anyák napi műsorhoz szólnék pár szót. Mind a mai napig fájó pont nekem, hogy anyu soha egy anyák napi műsoron nem volt ott. Az éppen adott vers vagy szövegmondásom mindig sírásba fulladt emiatt. Az utolsó emlékezetes ilyen ünnepen a mostohaapám jelent meg, és akkor kitört belőlem minden (úgy 12-13 éves voltam akkor). Anyumat soha nem érdekelte, hogy készültem-e vagy nem egy ilyen műsorra (persze a mi kapcsolatunk soha nem volt jó - nem emiatt).
    Most lassan 40 leszek, van egy csodás 9,5 éves fiam, aki minden alkalommal várja, hogy mondhassa a versét, ott mindenki előtt, de közben engem figyel, hogy örülök-e vele együtt. S persze, hogy örülök, hiszen energiát fektetett bele. Valóban együtt örülök vele.
    Lehet hogy te nem szereted, de lehet, hogy kimondatlanul is igénye lenne rá a gyermekednek. Lehet, hogy most azt mondja, nincs semmi gond - de nem biztos, hogy a felszín alatt is ugyanez lenne a válasz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katus, köszönöm, hogy ezt leírtad nekem. Tulajdonképpen évről évre valami ilyesmi segít átlendülni a holtponton.
      Természetesen olyan sosem fordult elő, hogy a gyerek ott volt, én pedig nem. Sajnos kényszerből előfordult, hogy István ment az egyikre, mert egy időben két ünnepség is volt. A nagyobbak kénytelenek voltak megérteni.
      Legtöbbször azonban egyszerűen nem mentünk el, sem én, sem az adott gyerek. Megünnepeltük itthon.

      Törlés
  5. Én imádom az anyák napi műsort, és mindig végigbőgöm...

    Ismered Richard P. Feynmant és a könyveit? Ő tesztelte ezt a dolgot, és azt gondolta ki, hogy egyikünk agya így működik, a másikunké úgy. Van, aki egyszerre ír és beszél másról, van, aki olvas és közben számol, van, akinek egyik se megy, meg akinek másvalami... Érdekesek ezek az összefüggések.

    Írjál ilyen bejegyzést máskor is, én is szoktam apróságokat csokorban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Timi, igen, ismerem néhány könyvét. :) Ha jól emlékszem, ezek tanulható dolgok.
      Azért örülök, hogy van, aki élvezi a műsort, legalább nem hiába dolgoznak az óvónénik. :)

      Törlés
  6. Nekem gyerekem ugyan még nincs, de amikor én voltam kisiskolás, utáltam az anyák napi műsort. Nem a szerepléssel volt bajom, egyszerűen sosem éreztem azt, hogy mindenféle szövegekkel ki tudnám/akarnám fejezni az anyák napját. Emlékszem, amikor mi választhattunk szöveget magunknak sok közül, harmadszorra sem találtam olyat, amit magaménak éreztem volna...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fruzsi, hát ezért a kommentért is érdemes volt megírnom, hogyan érzek ezzel kapcsolatban. Valami ilyesmi az én bajom gyökere is.

      Törlés
  7. Én alig várom életem első anyák napi ünnepségét! A pontos időpontot még nem tudom, de egészen biztosan ott leszek. Vélhetőleg úgy járok, mint Timi: végig fogom bőgni.. :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Gabka, majd írd meg, milyen volt! :)))

      Törlés
  8. Nekem egy bajom van az anyák napjával: végigbőgöm. Gyerekként is, anyaként is. De szeretem ettől még. Egyébként idén kaptam már pár anyák napi ajándékot Karinámtól, és mindig úgy adja át, hogy "Boldog anyák napját!" Szóval nálunk idén is már volt pár anyák napja:-)
    És nagyon izgatottan várom az első iskolai anyák napját - bár még nem tudom, lesz-e külön, vagy csak összemossák az év végével...
    És jól emlékszem az első alkalomra, amikor anyák napján virágot kaptam. Még csak a pocakomban volt Karina, de a gyüliben a többi anyukával együtt én is kaptam egy szál virágot. Nagyon megható volt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla, hát pont ez az!
      Ha otthon kapok valamit, attól én repdesek, de az intézményi ünnepségtől kiráz a hideg.
      A templomi anyák napjával semmi bajom, én is büszke voltam a sok-sok virággal. :)
      Bár nem az én érdemem, hiszen ajándékba kaptam őket.:)

      Törlés
  9. Kedves Virág!

    Meg tudom érteni az anyák napjával kapcsolatos érzéseidet, ám én is Katussal tudok leginkább egyet érteni. Lehet, hogy ez a te kereszted? Ha igen, akkor a következő kérdés az, felveszed-e? :D
    Édesanyámat nagyon sok fellépésemre hívtam (kórussal való éneklés legtöbbször), még tinédzser koromban is bepróbálkoztam ezzel. Míg kisebb voltam, addig ott volt több alkalmon is, csak később, amikor elég értelmes voltam ahhoz, hogy megbeszélje velem a dolgot, kezdett visszakozni. Anyám mindig azt mondta, ismersz engem, nem szeretem a felhajtást, nem szeretek sok ember közé beülni. Azaz azt kérte tőlem, értsem meg, hogy ő erre képtelen. Nem igaz, hogy nem értettem meg, de azzal együtt akkor is fájt. Hiszen nekem az volt a motivációm, hogy megosszam vele ezeket az élményeket (hiába, igazi Minőségi Idő szeretetnyelvű vagyok... Ő meg Szívességek...).
    Mondjuk kissé szánalmas, hogy tulajdonképp az motivál az anyák napi műsorokkal kapcsolatosan (bár szerencsére még nem sokban volt részem...), hogy megadjak a gyerekemnek valami olyat, amiből nekem nem jutott sok... De igyekszem megfigyelni azt, nekik mire van szükségük és aszerint cselekedni. Eddig még fontos volt a jelenlétem... Lehet, lesz olyan idő, amikor nem lesz az, sőt, direkt kérni fognak, hogy ne legyek ott életük egy-egy eseményén...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig érdekes kérdés, hogy valóban mit is adunk a gyermekeinknek? Hol kell erőt venni magunkon, és igenis megtenni valamit, amihez egy cseppet sem fűl a fogunk, és hol lehet már a gyerekünktől is elvárni, hogy elfogadja, mi erre nem vagyunk képesek.
      Szerintem mindenki hordoz magában ilyen sérelmeket, ez törvényszerű. Abban is lehet bízni, hogy a gyerekeink felnővén megbocsátanak nekünk ezekért a fájdalmakért.
      Én legalábbis megbocsátottam édesanyámnak.

      Törlés
    2. Ismét bölcsek a szavaid. :D
      Igen, én is igyekezem ezeket az "élményeket" a megbocsátásban lemosni. Nekem nehezebben megy, többször kell újra és újra, míg teljesen sikerül. Látod, még most is előkerül, pedig...

      Mondjuk életem egyik legszebb élménye is valami ilyen helyzethez köthető. :D Anyukám egy évben szólt, hogy nem süt nekem szülinapomra epertortát. (Már nem emlékszem mi miatt... Biztos valami megakadályozta benne...) Szomorkodtam rajta, de a vége az lett, hogy akkori barátom, jelenlegi férjem sütött nekem egyet - élete első tortáját, és csakis azért, hogy nekem örömet szerezzen! :D Ja, és egyáltalán nem volt akármilyen torta! Olyan vastag volt a piskótája, olyan szép, hogy komolyan mondom, az én addigi piskótáimat simán kenterbe verte... :D

      Törlés
  10. Milyen érdekes, mennyifélék vagyunk! A lányom azt nem érti, miért érdekel engem, mindenféle iskolai előadás,megmozdulás, miért kell könnyezve nézegetni őket, hogy nőnek, ügyesednek. Szerinte ez természetes, ezen az egész ügyön semmi meghatódni való nincs. Az anyák napi versek versek többsége szörnyű, amikor nekem kellett válogatni,sokszor rázott a hideg. Az pedig, hogy az anyaság ajándékát, az anya-gyerek kötelék csodáját milyen körben, kikkel, és hogyan szeretném megünnepelni (azokkal-e, akikkel amúgy legfeljebb a szemetes-e az osztály, mennyi legyen az osztálypénz, a ki ver kit, és a kivételeznek-e x-szel típusú témákat tárgyaljuk)az személyes döntés. Nem hiszem, hogy intézményesíteni kellene. Kriszta

    VálaszTörlés
  11. Amúgy általában nem értek egyet azzal, hogy intézményesítve és kötelező jelleggel hálálkodtatják és szerepeltetik a gyerekeinket. Aztán csak megnézem a ki mit tudot meg az anyák napját, és én konkrétan, a fenti elv mögötti ember, hülyére hatódom magam attól, hogy a kisfiam a szemembe nézve szépeket mond nekem, és szétolvadok és bőgök. Nem érdekel olyankor a kötelezősége vagy az intézménysége, csak azt látom már, hogy örömet akar szerezni. Szerez :)

    VálaszTörlés
  12. Érdekes ez az anyáknapi téma....Nálunk az oviban tavaly volt részem először ilyenben, de nem a megszokott módon. Arra számítottam, hogy majd olyan műsor lesz, amit régen mi is adtunk az anyukáinknak, betanult vers, közös éneklés, szereplés, virág, meghatódás, mindenki sír, stb....Erre kiderült, hogy a mi ovinkban, ill. a mi csoportunkban ezt teljesen másképp csinálják, jelzem idén is így lesz. Egy napot kijelölnek az anyukáknak és nagyiknak az óvónénik, aznap bármikor e nap folyamán (reggel vagy délután)bemehetnek és a csoportban mindig meg van terítve ilyenkor egy asztal, tele finomságokkal, virágokkal és pici apró csomagokkal, amiket a gyerekek saját kezűleg készítettek, no meg egy kis füzetecske, amiben a megtanult versek is benne vannak...De nincs közös műsor, hanem, mikor szépen jönnek az anyukák a gyerekekért (vagy épp hozzák őket), minden gyerek kap pár percet, hogy kettesben a saját anyukájával eltöltsön a csoportszobában egy kis időt, hogy elmondhassa, amit tanult, átadhassa a saját ajándékát és a virágot....:) Tavaly először azt hittem, ez fura és béna....de igen sajátságos érzés, meghitt, személyes.....és nagyon-nagyon aranyos!:) idén is így fog történni, már tudom....Kriszta

    VálaszTörlés